Augusztus végén megbetegedtem, ezért a szeptember 5.-ei NIKE Félmaratont kénytelen voltam kihagyni. Kárpótlásul adott volt a 18.-ai „barcsi félmarcsi”, ez a célkitűzés segített a mentális és fizikai felépülésemhez is. Viszont csak 2 hét állt a rendelkezésemre! Kicsit aggódtam, hogy ez mire lesz elég, hiszen a betegség utáni egy hétnek csak fokozatos erősségűnek szabad lennie, a verseny előtti hét pedig mindig a rápihenés/ráhangolódás. De akkor tulajdonképpen mikor fogok lényegi edzést végezni?! Végül rájöttem, hogy nincs miért aggódni, mert a NIKE-ra végzett edzésmunkám ugyanúgy bennem van, nem veszett kárba a betegség alatt. Ennek igazolására szolgált az Éjszaki Futás, ami kiugróan jól sikerült! Halleluja! Még a verseny előtti utolsó edzés is nehézkesen ment az orrdugulás miatt, de valahogy éreztem, hogy másnap már teljesen jól leszek. Hittem a csodában, ami meg is történt: egy hihetetlenül gyors iramban futottam végig a versenyt, végül az abszolút 4. helyezést értem el. Ha nincsenek a különböző hátrányos tényezők, még akkor is azt mondanám, hogy az év egyik legjobb futását produkáltam! Annak, hogy ezt a rendkívül gyors tempót lassulás nélkül végigbírtam, több oka is van.
Egyrészt, a kiutazásom során kitartó, fegyelmezett légző tornát végeztem, amely segítségével kitisztultak a légutaim és a tüdőkapacitásom is jelentős mértékben nőtt. A légzési gyakorlatok végzésénél számtalan új technikát fejlesztettem ki, ezeket a jövőben is alkalmazni fogom, mert rendkívül hatékonyak.
Másrészt, az alapos és hosszú bemelegítésem révén nem csak a tüdőm, hanem az izomzatom is felkészült a kemény fizikai igénybevételre. Nagyon laza voltam, a lábaim pedig nagyon dinamikusan, frissen pörögtek!
Ezen kívül, az esti futások mindig különlegesek, sőt ilyenkor valami miatt jobban is szoktam teljesíteni! Ez most sem volt másképp.
Végül, az aznapi Triatlon VB, amit egész nap figyelemmel kísértem, óriási löketett adott a versenyzéshez, küzdéshez. Jó érzés volt ugyanazon az utakon futni, ahol pár órával előbb még Gomezék futottak…
Titkolt célom a dobogóra jutás volt, melyhez csekély esélyem ellenére, elszántan tartottam magam. Az elrajtolást követően azonban egyre nőtt bennem a remény: a 2. kilométernél úgy 5-6. helyen futottam, ráadásul a tempót kifejezetten jól viseltem. Ezután konkrétan körvonalazódni kezdtek az erőviszonyok: Az etióp Feyissa Moissa nagy főlényével előre borítékolhatta győzelmét, a dobogó további fokaiért pedig velem együtt 4 versenyző harcolt. Ugyan még Soltész Roland is jókora előnnyel rendelkezett a táv első felében, mégis egyértelmű volt, hogy folyamatos lassulása miatt pozíciója nem végleges. Én viszont kemény harcban voltam Nagy Gyurival és Zsíros Misivel egészen 3500 méterig, ahol egy ritmusváltásnak köszönhetően felszakadozott az erős triónk. Misi szökött. Igazából nem kapcsolt gyorsabbra, csupán okosan futotta meg a Szabadság-híd utáni lejtőt, melyből jelentős előnyt tudott szerezni. Jókor csinálta, jó helyen! A mindössze 20 méteres hátrányom lefaraghatatlannak bizonyult ebben az iramban, főleg, hogy én fáradtabb is voltam nála. Nagy Gyuri viszont még kevésbé bírta, ezért ő kiesett a játszmából. Nagy elánnal, hatalmas részidőkkel robogtunk a kivilágított rakparton. 5000 méterem: 15:21! Soltész Roland hátát egyre közelebbről néztük. ’De vajon lesz-e idő utolérni őt?!’ Nem volt sok hátra, és most kivételesen pont ez volt a probléma! Ugyanis ezúttal örültem volna, ha hosszabb a táv, mert akkor valószínűleg előrébb végeztem volna… Zsíros Misinek még sikerült lehagynia Rolandot, én viszont (annak ellenére, hogy már nagyon közel voltam hozzá) kénytelen voltam beérni a 4. hellyel! Nem baj, a körülményekhez mérten, ragyogó szereplés volt, jó időeredménnyel, kiváló mozgással… csak kár, hogy nem volt 200 méterrel hosszabb (vagyis ténylegesen 6,5 km! a táv), mert akkor szerintem meg lett volna a 3. hely! Az időmmmel teljesen elégedett vagyok: 19:23! (kb. 6,3 km)
részidők:
- km tábla: 2:55
- km tábla: 6:05
- km tábla: 9:07
- km tábla: 12:17 (nem pontos)
- km tábla: 15:21
- km tábla: 18:07 (kb. 5,9 km)
6, 3 km: 19:23!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése