-

-

2009. szeptember 22., kedd

X2S Terepduatlon OB

Legutóbbi versenyem a X2S terepduatlon OB volt, ami a X2S eseménynaptárában az év egyik legnehezebb versenyeként szerepel. Idáig még csak egyszer vettem részt X2S-es versenyen, még március elején a Téli Triatlon OB-n. Ez a téli verseny örökké emlékezetes marad számomra, hiszen ez volt életem eddigi legkeményebb megmérettetése. Lehet, hogy a jövőben az összes X2S esemény ekkora nyomott fog hagyni az emlékezetemben? Könnyen meglehet, ugyanis a mostani verseny se volt egy egyszerű eset… :D

Én ugyan még nem terepkerékpározom, mégis komoly érdeklődéssel figyeltem végig az idei év X2S versenysorozatát. Eléggé megtetszett ez a terepduatlon-triatlon dolog, szóval tervezem, hogy a jövőben ezzel is elkezdek foglalkozni valamilyen szinten. Jelenleg ez még nem aktuális, talán majd jövőre. Viszont addig is van egy alternatíva a hozzám hasonló versenyzők számára, ez pedig a váltóban versenyzés. Ez nem annyira nehéz és nem olyan nagy tett, mint egyéniben indulni, de azért jó élmény. Tavasszal és nyáron többször is kiszemeltem különböző X2S versenyeket, de valahogy sose jött össze a váltócsapat, meg nem is annyira értem rá. Most, hogy az év utolsó multisport-terepversenye közeledett (ami ráadásul duatlon), rászántam magam, hogy mindenképp megyek. Nagyon jó kis csapatot sikerült összehoznom. Dani Áron futotta az első futást (5km), Szalontay Bence bringázott (24 km-t), én pedig a záró 10 kilit vállaltam be. Tökéletes csapat. ’Talán nyerhetünk is’ -gondoltuk. Egyébként erre valóban meg volt az esélyünk: Szalontay Bence jelenleg a korosztályában a második legjobb montis, Áron pedig a magyar középtávfutók legjobbjai közt van. Saját magamat nem akarom fényezni, röviden csak annyit mondok, hogy crossfutásban otthon érzem magam.

A bajnokságot szeptember 19.-én, Pilscsabán rendezték meg. Hamar odaértünk. Az idő és a hangulat egyre jobb volt. A rajt kicsit csúszott, végül 12-kor került sorra. Ekkor, a rajtvonalnál láttam, hogy mennyire sokan indulnak (legalábbis a hasonló versenyekhez képest). Áron magabiztosan állt rajthoz, 5km-t, azaz egy kört kellett teljesítenie. Megmutattam neki, hogy kire figyeljen oda futás közben. Ez a valaki Pulszky Lajos volt, aki a legesélyesebb csapat futójaként, a magyar bajnok Buruczky Szilárddal indult együtt. Azt beszéltük meg Áronnal, hogy kb. féltávig menjen az élbollyal, majd próbáljon meg tempót váltani és elhúzni. Már utólag látjuk, hogy ez a taktika hiba volt, de hát nem tudhattuk ezt előre, hiszen a terv teljesen reális volt. Elrajtoltak a versenyzők, mi pedig belekezdtünk az izgatott várakozásba. Áron hozta a formáját, 2 kilométernél szakított… Elhúzott, viszont ezzel együtt egyedül is maradt a terepen, ami az eltévedés lehetőségét hordozta magában. Áron kb. 3,8-4 km-nél, egy derékszögű falnál elvesztette a helyes irányt, magyarán eltévedt. Árkon-bokron futott, hogy megtalálja a kijelölt utat, mi pedig izgatottan vártuk a futók beérkezését. Bence már nagyon készült a váltás pillanatára. Nem hiába tette ezt, mert Áront valóban az első befutónak vártuk. Ám nem ő jött elsőnek. Nekem már ez gyanús volt, de azért még elfogadtam a tényt. Viszont amikor azt láttam, hogy az első hatban sincs, már tudtam, hogy baj van. Felmerült bennem, hogy esetleg Áronnak most nem megy a futás a felkészülés hiánya miatt, de ezt a gondolatot hamar elhessegettem: ’Ez lehetetlen, hiszen Áron pontosan az a futó, aki bárhol, bármikor hozza a formát’ –gondoltam. Amikor már a középmezőny is beért a depóhoz (hogy biciklin folytassa a versenyt), mindnyájan egyetértettünk abban, hogy Áronnal valami baj történt. Vagy lesérült (ez szintén erőltetettnek, nem Áronhoz illőnek hangzott), vagy eltévedt, gondoltuk. Az utóbbi reálisabbnak tűnt, bár ennek lehetőségére egyáltalán nem számítottunk a versenyt megelőzően. Amúgy iszonyatosan kínos érzés volt látni azt, hogy sorra bukkantak ki az emberek az erdőből, és egyik se ő volt. Amikor az első befutó után már 20 perc is eltelt, nagyon csalódottak lettünk. Pontosan az a szar helyzet, amit az ember egyszerűen nem akar elhinni. ’Ugye csak álmodom’ –gondoltam. Áron 42 percnél ért be, nem túl lelkes arccal. Gyorsan váltottak, Bence már indult is biciklizni. Tényként fogtuk fel azt, hogy már elvesztettük a versenyt (hiszen 20 perces hátrányunk halmozódott fel). ’Nem baj, azért végig csináljuk, ha már itt vagyunk’. Áron tényleg eltévedt, erről rögtön be is számolt nekünk részletesen. Bence ekkor már javában tekert. Úgy tűnt, mindent belead, ez tetszett nekem. Viszont a futástól teljesen elment a kedvem. Sőt, amikor Áron beszámolóját, illetve más eltévedt futók rémtörténeteit meghallottam, az önbizalmam szintje jócskán lezuhant. Szinte kénytelen voltam beletörődni abba a tudatba, hogy szinte biztos, hogy én is el fogok tévedni. Áron ugyanis elmondta, hogy annyira rosszul van az út kijelölve és kiszalagozva, hogy a futópálya középső 3 km-es szakaszán majdnem az összes kereszteződés lehetőséget ad az elbizonytalanodásra és legtöbbször az eltévedésre is. Féltem a rám váró futástól. Szerencsére elegendő idő állt rendelkezésemre a bemelegítéshez, ugyanis Bence 24 km-ét közel másfél órára saccoltuk. Nagyon jól tekert, 30 perces köröket ment. Biztosan feljöttünk néhány helyezést a csapatok között.

