-

-

2010. május 20., csütörtök

Váltó Országos Bajnokság

Május 15.-én egy egészen más jellegű versenyre került sor. Az atlétikai váltó OB-val folytatódott a tavaszi versenysorozat, ahol tagja lehettem a BEAC junior 4x1500 m-es csapatának. Idén a BEAC pályát jelölték ki az esemény helyszínének, mely igazán nagy megtiszteltetés volt számunkra. Emellett egy igen erős és győzelem esélyes csapat állt össze. Dani Áron, Dohóczky Tomi, Sándor Krisztián és én. Habár egyikünk se kifejezetten 1500-as futó, azért elmondható, hogy ütőképes csapatot alkottunk. Én kissé féltem a feladattól, sőt kedvem se volt túl sok hozzá, de azért fontosnak éreztem futni a csapatért és az egyesületért. Félelmem főleg a felkészüléstelenségnek tudható be, hiszen nem hogy nem edzettem 1500-ra, hanem ráadásul még hatalmas izomlázzal is küszködtem, mely az Eszmefuttatás gyilkos terepviszonyának köszönhető. A bajnokságot megelőző héten azért csináltunk egy két gyorsító edzést, de a fájdalmak csak lassan múltak el. A hét elején még a bemelegítés is nehezen ment, valószínűleg úgy nézhettem ki, mint aki életében először fut… A résztávokról pedig ne is beszéljünk, főleg a fékezés esett nehezemre, így mindig tovább futottam vagy 10 métert… Szóval elég hirtelen jött a váltó OB. Vajon mennyit tudok majd futni? Fogalmam se volt. Szerencsére a versenyre fizikailag rendbe jöttem, sőt, jó formában éreztem magam. Sajnos azon a hétvégén kegyetlenül rossz idő volt. Mellesleg ez a hétvége a „váltók hétvégéje” lehetett volna, mert másnap a K&H maratonváltó volt betervezve, amit a szélsőséges időjárás miatt kénytelenek voltak elhalasztani. Mindegy, így is épp elég volt a szombati: 15 fokos szakadó esőben kellett rohanni egy 1500-t. A verseny ettől eltekintve emlékezetes volt. Mindannyian élveztük a futást, ráadásul sikerült megszereznünk az országos bajnoki címet! Tomi kezdte, majd Krisztián folytatta.


A vártnak megfelelően szoros verseny ígérkezett, hiszen 3 csapat is esélyesnek tűnt a győzelemre. Első két emberünk remekül futott, így én, mint 3. csapattag elég jó pozícióban (szorosan a másodikként) vehettem át a stafétabotot. Az első 500 méteren megijedtem a rendkívül gyors kezdéstől, de később felzárkóztam, mert az ellenfél lassulni kezdett. 1000 méter környékén pedig már egyértelmű volt előttem, hogy jobb vagyok, tehát akár le is előzhettem volna a srácot, és akkor most lenne egy jó időm 1500-ön. Viszont a körülmények nem voltak túl kedvezőek, valamint a csapat győzelme most jóval fontosabb volt az egyéni érdekeknél, ezért inkább maradtam a szegedi mögött, és a végére tartalékoltam. Az utolsó 500 méter nagyon könnyen ment, szinte csak utaztam az ellenfelen.


Végül, az utolsó 200 méteren robbantottam, így sikerült egy kb. 30 méteres előnnyel átadnom Áronnak a botot. Az időm 4:17, teljesen reális. Azért szerettem volna egy egyénit menni, de nem gond. Visszatérve, Áron volt a befutó, akinek már nem volt komolyabb feladata, hiszen a győzelem már biztos volt. Azért a látványosság kedvéért futott egy keményet (ráadásul hosszúgatyában!), így előnyét még további méterekkel is növelte.


Tehát nyert a BEAC fiú csapata is, csakúgy, mint a lányok, akik már tavaly is a dobogó legfelső fokán végeztek. Utólag, szívesen gondolok vissza a váltó OB-ra. Örültem a győzelemnek, hiszen ez egyfajta beteljesülése is volt egy szakasznyi álomnak: 2010-ben 3 különböző sportban is szereztem országos bajnoki címet! (Sífutás, duatlon, futás).


