-

-

2011. november 28., hétfő

Mezeifutó Országos Bajnokság 2011


2011-ben, Hála Istennek már számos nagyszerű eredményt értem el. A sikeres évemet a mezeifutó versenyszezonnal fejezem be, amelynek egyik meghatározó eseménye volt a szombati Mezei Országos Bajnokság. A szentendrei OB-n egy igazán jó versenyzéssel a felnőtt élmezőnybe tudtam kerülni, ezért ez a futás nagyon emlékezetes marad számomra. Az október 15-én kezdődő 4 fordulós válogató-sorozaton egyre jobb eredményeket értem el. Szombathelyen 5., Sötétvölgyben 4., Dunaújvárosban pedig a második legjobbként végeztem az utánpótlás korúak között. Az OB-val kapcsolatban azt terveztem, hogy a pozíciómat megerősítve egy nagyon kemény, egyenletes iramú futással felvegyem a harcot a felnőttekkel. Ez felettébb jól sikerült, hiszen meglepetésemre az abszolút 4. helyezésig sikerült felfutnom, valamint hivatalosan is (2. legmagasabb pontszámmal), bekerültem az U23-as Mezei EB csapatba. Habár már így is nagyon boldog voltam, a végén még érmet is kaptam: A BEAC felnőtt csapata ugyanis bronzérmes lett a csapatversenyben! Végül, az örömmámor akkor teljesedett be, amikor kiderült: Áron is (aki szintén remekül futott, 7. lett) bejutott a válogatottba!

Tehát ez a bajnokság valóban nagy élmény volt, mint látjátok hosszú sorok teltek el, de a futásomról még semmit sem írtam…

A versenyen kb. 8,6 km-t kellett 6 kör alatt teljesítenünk. A pálya nekem mindenképpen tetszett. Amellett, hogy különleges környezetben futhattunk, a domborzati viszonyok és a pálya vonalvezetése különösen kedvezett nekem. Az időjárás egy kicsit jobb is lehetett volna, de azért a hideghez és a szembeszélhez kellőképpen tudtam alkalmazkodni. A nehéz körülmények együttese tehát kemény versenyhelyzetet produkált, ebből azonban én abszolút pozitívan kerültem ki. Habár nem melegítettem be olyan alaposan, ahogyan szoktam, mégis nagyon lazán, nyugodtan álltam a rajthoz. A futást hittel és maximális fizikai és szellemi felkészültséggel kezdtem meg. Az első 2-3 kilométer könnyen ment, ezért bátran, erősen szaladtam. A 2. kör után már kezdtek körvonalazódni az erőviszonyok. Az első 4 versenyző egyértelműen elhúzott, ezt követve pedig kialakult egy 6-8 fős üldözőboly, amit szinte végig én vezettem.

A dinamikus kezdés lendülete hamar elfogyott, ugyanis a technikás pálya sok energiát kivett belőlünk. A lendületes futás így hamar átfordult küzdelembe. Versenytársaimat, akik mögöttem loholtak, nem találtam túl erősnek, ezért reálisnak véltem az előkelő helyezésem megtartását. Egy idő után már azt vettem észre, hogy szinte nem is a többiekkel versenyzek, hanem a széllel és a terepviszonyokkal. Hirtelen elfogott a hosszútávfutói magány, már nem is figyeltem a többiekre, hanem csak arra, hogy a folytonos akadályokkal megküzdjek. A belső, monoton harcban az 5. km környékén egyedül maradtam, mivel ellenfeleim leszakadtak rólam. A következő 1 km-en jelentős előnyt tudtam felhalmozni. Érdekes, mert érzésem szerint nem is gyorsítottam, csupán tartottam azt a tempót, amit addig futottunk. Aztán, ahogy felfogtam, hogy mi is történt, elkezdtem a befejezésre koncentrálni.

