A 2009/2010-es sífutó szezon összefoglalása, értékelése

A 2010. évi sífutó Országos Bajnokságot megint március elejére írták ki, ezért ez számomra megint a szezon záró eseményének ígérkezett. Persze ez nem gond, hiszen így volt elég időm a készülésre, valamint csúcsformában versenyezhettem. Annak ellenére, hogy ennek a bajnokságnak különösebb tétje nem volt, komolyan vettem. Szerettem volna egy igazán jót sífutni. Ez szerencsére be is jött.

A siker amúgy nem a véletlen műve, hanem a szorgalmas, tudatos edzésmunka gyümölcse. Az idei téli szezonnal tehát mindenképpen elégedett vagyok. Idén a sífutás már nem csak kaland volt, hanem hál’ Istennek tudtam annyit lécen állni, hogy viszonylag komoly és igényes edzéseket megvalósítsak. A decemberi, 4 napos Ramsau-i tábor nagy löketett adott, majd a bolondos időjárás okozta rövidebb szünetek után, január közepén, Skalkán újabb alkalmam nyílt egy komolyabb előrelépésre. A technikámat sikerült olyan szintre emelnem, hogy a síelés igazán jó érzéssel töltsön el, valamint hogy igényes edzéseket végre tudjak hajtani. Ezután, január 17.-én hazánkba is beköszöntött az igazi, havas tél, ami meglepő módon egy hónapig stabilan ki is tartott. Ez nagy lehetőséget nyújtott a folyamatos sífutáshoz, bár én ezt csak részben használtam ki. A fedett pályás atlétikai OB előtt két hétig nem sífutottam edzés szerűen, csak csúszkáltam a élvezet kedvéért. Egyébként nem is maradtam le lényegesebb lehetőségről, mert ezúttal kivételesen az volt a baj, hogy túl sok hó esett, így egy ideig nem lehetett normálisan sífutni, (csak egy idő után Normafán). Budapesten elérte a 40 cm-es vastagságot a hóréteg, amivel nem nagyon lehetett mit kezdeni: Nálunk a Tétényi-fennsíkon és a Kamara-erdőben 3 hétig szinte akadálynak számított a hó (pedig gyönyörűen díszítette a tájat). Az emberek sajnos birkamódjára csak csak keskeny ösvények taposására voltak képesek, tehát a skatingelést el lehetett felejteni. A klasszikus stílusban némiképp azért lehetett síelni, bár a botozás elég viccessé vált, amikor a bot besüppedése miatt gyakorlatilag a térdünket kaparászhattuk. A fedett pályás OB után viszont aktív sífutásba kezdhettem. Többször is edzettem suli után a Normafán, ahol gyakran elég jó feltételek között lehetett sífutni. Indultam a Sífutó Diákolimpián (február 13.) is, amit Galyatetőn rendeztek. Nagyon jó pályán versenyezhettünk, csak sajnos rövid volt. A korcsoportomban 2. lettem, Balog Martin után. Ezután február közepén sikerült megint kijutnom Skalkára, ahol egy nagyon jó állóképességi edzést abszolváltam, ugyanis durván egy maraton jött össze. Ekkor még 2 hét volt hátra az OB-ig. Ez idő alatt kétszer is jártam Galyatetőn, ahol már komoly, összetett edzéseket tartottam magamnak. Ehhez segítségemre voltak az atlétika által szerzett tapasztalataim. Résztávokat, sorozatokat sífutottam, így sokat tudtam gyorsulni, erősödni. A végére már nagyon élveztem a sífutás minden egyes részét. Jól ment. Magabiztosan, felkészülve néztem elébe az OB-nak.