2010. május 12., szerda

Eszmefuttatás


Nem is kellett sokat várnom a következő versenyig, mert a szerdai 5vös5km-t a vasárnapi (május 10.) Eszmefuttatás nevezetű utcai futóverseny követte. Erre a napra már korábban be volt tervezve egy másik, fontosabb verseny, de aztán a helyzetet mérlegelve inkább lemondtunk róla. A 10 000 méteres Futó Országos Bajnokságról van szó, ami már sajnos nem fért bele a tavaszi szezonomba, hiszen a Kismaratoni OB, a Duatlon OB és a Duatlon EB (egy érettségivel megspékelve) zsinórban követték egymást. A szoros versenysorozat egyrészt kifárasztott, másrészt lehetőség se volt irányozottan készülni a 10 km-es OB-ra.

Ezért edzőmmel úgy döntöttünk, hogy elkerüljük az esetleges közepes szereplést, és inkább az Eszmefuttatást választjuk, ami ráadásul kecsegtető pénzdíjjal vonzotta a jobbnál jobb futókat, köztük engem is. A Csillebércen, az ESZME (Egyesület a Stroke MegElőzéséért) által megrendezett hangulatos verseny szintén 10 km-t állított a versenyzők elé. A jelentős pénzdíjak miatt alapvetően várható volt, hogy erős lesz a mezőny, viszont az aznapi OB miatt nem lehetett tudni, hogy mennyire. Mikor odaértünk, alig hittünk a szemünknek. Elég sok erős versenyző jött el erre a versenyre az OB helyett. Ezt amúgy nem tartom helyesnek, hiszen ez sokat rontott az OB színvonalán. Igaz, én is közéjük tartozom, de azért az én döntésem alapja nem anyagiak voltak.. A férfiaknál ijesztően kemény mezőny alakult ki, igaz az ők jelenléte várható volt. Elindult a két etióp, Erkolo és Feyissa (akik amúgy se indulhattak volna az OB-n), Rezessy, Zatykó az „idősebbek” közül, valamint Tóth Laci, Zsíros Misi és Dani Áron a fiatalabbak közül. A pénzdíjra elegendő 6 helyezés tehát jócskán betelt. Így nem sok eséllyel, de azért bizakodóan álltam rajthoz. A nőknél még nagyobb küzdelem ígérkezett, hiszen sok elit atléta jött el. (Az OB-n viszont így nagyon gyér mezőny volt…) Láthattuk többek között Földingnét, Staicu Simonát, Csomor Erát, Rakoncai Beát, és még több jó futónőt.


A rajtnál eléggé izgultam, főleg, hogy a pálya a maga emelkedőivel különösebb aggodalomra adhatott okot. A várt szenvedés teljes mértékben megvalósult: óriási küzdelmek és erőfeszítések árán tudtam csak jó helyen végezni. Teljesítményem azonban engem is nagyon meglepett: 4. lettem!! A tempó végig nagyon gyors volt, az emelkedők pedig gyilkosan hatottak. Azt hiszem, itt van az eredményem kulcsa. Ugyan az utóbbi időben nem edzettem hegyi körülmények között, de régebben viszont nagyon jó hegyi-menő voltam, ami itt egyértelműen megmutatkozott, hiszen bírtam a tempót olyanokkal is, akik síkon jobbak nálam. Emellett az, hogy más sportokat is űzök, megint csak előny volt számomra. Kerékpározással és sífutással pont azokat a képességeket tudtam megszerezni, amire itt nagyon is szükség volt: Az emelkedők és lejtők sűrű, drasztikus váltakozása ugyebár megnöveli az átlagos pulzust, ez pedig senkinek sem esik jól az amúgy is gyors tempó közepette. Emellett azt vettem észre, hogy a mászások után, a lapos részekre kiérve nekem hamarabb visszalassult a légzésem, mint a többieknek. Tehát úgy gondolom, hogy erős kitartásom és jó helyezkedésem mellett eredményem főleg a változatos edzésmunkám gyümölcse. A futás nagyon fárasztó volt, kihoztam magamból a maximumot. Az időm kereken 33 perc lett, ami egy ilyen dombos pályán fantasztikus. Amellett, hogy jelentős pénzdíjazásban részesültem (40 ezer Ft), nagyon örülök annak is, hogy nagy neveket tudtam leelőzni/megszorongatni. Összevetve, óriási bíztatás és élmény volt ez az Eszmefuttatás számomra.