A bemelegítésem alapos volt. Laza voltam és nem fájt semmim, viszont a hangulatom nem volt túl jó. Már 2 óra is elmúlt, ezért a nap délutáni hangulatot idézett elő. Bence a várt időpontban érkezett: 1 óra 32 perc alatt tette meg a távot, amivel az abszolút mezőnyben is szépen megállta a helyét. Sokat köszönhetünk Bencének, nem is tudom mi lett volna, ha ő is eltéved….Szerencsére a bringapálya viszonylag megbízható volt, így nem történt semmi baj. Bence minden fáradtság ellenére is száguldozva tekert be a depóba. Az utolsó méterekig küzdött, valószínűleg ezzel azt akarta elérni, hogy rajta aztán egy másodperc se múljon. Ez a tiszteletre méltó igyekezet motivált engem, és újjáélesztette a már-már elhaló félben lévő reményt is. Felbuzdulva plusz némi becsvággyal vettem át a rajtszámot és indultam neki a 10 km-es futásnak. Nem megszokott versenyhelyzetbe kerültem. A rutinom most nem annyira nyújtott magabiztosságot, úgy éreztem magam, mint aki az ismeretlen felé megy. Csakhogy én győzni akartam. Ekkor a győzelem a sikeres úton maradást, vagyis az eltévedés elkerülését jelentette számomra. Lendületes (kissé talán túl gyors) tempóban nyomtam a futást, miközben a tekintetem szüntelenül a felfestett jelzéseket fürkészte. Az első másfél km. megnyugtató volt, mert a pályát eddig jól lehetett követni, viszont azt is hamar megállapítottam, hogy a terep valóban nagyon kemény. Már az első két km. után fáradt voltam. Egyfelől megijedtem, hogy hogyan fogom én ezt végig bírni, másfelől pedig nem értettem, hogy miért fáradok el ennyire könnyen, amikor egy hete a Nagymaros cross-on ennél jóval hosszabb emelkedőket is jobban bírtam. Kimerültségnek illetve gyenge formának könyveltem el az esetet. Később persze rájöttem, hogy ez hülyeség. Most már látom, hogy csupán arról volt szó, hogy a megszokott szintkülönbséget nem a szokásos 10-12 km-en kellett ledolgozni, hanem jóval rövidebb táv alatt, 5 km-en… Visszatérve a futásomra, 2 km után, egy hegytetőn jött a változás. A jelzéssorozat megszűnt, a tisztás pedig több iránylehetőséget is felkínált. Hirtelen eszembe jutott, hogy az egyik eltévedt futó azt magyarázta, hogy ezen a helyen kell majd határozottan balra fordulni. Megörültem a felismerésnek, és az említett irányba futottam tovább. A bolyongásom ekkor vette kezdetét, persze én erről mit sem sejtettem. Aztán gyanússá vált, hogy már mióta nem találkoztam egyértelmű jelzéssel. Pár perc után pedig, már nem éreztem magam annyira felhőtlenül. Nem értettem, hogy most mi van: az irány jó volt, plusz még több futó lábnyomott is felfedeztem a puha talajon, bár ez feltűnően kevés volt egy ekkora mezőnyhöz. A végleges elbizonytalanodás akkor következett be, amikor az órámra nézve megállapítottam, hogy a tervezett 25 perces menetidőig már csak pár percem van hátra, nekem pedig (a tájékozódási képességeimmel ítélve) még kb. annyit kell futnom a versenyközpontig, mint amennyit idáig megtettem. ’Húha, itt valami nagyon nem stimmel, az biztos.. És egyébként is; miért nem találkoztam már vagy negyed órája egy emberrel sem?!’ Amikor az utamat elzárta egy kerítéssel körülvett kapu, egyértelmű volt, hogy teljesen rossz felé megyek. Sose gondoltam volna, hogy valaha is képes leszek a következőre, de hát most ez is megtörtént: visszafutottam addig, míg nem találtam újra egy jelzést. Percekkel később, felbukkant egy jelzés, aminek persze örültem, bár enyhén szólva kikészített a három centi vastag, barna törzsű fán ’látható’ sötétnarancssárga kicsi nyíl látványa. Gőzerővel futottam (végre a helyes úton), mintha lenne bármi esélye annak is, hogy behozzam a lemaradásomat… A legszörnyűbb az volt, amikor felfogtam, hogy nekem még egy kört kell futnom ezen a pályán, amit igazából nem is ismerek. :D Ezután, ahogy közeledtem vissza, a versenyközpont felé, utolértem pár futót, akik gyalogolva szenvedtek egy emelkedőn. Megdöbbenéssel vettem észre, hogy ezek a futók azok, akiket még a kör elején hagytam le.. Ráadásul az egyik, aki szintén felismert engem, meg is szólított és ezt mondta: „látom te is eltévedtél”. ’Mi a fene?! Ha ő lassú tempójával eltévedt, akkor én mekkora kerülőt tehettem!!’ -mérgelődtem magamban. Dühített a dolog, hiszen végeredményben olyan volt ez, mintha egyhelyben futottam volna.: Hiába nyomom a négy perceseket, mégis egyszerre érek be az amatörökkel… 36 perc alatt értem vissza a rajthoz, természetesen 5 km helyett, kb. 8-at mentem. ’..Nem, én igazából nem tévedtem el, csupán stréberkedtem egy kicsit, elvégre így is gyorsabb voltam több futónál, akik nem is tévedtek el..’ Természetesen nem ezzel a magatartással érkeztem vissza, hanem Áronnal egyszerűen csak összenevettünk. Hát igen, teljesen átéreztük a szitut, erre csak így lehetett reagálni. Érdekes, hogy a hozzáállás így meg tud változni egy verseny alatt: Amennyire csalódottak lettünk Áron szerencsétlenségétől, olyannyira nevettünk a saját eltévedésemen. ’Na még egy kör futás, aztán vége. Most megmutatom, hogyan kell 24 percen belül futni. Ez a piliscsabai erdő pedig nem foghat ki még egyszer rajtam.’ Szilárd meggyőződésem volt, hogy a pályának csak azt a részét nem ismerem, ahol vissza kellett fordulnom. Sajnos nem így állt a dolog. Még az is eszembe jutott, hogy elég, ha egy kilométert még futok aztán vissza is fordulhatok, hiszen így pont összejönne a 10 km. :D A második körömet ugyanazon (az általam kitalált) úton tettem meg, persze kihagytam azt a bizonyos kerítéses hurkot. Ennek ellenére is csak 31 perc alatt sikerült végig rohannom a második kört. A kör végén megint megismétlődött az az abszurd helyzet, hogy egy futó (akit a kör közben már leelőztem) újra elém került. Az egyik versenyző arcát nagyon megjegyeztem, így jól emlékszem, hogy vele a 2 kör alatt 3-szor is találkoztam. Ez maga a képtelenség, de utólag azért tetszik. A legviccesebb az egészben pedig az, hogy az eredeti futópályát máig sem ismerem… Tehát, ha jövőre indulok (márpedig szándékozom), akkor mindenképpen elmegyek majd a versenyt megelőző pályabejárásra. (Egyébként gyanús is volt, hogy ennyire hirdették ezt a bejárást…) Tehát beértem ezzel a ’csodálatos’ futóidővel (1 óra 8 perc), persze az már más kérdés, hogy 15 km volt a lábamban 10 helyett.

Természetesen a többiek már nem voltak annyira szomorúak a szereplésem miatt. Talán ők is úgy érezték, hogy ennek így kellett történnie, hiszen így kerek a sztori, amit sokáig emlegethetünk majd, mint egyedülálló élményt. Elég vicces, hogy Áron és én, a két profi elhívunk egy tök fiatal bringást, hogy tekerjen, erre meg mi ketten bénázunk, Bence meg alázza a mezőnyt! Emiatt kissé furán éreztük magunkat Áronnal.

A célba érés után sok beszélgetés, nyújtás, majd az eredményhirdetésre való várakozás vette kezdetét. Igen, reménykedtünk még, és nagyon kíváncsiak voltunk a végleges szereplésünkre. Egyre több csapattól hallottuk hogy ők is eltévedtek, szóval egyre jobban nőtt a hitünk. Egy padon ültünk, és egy hangulatos garázs-rock zenekar szórakoztatott bennünket. Már fél hat felé járt az idő, valaki még csak ekkor keveredett ki a csabai erdő rengetegéből. Kirakták az eredményeket. Bence apukája, ragyogó tekintettel közölte velünk, hogy a harmadikok lettünk! Már nem emlékszem pontosan, hogy milyen szavakkal kommentáltuk a dolgot, mindenesetre alig tudtuk elhinni a végeredményt! Az amúgy is jó hangulatunk, hirtelen örömmámorba tört át. Mosolyogva, kissé megilletődve mentünk ki a színpadra és vettük át díjakat. Ki gondolta volna, hogy így zárul ez a különös verseny?! A ’tragikus’ kezdés végül meglepő happyendbe torkollott. Örültünk, viccelődtünk, majd hazautaztunk.