Az Országos Bajnokság egy átlagos eredménnyel; a sprinten elért második helyezésemmel indult és egy csodálatos csúcsteljesítménnyel; a 15 km-es junior bajnoki címemmel zárult, ami egyben meg is koronázta a 2009/2010-es sífutó szezonomat. Jó érzéssel töltött el az, hogy elértem a céljaimat: Futottam egy már versenyképesnek mondható időeredményt 15 km-en, ami ráadásul bajnoki címet is hozott. Ezen kívül majd’ minden héten állhattam lécen, egyszóval jól ki tudtam használni a szezont. Nem éreztem szinte semmi hiányérzetet a sífutás kapcsán. Elhatároztam, hogy a bajnoki eredményemmel le is zárom ezt a szezont. Március 7.-e volt, már közeledett a tavasz, a duatlon szezon pedig annál inkább. Hó már amúgy is csak Galyatetőn volt. ’Csak kibírom valahogy’… Akármennyire is beleszerettem a sífutásba, a döntésem mindenképpen ésszerű volt. Amúgy a búcsú-síelést március 14.-én, Normafán tartottam meg, ezt nem lehetett kihagyni. Összefoglalva tehát, sikeres telet hagytam magam után. Izgatottan várom a következőt!

Sífutó Országos Bajnokság

A Sífutó Országos Bajnokságot március 6.-7.-én, az ausztriai St. Jakob-ban rendezték meg. Szombat délelőtt utaztam ki, Szegő György társaságában, apukám is jött. Az út során nem mindennapi élményben lehetett részem: Megismerkedhettem Gombos Károllyal, akivel rengeteget beszélgettünk, és ez szerintem kölcsönösen építő volt. Ebédidőben, kb. 1-kor már a St. Jakob-i sífutópályával szemeztünk. Egy kis nézelődés, eszegetés majd bemelegítés után felcsatoltunk. Ugyan a délutáni sprint futamig még sok időnk volt, nem hagytuk ki a lehetőséget, hiszen nem sűrűn síelhetünk ennyire jó pályán. És egyébként is, nem lustálkodni jöttünk, hanem sífutni… Jól ment a sífutás.

Bejártam az 5 km-es versenypályát, megvizsgáltam a részeit, és kikísérleteztem, hogy mikor milyen technikával érdemes majd menni. Egy kiadós besíelés után Marosffy Dani felajánlotta, hogy kölcsönad a versenyre egy igen jó szerelést. Kicsit haboztam, mert már nagyon megszoktam a sajátomat, de azért belementem a dologba, mert tudtam, hogy a lécem már közel sem olyan jó, mint új korában volt. Ezen kívül a cipő meg a kötés, amit kaptam, sokkal jobbak voltak. Tehát kipróbáltam az új szerelést. Hát, mit is mondjak, az első pár száz méter kétségbeejtően rossz volt. Gondoltam, egy kör után csak megszokom valahogy. Valamivel tényleg jobbnak tűnt, de még továbbra is szokatlan volt. A mozgásommal nem voltam megelégedve. A súlypontom kissé hátrakerült, valószínűleg a Pilot kötés nem biztosított akkora előredőlési lehetőséget, mint a megszokott SNS. Emellett a cipő annak ellenére, hogy nagyon jó tartása volt, a száránál eléggé szorított, így a vádlim begörcsölt tőle. Viszont a bizonytalanságok ellenére a haladási sebességem nem volt lassabb, sőt! A léc nagyon gyors volt. Végül is megbarátkoztam a gondolattal, és a sprinten is az új felszereléssel mentem, csak a cipőt cseréltem le az apukáméra, ami valami miatt nem szorított.

