-

-

2010. augusztus 12., csütörtök

Magyar Atlétikai Bajnokság


A székesfehérvári junior OB után tett triatlonos kirándulásomat egy rövidebb balatoni nyaralás követett. Ez után pedig nagy erővel vetettem bele magamat az edzésbe, annak érdekében, hogy a nyárra tervezett célomnak (futni egy 15 perc alatti 5000 m-t) eleget tegyek. Készülésem eddig nem látott elszántsággal zajlott, valamint sok lemondással is járt: Se nyaralás, se keresztedzés… csak a futás! Gyakorlatilag a BEAC pálya lett a második otthonom. Ezután joggal lehetne megkérdőjelezni nyári szünetem szabadságát… Én viszont egyáltalán nem bántam az otthon maradást, mert olyan dolgokra szakíthattam időt, melyekre suli időben nem adódott lehetőség. Emellett 2 hónapig kipróbálhattam, hogy milyen tisztán atlétának lenni: Fogytam 1-2 kilót, szálkásodtam, a végére már tiszta kenyai lettem. Nem utolsó sorban, elég jó edzéseket hajtottam végre. Szinte minden adott volt arra, hogy megfussam azt a bizonyos szintidőt. Nem is kételkedtem a sikerben, sőt a történtek ellenére ebben a pillanatban sincs kételyem képességeim felől. Most így utólag kissé érdekes a helyzet: Habár nem mentem 15 perc alá, magamban mégis úgy könyveltem el a dolgot, hogy tudok 14 perccel kezdődő 5000-t. Le is írom, hogy tulajdonképpen mi történt.

Amellett, hogy jól sikerült a felkészülésem, leutazásom, bemelegítésem, még a futás is nagyon jól ment. Szerencsére nem izgultam annyira, mint múltkor, de azért ezen a téren van még mit fejlődni. A felnőtt férfiak 5000 méteres síkfutásának futama a legnépesebb mezőnyt vonultatta fel augusztus 7.-én a debreceni pályán. Jó érzés volt ott lenni. Nagyon könnyedén ment a futás! Jól mozogtam, jól helyezkedtem és lassan fáradtam. Szerencsére volt kivel futni; egy kb. 7 fős bolyban húzódtam meg, ahol ideális tempóban, kicsivel 3 percen belüli iramban folyt a munka. Minden tervszerűen haladt: 1 km (2:58), 2 km (kb. 5:56) 3 km (kb. 8:54), majd 3200 méternél történt egy végzetes szerencsétlenség. Elestem! Hogy pontosan mi történt (megbotlottam vagy ellöktek) máig sem tudom, de hosszas fejtörések és videó visszanézések után arra jutottunk, hogy valahol a kettő között lehet az igazság. Mindegy, a lényeg, hogy ezzel elveszítettem a versenyt, ezt ott helyben is tudtam. Csak valami óriási hőstett árán lehettem volna képes ezek után is megvalósítani az eredeti célomat, de ezt senki nem várhatta el tőlem. Pusztán az esés-felállás-elindulás mozzanata is már 30 méter hátrányt halmozott fel. De ami még fontosabb az az, hogy teljesen kiestem a ritmusból, ami egy ilyen tempónál gyilkos dolog, emellett le maradtam a bolytól, és így nem volt már kivel futni… Annyira pedig azért már nem voltam friss, hogy egyedül folytassam a tempót. Ezen kívül pszichésen is meggyengültem, ami nem csoda egy ilyen baleset után. Ezt követően még kb. 600 méterig küzdöttem a tempón, de aztán akarva akaratlanul belassultam. Az utolsó 3 kört leverten, kissé céltalanul tettem meg, sajnos már lassabban. Egy szempillantás alatt lezajlott a verseny! A célban nem akartam elhinni a valóságot, de aztán belenyugodtam a történtekbe. Később még örültem is, hiszen még így is egyéni csúcs lett: 15:17! És mi lett volna, ha nem történik meg a balszerencse?! Annak tükrében, hogy abban a bolyban ki, hogy végezte a versenyt, szinte teljességgel kijelenthetem, hogy meg lett volna a 15 percen belüli idő! Egyébként hamar túl tudtam magam tenni az eseten. Ez főleg a helyzet abszurdumának köszönhető: Egész júliusban egy versenyre készülök, ami így végződik... Persze e mögött nincs semmi cinikusság, most már rendbe tettem magamban a dolgot. Nagyjából erre jutottam: „Ennek így kellett történnie” Meg is tudnám magyarázni, hogy miért gondolom ezt, de ezt most nem teszem meg. Összefoglalva, érdekes egy bajnokság volt. A látszat ellenére, én mindenképpen pozitív előrehaladásnak ítélem.

videó a versenyről