U. I.: Elnézést, hogy ennyire hosszú lett a cikk, de muszály volt ilyen részletesen írnom. Ja, és a képek. Remélhetőleg, ezentúl majd több kép fogja színesíteni a blogot, igyekszem. Bár ez nem rajtam múlik. (Ugyebár magamról nem tudok a verseny közben fotót készíteni... Jó tudom, Áron ezt is megcsinálta,de hát, mint tudjuk ő egy külön eset. :D)

2009. szeptember 17., csütörtök

Az edzés felépítése, az edzés részei

1. Bemelegítés
  • Gimnasztika & torna --> 3-5 perc
  • Statikus bemelegítés & masszázs --> 5 perc
  • Dinamikus bemelegítés & lazítás --> 3 perc
  • Nyújtás (dinamikus) --> 10 perc
2. Az edzés fő része, magja --> 30-150 perc

3. Levezetés

  • Levezető mozgás --> 5-15 perc
  • Nyújtás (lassú, erős) --> 10-30 perc


Valószínűleg így elsőre nem minden érthető számodra ebből az útmutatóból, amit fent látsz. Ez egy bemelegítési minta, amit én szoktam használni. Főleg futóedzésekre van kialakítva, de bármilyen sporthoz alkalmazható. Annak érdekében, hogy teljesen érthető legyen a minta, és ez számodra is használható legyen, a bemelegítés részeit külön részletezni fogom. Sőt, az elején még jobban visszatekintek, és a bemelegítés előtti mozzanatokról is beszámolok.

A bemelegítés előtt

Mit (lehet) kell tenni még a bemelegítés előtt? Sok mindent. Ez már tényleg bolondságnak tűnik, hogy a bemelegítés előtt is vannak felkészülési feladataink, de hidd el, nem az. Valószínűleg, nem is veszed észre, de biztos vagyok benne, hogy edzés előtt te is készülsz valamilyen szinten. Csak hogy példával álljak elő, az evés, ivás és a felöltözés is része a felkészülésnek! :D Viszont ezek csak a legalapvetőbb elemei a készülésnek. Szeretném, ha ezen a téren is gyakorlottá válnál (mert hasznos!), ezért segítek tanácsok formájában.

Arra a kérdésre, hogy úszóedzés előtt mit kell tenni; egyszerűen csak azt tudom válaszolni, hogy aludj! :D Ugyanis, nincs más választásod (ha csak nem van kedved még előbb felkelni..) Sajnos az úszás annyira korán van, hogy még a bemelegítésre is alig-alig van idő, nem hogy még egyéb készülésekre.. Ez egy nehéz ügy, szóval ezzel most nem szeretnék foglalkozni. Viszont a délutáni edzések alkalmasak arra, hogy már jó előre neki kezdj a készülésnek (akár futás, akár bicikli).

Az első lépés; a fejben (agyban) való készülés. Természetesen nem kell annyira koncentrálni, mint verseny helyzetben, viszont azért ne legyen az, hogy úgy sietsz edzésre, mint aki álmából kelt fel.. Az edzés előtti órákban csinálhatsz (szinte) bármit, elfoglalhatod magad, viszont tudatosítsd az agyadban azt a tényt, hogy ’igen, ma edzésem lesz 6-kor’. Ezzel a tudattal tegyél-vegyél! Az pedig csak még jobb, ha át is gondolod, hogy az adott edzéssel mik a terveid, mit vársz el magadtól. Ha ezt is megteszed, akkor már a (sportbeli) fejlődés útjára léptél. A következő dolog, amire figyelj oda az az, hogy lehetőleg ne végezz edzés előtt kemény, megterhelő fizikai munkát! Sőt, a legjobb, ha pihent állapotban tartod magad. Például, ha kicsit fáradtnak érzed magad, feküdj le egy fél órára és pihenj. Az alvást nem annyira ajánlom, mert az agyad kikapcsol, valamint túlságosan lelassulsz, ami nem túl kedvező edzés előtt. Ha mégis alvásra van szűkséged, akkor azt legalább edzés előtt 3 órával intézd el!

Aztán fontos a helyes táplálkozás is. Én kb. 3 óránként szoktam enni, mert ennyi idő után szokott újabb feltöltést igényelni a szervezetem. Ezért ha 13-14 óra környékén ebédelsz és az edzés pedig fél6-6kor van, akkor ajánlott az uzsonna beiktatása. Éhesen tilos elmenni edzeni! Az a jó, ha edzés előtt egy órával még viszonylag tele van a gyomrod. Persze az se jó, ha kotyog a hasad, és szinte kipukkadsz.. Érezd azt, hogy fel vagy töltve elegendő energiával (szénhidrát, vitamin..stb.). Ne ijedj meg, ha tele vagy, egy óra alatt még tudsz emészteni, ezért edzés közben garantáltan könnyűnek fogod érezni magadat! Az ivás talán még az evésnél is fontosabb. Sajnos sokan csak akkor isznak, amikor szomjasak. Ez nagyon rossz, a sportolóknál még veszélyes is. Nem szabad megvárnunk azt, hogy szomjasak legyünk, mert az már rossz jel. Folyamatosan kell inni. Ha tudom, hogy 6-kor fogok futni, akkor 3-tól 5-ig folyamatosan iszok. 20 percenként egy pohár vizet. Emiatt persze sokat pisilek is, de ez nem azt jelenti, hogy felesleges ilyen sokat inni. Ami a szervezetednek kell, azt ő elraktározza. Az meg csak jó, ha sűrűn ürítesz (állítólag).

Emellett érdemes odafigyelni a testünkre is. Kíméld az ízületeidet a kényes mozdulatoktól és tartásoktól, az izmaidat pedig tartsd melegen. Amire gondolok: Ha például, sokat ülsz edzés előtt, akkor figyelj a tartásodra, és néha tarts séta szünetet is! Ne legyen a tested sokáig aszimmetrikus, illetve erőltetett vagy hanyag tartásban. Figyelj a gerincedre, derekadra és az izületeidre. Ami pedig az izmokat illeti: Nekik nem szabad kihűlniük, ezért ha nincs olyan meleg a lakásodban vagy éppen nincs nyár, akkor mindenképp öltözz fel normálisan bent is!

Na, körülbelül ennyit a készülődésekről. Végre jöhet maga a bemelegítés, az edzés első fő része!

Bemelegítés

Gimnasztika & torna

Elég iskolás és amatőr dolognak tűnik, mégis egy olyan tevékenység, amit nem kéne kihagyni. Alapvető lényege a gimnasztikának az, hogy testünket a passzív állapotból az aktívba mozdítsuk át. Ez legtöbbször egy elengedhetetlen lépés, hiszen edzés előtt általában passzívak vagyunk; dolgozunk, tanulunk, vagy pihenünk. Ekkor izmaink elpunnyadnak, elszoknak a terheléstől. Izületeink úgyszintén. Lényegre törően: A testünk egy olyan állapotba kerül, amiben csak alapvető, terhelést nem igénylő mozgásokat kell végeznie: ülést, állást, járást, nem pedig futást, biciklizést…

Ha tornázással és gimnasztikával kezdjük az edzést, akkor aktivizáljuk magunkat és megtesszük az első lépést a felé, hogy testünk terhelhető állapotba kerüljön. A gimnasztikai gyakorlatokat szerintem mindenki ismeri, remélem nem kell részletezni. (Akinek gond, szóljon!) A gimnasztikával elsősorban az izületeket mozgatjuk meg, ezáltal ezek ’bejáratódnak’, valamint fel is frissülünk. Az izmokkal itt még nem foglalkozunk, szóval lazításnak, nyújtásnak még nincs helye! Ez fontos! Gimnasztika alatt még semmiképpen se végezzünk nyújtógyakorlatokat! Ugyanis csak azokat az izmokat szabad megnyújtani, amik már be vannak melegedve! (aranyszabály)

A gimnasztikát érdemes tematikusan végezni, ajánlott a fentről lefele haladó sorrend betartása: Először a nyak, váll bemozgatása, majd a kar és a törzs körzése. A törzsnél (felsőtest, derék, csípő) érdemes kicsit több időt eltölteni, mert a törzs az a része a testünknek, ami sok mozgáshoz, minden sporthoz kell. Ezért ennek bemelegítése rendkívül fontos. Ezután jöhet a láb izületeinek bemozgatása: térd, boka körzése. A gimnasztika & torna összesen 3-5 percet vesz igénybe.