A végeredmény:

1. Erkolo Ashenafi 31:57
2. Tóth László 32:27
3. Rezessy Gergely 32:49
4. Csere Gáspár 32:55
5. Feyissa Mossissa 33:02
6. Zsíros Mihály 33:45
7. Zatykó Miklós 34:36
8. Dani Áron 35:38

2010. május 8., szombat

5vös 5km, 2010 május


-->
Május 3.-án tehát hazaérkeztem Franciaországból, az írásbeli érettségi vizsgák pedig elkezdődtek. Mindezek ellenére nem akartam lemondani a május 5.-ei 5vös5km-es futóversenyről, mert nagyon szeretem ezt a kis egyetemi futóversenyt, ami ráadásul már a 10. születésnapját ünnepelheti. Szóval, május 5.-én két érettségi között rajthoz álltam, és futottam egy jót. Érdekes mód, nem voltam fáradt, sőt jól ment a futás. A recept pedig újra bevált: a futóverseny ezúttal is felszabadított minden feszültségtől, amit az érettségi keltett bennem.
Idén szerettem volna 15:30-on belül futni. Sajnos ez nem jött össze, de azért így is elégedett vagyok. 15:36-os idővel az első helyezést értem el! Talán jobb is lehetett volna az időm, csak sajnos nem jól osztottam be az erőmet. Az elején nagyon elkapott a hév, valószínűleg ez az utóbbi duatlon versenyeknek tudható be, ahol ez rendszeres jelenség volt. Valahogy nem éreztem túl gyorsnak a tempót, mert nagyon lazán ment. Az első kilométernél ugyan láttam, hogy csupán 2:58-nál járunk, de valahogy mégse lassítottam. Az ellenfelek nagyon szorongattak hátulról, én pedig úgy általában nem szeretek lassítani azon a tempón, amit egyszer elkezdek. Ez olyasféle ösztönös makacsság, ami olykor pozitív is lehet. Most nem az volt. 3 kilométerig bírtam a 3 percest, aztán belassultam. Azért nem értékelem olyan vészesnek a dolgot, hiszen egyedül kellett futnom, nem voltam túl pihent állapotban (duatlon EB), valamint ellenfeleim jelentős hátránya arra ösztönzött, hogy nyugodtan lassíthatok. Összefoglalva, nagyon örülök a győzelemnek és a körülményekhez képest tökéletesnek mondható időeredménynek! Nagyon várom az őszi fordulót, főleg azért, mert akkor már én is egyetemista leszek, sőt (ha minden jól megy, akkor) Eltés is!

2010. május 6., csütörtök

Duatlon Európa Bajnokság, Nancy


A 2010-es év egyik legnagyobb célkitűzése volt számomra a Duatlon EB. Helyezésben nem gondolkoztam, csupán szerettem volna kijutni, ott lenni és versenyezni egy jót. Gyakorlatilag, ha visszatekintek az elmúlt egy évre, végig erre a megmérettetésre készültem. Az edzéseim, a többi kisebb célok mellett konkrétan erre az EB-re voltak berendezkedve: Tudatosan készültem, alig ha volt olyan edzés, amikor nem gondoltam az EB-re. Tehát rengeteg áldozatot hoztam és sok mindent alá kellett rendelnem a sportnak. Persze volt (van) egy dolog, amit nem lehet a (földi életben) a sport alárendelni, ezért ezt valahogyan össze kell egyeztetni a sporttal. Ez a valami a tanulás. A tanulás most kivételes jelentőséget kapott az életemben, hiszen idén érettségizek. A sportbeli céljaim és a tanulnivalók egyenesen arányosan növekedni kezdtek, ezért komoly odafigyelés, precíz időbeosztás, reális egyensúlyteremtés a sport és tanulás között, valamint elszánt szorgalom kellett ahhoz, hogy a két területet össze tudjam egyeztetni és mindkettőben egyaránt sikeres lehessek. Utólag visszanézve, azt kell, hogy mondjam, nem volt egyszerű dolog, de túléltem. Sőt, komoly sikereket tudtam elérni mind a sportban, mind a tanulásban. Talán ez az április-május életem idáig legsűrűbb, legeseménydúsabb időszaka.