A sprinttől egyébként nem sokat vártam. Annak ellenére, hogy tavaly óta sokat fejlődtem sífutásban, még mindig idegennek éreztem ezt a versenyszámot. Ez nem is csoda, hiszen résztávos sífutóedzéseket keveset csináltam, és azok is inkább a hosszú távú állóképesség növelését szolgálták. Szóval a max. tempóban való síelésem még bizonytalan volt. A korosztályomban (junior) nem volt nagy mezőny, csupán 4-en álltunk rajthoz, ráadásul az erősebb versenyzők (Szabó Milán, Kovács Ákos) nem is indultak. Meglepetésemre azonban Gond Gergő nagyon jól mozgott. A rajt után el is húzott, de szerencsére sikerült beérnem. Szorosan mögötte mentem egészen a fordítóig, ahol a ’túlkoncentráltság’-omnak köszönhetően elestem. Azt hiszem, túl jól akartam bekanyarodni és a komplikáció miatt összeakadtak a léceim… Érdekes módon, nem voltam annyira ideges. Gyorsan felálltam, és síeltem tovább. Sajnos ki estem a ritmusból, ráadásul újra fel is kellett gyorsulnom, ami nem volt annyira egyszerű dolog. Bénázásom alatt Gergő jókora előnyre tett szert, amit a nagy emelkedő aljáig (nem is tudom, hogyan, de) sikerült visszafaragnom. Bíztam benne, hogy a steig-et majd jobban bírom, és akkor nyerhetek, de nem így történt. Gergő béka-technikája, ami számomra ismeretlen volt, sokkal gyorsabban vitte őt, lemaradtam. Ezután már csak a célegyenesben tudtam volna szépíteni, de hiába. Mikor elértem a max. sebességemet, akkor szinte pattogtam, vagyis nem tudtam elég hatékonyan sprintelni. Mivel ez még csak előfutam volt, a verseny még nem dőlt el. Fél óra pihi után következett a döntő. Reális esélyeket láttam a győzelemre. Sajnos az esést leszámítva kb. ugyanaz a forgatókönyv játszódott le, Gergő nyert 10 méterrel, én pedig maradtam 2. Aznap éjszaka hullott 5cm friss hó, melynek néhányan örültek, néhányan nem. Szerintem jót tett a pályának, igaz kicsit lassabb is lett tőle.

Másnap jött a lényeg, amire oly’ sokat készültem; a középtáv, mely nekünk, junioroknak 15 km skating-et jelentett. Célom, a 45 perc megközelítése volt, illetve a visszavágás, azaz a győzelem megszerzése. A reggeli bemelegítésem és a sífutás nagyon jól ment. Szerencsére nem voltam fáradt. Emellett az időjárás is kitűnőre fordult: Ragyogó napsütés, friss hó mínusz pár fokkal. Azonban még továbbra is vacilláltam arra vonatkozóan, hogy milyen felszereléssel induljak… Bemelegítésem során a régi (Atomic léc + SNS kötés) és a kölcsön (Fischer léc + Pilot kötés a szoros cipővel) felszerelést is próbálgattam. Az eredmény az lett, hogy végül egyikkel sem tudtam normálisan sífutni… Az új még továbbra is szokatlan volt, de azért sikerült annyira hozzászoknom, hogy a régitől teljesen elszokjak. Kicsit kétségbeestem, végül megállapodtam a kölcsön szerelésnél. A léc jelentősen gyorsabb volt, ezen kívül sikerült rájönnöm, hogy a cipőben azért fájt a vádlim, mert túl szoros a tépőzár. Miután ezt kilazítottam, minden szuper lett! Már nem fájt a lábam tőle, valamint a technikám is teljesen helyreállt. Nagyon örültem. A rajtnál kicsit izgultam, de azért nem féltem. Erős iramban kezdtem, de azért nem esztelenül. Sietségem oka többnyire az lehetett, hogy Gond Gergő riválisomat fél perccel előttem indították, ezért tudtam, hogy ha őt sikerül utolérnem, akkor már fél perces előnyben vagyok hozzá képest. Meglepetésemre ez kb. 3 km után meg is valósult. Szerencsére pont egy olyan emelkedőnél értem be, ahol én még bírtam a minden lábra botozást, ő viszont már békázott. Meggyőzően hagytam le, nem is jött el velem. Miután teljesítettem az első kört, úgy éreztem, a győzelmet már nem vehetik el tőlem. Ettől kezdve tehát az idővel versenyeztem. Szerettem volna tartani a tempót, hogy minnél jobb időt mehessek. Szerencsére még nem voltam annyira fáradt, így az iramtartás reálisnak tűnt, főleg hogy a mozgásom kiegyensúlyozott és hatékony volt. Szerintem ez nagyon nagy szerepet játszott az eredményemben. A következő két kört tehát nagyon élveztem. Alig volt olyan pont, ami kellemetlen lett volna. Végig úgy éreztem ( és ezt most is aláírom), hogy életem legjobb sífutását teljesítettem akkor: majdnem tökéletes technika, jó erőnlét, egyenletes ritmus, nagy lendület…stb. Tisztára úgy éreztem magam, mint egy igazi sífutóversenyző. Óriási élmény volt ez a verseny! 2010 junior országos bajnoka lettem 45:37-es időeredménnyel!

