-

-

2010. szeptember 25., szombat

Verőce-Barcs Félmaratoni Határfutás


Sajnos a szeptember 5-ei NIKE Budapest Félmaratont betegség miatt kénytelen voltam kihagyni. Mivel nagyon szeretek félmaratont futni és nem mellesleg sokat is készültem a NIKE-ra, úgy döntöttem, hogy kárpótlásul elindulok a szeptember 18-ai Verőce-Barcs Félmaratoni Határfutáson, ami ráadásul egy pénzdíjas verseny is. A betegség után nem volt egyszerű dolgom. Az erőnlétem ugyan hamar visszanyerte a megfelelő szintjét, viszont a légutaim csak lassan tisztultak ki, így 5 napig nehézkesen ment az edzés. Az Éjszakai Futás viszont meghozta az áttörést. Nagyon jól ment a futás, ezért nyilvánvalóvá vált számomra, hogy semmivel sem lettem rosszabb futó, mint amilyen a betegség előtt voltam. Gyakorlatilag ugyanott folytattam, ahol abbahagytam! Ez rendkívül sokat segített pszichésen, hiszen megnyugodtam, ami így egy héttel a barcsi félmaraton előtt nagyon fontos volt. Az ezt követő hét a szokásosnál erősebb edzésekkel, de azért többnyire ráhangolódással és rápihenéssel telt el. Emellett életem első egyetemi hete volt ez, ami minden felesleges aggodalomtól és várakozástól elvonta a figyelmemet. Pillanatok alatt elérkezett a szeptember 18-ai szombat, a verseny napja. Szerencsémre délután 14 órára írták ki a rajtot, így még vonattal sem volt gond az egyébként elég hosszú (majd’ 4 órás) utazás. Miután megérkeztem Barcsra, egy külön busszal kivittek minket a horvát községbe, Viroviticá-ra (Verőce), ahol a verseny rajtja volt. Sajnos a határnál különböző technikai problémák adódtak, melyek sok időt vettek igénybe. Végül fél kettő után értünk a helyszínre. Az öltözésre, bemelegítésre tehát csak 20 percem maradt, ami igen csak kevés! Emellett az időjárás is nagyon kedvezőtlen volt: 14 fokos eső. Összevetve, a körülmények elég rosszak voltak, de a kedvemet mégsem tudták elvenni. Elszántságom (mely hosszú leutazásomat is igazolja), felülkerekedett a gondokon. A rajthoz az eredeti tervekkel álltam oda: egyéni csúcs futása, minél jobb helyezéssel. A rajt utáni első kilométeren egyértelművé váltak az erőviszonyok. Egy magas román fiú nagy lendülettel fogott bele a szaladásba, így már pár perc után látványos előnyt halmozott fel. Pedig mi sem mentünk lassan, sőt! Én Bene Barna és Ott Balázs mögött húzódtam meg, mögöttem pedig még ketten futottak, de tőlük nem tartottam. Eleinte még jól mozogtam, ezért tartottam velük a tempót, de egy idő után kénytelen voltam lassítani. Egyrészt éreztem, hogy ezt a sebességet nem bírnám végig, vagyis ők jobbak nálam, így marad a 4. hely. Másrészt el is fáradtam már az elején, ami nem jó dolog. A hideg miatt lemerevedett a vádlim és a vállam. Nem esett jól a futás. A hiányos bemelegítés miatt pedig nagyon felszökött a pulzusom, amit -már úgy tünt, nem is fogok tudni visszalassítani, hiszen a versenytempó, amit mentem (3:18/ km) nem adott erre lehetőséget. Tehát ezekkel a keserves tényekkel találtam magam szembe az 5. kilométernél, ahol csupán még 15:51-t mutatott az óra, a tábla viszont még további 16 kilométert jelzett! Annak ellenére, hogy pozíciómat nem fenyegette különösebb veszély, mégis óriási feladat előtt álltam! Ki kellett bírnom 16 kilométert, ebben az irdatlan tempóban, rossz körülmények között. Persze nyugodtan lassíthattam volna is, hiszen mint említettem a 4. helyezésért úgy tűnt, nem kell majd harcolni. De én („vérbeli hosszútávfutó” létemre) a nehezebb utat választottam: csak azért is bevállaltam azt, amit lehetetlennek éreztem, azaz végig futottam a távot ebben a gyors tempóban (3:16-18/ km)! Ehhez persze óriási erőfeszítésekre (leginkább mentális kitartásra, de fizikai tűrőképességre is) szükségem volt. Szinte saját képességeim korlátait feszegettem (végül is a hosszútávfutás erről szól), vagyis megtettem azt, amit én se gondoltam volna magamról. Utólag sokat gondolkoztam azon, hogy valójában miért volt szükség erre, a (külső szemlélő számára feleslegesnek vélt) kínszenvedésre. Természetesen célom volt az egyéni csúcs megfutása, de úgy érzem ez csak részben játszott szerepet a lankadatlan küzdésemben. A fő ok talán egyszerűen a hosszútávfutói elhivatottság, attitűd volt. Nem mondta senki, hogy fussak, mégis mentem! A jó hosszútávfutó automatikusan végzi küldetését, megteszi, ami tőle telik, akármilyenek is legyenek a körülmények! Tehát nehézkesen, de kitartóan futottam végig a hátralévő 16 km-t. Lassulásom minimális volt, a fájdalmak viszont annál inkább erősödtek. A vádlim lemerevedett a hidegben, ezért nem tudtam könnyedén lépkedni, a légzésem pedig már az elején se volt elég friss-ahogy már említettem. Viszont a fizikai nehézségek ellenére, pszichésen jó formában voltam. Elszántságom, kitartásom mellett többször is el tudtam határozni, hogy felülkerekedjek a pillanatnyi holtpontokon, vagyis sikerült többször is felfrissülnöm testileg, lelkileg. Annak ellenére, hogy a pálya kicsit sem volt változatos (egy nyíl egyenes, leginkább lapos országúton futottunk egy órán át), viszonylag hamar teltek a kilométerek. Ráadásul végig egyedül futottam (előttem 200 méterre futott Ott Balázs, mögöttem kb. 400 méternyire Juhász András)… A magyar-horvát határon (19. km) át kellve már „csak” Barcson kellett átfutni, majd a község termálfürdőjénél várt a cél. Jól esett beérni, megállni, lepihenni, hiszen nem kis munkát hagytam magam mögött. Abszolút 4. helyezett lettem, egyéni csúccsal! Sajnos nem született hivatalos félmaratoni időm, mert érthetetlen okokból kifolyólag a pálya 270 méterrel hosszabb volt (amúgy 21, 360 km volt a kiírásban is)! Az időm 01:10:17 lett, ami a klasszikus félmaratoni távon egy 69 és fél perces időnek felel meg. Tehát számomra mindenképpen jól végződött az idei Barcs Félmaraton, nagyon örülök az eredményemnek!