Visszatérve a tárgyra: Az idei év eredményes szereplései (somogyszili duatlon, szintfelmérő futás) által kvalifikációt szereztem az EB-re, amit idén Nancy-ban (Franciaországban) rendeztek meg. Menjek, ne menjek? Óriási dilemma zúdult rám, azt hiszem életem egyik legnagyobb döntése előtt álltam. Történetesen a bonyodalom oka az volt, hogy az EB május 1-2.-án kerül megrendezésre, pont az írásbeli érettségi vizsgák előtti hétvégén… Húha... Hosszas vívódások után (amiről oldalhosszakon keresztül tudnék írni), úgy döntöttem, megyek. Döntésemben iskolám hihetetlen támogatása jelentős szerepet játszott. Most érzek egy kis hiányérzet, amiért nem részletezem (a szerintem elég érdekes) tényezőket, melyek erőteljesen nehezítették a döntést, de muszáj tovább lépnem, hogy valamikor a végére érjek a beszámolónak…


1.nap: Utazás


Reggel 7 után csatlakoztam be a Bajáról jövő kisbuszba. Összesen 9-en utaztunk ki. 5 versenyző: Dudás Eszter, Resál Zsanett, Straub Robi, Czigány Andris és én, valamint 4 kísérő/edző: Thuránszky Balázs, Bálint Zoltán, plusz Tóth Szilárd barátnőjével, Petrával. Szerintem nagyon jó kis csapatot alkottunk, mindenki nagyon jól érezte magát. Az út jó hosszúnak ígérkezett, amit én kivételesen nem sajnáltam, mert sokat kellett még tanulnom az érettségire. Átszeltük egész Ausztriát, Németországot és Franciaországban is utaztunk egy bő órát. Kb. 12 órára jött ki az út, a pannontól pedig 9 sms-t kaptam a határok miatt… Még világosban, kb. fél8-ra érkeztünk meg Nancy-ba, igaz a szállást csak fél10-kor sikerült megtalálni. Hát igen, a tájékozódás nem egyszerű dolog, ez a későbbiekben is beigazolódott. Azt hiszem a 4 nap alatt annyi idő ment el a városban való furikázással, mint amennyi az oda úthoz kellett.


2. nap: Pihenés, Megnyitó


Másnap szépen kialudtuk magunkat. Délelőtt a hotelben maradtunk, ez idő alatt sokat tudtam haladni a tanulással. Délben kimentünk megnézni a versenyhelyszínt. Egy kisebb átmozgatás keretében bejártuk a versenypályát is. Ez igen hasznos volt, mert a bringapályát egyöntetűen (technikai szempontból) nehéznek ítéltük. A pályabejárás után kb. 2 órát vártunk Zolira és a kisbuszra, akik valahol Nancy rengetegében próbáltak irányt találni. Farkas éhségünket és átfázásunkat egy echte francia saláta melegében próbáltuk kompenzálni, sikertelenül. Délután 5kor volt a briefing (versennyel kapcsolatos infók ismertetése), mely rendesen összekavart bennünket a pontos pálya és a depórendszer tekintetében. Egyesekből a kompressziós zokni használatának tiltása nagy felháborodást, vagy éppen hülyeséget váltott ki, mindegy mi jót szórakoztunk. Ez után kielégítetlenül maradt evési igényeink a tészta-party felé siettettek bennünket. Siettünk is volna, de az odatalálás ugyancsak okozott némi problémát. Habár a kaja nem volt csúcs, a tészta-party önmagában is nagy élmény volt. A hatalmas Nancy-focistadion halljában hosszú asztalokon ülve, hangulatos jazz-bigband mellett élvezhettük az igényes francia kiszolgálást. Nekem tetszett. Kilógó nemzetként, nem vártuk meg az esemény végét, amit lehet, hogy jobban is tettünk, hiszen a változatosság kedvéért megint sikerült ’flottul’ hazatalálnunk. Valószínűleg a többi nemzet is velünk egy időben ért vissza a hotelbe, a különbség csupán annyi, hogy ők megvárták a desszertet is… Mindegy, ha a jó oldalát nézzük, végülis elmondhatjuk, hogy már 2 nap alatt bejártuk és megismertük Nancy-t, ami egyébként csodás egy város. A városnézések óriási nyomott hagytak bennem. Nemcsak a városkép tetszett, hanem úgy általában az utcakép, amit a francia kultúra és mentalitás tett jellegzetessé. Sokat tudnék még mesélni, miért is szerettem meg Franciaországot.