Egyéni csúcsok

Atlétika (futás):

2000 m: 05:41 (edzés, 2010. január)

3000 m: 08:56 (Fedett Pályás OB, 2010. február)

5000 m: 14:36 (Debrecen, Szuperliga döntő, 2014. augusztus)

10 000 m (pálya): 30:11 (Budapest, 10 000 m-es OB, 2014. április)

10 km (utca): 29:54 (Szombathely, 10 km-es OB, 2014. szeptember)

15 km: 47:32 (Szigetköz Minimaraton, 2011. május)

Félmaraton (21,1 km): 01:04:55 (Berlin Félmaraton 2015. március)

Maraton (42,2): 02:22:34 (Frankfurt Marathon 2014. október)

Eredményeim-2009

Legjobb eredményeim:

Kismaratoni OB: 2. hely
Duatlon OB: 6. hely
Duatlon Országos Diákolimpia: 3. hely
Duatlon EB: 26. hely
Sífutó OB: 3.hely

Mínősítések:

Aranyjelvényes Atléta
Aranyjelvényes Duatlonos
Válogatott Duatlon kerettag

Eredmények (sportáganként, időrendben):

Duatlon:

Ipari Park Duatlon, Százhalombatta, serdülő táv, junior: 1. hely

Duatlon Országos Ranglistaverseny, Mezőkövesd, sprint táv, junior: 2. hely

Duatlon Országos Bajnokság, Kaszó, sprint táv, junior: 6. hely (felnőtt:15.)

Duatlon Európa Bajnokság, Budapest, sprint táv, junior: 26. hely

X2S Terepduatlon Országos Bajnokság, váltó: 3. hely

Duatlon Diákolimpia Budapesti Döntő, serdülő táv, VI kcs.: 1. hely

Duatlon Diákolimpia Országos Döntő, Lakitelek, VI. kcs.: 3. hely


Futás/atlétika:

5vös 5km, Budapest, abszolút: 5. hely

Futapest Crossfutás, Bicske, abszolút: 1. hely

K&H Maratonváltó, Budapest, csapat: 3. hely

Dunaparti Futógála, Budapest, 10 km, abszolút: 8. hely

Futapest Crossfutás, Lovasberény, abszolút: 2. hely

Futapest Crossfutás, Nógrád, abszolút: 1. hely

Futapest Crossfutás, Baracska, abszolút: 1. hely

Nike Budapest Félmaraton, abszolút: 15. hely (16-19 évesek: 2. hely)

Futapest Crossfutás, Nagymaros, abszolút: 1. hely

5vös 5km, Budapest, abszolút: 2. hely

Futafok, Budapest, 14-18 évesek: 1. hely

SPAR Budapest Minimaraton, abszolút: 9. hely

Kismaratoni Országos Bajnokság, Siófok, junior: 2. hely


Sífutás:

Sífutó Diákolimpia, Galyatető, VI. kcs.: 1. hely

Sífutó Országos Bajnokság, St. Jakob (Au.), sprint, ifi I.: 3. hely

Sífutó Országos Bajnokság, St. Jakob (Au.), középtáv, ifi I.: 3. hely

Síroller Országos Bajnokság, Törökbálint, ifi I.: 3. hely


Triatlon:

X2S Téli Triatlon Országos Bajnokság, Galyatető, U18: 1. hely (absz.: 8. hely)