Statikus bemelegítés & masszázs

A bemelegítés egy olyan fogalom, amit sokan félreértenek. Pedig nagyon egyszerű, jelentése benne is van a szóban: A test (szó szoros értelmében való) bemelegítése. Tehát a bemelegítés e szakaszával azt kell elérnünk, hogy izmaink melegek legyenek, hiszen csak ekkor válhatnak lazákká. (Ugyebár, hidegben merevek lesznek az izmok, amik nehezen használhatók és kevésbé terhelhetők, viszont a melegtől az izmok kilazulnak, és könnyebbnek érezzük őket.) Ezért az év nagyobb részében (mivel nincs nyári meleg) az izmokat meleggé kell varázsolni. Erre a legegyszerűbb és leghatékonyabb módszer az izmok bedörzsölése, bemasszírozása. Nem túl elterjedt, de rendkívül hasznos. Jó dolog felfedezni, hogy magunkat is meg tudjuk masszírozni!

Eleinte nehéz, csak gyakorolni kell, aztán belejössz. Ha egy keményebb edzésre vagy egy versenyre készülsz, akkor érdemes a bedörzsöléskor sportkrémet is használni, hogy még erősebb legyen az izmok ellazulása, bemelegedése, valamint azért is, hogy minden kis fájás kisimuljon az izmodból. És még valami: Ne feledd, a tested rengeteg izomból épül föl, tehát nem csak a vádli és a comb izmokat lehet bemelegíteni, hanem bátran a csípő körül tapadó izmokat, a hát és váll izmait is…stb. Bárhol, ahol felfedezel izmot (nekem pl. a talpamon és a lábfejemen is vannak izom dudorok..:D) ott megmasszírozhatod, ha úgy érzed jónak (pl. fáj vagy merev). Ja! És hogy miért statikus bemelegítés? Azért, mert egyhelyben végezzük ezt a műveletet. Egy kényelmes széken, ágyon ülve könnyen meg tudjuk magunkat masszírozni.

Dinamikus bemelegítés & lazítás

Ha az izmok már melegek és lazák, valamint az izületek is fel vannak készülve a mozgásra, akkor elkezdhetünk dinamikus, mozgós (vagyis helyváltoztató) gyakorlatokat végezni. Óvatosan, nem erősen el lehet kezdeni egy helyben futni és szökdécselni. Ezzel még jobban felfrissülünk, pulzusunkat a nyugalmi 40-50-esből az aktív 70-80-asra tornázzuk fel, valamint elkezdjük izmainkat a sporthoz hasonló módon igénybe venni, ezzel felkészítve azt a terhelésre. Egyre gyorsabb és erőteljesebb lehet a gyakorlat: különböző ugrálások, térd-sarok felemelésekkel bővítve. Nem kell sokáig végezni, nehogy kifáradjunk, viszont jó ha olyan intenzitást érünk el, ami lihegést okoz. Segíthet, ha zenére végezzük a dinamikus bemelegítést!

Nyújtás (dinamikus)

A bemelegítés záró része, ami egyben a leghosszabb is. A nyújtás célja az, hogy az izmok terhelhetőségét megnöveljük és az izmokat véglegesen felkészítjük az erős igénybevételre. Ezen kívül megelőzhetjük az izomhúzódásokat, rándulásokat és egyéb izomfájdalmakat, veszélyeket, azzal, hogy megfelelő ideig nyújtunk. Fontos, (amit már említettem is) hogy csak akkor kezdjük el a nyújtást, amikor izmaink már be vannak melegedve, lazák. (Mellékesen: Ha egyből nyújtással kezdenénk a bemelegítést, az azért lenne veszélyes, mert izmainknak ez egy hirtelen, drasztikus terhelés lenne, amire valószínűleg nem számítanának. Erre akár izomhúzódás formájában is reagálhat a megterhelt izomzat!)

A nyújtásnak két típusa van; a dinamikus (lazító) és a lassú (erős) nyújtás. Most, a bemelegítés végén a dinamikus nyújtást kell alkalmazni. Lényege, hogy a nyújtógyakorlatokat fokozó erősséggel, nem túl hosszú ideig kell végezni. A nyújtást rugózó mozdulatok is kísérik, tehát itt nem az a cél, hogy sok ideig kitartsuk a nyújtás mozdulatát (mint edzés végén). Nem érdemes túl erősen nyújtani, a lényeg, hogy érezzük azt, hogy izmaink megnyúlnak, de ne fájjon! Az edzés előtti nyújtás minimum 8, maximum 15 percig tartson. A nyújtógyakorlatok között, illetve a nyújtás legvégén érdemes kicsit lazítani (pl. az izmokat lerázogatni). Ez főleg azoknak ajánlott, akik nem túl hajlékonyak és izomzatuk kötöttebb, merevebb. Hiszen az ő esetükben a nyújtáskor az izmok kicsit bemerevednek, és ez által keménynek érződnek. Tehát a LAZÍTÁS-NYÚJTÁS-LAZÍTÁS sorrend betartása mindenképpen sikerhez fog vezetni.

Kezdődhet az edzés!


2009. szeptember 16., szerda

A bemelegítés és az edzéstechnika kialakításának fontossága

Tapasztalataim alapján azt kell hogy mondjam, nagyon sok sportoló (legyen az futó, úszó, triatlonos, sífutó…stb.) nem végez kellő hosszúságú és minőségű bemelegítést. Pedig sokan nem is gondolják, ez mennyire sokat számít. Akik viszont tudják, azok közül is sokan hanyagolják a bemelegítést. Ennek oka legtöbbször az idő hiánya, ami valóban jogos kifogás: A munka, tanulás mellett valóban nehéz erre időt szánni, és a triatlonosok esetében ez a probléma csak még jobban fokozódik, hiszen nekik legalább 2 vagy akár mindhárom sportágat belekell valahogy sűríteni egy mozgalmas napba. Azonban mégis érdemes lenne véleményem szerint kicsivel több időt szakítani az edzésre és a hozzá tartozó tevékenységekre, mert az edzés ekkor válhat teljessé, hatékonnyá.

Én is ezt tettem az elmúlt 2 évben. A sorozatos fájások, sérülések után egy határozott döntést hoztam, és elköteleztem magam az odafigyelésre, a tudatos edzésre és a bemelegítés betartására. Ezután pedig sok tapasztalatot szereztem az edzés kapcsán és sikerült kiismernem azt, hogy hogyan működik a testem, mire hogyan reagál és mikor mit, mennyit igényel ahhoz hogy sikeres legyek. Az eredmény pedig az lett, hogy kialakult egy olyan edzés technikám, ami az én személyemre van tervezve. Ez egy kiforrt formula, amit bármikor elővehetek, használhatok, és ez fontos is, mert ez a formula folyamatosan formálódik, bővül. Én azt ajánlom, hogy te is határozd el magad (ha idáig ezt nem tetted meg), hogy komolyan veszed az edzés mindhárom részét. Ha kialakítasz egy saját edzésformát, ami rád illik, akkor biztos alapokon fogsz állni, és fejlődőképes leszel.

Gyakran kicsit hülyének néznek, vagy furcsállják a szokásaimat. Nem értik, miért melegítek be edzés előtt ilyen sokat, és miért vezetek le alaposan sportolás után, viszont érzik azt, hogy ez valószínűleg hasznos, mert azt látják, hogy edzésről edzésre csúcs formában vagyok és a versenyeken is jól teljesítek.

3 fontosabb érv a mellett, hogy miért van szükség hosszú, minőségi bemelegítésre és levezetésre:

1. Azért, hogy edzés közben jól érezzük magunkat.

Ez rendkívül fontos. Ha felkészülten, lazán és fájdalom nélkül tudjuk végezni az edzést (ezt a bemelegítés biztosítja), akkor jó kedvünk lesz, ami pedig nagy mértékű motivációt nyújt ahhoz, hogy keményen, kitartóan sportolhassunk a jövőben is. Ha jól bemelegítesz, akkor jól fog menni, ezáltal pedig jó emléked marad egy edzésről, ami meg azt eredményezi, hogy szívesebben nézel neki a következő edzésnek, ez egyértelmű.

