-

-

2010. február 26., péntek

Fedett pályás OB


A 2010-es évet egy atlétikai bajnoksággal kezdtem. Február 6.-7.-én rendezték meg a juniorok számára a fedett pályás Országos Bajnokságot a Syma csarnokban. Annak ellenére, hogy én inkább hosszútávfutó és utcai-futó vagyok, a pályabajnokság gondolata nem is tűnt annyira szokatlannak, hiszen már november óta fedett pályán edzek. Sőt, januárban még el is kezdtük a tudatos felkészülést. Gondoltam, miért-ne induljak, hiszen februárig úgyse lesznek versenyeim.. Most újra kipróbálhatom magam egy más műfajban. Szeretem a kihívásokat. Természetesen a lehető leghosszabb távot, a 3000 métert választottam. Célom egy 9 percen belüli, lehetőleg minél jobb idő megfutása volt. Helyezésben nem gondolkoztam, mert úgy éreztem a sebességemmel nem kerülhetek a legjobbak közé, elvégre mégsem vagyok középtávfutó.. Aztán a hetek alatt arra lettem figyelmes, hogy a résztávos edzések egyre jobban mennek. Nagyon sokat fejlődött a gyorsaságom, a tüdőkapacitásom, egyszóval kezdtem megszokni a rohanást, ami az elmúlt években kimaradt az edzéseimből. Örültem, hogy a 30-as 200-ak és a 64,66-os 400-akból álló sorozatok nem jelentettek számomra nagy gondot. Az OB-ig az összes edzést kivétel nélkül sikerült hibátlanul megcsinálnom. Az összes próbát kiálltam, ami azért nem rossz, hiszen azért voltak igen szédületes feladatok. Egyre magabiztosabb lettem abban, hogy akár a dobogót is megközelíthetem. Először is azért, mert az egyik edzésen sikerült egy 80 %-os 2000 méteren 5.41-et futnom. Az időeredmény elég bíztató volt, és tényleg, erre már valóban lehetne futni egy igen jó 3000-et-gondoltuk. Aztán, ahogy az edzőtársaimmal felmértük a korosztályunk mezőnyét, arra jutottunk, hogy van esélyem beférkőzni a legjobbak közé. Viszont a bajnokság előtt kicsit fáradtnak éreztem magam. Január közepén lehetett a legjobb a formám. Emellett a skalka-i 3 napos sífutás is sok erőt vett ki belőlem, ami még nem lenne magában baj, csak hát ezt nem nagyon tudtam kipihenni az idő hiánya miatt.


A verseny napján nagyon jól éreztem magam. Kíváncsian vártam, hogy mi lesz és alig vártam már, hogy futhassak egy keményet.. Azért izgultam is, hiszen a fedett pálya hangulata úgy általában nem éppen a legfelszabadultabb.. Kora délután már a csarnokban voltam, hogy még megnézhessem edzőtársaim versenyét, és ezzel szokjam a feszültséget. Tudatosan álltam hozzá a versenyhez. Majdnem pontosan tudtam, hogy mit akarok, és hogy mit hogyan fogok csinálni. A tervem 34-35-ös 200 méterek futása volt. Arra gondoltam, hogy ha futok egy 5:40-50 közötti 2000-et, akkor csak marad erőm arra, hogy legrosszabb esetben is futok még egy 3 perces ezret. A verseny előtt az edzőm elmondta a követendő koncepciót, ami megegyezett az elképzelésemmel, leszámítva azt, hogy vezetnem kell majd az egész mezőnyt. Egy órával a rajt előtt megkezdtük a bemelegítést. Nagyon nem volt elég az egy óra. Az öltözködés, Wc, a tömeg és a bevonulás elvette az időt és teljesen felborította a bemelegítésem megszokott rendjét. Repülőzésre alig maradt idő, ez egyébként nem is esett jól. Viszont laza voltam. A rajt második sorából indultunk, ezért csak óriási lökdösődések árán jutottam az élre. Az erőszakosságnak egy 32-es 200m és egy 65-ös 400 lett az eredménye. Aztán sikerült megtalálnom a 34-es tempót. 1:40-es 600, 2:14-es 800 és 2:48-as 1000m.