Triatlon Országos Bajnokság, Fadd-Dombori, sprint, junior: 20. hely

2009-es év összefoglalása

Fedett pályás OB

A 2010-es évet egy atlétikai bajnoksággal kezdtem. Február 6.-7.-én rendezték meg a juniorok számára a fedett pályás Országos Bajnokságot a Syma csarnokban. Annak ellenére, hogy én inkább hosszútávfutó és utcai-futó vagyok, a pályabajnokság gondolata nem is tűnt annyira szokatlannak, hiszen már november óta fedett pályán edzek. Sőt, januárban még el is kezdtük a tudatos felkészülést. Gondoltam, miért-ne induljak, hiszen februárig úgyse lesznek versenyeim.. Most újra kipróbálhatom magam egy más műfajban. Szeretem a kihívásokat. Természetesen a lehető leghosszabb távot, a 3000 métert választottam. Célom egy 9 percen belüli, lehetőleg minél jobb idő megfutása volt. Helyezésben nem gondolkoztam, mert úgy éreztem a sebességemmel nem kerülhetek a legjobbak közé, elvégre mégsem vagyok középtávfutó.. Aztán a hetek alatt arra lettem figyelmes, hogy a résztávos edzések egyre jobban mennek. Nagyon sokat fejlődött a gyorsaságom, a tüdőkapacitásom, egyszóval kezdtem megszokni a rohanást, ami az elmúlt években kimaradt az edzéseimből. Örültem, hogy a 30-as 200-ak és a 64,66-os 400-akból álló sorozatok nem jelentettek számomra nagy gondot. Az OB-ig az összes edzést kivétel nélkül sikerült hibátlanul megcsinálnom. Az összes próbát kiálltam, ami azért nem rossz, hiszen azért voltak igen szédületes feladatok. Egyre magabiztosabb lettem abban, hogy akár a dobogót is megközelíthetem. Először is azért, mert az egyik edzésen sikerült egy 80 %-os 2000 méteren 5.41-et futnom. Az időeredmény elég bíztató volt, és tényleg, erre már valóban lehetne futni egy igen jó 3000-et-gondoltuk. Aztán, ahogy az edzőtársaimmal felmértük a korosztályunk mezőnyét, arra jutottunk, hogy van esélyem beférkőzni a legjobbak közé. Viszont a bajnokság előtt kicsit fáradtnak éreztem magam. Január közepén lehetett a legjobb a formám. Emellett a skalka-i 3 napos sífutás is sok erőt vett ki belőlem, ami még nem lenne magában baj, csak hát ezt nem nagyon tudtam kipihenni az idő hiánya miatt.

A verseny napján nagyon jól éreztem magam. Kíváncsian vártam, hogy mi lesz és alig vártam már, hogy futhassak egy keményet.. Azért izgultam is, hiszen a fedett pálya hangulata úgy általában nem éppen a legfelszabadultabb.. Kora délután már a csarnokban voltam, hogy még megnézhessem edzőtársaim versenyét, és ezzel szokjam a feszültséget. Tudatosan álltam hozzá a versenyhez. Majdnem pontosan tudtam, hogy mit akarok, és hogy mit hogyan fogok csinálni. A tervem 34-35-ös 200 méterek futása volt. Arra gondoltam, hogy ha futok egy 5:40-50 közötti 2000-et, akkor csak marad erőm arra, hogy legrosszabb esetben is futok még egy 3 perces ezret. A verseny előtt az edzőm elmondta a követendő koncepciót, ami megegyezett az elképzelésemmel, leszámítva azt, hogy vezetnem kell majd az egész mezőnyt. Egy órával a rajt előtt megkezdtük a bemelegítést. Nagyon nem volt elég az egy óra. Az öltözködés, Wc, a tömeg és a bevonulás elvette az időt és teljesen felborította a bemelegítésem megszokott rendjét. Repülőzésre alig maradt idő, ez egyébként nem is esett jól. Viszont laza voltam. A rajt második sorából indultunk, ezért csak óriási lökdösődések árán jutottam az élre. Az erőszakosságnak egy 32-es 200m és egy 65-ös 400 lett az eredménye. Aztán sikerült megtalálnom a 34-es tempót. 1:40-es 600, 2:14-es 800 és 2:48-as 1000m.