2. Azért, hogy az edzés jobban menjen, jobban teljesítsünk.

Ez valóban így van, szerintem ezt mindenki tudja saját tapasztalataiból. Ha testünk felkészülve, bemelegedve kezd neki a megpróbáltatásnak, akkor mindenképpen jobban fogunk teljesíteni, gyorsabbak leszünk, jobb időket tudunk menni.

3. Azért, hogy elkerüljük a sérüléseket

Testünk sérülékeny, ereje és védekezőképessége véges. Nem vagyunk Superman-ek. A sorozatos kemény edzések nagyon megterhelik izmainkat, izületeinket. Ha nem teszünk semmit, akkor könnyen sérülések érhetnek bennünket. Annak érdekében, hogy nap, mint nap sérülésmentesen és igényesen edzhessünk, ápolni és karbantartani kell izmainkat és izületeinket, valamint egész testünket, szervezetünket. Erre a legalkalmasabb mód a kellő bemelegítés, levezetés és az edzéseken kívüli tevékenységek, valamint a mindenkori odafigyelés.

Ugyan részben igaz az a bizonyos állítás, hogy a fiatalokra ez nem annyira érvényes; a fiatalok valóban ritkábban sérülnek, mint az idősebbek. DE: Ez becsapás! A helyzet az, hogy a fiatalok még friss erővel rendelkeznek, gyorsan regenerálódnak, így ha esetleg mégis lesérülnek, azt is viszonylag hamar kipihenik, meggyógyulnak. De sajnos a test memóriája rossz esetben megjegyzi ezeket a ’nem elegendő ideig kipihent’ sérüléseket, és később, felnőtt korban visszatérhetnek egy komolyabb sérülés formájában. Ezért érdemes hosszú távra tervezni, gondolni a tizen’, huszan’ évek után következő évekre is. Gondolom mindenki szeretne a 3. x után is egészséges és fitt maradni!..

Összefoglalás

Mindenki más, ezért mindenkinek saját módszereket kell kialakítania az edzést illetően. Persze vannak alapvető, általános érvényű dolgok (például, amiket előbb felsoroltam), de ezeken kívül csak tippek és tanácsok vannak. Bizonyos dolgokra (például a testünk igényeire) saját magunknak kell rájönni, ezért az a legjobb, ha tudatosan, nagy odafigyeléssel végezzük az edzést, mert így tudjuk kiismerni magunkat. Sok tapasztalatot tudunk így szerezni, ami segít eldönteni abban, hogy mi használ és mi nem. Van, aki alkatából adódva nem szorul sok bemelegítésre (ismerek ilyen embert, de ez ritka). Azonban nekem például, sokat kell tennem azért, hogy terhelhető állapotba hozzam magam. Az én esetem sajnos jóval gyakoribb... Tehát arra kérlek, fogadd meg tanácsaimat!

Kezdetnek ennyit a technikai dolgokról. Következő cikkemben részletes leírást és sok tanácsot, egyéni tippet kaptok arról, hogy miként kell helyesen bemelegíteni, valamint megtudhatjátok az egyéni módszereimet is.


2009. szeptember 15., kedd

Újdonságok a blogon

A következőkben az edzéstechnikámról szóló cikkeimet olvashatjátok el, melyek főleg tanácsokat foglalnak magukban. Ezek az írások nem teljesen frissek, még a nyár folyamán írtam őket, a triatlon egyesületem blogjára (budafoktriatlon.blog.hu). Viszont most úgy gondoltam, hogy ide, a saját blogomra is beillesztem őket, részben a sikerre való tekintettel, másrészt pedig amúgy is jó, ha bővűl a blog tartalma. És nem utolsó sorban, még ide is passzolnak a cikkek témájukat tekintve. Egyébként ez a kategória (edzéstechnika) nem a fő iránya a blognak, csupán egy hasznos, kiegészítő részt foglal el benne.

2009. szeptember 13., vasárnap

Nagymaros Cross & Éjszakai futás

’Nosztalgia. Sokszorosan is.’ – Így jellemezném a szeptember 12.-ei szombatot, ami elég sűrűre sikerült, mert két versenyen is elindultam ezen a napon. Ez amúgy ritka eset, de hát most így jött össze a dolog.. Ami pedig a nosztalgiát illeti, a következőkről van szó: Dani Áron barátommal együtt mentünk el egy Futapest crossfutásra, ami ugyan régen (4-5 éve) gyakran előfordult, de ez a hagyomány az óta megszűnt. Most pedig, több év után újra eljött velem egy ’krosszozásra’. A másik dolog, ami a múltat idézi fel az, hogy megint elmentem a K&H Éjszakai futásra, amin idáig csak egyszer vettem részt, még jó régen, 2004-ben. Akkor is hasonlóan jöttek össze a dolgok, hiszen azon a napon is egy másik versenyt követően menten az éjszakaira..

Egyébként ezen a szombaton elég sok, (hasonló érdeklődésű versenyzőket érintő) verseny fedte egymást. Ezen a napon volt a Nagymaros Crossfutás, a börzsönyi Hegyifélmaraton (Diósjenő), az Éjszakai Futás, a Hegymászó Triatlon és a 24 órás MTB bajnokság is… Én most a Nagymarost választottam, mert ehhez volt kedvem, valamint részt akartam venni a nyári forduló utolsó cross-ján is, hogy rajta lehessek a ranglistán.

*Nagymaros cross

Ez a verseny a kedvenc crossfutásaim közé tartozik. Egyrészt a kisváros és a környező hegyek nagyon szépek, másrészt a nagymarosi cross pályája változatos, megfelelő nehézségű és hosszúságú, valamint minden évben egy kicsit megújuló is. Kicsit rizikósnak véltem ezt a crosst így egyből a félmaraton után, de a hét közben sikerült elég jól kipihennem és rendbe raknom magam, ezért belementem. Emellett (az előző évek tapasztalataiból) tudtam, hogy a nagymarosi pálya elég kemény és az ízületeket pedig nem annyira kíméli az a bizonyos utolsó 2 km-en 300 méter szintkülönbséget ledolgozó lejtő. Ezt jól átgondoltam, majd elhatároztam, hogy mégis elindulok, de visszafogom magam, főleg a drasztikus ereszkedésnél.

A mezőny gyenge volt, csak egy ellenfelem jött el, Beda Szabolcs. Őt belekalkulálva, (a bemelegítéskor) egy ésszerű taktikát eszeltem ki.: A legfontosabb természetesen az egészségem megőrzése volt, de azért szerettem volna nyerni is. Ezért azt találtam ki, hogy a pálya első 3 km-én, ami végig emelkedő, megpróbálom minnél jobban lehagyni őt, hogy egy biztonságos előnyt szerezhessek. Ha sikerül ezt az előnyt megtartanom, akkor az utolsó 2 km-es lejtőt nyugodtan lekocoghatom, és akkor nem eshet baja az izületeimnek, sőt még nyerhetek is. A tervem reális volt, mert Beda Sz. nem olyan jó emelkedőn, mint én.