3. nap: Verseny


A rajtunk 12 órára lett kiírva, így nem kellett korán kelnünk, igaz a verseny előtti napon az ember sosem tud sokáig aludni, mert az izgalom mindig felébreszt bennünket. Sajnos hasmenésem volt aznap reggel. Valószínűleg az előző napi kiváló saláta lehetett az oka. Eléggé megijedtem, hogy így minden energia ki fog belőlem menni. Ilyenkor ugyebár diétázni kellene, de hát egy verseny előtt ezt nem engedheti meg magának az ember. Ezért én magasról tojtam a dologra, igaz ez kicsivel később a WC-ben is megtörtént. Szerencsére a hasmenés elmúlt a délelőtt folyamán. A másik tényező, mely kissé rontott a hangulatomon, az időjárás volt. Természetesen lélekben felkészültünk a lehető legrosszabb körülményekre is, de azért drukkoltunk, hogy az időjárás kegyes legyen hozzánk. Sajnos borús, viszont száraz reggelre ébredtünk. Úgy tűnt, szárazon megússzuk. Nem így történt. Kb. 1,5-2 órával a rajt előtt (amit én kicsit későinek véltem..) hagytuk el biciklivel a szállást. Indulásunk pillanatában kezdett el esni az eső. Habár inkább csak szemerkélt, az aszfalt azért kitűnően csúszott. Persze azért nem ment el a kedvem, sőt egyre jobban koncentráltam a versenyzésre. Miután megérkeztünk a versenyközpontba, ami egyébként Nancy csodálatos főterén helyezkedett el, biciklivel bemelegítettünk. Ezt követően jött a depózás, mely már kicsit siettetve történt. Miután bedepóztam, közölték a rendezők, hogy nem indulhatok klipszes pedállal. Kétségbe ejtett a dolog. Épp elég teher volt rajtam, ezért nagyon nem hiányoztak az efféle problémák. Gyorsan próbáltunk kitalálni valami mentő ötletet. Biciklis cipőt egyáltalán nem hoztam, hiszen már egy héttel előbb (Kaszó után) eldöntöttem, hogy inkább klipsszel indulok. Végül is annyi történt, hogy leszedték a klipszről a szíjat. Hát, elég szomorú voltam, hiszen ezzel csak még jobban növekedett a technikai hátrányom. Inkább próbáltam nem is venni tudomást a dologról. Gyorsan bemelegítettem, majd jöhetett a rajt. Az eső mellett amúgy hideg is volt (kb. 16 fok), ezért vettem egy pólót a mezem alá.



Nem tudom, miért csinálták, de a rajtot kb. 5 perccel előbb elsütötték. Mi, junior fiúk 32-en álltunk a rajtvonalhoz. Már az első méternél kiderült, hogy csúszik az út, hiszen az egyik versenyző rögtön nyalt egyet, aki mint utólag kiderült, nevezetesen Czigány Andris volt. Nekem szerencsére sikerült kikerülnöm a rakást, majd beálltam az élboly mögé, ami a vártnak megfelelően igen csak szédületes tempót diktált. Nem esett olyan jól a futás, de azért bírtam. A hangulat persze fantasztikus volt, olykor még magam sem hittem el, hogy éppen hol vagyok. Azt hiszem eleinte mindenki így van a nemzetközi szereplésekkel, ezért általában az első EB, VB-ken nem szoktak a versenyzők olyan nagyon jól menni. Hiába, szokni kell ezt az egész más közeget. A feléhez közeledve kicsit leszakadtam az élbolytól, sőt picit lassítottam is, hogy a kerékpárra maradjon némi erőm. Hamar világossá vált, hogy jóval rövidebb a pálya, mint 5 km. Az utolsó fordító után majdnem visszaértem az élbolyhoz, sajnos a végére ez nem sikerült. Azért jónak értékeltem a helyemet, hiszen kb. 8.-ként, a második boly élén értem be a depóba.

A depózásom elég gyengén sikerült, de szerencsére ez nem változtatott a helyzetemen, hiszen így is sikerült a boly közepén bringára szállnom. Az első méterek nagyon bíztatóak voltak, mert simán bírtam a tempót. Az első kör (5km) óriási kellemes csalódás volt: Tök korrekt volt a társaság, hiszen a kanyarokban, fordulókban mindenki teljesen lefékezett és rántások se nagyon voltak. Senki sem anyázott, az erős kerósok pedig minden rossz szó nélkül vezették a bolyt. A boly belsejében nagyon jó dolgom volt, és úgy tűnt, a pedálom se jelent különösebb hátrányt. A siker tovább fokozódott, mert az első kör után beértük az élbolyt. Így összeverődött egy 15 fős csapat, amiben még kevesebb gondot okozott a tempótartás. Hihetetlenül jól éreztem magam, alig tudtam elhinni, hogy az élbolyban vagyok a legjobbak között. Talán itt kissé kizökkenhettem a koncentrációból. A második kör viszonylag nyugiban telt, bár mögöttem az egyik srác elcsúszott az egyik fordítónál. Az aszfalt valóban nagyon csúszott, ezért nagyon oda kellett figyelni, meg persze azért szerencse is kellett a dologhoz, mert bizonyos szinten mindenki kockáztatott.