Szóval előnyben voltam még a 8:30-as időt illetően is, a mezőny pedig sikeres felszakadozott, ami Áron helyzetének kedvezett. Azt hiszem csak Szabó Sándor és Farkas Dárius jött közvetlenül utánam. Az első ezer viszonylag jól esett, még nem éreztem különösebb fáradtságot, viszont a gyors kezdés nyomott hagyott bennem. Aztán 1400 körül gondolkodóba estem, hogy várjunk csak, hogy is lesz ez?! A 4:15-ös 1500 m-nél pedig kétségbeestem. Elfáradtam az iramtól, és a vezetés terhe és monotonitása is kikezdett velem. Nem nagyon tudtam elképzelni így a felénél, hogy hogyan fogom ezt végig bírni. Innentől még két körig viszonylag bírtam a tempót -igaz kicsit lassultam, viszont 1900 m-nél, amikor Szabó Sándor átvette a vezetést, valahogy teljesen leblokkoltam. A még szédületes, 5:43-as 2000m után kezdődött a halál –ráadásul nem rövid; 5 körös szenvedés. A testem teljesen lemerevedett, és a szervezetem energia készlete kiürült. A lábamat mágnes szerűen húzta vissza a talaj, a mozgásom pedig szétesett. A fizikai leépülés megtámadta a pszichémet is Sajnos nem figyeltem eléggé oda, ezért legyengültem fejben. A testi-lelki zsibbadás olyan szinten úrrá lett rajtam, hogy saját erőmből képtelen voltam megújulni. Talán ha valaki odajött volna fejbe vágni és lelocsolni engem, akkor fel tudtam volna ébredni. Mindegy, miközben húztak el mellettem a versenyzők, reálisan láttam magamban, hogy most a legfőbb cél a túlélés és a célba érés. Hihetetlenül nagy fájdalmakkal járt az utolsó 5 kör megtétele. De végigcsináltam! Az időm szerencsére még így is 9 percen belüli, 8:56 lett. (bár én 55-t mértem).


Sajnos a célba érés után nem tudtam helyén kezelni az esetet. Csalódott és legfőképp ideges voltam, mert sehogy se tudtam rájönni, hogy mi lehetett az oka (az általam gyengének vélt) szereplésnek. Csak annyi sikert éreztem, hogy nem adtam fel. Más pillanatnyilag nem érdekelt, egyszóval nagyon elégedetlen voltam magammal. Persze mindenki bíztatott, és gratulált, de én továbbra is rosszul éreztem magam. Értetlenül álltam és hangosan gondolkoztam. Közben tudomást szereztem Áron győzelméről, aminek viszont nagyon örültem. Hihetetlen, hogy már megint mit alakított Áron, akiről tudni kell, hogy több mint egy körrel később előzött le engem, mint Szabó Sanyi, vagyis kb. 50 méteres hátrányt kellett ledolgoznia az utolsó pár körön… Én amúgy a 7. lettem, ami nem is rossz. A verseny után 2 napig rossz kedvem volt. Sok ideig tartott, mire rendezni tudtam a gondolataimat és válaszokat találtam a kérdéseimre. Szerencsére már minden tisztázódott bennem, megértettem a dolgokat. Viszont annyira összetett és bonyolult a megoldás, hogy azt nehéz lenne leírni, ezért inkább megtartom magamban...

2 megjegyzés:

Ron írta...

Zsibbadásos halálom legutóljára két éve volt, csak én kiálltam a 4:10-es 1500m után. Szokni kell, ez sajnos tényleg igaz. A versenyről való hozzáálláson mostanában gondolkodtam kicsit, és arra jutottam, hogy ha időt akarunk futni, tényleg mindent le kell szarni, ha előznek, ha nem. Viszont nem jó tervezni. Kössz, hogy megoszthattam veled elcsépelt gondolataimat. Legyen rossz kedved, szép napot! :P

Dani Áron írta...

Ja, és akartam írni azt is, hogy nem szabad nézni az karórát. A videóban is látszik. Ez sok erőt elvesz, meg egyébként is volt kijelző.
http://users.atw.hu/beacatletika/film/15.html