Magabiztos voltam, de nem teljes nyugodtsággal álltam a rajthoz, mert Dénes bácsi közölte velünk, hogy a pályán megint vannak változások a tavalyihoz képest. A magyarázását nem annyira értettem. Az elrajtolás kicsit szokatlan volt, mert nem húztam el rögtön az elején. Pontosabban, nem is tudtam volna, mert a helyi kajakos titánok jól bekezdtek. Hagytam őket menni, hamar le is előztem őket. Ezután 4-en futottunk együtt. Nagyon lazán ment, pedig végig emelkedő volt. Láttam, hogy a többiek már azért jócskán szuszognak. Még nem akartam otthagyni őket, mert tudtam, hogy még sokat kell felfelé menni. Kb. 7 percnél gyorsítottam, így leszakadtak tőlem. Ezután kb. 3 percet kellett még egyhuzamban az emelkedőn futni. Jócskán kifáradtam, és éreztem, hogy kissé túlvállaltam magam. Viszont muszály volt a taktika betartása miatt. Amúgy valószínűleg a Bedáék is ennyire elfáradtak, hiszen embertelenül kemény kezdése volt a pályának: ugyanis, már 3 kilinél 400 méteres magasságban, a Hegyes-tető közelében jártunk.. Ezután sok lejtő, majd hullámos terep következett. A végén pedig ugyanott le, ahol fölszenvedtük magunkat az elején. Egy helyen, (amikor a betonos útra értem ki), nagyon megijedtem, hogy esetleg eltévedtem. Ugyanis, sokáig nem találkoztam jelzéssel, plusz amikor rátértem a betonra, egy zászlós rendező hosszasan kiabált valamit utánam, amit sajnos nem értettem.. Szerencsére nem történt semmi baj, jó úton haladtam. Sikerült megnyernem a versenyt, a taktika bevált. A végén még jól ki is pihentem magam, így könnyedén futottam be a célba. Természetesen idén is hosszabb volt a pálya a kiírt 12-nél.. Szerintem a távolság ítélő képességem nem rossz, az időeredményem pedig magáért beszél: 54 és félre futottam ezt az állítólagos 12 km-t, ami szerintem 13,5 km-nek felel meg. Áron rövidtávon indult. Hozta a formáját; tehát megnyerte a versenyt. Sári nővérem szintén aranyérmes lett. Azt kell, hogy mondjam, sikeresen szerepeltünk mind a hárman. Jó verseny volt!

*Éjszakai Futás

Áronnal azt terveztük, hogy ha délután nem leszünk túl fáradtak, akkor még az Éjszakai Futást is bevállaljuk erre a napra. A délután hamar eltelt. Sokat szórakoztunk, a pihenőt pedig nem annyira tartottuk be. Estére nagyon felpörögtünk, valószínűleg ez a crossfutáson nyert energiaitalnak is köszönhető…

Odautazásunk alatt a hangulat egyre inkább fokozódott, ugyanis Áron már arról magyarázott nekem, hogy a futóverseny közben filmezni fogja a rohanó tömeget, ami majd kitűnő videóanyagnak szolgálhat egy ütős katasztrófafilmhez. Az ötlet nekem is tetszett, bár én ennyire azért nem szálltam el, szóval csak bólintottam a dologra. Viszonylag gyorsan odaértünk a Roosevelt-térre, bár a ZP-be igyekező tinitömegek valamelyest lassították a haladást. (Hát igen, ki hova megy bulizni…) A helyszínen találkoztam Schweigert Árpi barátommal is, akivel megbeszéltem, hogy majd futhatnánk együtt. A rajtig már nem maradt túl sok idő, de nem is baj. Szinte nem is volt szükségünk bemelegítésre, mert a délelőtti mozgás még teljesen bennünk volt. Jó formában voltunk, talán törekedhettünk volna maximum kihozásra is, de tudtuk ennek most nem lenne értelme. Ez a futás most egész másról szólt: egy jó futás, levezetés, buli, jó hangulat. Ennek ellenére, én egy kicsit nehéz helyzetbe kerültem, mert egyik oldalról a viccelődés, a másik oldalról a komoly attitűd húzott maga felé.

Végül, a normális versenyzést választottam, ami így is kiváló szórakozást nyújtott. Árpival futottam, aki a sérülése miatt eléggé visszaeset, viszont most szeretett volna egy gyorsat futni. Őt húztam végig. Nagyon örültem, hogy ezen a jelentéktelen versenyen hasznos lehettem más számára. Jó érzés volt adni; azaz segíteni őt a folyamatos küzdésben. Persze egyáltalán nem a büszkeség miatt, vagyis hogy megmutathattam azt, hogy nekem ez csak laza tempó volt, hanem őszintén jól esett a segítségadás. Visszatérve az elejére, a rajt előtt egy valóban csodálatos, bár egy idő után éppúgy unalmas tűzijátékkal kápráztattak el bennünket. Jó volt a hangulat, Budapest pedig nagyon szépen virított. Igazán büszkék lehettünk a városunkra. Az elrajtolás után sprintelve rohantunk át a Lánchídon. Egy ideig még Áron társaságában futottam, hogy megfelelő alanyként egy kis hülyüléssel támogassam a remeknek ígérkező filmjét. Majd csatlakoztam Árpihoz, akivel szépen, tempót tartva csináltam végig az éjszakait. 24 perc alatt futottuk le a 6,5 km-es távot, és érdekes, hogy még ezzel az eredménnyel is az első 30 befutó közt voltunk.

Beérkezés után levezetés, majd egyből hazautazás. Igazából, sürgősen szükségem lett volna egy kiadós nyújtásra, hiszen ezen a napon már 27 km futás volt a lábamban, de siettünk haza. Otthon természetesen bepótoltam, amit kellett, ezután pedig egy jóízű alvás következett. Szép, emlékkel teli napot hagytunk magunk után.



Nike Budapest Nemzetközi Félmaraton 2009

Szeretek félmaratont futni, mert ez egy sajátos, egyedülálló élményt nyújt számomra. 21 km lefutása közben a legmeghatározóbb érzésem az, hogy 'milyen jó dolog futni'.

*Általános

A saját nézőpontomból vizsgálva, talán ezt a távot nevezném igazán hosszútávnak (meg persze az általam még nem ismert maratont..), mert ezeken tényleg létezik erőbeosztás, folyamatos tempó diktálás és kellemes monotónia, ami alkalmat ad a gondolatformálásra, filozófiára. A felsorolt élményeket a rövidebb távokon nem igazán lehet átélni, épp ezért különleges esemény egy 'félmarcsi'. Ezen kívül a félmaratonnak már van tekintélye is, hiszen a tapasztalatlan próbálkozók is tisztában vannak valamilyen szinten azzal a ténnyel, hogy a 21 km már igen is hosszú, ezért nem szabad túl gyorsan belekezdeni a futásba. Ezekkel szemben, az 5 és a 10 km teljesen másról szól. Ezeken a távokon csak rohanni kell, szinte ész nélkül, embertelen tempóban.. Persze ennek is ugyanúgy megvan a maga szépsége. Tehát egyszerűen csak azt akarom mondani, hogy a félmaraton és a 10 kili sok mindenben különböznek egymástól, annak ellenére, hogy mindkettő hosszútáv.
Életem első félmaratonját 2007-ben, 16 évesen futottam, tehát most vasárnap a harmadikat küzdöttem le. A Nike Budapest Félmaraton nálam már éves hagyománnyá vált, hiszen az 'őszi szezont nyitó megmérettetés' néven a versenynaptáramban is helyet foglal. Annak ellenére, hogy ez számomra nem tartozik az év legfontosabb versenyei közé, sőt a félmaraton nem is versenytávom (még egy darabig), ehhez képest elég komolyan vettem a felkészülést, és a részletek is már előre megterveztem.

*Készülés

A fiatal életkorom és a még nem túl sok heti kilométerszámom miatt a félmaraton még elég hosszú nekem. Ezért fontosnak tartottam azt, hogy ez a verseny ne egy szenvedést, maximumot kihozó erőltetést, hanem egy lendületes, kellemes futást jelentsen. Ennek érdekében, idén is egy olyan időeredményt tűztem ki célul, ami bőven a képességeim határain belül helyezkedik el, de azért külön készülést is igényel. A tempót már jó előre megterveztem. Első félmaratonomat 4 perces ezrekkel (01:24:32), a másodikat pedig 3:50-esekkel (01:21:04) futottam. A logikus haladást tekintve, illetve a képességeim fejlődését is figyelembe véve, idén a 3:40-es ezreket lőttem be, ami ha minden rendben történik, akkor kb. egy 01:16 és 17 közötti félmaratont eredményezhet. Úgy gondolom ez egy jelentős lépése volt a felkészülésemnek. Fontosnak tartom egy ilyen versenynél, hogy precízen megtervezett tempót jelöljek ki, amit az edzéseken sokszor be is gyakorolok. Így van mihez tartanom magam (hiszen tisztában vagyok az idővel, számokkal), valamint biztos alapokkal állhatok a rajthoz, ami magabiztos, céltudatos futást eredményez. Különösebb meglepetés így nem érhet, ez a módszer idén is sikerre vitt.