Végeredmény (pénzdíjazottak):

1. Bene Barnabás (01:05:58)
2. Irimia Cristnel (ROM, 01:06:10)
3. Ott Balázs (01:09:07)
4. Csere Gáspár (01:10:17)
5. Juhász András (01:12:21)
6. Tóth Tivadar (01:12:41)

2010. szeptember 16., csütörtök

EDF Éjszakai futás


Augusztus végén megbetegedtem, ezért a szeptember 5.-ei NIKE Félmaratont kénytelen voltam kihagyni. Kárpótlásul adott volt a 18.-ai „barcsi félmarcsi”, ez a célkitűzés segített a mentális és fizikai felépülésemhez is. Viszont csak 2 hét állt a rendelkezésemre! Kicsit aggódtam, hogy ez mire lesz elég, hiszen a betegség utáni egy hétnek csak fokozatos erősségűnek szabad lennie, a verseny előtti hét pedig mindig a rápihenés/ráhangolódás. De akkor tulajdonképpen mikor fogok lényegi edzést végezni?! Végül rájöttem, hogy nincs miért aggódni, mert a NIKE-ra végzett edzésmunkám ugyanúgy bennem van, nem veszett kárba a betegség alatt. Ennek igazolására szolgált az Éjszaki Futás, ami kiugróan jól sikerült! Halleluja! Még a verseny előtti utolsó edzés is nehézkesen ment az orrdugulás miatt, de valahogy éreztem, hogy másnap már teljesen jól leszek. Hittem a csodában, ami meg is történt: egy hihetetlenül gyors iramban futottam végig a versenyt, végül az abszolút 4. helyezést értem el. Ha nincsenek a különböző hátrányos tényezők, még akkor is azt mondanám, hogy az év egyik legjobb futását produkáltam! Annak, hogy ezt a rendkívül gyors tempót lassulás nélkül végigbírtam, több oka is van.