Továbbra is jól ment a tekerés. Az emelkedőket érdekes mód nem nyomták meg annyira, sőt amikor kiérkeztünk a hídra, akkor pihenésképp csak 35 körül mentünk. Persze visszafele, a lejtőn már ment a száguldás 55-60-nal… Sajnos a 3. kör vége felé következett be a pech, ami sorsdöntő pillanat volt a végeredményemre nézve. A legrosszabb benne az, hogy lélekben egyáltalán nem készültem fel ilyen helyzetekre, ezért elég csalódott lettem. Az történt, hogy éppen egy 180 fokos fordítóban kanyarodtunk és a csupán csak pár centivel előttem lévő versenyző hátsókereke hirtelen kicsúszott oldalra, a versenyző pedig elesett. Nekem pedig már semmi esélyem nem lett volna arra, hogy kikerüljem, (hiszen rendkívül kicsi távolság volt közöttünk), ezért belebotlottam az előttem fekvőbe, és én is elestem. Annyira azért nem nevezhető esésnek a dolog, hiszen csak eldőltem a biciklimmel együtt, viszont a szerencsétlenség épp elég volt arra, hogy veszítsek 10 mp-t, és ezzel lekéssem a bolyt, amit már egyedül hiába üldöztem. Talán ha erős kerékpáros lettem volna, akkor még talán visszahozom a lemaradást, de nekem nem ment. Egyfelől elveszítettem a lendületemet és le kellett váltanom, másrészt nem volt könyöklőm, harmadrészt azért fáradt is voltam… Idegesítő volt a dolog, hiszen erről én nem tehettem, pech volt. Ekkor kicsit elment a kedvem a duatlontól, amiatt, hogy egy versenyt saját hibánkon kívül el lehet veszíteni. Ugyebár, a futásnál ilyen nem fordulhat elő, ott minden az erőviszonyokon múlik, az számít, hogy ki meddig bírja… Tehát még szoknom kell a duatlon versenyzést, és be kell látnom, hogy ez egy technikai sport is, ahol a szerencsétlenség is benne van a pakliban. Visszatérve, tekertem tovább, ahogy tudtam. Már nem sikerült visszatekernem az élbolyra, de azért küzdöttem. Elhatároztam, hogy nem várom be a második bolyt, ami amúgy nem volt annyira sokkal mögöttem. Az utolsó kört tehát egyedül kellett végigszenvednem, nagyon nem esett jól. Az utolsó kanyar előtt utolért a második boly, így közöttük szálltam le a kerékpárról. A depózás ezúttal nem sikerült. Idegességemben csak másodszori próbálkozás után sikerült felrakni az állványra bringámat. Ezután óriási vádli görcs közepette kezdtem kifutni a depóból. Kívülről nézve elég érdekes lehetett a látvány, a mozgásomból ítélve valószínűleg úgy tűnhetett, mintha akkor futottam volna életemben először. Sajnos depózás közben helyezést tekintve jócskán hátracsúsztam, így volt feladat rendesen a hátralévő elvileg 2,5 (gyakorlatban inkább 2) km-en. Sajnos már egyáltalán nem voltam laza, hiszen az utolsó egy körös egyedüli bringázás sok erőt ki vett belőlem, ellenben a többiek frissen szaladtak, Straub Robi csapattársammal az élen. Ha úgy vesszük, itt lett volna esélyem lehagyni az összes második bolyos versenyzőt, de ez sajnos csak részben történt meg. Érdekes mód, nem ment most annyira a második futás, mint pl. előző héten, Kaszón. Valószínűleg ennek pszichés okai is lehettek, hiszen akarni se tudtam annyira, mint amennyire lehetett volna. Az utolsó pár száz méteren néhány hellyel előbbre tudtam futni, de valahogy hiányzott az a robbanékonyság, amivel Robit is lefuthattam volna. Végül 20. helyen értem célba. Minden viszontagság ellenére azért borzasztóan boldog voltam, hiszen nem mindennapi élményt élhettem át. Csupán az a tüske zavart, hogy ha nem történik az a bizonyos pech (esés), akkor ott lettem volna az első 12-ben, sőt, ha jól futok a végén, akkor még az első 8-ban is. Jó lett volna visszaforgatni az időt. Mindegy, egy idő után túl tudtam magam tenni a dolgon, sőt a nap végére már nagyon jól éreztem magam. Sok mindent átgondoltam a verseny után, és arra jutottam, hogy így is sikeres versenyzést tudhatok magam mögött, tehát hálásnak kell lennem. A tavalyi szereplésem (26. hely) után most előre léptem, sőt ezúttal be is igazolódott, hogy valóban ott a helyem a legjobbak között. Ezen kívül megtanultam, hogy nem kell siettetni az eredményeket. Kell az idő ahhoz, hogy beérjen egy igazán jó nemzetközi szereplés. És itt nem csak az edzettségre, hanem a tapasztalatszerzésre és mentális fejlődésre is gondolok. Szóval nem baj, hogy így történt, hiszen még sok lehetőség áll előttem.