Szóval előnyben voltam még a 8:30-as időt illetően is, a mezőny pedig sikeres felszakadozott, ami Áron helyzetének kedvezett. Azt hiszem csak Szabó Sándor és Farkas Dárius jött közvetlenül utánam. Az első ezer viszonylag jól esett, még nem éreztem különösebb fáradtságot, viszont a gyors kezdés nyomott hagyott bennem. Aztán 1400 körül gondolkodóba estem, hogy várjunk csak, hogy is lesz ez?! A 4:15-ös 1500 m-nél pedig kétségbeestem. Elfáradtam az iramtól, és a vezetés terhe és monotonitása is kikezdett velem. Nem nagyon tudtam elképzelni így a felénél, hogy hogyan fogom ezt végig bírni. Innentől még két körig viszonylag bírtam a tempót -igaz kicsit lassultam, viszont 1900 m-nél, amikor Szabó Sándor átvette a vezetést, valahogy teljesen leblokkoltam. A még szédületes, 5:43-as 2000m után kezdődött a halál –ráadásul nem rövid; 5 körös szenvedés. A testem teljesen lemerevedett, és a szervezetem energia készlete kiürült. A lábamat mágnes szerűen húzta vissza a talaj, a mozgásom pedig szétesett. A fizikai leépülés megtámadta a pszichémet is Sajnos nem figyeltem eléggé oda, ezért legyengültem fejben. A testi-lelki zsibbadás olyan szinten úrrá lett rajtam, hogy saját erőmből képtelen voltam megújulni. Talán ha valaki odajött volna fejbe vágni és lelocsolni engem, akkor fel tudtam volna ébredni. Mindegy, miközben húztak el mellettem a versenyzők, reálisan láttam magamban, hogy most a legfőbb cél a túlélés és a célba érés. Hihetetlenül nagy fájdalmakkal járt az utolsó 5 kör megtétele. De végigcsináltam! Az időm szerencsére még így is 9 percen belüli, 8:56 lett. (bár én 55-t mértem).

Sajnos a célba érés után nem tudtam helyén kezelni az esetet. Csalódott és legfőképp ideges voltam, mert sehogy se tudtam rájönni, hogy mi lehetett az oka (az általam gyengének vélt) szereplésnek. Csak annyi sikert éreztem, hogy nem adtam fel. Más pillanatnyilag nem érdekelt, egyszóval nagyon elégedetlen voltam magammal. Persze mindenki bíztatott, és gratulált, de én továbbra is rosszul éreztem magam. Értetlenül álltam és hangosan gondolkoztam. Közben tudomást szereztem Áron győzelméről, aminek viszont nagyon örültem. Hihetetlen, hogy már megint mit alakított Áron, akiről tudni kell, hogy több mint egy körrel később előzött le engem, mint Szabó Sanyi, vagyis kb. 50 méteres hátrányt kellett ledolgoznia az utolsó pár körön… Én amúgy a 7. lettem, ami nem is rossz. A verseny után 2 napig rossz kedvem volt. Sok ideig tartott, mire rendezni tudtam a gondolataimat és válaszokat találtam a kérdéseimre. Szerencsére már minden tisztázódott bennem, megértettem a dolgokat. Viszont annyira összetett és bonyolult a megoldás, hogy azt nehéz lenne leírni, ezért inkább megtartom magamban...

Sífutó ’edzőtábor’ –Skalka

Január 22.-24. 3 nap, ami csak a sífutásról szólt; avagy egy újabb alkalom, hogy fejlesszem sífutó technikámat, erőnlétemet, valamint hogy élvezzem azt, ami otthon nem adatik meg. Ugyan, itthon is tudtam párszor sífutni (Normafa, Kamara-erdő), de valahogy a hó mindig csak két napig tudott megmaradni, mert a melegfront és az eső beleszólt a dolgok alakulásába. Mindegy, az ilyen 3-4 napos kiruccanások alatt rendesen be lehet pótolni a ki/lemaradásokat. És egyébként is, fedett pályás futó OB-ra készülök, szóval csak óvatosan és okosan kell a sífutást művelni…

