-

-

2010. július 1., csütörtök

A helyes futótechnika kialakításának tematikája

Az elmúlt félévben minden edzésen figyeltem a mozgásomat és próbáltam korrigálni is azt, emellett rengeteget néztem videókon, hogy hogyan futnak az afrikaiak és az olimpikonok. Sok mindenre rájöttem mind a tökéletes futó technika, mind a saját problémáimmal kapcsolatban, így sikerült rátalálnom a megoldásra. Ezután már „csak” be kellett ültetni a gyakorlatba is a helyes futó technikát, ami ugyebár nagyon sok odafigyelést, türelmet és elszántságot vett igénybe, hiszen a berögzült, rossz mozdulatokról nem könnyű leszokni. Eleinte nem is esett jól a futás, mert az új testtartást erőltetni kellet, de aztán sikerült megszoknom. A lábmunkám szerencsére rendben van, igaz ezen nem is nagyon lehetne már változtatni. Elég rövideket, gyorsakat lépek, de nem találom vészesnek a dolgot. Rövidebb távokon (pl. 1500m) ez hátrány, de pl. maratonon egyáltalán nem. Amúgy a rövid lépéses futótechnikám alkati dolog (mindig is így futottam), ezért nem hiszen, hogy ezen változtatni kellene. A felsőtestem munkáját viszont teljesen újra kellett gondolnom, majd át kellett alakítanom. A legfontosabb, mely az egész felsőtest munkáját meghatározza, a kar. Rengeteget tanulmányoztam képeken és videókon különböző futók kar munkáját. Ennek eredményeképpen értettem meg a helyes technikát. Egyébként kevés futó rendelkezik jó karmunkával, ami egyébként egyértelműen hátrány, hiszen ez a hatékony futás és a gazdaságos, gyors haladás kulcsa. Ezt tapasztalatból is állíthatom. Ha már személyes tapasztalatról beszélek, akkor fontos megemlítenem, hogy a helyes futótechnika elsajátítása ugyanúgy történik, mint a megfelelő edzéstechnika (bemelegítés, levezetés, pihenő..stb.) kialakítása, azaz folyamatosan figyelni kell magunkra, hogy mire hogyan reagál a testünk, szervezetünk, valamint maximálisan ki kell ismernünk magunkat! A kulcsszó itt az önellenőrzés! Mivel nem vagyunk egyformák, testünk, szervezetünk igénye is eltérő! Tehát óriási felelősség van rajtunk, sportolókon. Az alapvető tanítások sokat segíthetnek, de a problémáinkat rajtunk kívül más nem tudja megoldani. Ez leginkább a sérüléseknél figyelhető meg: Fontos, hogy a sérült sportoló elmenjen sportorvoshoz, de magyarázatot az orvos nem fog tudni adni, csak akkor, ha a sportoló ismeri önmagát, és el tudja mondani pontosan, hogy mi a baja, mi történt vele és tisztában van azzal, hogy mit, hol rontott el… Így van ez a futótechnika orvosolásával is. Ahhoz, hogy ez megtörténhessen, először ki kellett ismernem magamat: Miután sokat figyeltem, teszteltem magam, és megnéztem a futásomat videón is, rá kellet jönnöm, hogy mik a problémái a futómozgásomnak. Ehhez persze szükség volt a viszonyításhoz is: A tökéletes technikát is ki kellett ismernem, át kellett tanulmányoznom. A rossz (saját) és a jó technika összehasonlítása után már egyértelmű volt a különbség, vagyis a probléma. Aztán ezt a problémát kellett közelebbről megvizsgálni. Mi okozta a mozgásbeli elváltozást? Ehhez alaposan át kellett tanulmányozni az elmúlt pár évemet. Miután rájöttem, hogy mely mozgások voltak károsak a futótechnikámra, illetve mely tényezők okozták a leépülést, elkezdtem jobban koncentrálni az adott testrészekre, ahol a rendellenességet felfedeztem. Ezt követően kidolgoztam elméletben, hogy az adott testrészemnek hogyan is kellene helyesen mozognia, hogy a jó technika működhessen, létrejöhessen. Az orvosolás a gyakorlati kivitelezéssel folytatódott, mely nem volt egy könnyű feladat. Sok időt kellett erre szánni, hiszen a változás nem megy végbe egyik pillanatról a másikba. Türelemre volt szükség, a javulás fokozatosan történt meg. A szüntelen odafigyelés pedig elengedhetetlenné vált: Az edzéseken folyamatosan figyeltem arra, hogy helyesen tartsam a karjaimat, vállamat, csuklómat…stb. Ez sokszor csak erőltetéssel (fizikai is) sikerült. Emellett specifikus feladatokat is kitaláltam a technikám javítása végett, melyeket egyes edzések után el is végeztem. Hetek alatt jelentős fejlődéseken mentem keresztül, míg júliusra célba értem, azaz átalakult a technikám annyira, hogy azzal már elégedett lehessek. A mozgás kialakításának gyakorlati részéről a következő részben számolok be.

3 megjegyzés:

Névtelen írta...

és melyik ez a rész?:)

Csere Gáspár írta...

Igen, jogos a kérdés!
Sajna ez a cikk kissé "se eleje se vége" lett... :S
Igazából szerettem volna egy cikk sorozatot írni arról, hogyan fejlesztettem a futó technikámat, milyen gyakorlatokkal, módszerekkel. Aztán nem lett belőle szinte semmi, ezt a gondolatfoszlányt kivéve.
Tervem azonban továbbra is fennáll, ha lesz rá alkalmam, újra kezelésbe veszem ezt a témát! :)

Áron Blogkereszteződése írta...

Várjuk!