Straub Robi szépen helyt állt, a 16. helyezést szerezte meg. Czigány Andris a 31. hellyel mutatkozott be a nemzetközi porondon. Gratulálok nekik! Célba érésünk után a lányokért izgulhattunk. Dudás Eszti szépen versenyzett. Talán a kerékpározás most nem sikerült neki annyira jól, viszont a második futáson bemutatott küzdése példaértékű, igaz pont lecsúszott a dobogóról. Szegénynek a 4. helyezés fájdalmát kellett feldolgoznia, ami valóban nem lehetett könnyű. Én azért szívből gratulálok neki, mert ez így is óriási szereplés egy EB-n. Emellett gratulálok Resál Zsanettnek is, aki tisztességesen, mindent beleadva szerezte meg a nagyszerű 15. helyet. Délután a felnőttek zárták az egyéni versenyszámokat, futamuk nagyon izgalmas volt. Személy szerint, én élveztem nézni a versenyt, sőt erőteljesen motivált is.


4. nap: Váltóverseny


A vasárnapi váltóversenyek a délelőtti age-group futamok miatt egész későn, fél6kor kezdődtek. Amikor meghallottuk, hogy rajtunk kívül csak 3 nemzet indul, akkor nagyon megörültünk, viszont miután körvonalazódott a tényállás, miszerint a portugálokról, franciákról és olaszokról van szó, már nem voltunk annyira vidámak. Egyébként a tavalyitól eltérően, idén vegyes váltókra (1 lány, 1 fiú, 1 lány, 1 fiú) került sor. Úgy véltük, hogy egyedül Zsanett teljesítménye lehet csak esetleges veszély a dobogóra nézve, de sajnos nem így történt. Már második emberünk, Robi is a 4. helyen adta tovább a ’stafétabotot’ jelentős hátránnyal, pedig nagyon szépen ment, de hiába, a mezőny rendkívül erős volt. Az első emberünk, Dudás Eszter amúgy megint nagy gratulációt érdemel, hiszen ő elsőként (!) adta a pacsit. A verseny felétől tehát Zsanettre és rám már csak egy tisztességes, becsületes versenyzés várt, hiszen már nem tudtunk beleszólni az eredmények alakulásába, hacsak nem valami technikai malőr nem történik az egyik külföldi váltótaggal… Ez egyébként nem volt elképzelhetetlen, mert időközben nagyon zordra változott az idő. A sűrű zápor még a bemelegítésemet is megnehezítette, hát még a versenyzők feladatát. Szerencsére, mire én sorra kerültem, már gyönyörűen sütött a nap, így a kedvem is jó lett. Azért örültünk ennek a 4. helynek is. Nekem ugyancsak emlékezetes élmény marad.


5. nap: Hazautazás


Hajnalban elindultunk, ki másnaposan, ki frissen… Én teljesen fel voltam spannolva, hiszen az EB élménye és ez előttem álló érettségi vizsgák okozta izgalom együttesen lázba hoztak. Egyszerre volt fárasztó ás pihentető is az utazás. Azt hiszem sikerült lélekben jól felkészülnöm az érettségire. Az EB-t követően tehát egy újabb megmérettetésnek néztem elébe. Csupán most más jellegű küzdelemről volt szó…