Egyrészt, a kiutazásom során kitartó, fegyelmezett légző tornát végeztem, amely segítségével kitisztultak a légutaim és a tüdőkapacitásom is jelentős mértékben nőtt. A légzési gyakorlatok végzésénél számtalan új technikát fejlesztettem ki, ezeket a jövőben is alkalmazni fogom, mert rendkívül hatékonyak.

Másrészt, az alapos és hosszú bemelegítésem révén nem csak a tüdőm, hanem az izomzatom is felkészült a kemény fizikai igénybevételre. Nagyon laza voltam, a lábaim pedig nagyon dinamikusan, frissen pörögtek!

Ezen kívül, az esti futások mindig különlegesek, sőt ilyenkor valami miatt jobban is szoktam teljesíteni! Ez most sem volt másképp.

Végül, az aznapi Triatlon VB, amit egész nap figyelemmel kísértem, óriási löketett adott a versenyzéshez, küzdéshez. Jó érzés volt ugyanazon az utakon futni, ahol pár órával előbb még Gomezék futottak…

Titkolt célom a dobogóra jutás volt, melyhez csekély esélyem ellenére, elszántan tartottam magam. Az elrajtolást követően azonban egyre nőtt bennem a remény: a 2. kilométernél úgy 5-6. helyen futottam, ráadásul a tempót kifejezetten jól viseltem. Ezután konkrétan körvonalazódni kezdtek az erőviszonyok: Az etióp Feyissa Moissa nagy főlényével előre borítékolhatta győzelmét, a dobogó további fokaiért pedig velem együtt 4 versenyző harcolt. Ugyan még Soltész Roland is jókora előnnyel rendelkezett a táv első felében, mégis egyértelmű volt, hogy folyamatos lassulása miatt pozíciója nem végleges. Én viszont kemény harcban voltam Nagy Gyurival és Zsíros Misivel egészen 3500 méterig, ahol egy ritmusváltásnak köszönhetően felszakadozott az erős triónk. Misi szökött. Igazából nem kapcsolt gyorsabbra, csupán okosan futotta meg a Szabadság-híd utáni lejtőt, melyből jelentős előnyt tudott szerezni. Jókor csinálta, jó helyen! A mindössze 20 méteres hátrányom lefaraghatatlannak bizonyult ebben az iramban, főleg, hogy én fáradtabb is voltam nála. Nagy Gyuri viszont még kevésbé bírta, ezért ő kiesett a játszmából. Nagy elánnal, hatalmas részidőkkel robogtunk a kivilágított rakparton. 5000 méterem: 15:21! Soltész Roland hátát egyre közelebbről néztük. ’De vajon lesz-e idő utolérni őt?!’ Nem volt sok hátra, és most kivételesen pont ez volt a probléma! Ugyanis ezúttal örültem volna, ha hosszabb a táv, mert akkor valószínűleg előrébb végeztem volna… Zsíros Misinek még sikerült lehagynia Rolandot, én viszont (annak ellenére, hogy már nagyon közel voltam hozzá) kénytelen voltam beérni a 4. hellyel! Nem baj, a körülményekhez mérten, ragyogó szereplés volt, jó időeredménnyel, kiváló mozgással… csak kár, hogy nem volt 200 méterrel hosszabb (vagyis ténylegesen 6,5 km! a táv), mert akkor szerintem meg lett volna a 3. hely! Az időmmmel teljesen elégedett vagyok: 19:23! (kb. 6,3 km)

részidők:

  1. km tábla: 2:55
  2. km tábla: 6:05
  3. km tábla: 9:07
  4. km tábla: 12:17 (nem pontos)
  5. km tábla: 15:21
  6. km tábla: 18:07 (kb. 5,9 km)

6, 3 km: 19:23!