Január 22.én, csütörtökön (szokásosan) az indulás előtti nap leesett 10 centi hó az alapra, csak hogy úgy tűnjön, ’azért megyünk ki Szlovákiába, mert már megint nincs hó itthon’. Sebaj, a kiutazás elsődleges oka amúgy se a hóhelyzet, hanem sokkal inkább az edző lehetőség (pálya) volt. Csütörtök este még szorgalmasan megcsináltam a Symában a napi résztávos adagot, persze végig a sífutás járt az agyamon. Már nagyon vártam a holnapot. Edzés után buszra szálltam, ugyanis aznap Salgótarjánban, Pelyhe Daniéknál aludtam. Péntek kora reggel indultunk Szlovákiába, egész konkrétan Skalkára mentünk. 9-re már ott is voltunk, 10-kor pedig már lécen álltunk. Csodálatos idő volt fennt. Délelőtt 2 órát sífutottunk, amolyan bemelegítő illetve ismerkedő jelleggel. Először voltam Skalkán, így minden új volt számomra. Azt kell hogy mondjam, nagyon megtetszett a hely és valóban üti a Saint Jakob-i szintet, sőt még több pálya is van. Délelőtt egy hosszú túra útvonalat próbáltunk ki. Nagyon szép panoráma nyílt a Tátrára, a pálya pedig változatos és élvezetes volt. Skalka sífutó központja egy stadion, ahol rengeteget tudtunk technikázni edzések előtt és után. A technikám csiszolását ott tudtam folytatni, ahol még Ramsauban abbahagytam, így még több dologra jöttem rá, és még több dolgot sajátítottam el. Délután gyorsabbakat futottunk, de nem folyamatosan. A versenypályák hálózata elég bonyolult volt, ezért nem láttam át magam a Skalka rengetegjében. A következőnap délelőttjén egy másik hosszú túra pályát próbáltunk ki, az élmény ezúttal még jobb volt. Leereszkedtünk egy északi völgybe, egészen 880 méterig majd egy hosszantartó erdei úton visszagályáztunk Skalka csúcsára, 1230 méterre. A nagy szintemelkedést viszonylag könnyen vettük, azt hiszem, itt sokat erősödhettem. Csak a legvégén, a sípálya melletti kaptató ijesztett meg, de ezt a próbát is sikerült kiállnom. Jutalmul a csúcson megtekinthettem egy siklóernyős felszállását, ami úgy gondolom nem mindennapi látvány. És valóban nem, ugyanis igen félelmetes és különös volt. Délután résztávoztunk. Mivel aznap egy versenyt is rendeztek, a versenypályákat jelzésekkel látták el, így végre megértettük hogy a kereszteződések sokaságában mikor merre kell menni. Egy 5 km-es körön mentem 3 kemény menetet, az egyiket mértük is, (nekem 15:44) lett. Ez a kör amúgy elég kemény volt a hosszú, meredek steigek miatt. (Szerintem a st. Jakob-i körnél nehezebb.) Vasárnap, az utolsó napon is sikerült megtartani a két edzést, bár azért rövidebbekre sikerültek, főként a reggeli. Hidegfront jött, így nap közben volt olyan hideg, mint előtte való nap este (-10˙C). Délelőtt ráadásul még a nap se sütött. A hangulat azért nem veszett el, mert aznap is tartott a verseny. Jó volt nézni a versenyzőket, hiszen voltak profik is köztük, ezen kívül a pálya most még jobb volt. Én viszont teljesen átfagytam a ’bemelegítés’ ideje alatt. Az ágyékom olyan szinten átfázott, hogy már fájni kezdett. Ez nem vicc-gondoltam, ezért kénytelen voltam visszamenni a szállásunkra, hogy helyre álljon, aminek helyre kell. Az igazi szenvedés itt kezdődött. A hirtelen melegre óriása fájdalom reagált. 10 percig tartott, amíg felengedett a tököm. Ez a 10 perc viszont hatalmas kínszenvedésekkel járt. Amikor viszonylag helyreállt a vérkeringés, úgy döntöttem nem megyek vissza sielni, mert az kockázatos lenne… Viszont korábban tudtam ebédelni, tehát a délutáni sífutás így hosszabb lett. Ebéd után kisütött a nap, én pedig új erőre kaptam. Az utolsó edzés nagyon jó volt. Újabb pályákat fedeztem fel a stadion felett, és sokat technikáztam. A végére már egész elégedett voltam a mozgásommal. ¾ 3-ig sífutottunk, majd 3-kor indultunk haza.

Nagyon jó volt ez a 3 nap. Megint csak elmondhatom, hogy sokat fejlődtem. És nem csak a sífutásban, hanem egyéb dolgokban is. Örülök, hogy megismerhettem Pelyhe Dánielt és Scultéty Mártont. Köszönöm nektek!