A közvetlen felkészülést augusztus 21.-én kezdtem el. Előbb nem kezdhettem bele az egy hetes pihenő, a családi nyaralás és a síroller OB kitérője miatt. Utólag látom, hogy ez egyáltalán nem gond, elég a 2 hét. A felkészülés 10 edzésből állt: Ez három hosszú, erdei futást, 4 résztávos pályaedzést és 3 rövid, laza átmozgatást jelentett. Az erdei futásokat Dobogókőn és a Kamara-erdőben, a pályaedzéseket pedig a Beac-páyán végeztem el. A hosszúfutások célja az állóképesség növelés, a kilométerszám gyűjtés és a folyamatos futás szoktatása volt. A pályaedzések voltak a legfontosabbak, ezek (nem véletlenül) egész délelőttöket vettek igénybe. Pályán résztávokat futottam. A 3:40-es tempó megismerése, szoktatása a gyorsaságomat fejlesztő, hosszabb sprintekkel párosult. A résztávok között viszonylag keveset pihentem. A kemény edzéseket a verseny előtt 6 nappal befejeztem. Ezután már csak átmozgató kocogások (pár lendületes repülővel zárva) következett.

Sikeresnek értékelhető a felkészülésem, szerencsére semmi akadály sem vágott közbe. A iskolakezdés és az osztálykirándulás felgyorsította az idő múlását, ezért nem kellett sokat várnom, a verseny napja hamar eljött.

*A verseny

A 24. Nike Budapest Nemzetközi Félmaraton szeptember 6.-án, vasárnap került megrendezésre. 10-kor volt a rajt. Én már 9-re odamentem, a rajtszámot és a chipet pedig már előző nap átvettem a terhek könnyítése végett. A bemelegítésem sajnos kicsit hiányosra sikerült, ami egy kis aggodalmat keltett bennem, de ezt próbáltam elhessegetni magamtól, mert igazából nem történt semmi baj. Csupán annyi volt, hogy a lazítást és a gimnasztikát túl lassan végeztem el, így elég kevés időm maradt bemelegítő futásra és nyújtásra. Az időbeosztásra majd később jobban oda kell figyelnem.

A rajtolás szokásosan hangulatos volt: egy kis előzgetés, kerülgetés és némi értelmetlen hősködés után friss szaladás a száguldó tömeggel. Hihetetlen mennyire tud húzni a tömeg! Akár mennyire is próbáltam visszafogni magam, 5 km-nél már 20 másodperces előnnyel futottam a tervezett részidőhöz képest... Egy kicsit lassítottam, próbáltam feleleveníteni magamban azt a bizonyos begyakorolt 3:40-es sebességet. Ez nehezen ment, mert a versenyzők húzóereje nagyon befolyásolt. Kb. a hatodik kilométernél szakadozott fel a mezőny, mindenki elfoglalta a tudásának megfelelő pozíciót és klikkek alakultak ki. A kilencedik kilométerig több 3-4 fős csapatot is kipróbáltam. Ezután otthagytam a bolyokat, pontosabban ők lassultak le valamelyest, talán a szembeszélnek köszönhetően. Én továbbra is futottam a saját tempómat, próbáltam nem gyorsulni, de a 3:40-t már hagytam a csudába, és inkább 3:35-öket diktáltam, mert könnyen mentek, és amúgy se akartam lassulni. A 10 km-em 36:40 helyett 36 perc lett. Nem gondoltam volna, hogy ennyire könnyű 36-ra futni egy tízest. Most tényleg nem túlzok: ekkor még nem voltam fáradt egy kicsit sem. 10 km-től 15 km-ig végig egyedül futottam. Valahogy ez nem is tűnt fel, mert jól éreztem magam, a tempó pedig lazán ment és élvezetes is volt. 14-15 környékén azt vettem észre, hogy egy kb. 8 fős boly fut előttem 50 méternyire. Hirtelen észhez tértem és felmerült bennem a gondolat, hogy 'miért nem megyek velük, hiszen már egy ideje a hátukat nézem..és egyébként is, bolyban valamivel könnyebb versenyezni'. Gyorsan felzárkóztam. Ekkor éreztem először fáradtságot, de ezt is csak a lábamban, a légzésem még mindig nyugodt volt (persze, amennyire futás közben ez lehetséges..) A boly 16-nál gyorsított (igazából nem értettem minek), ezért páran le is szakadtak. Én is kicsit gyorsnak, de inkább feleslegesnek véltem az akciót, ezért egy 5-10 méterrel lehúzódtam a bolytól. Főleg a felhalmozódott egy perces előnyöm nyugtatott, nem siettem sehova, ez a verseny amúgy sem erről szólt. Érdekes, hogy a gyorsítás rövid volt, ugyanis 17 km-nél, egy emelkedőn újra köztük találtam magam. 18 és fél kilinél, pont amikor már a tempóváltási akciómon törtem a fejem, a csapat lelasult..Gondoltam, majd 19-től robbantok. Azt a fél kilométert alig bírtam ki, már menni akartam. Amikor elérkezett a 19-es tábla, hirtelen előre álltam és elhúztam. Beálltam a kedvenc tempómba, a 3:20-asokba. Senki se jött velem, persze ez egyáltalán nem is érdekelt. Tehát egy gyors 2 km lefutása után beérkeztem a célba. Furcsa, de ez a tempóváltás kifárasztott. Azt hiszem, ez természetes.

Amikor beértem, szinte csak az időm érdekelt. Azt, hogy ott hagytam 8-10 futót (akik a féltávnál még 300 méterrel előrébb voltak nálamnál) nem fogtam fel, csak amikor ők gratuláltak. Jó volt beérni, de sajna a verseny hamar eltelt. Az időm 01:15:41 lett. Pontosan egy perccel jobb, a tervezettnél, szóval elégedett és hálás voltam teljes mértékben. Nem tudtam hányadik lettem, csak annyi tudomásom volt, hogy a befutónál valaki bemondta nekem, hogy '18. vagy'. De ezt nem vettem biztosra. Végül az eredménylistából kinéztem, és örömmel mondhatom, hogy a nemes 15. helyezést szereztem meg.



2009. szeptember 11., péntek

Síroller országúti OB

'Egy újabb kihívás, egy újabb érintetlen terület meghódítása'. Röviden így lehetne összegezni életem első síroller versenyét, ami az augusztus 20.-án, Törökbálinton megrendezett Síroller országúti OB volt.

*Általános

Az ismeretlentől való félelem és a különös, nem megszokott izgalom jellemezte a verseny előtti hangulatomat. Ezek az érzések már kezdenek gyakorivá válni, hiszen mostanában egyre több sportágat próbálok ki versenyen is: Télen sífutásban kezdtem el versenyezni, nemrég, augusztus elején a triatlon varázslatos hangulatát érezhettem át, most pedig a síroller került sorra, mint újabb kísérlet. Ezeken a versenyeken mindig egy hasonló félelmet éreztem, ezt nehéz körülírni. Futó-duatlonosként az elmúlt 8 év alatt rutinos versenyzővé váltam, mégis az új sportok kipróbálása verseny helyzetben aggodalmakkal jártak. Szerintem ez azért érthető, természetes dolog. Furcsa érzés volt most is a versenyen, hogy egyszerre éreztem magam zöldfülű kezdőnek és profinak is. A versenykísérleteim (sífutás, triatlon, síroller) amúgy összevetve nézve idáig mindig közepes végeredményt hoztak. Ezt előre lehet tudni: Jelen esetben is, a síroller OB-n az előnyeim (jó állóképesség, akaraterő ..) és a hiányosságaim ( nem elég stabil, kiforrt technika, kevés edzés ..) átlagából ugyancsak egy közepesnek értékelhető eredményt értem el.


*Előzmények


Hogy honnét jött ez az egész síroller dolog, és miért kezdtem el ezt is? Egyszerű. Mivel a sífutás már megalapozottan szerepel a komolyabb terveim között, ezért elengedhetetlen volt ez a lépés. A síroller talán a leglényegesebb eszköze egy sífutónak száraz készülés idején. Ezt tudatosítva magamban, nem is kellett sok idő ahhoz, hogy belássam, erre nekem is szükségem van egy bizonyos mértékben. És nem utolsó sorban, meg is tetszett ez a sport. Amúgy, már télen is belekóstoltam a sírollerozásba, de elég csekély ízelítőt kaphattam, hiszen még nem volt rendes rollerom, ezért görkorival és sífutóbottal tudtam csak gyakorolni. Már ez is jó móka volt, 'hát még milyen jó lehet, az igazi' -gondoltam. Aztán a tavaszi duatlon szezont nem akartam ilyesmi dolgokkal megzavarni, úgy gondoltam, majd nyáron bele kezdek a sírollerozásba. Júniusban kissé naivan elkezdtem gyűjteni egy igazi síroller felszerelésre. Amikor már összegyűlt egy rendesebb összeg, emailben jeleztem Marosffy Daninak a szándékomat. Akkor szembesültem igazán azzal a ténnyel, hogy egy síroller beszerzése Magyarországon mennyire nehéz ügy. A tervet kicsit félretettük, de Marosffyék (látva lelkesedésemet) rögtön kisegítettek: kölcsön kaptam tőlük egy remek szerkót. Nagyon örültem.


*Készülés


Július első felében viszonylag sokat rolleroztam. Itt meg kell említenem, hogy a szoktatás és a technikai alapok elsajátítása egy hetet is igénybe vett, ezért erős edzéseket még nem tudtam végrehajtani. Ezután pedig kénytelen voltam félrerakni egy időre a szert, holott már tudtam, hogy augusztusban OB lesz.. Fontosabb dolgaim voltak: Július végén triatlon edzőtábor a hétvégi OB-val megspékelve, majd egy hét pihenő. Az augusztus 2. hete pedig családi kirándulással telt. Ezután csupán 4 napom maradt arra, hogy az OB-ra valamellyest felkészüljek. Plusz, időközben kaptam egy versenyrollert is, amihez hozzászokni nem volt egyszerű művelet, annyira gyors volt az előző edzőrolihoz képest. Mindegy, nem panaszkodhatok. Tudtam, hogy ennek a versenynek semmi tétje nincs, annak ellenére hogy Országos Bajnokság. A síroller nem az én sportom, de azért elindulok; edzek, szórakozok egy jót, és a magyar sífutó mozgalom is látja, hogy nem tűntem el, továbbra is szeretnék sífutni.
-kb. ezek a gondolatok fogalmazódtak meg bennem a verseny előtt.

*A verseny


A verseny alapvetően jól ment. Természetesen a küzdés közben több negatív érzés is megfogott, de utólag mindenképpen pozitívnak találom a teljesítményemet. Szerencsére a bemelegítést sikerült szépen,alaposan elvégeznem, így gondterheltség nélkül várhattam a rajtomra. Alig izgultam, kifejezetten laza és felszabadult voltam. Bemelegítéskor bejártam a pályát is. Tetszett, sőt igazából nem is tűnt nehéznek. Elrajtoltam. Az első kört nagyon megnyomtam. Nem amatőr hiba volt ez, hanem kénytelen voltam a sietésre, ugyanis az előttem rajtolók (ugyebár, egyéni indításos rajt volt) nagyon elhúztak, ezen kívül már éreztem az üldözők közeledését is. Talán nem is bírtam volna gyorsabban menni.. Az edzéseken nem gondoltam bele abba, hogy ennyire gyors lesz az iram.. Arra gondoltam (mivel tisztában voltam vele, hogy kb. 15km-t kell majd rollerozni), hogy majd beosztom az erőmet. Hát, ez a terv már a 2. kör után kudarcba fulladt, ugyanis már ekkor eléggé fáradt voltam. Meglepő viszont, hogy a további 4 kör ugyanolyan jól ment, mint az első 2. Egyedül a nagy emelkedő utáni nyereg ment egyre lassabban (pont ahol mindenki nézte a versenyt.. :D). Tehát, már az első két kör után levontam az összes konklúziót magamban, pedig a verseny nagy része még hátra volt. Hasonlókat éreztem, mint a sífutó OB-n (bár annál azért kellemesebb volt ez a verseny) : Leginkább nem azért nem bírom a tempót, mert nincs hozzá elég erőm, hanem az instabil technikám miatt. A tüdőm elfáradt, nehezen vettem levegőt, ezért nem tudtam a technika szépségére odafigyelni. Sajnos a fáradtság miatt a ritmusra se tudtam kellően koncentrálni, pedig ez egy kulcs fontosságú tényező a folyamatos haladáshoz. Ezt már az edzéseken is tapasztaltam, ahol egyébként sikerült is a ritmusos mozgást begyakorolnom, csak hát nem mentem egyhuzamban 4 km-nél többet egyszer sem..) Amikor azt láttam, hogy a mellettem elhúzó profi versenyzők a 2,5 km-es kör 3/4-t bedölve, botozás nélkül teszik meg, akkor döbbentem rá, hogy mennyire gyenge a lábtechnikám. Ők a láb kitolásokat viszonylag lassan, de nagyon erős elrugaszkodásokkal kisérve végezték. Ezzel szemben az én lábam csak mozgot mint egy robot, különösebb erő kifejtés nélkül. (Furcsa is volt, hogy az edzéseken az emelkedőket leszámítva, sosem fáradt el a lábam..) A technikai hiányosságokon kívül a felszerelésem is növelte a hátrányomat. Főleg a lejtőn tűnt fel, hogy a többiek a versenykereikkel mennyivel gyorsabbak. Azért nem panaszkodhatok, mert így is nagyon jó szerelést kaptam (köszönet Marosffyéknak). És a versenykerék valószínűleg úgy kiszaladt volna alólam, hogy azt nehezen tudtam volna kordában tartani.
Végül, 37 perces idővel tettem meg a 15 km-es távot, és a 3. helyen végeztem az ifi I. kategóriában. A korosztályom bajnokaitól kaptam egy 4-5 percet, de nem bánkódok miatta, mert úgy gondolom, az eredményem helyénvaló.


Üdvözlet

Ezennel megnyitom életem első internetes naplóját. :D

A közhelyes nyitány helyett rögtön a lényegre is térek.

A blogom tartalma, célja:

A cseregaspar.freeblog.hu elsősorban (meglepő módon) magamról, azaz Csere Gáspárról fog szólni. Ez így elsőre elég önző dolognak tűnik, - igazából még nekem is ilyesztő.. De fontos leszögeznem, hogy ez a blog semmiképpen se azért jött létre, hogy magamat fényezzem, dicsekedjek vagy hírnévre tegyek szert .. szó sincs róla. Ezenkívül nem is fogom feltárni az életemet, a naplóm csupán az életem sporthoz kapcsolódó területeit osztja meg a látogatókkal. A blogom nem annyira a nagyközönségnek szól. Inkább saját magamnak, -magam miatt csinálom. Olyan ez, mint egy edzésnapló, csak annál kicsit bővebb, változatosab, érdekesebb. Most felmerülhet bárkiben az a kérdés, hogy akkor mi értelme van annak, hogy az interneten vezetek egy naplót, miközben ezt nem mások miatt, másokért teszem.. Hát ez jó kérdés..De most inkább hagyjuk. A lényeg, hogy van egy blogom - ami remélhetőleg sikeres is lesz. Olyan zavaróan sok látogató pedig úgyse lesz, annak meg azért örülni fogok, ha néhány ismerős, barát olvasgatni fogja.. A blog vezetése alkalmas arra is, hogy még stabilabbá tegyem a sport karrieremet. Úgy gondolom, ez egy komoly lépés a profizmus felé.

Bevezetőnek ennyit. Következő bejegyzésemben a legutóbbi versenyemről olvashattok. Üdv!