Arra törekedtem, hogy fenntartsam a hitemet és ezzel együtt a fizikai frissességemet is. Mivelhogy (akármilyen furán is hangzik) nem voltam még nagyon fáradt, sőt, jókora lendület lapult még bennem! A gazdaságosság és a józanság „fegyvereivel” próbáltam késleltetni a fáradtságot és koncentrálni a pozíció megtartásra. Ez maximális sikerült, már csak egy kör maradt hátra! Ekkor egy kicsit stresszes lettem, ugyanis nem tudtam, hogy az utolsó körön merre kell majd tovább menni (a kiírásban az szerepelt, hogy 5 nagy kört és egy kis kört kell futni..). Erre emlékezve szépen bekanyarodtam abba a sávba, ahol a nők futották a rövidebb köreiket, majd rögtön jeleztek a szervezők, hogy az nem jó irány.. Hirtelen nem tudtam eldönteni, hogy csak azért szólnak, mert azt hiszik, hogy még egy körrel hátrébb tartok, vagy valóban nem arra kell menni.. Ezzel a cikkcakkal veszítettem pár másodpercet és lendületet, de nem volt gond, mert nagy előnnyel rendelkeztem. Továbbra se tudtam, hogy hogyan lesz pontosan ez az utolsó kör, azt gondoltam, hogy majd valamelyik hurkot levágjuk… Érdekes még volt erőm arra is, hogy a nézők közül megkérdezzek többeket, hogy merre kel majd menni. Válasz híján csak futottam tovább, majd egy idő után egyre biztosabb lettem abban, hogy az utolsó kör ugyanaz, mint az eddigiek és az első volt rövidebb. Megnyugodtam, majd nagy lendülettel vágtam neki az utolsó 500 méternek, ami végig lejtős volt, ezért nem okozott gondot, sőt a célegyenes különösen jól is esett. Végül pedig boldogan és hálásan értem célba az abszolút 4. befutóként! Áron pedig egy kitűnő hajrával a 7. helyezést szerezte meg!

Nagyon örülök a szép eredménynek! Két hét múlva Szlovéniában futhatok újra a Mezei EB-n, mely számomra nagy megtiszteltetés és egyben komoly kihívás is!

2011. november 18., péntek

Dunaújváros mezei

November 12-én elérkeztünk a Mezei EB válogató harmadik fordulójához. Eredetileg a Népligetben lett volna (sőt előtte még Debrecen is tervben volt), de végül egy nagyszabású atlétikai szakmai konferencia miatt Dunaújváros adott otthont a válogató versenynek. Így utólag nem is baj, nekem tetszett a dunaújvárosi pálya, a verseny pedig igazán jól ment.

A konferencia miatt elég koránra, 9:30-ra írták ki a rajtot. Emiatt még péntek este kényelmesen leutaztam Dunaújvárosba, ahol Bartos Dávid látott vendégül. A kollégiumi szállás jól jött, mert így rendesen ki tudtam aludni magam; nem kellett annyira korán kelni és a pálya is csak 10 perc sétára volt tőlünk. Még egyszer köszönöm Dávidnak a segítséget!

A verseny a Dunapart meredek oldalának tetején volt. 2 kört és még 700 métert kellett futni egy nagyjából sík, füves úton. A hosszú egyeneseket egy meredek lejtő, a túloldalon pedig emelkedő zárta le, éles hajtűkanyarral. (szóval nem is annyira körről, hanem inkább cikkcakkról beszélhetünk.) A rajt előtt félórával az is kiderült, hogy nekünk U23-asoknak mégsem 8, hanem 6 km lesz a juniorokkal együtt.

Elrajtoltunk. Nagy rohanással telt el az első kilométer, ezért nagyon kellett szednem a lábaimat. Az enyhe lejtőn kissé hátrányba kerültem a rövid lépéseimmel, így már az elején lemaradtam az élbolytól. Kb. másfél kilométernél még 10-en valahányadik voltam, de folyamatosan szem előtt tartottam a versenytársaimat, akik azért nem futottak sokkal előttem. Még a második kilométer is nagyon keményre sikerült (05:54-t mutatott az óra), főleg, hogy nekem ez a felfutással telt el: folyamatos közelítéssel kb. a 2. kilométernél utolértem az élmezőnyt (leszámítva Szabó Sanyit, aki már jelentős előnnyel rendelkezett). A hátrány ledolgozása elég sok erőt vett ki belőlem, ezért megpróbáltam visszalassítani a légzésemet, és minél gazdaságosabb üzemmódba váltani. Ezután egy ideig nem történt semmi, szépen kapaszkodtam a boly mögött. Aztán kb. 3,5 kilométernél a lejtős hajtűkanyar után szétszakadozott a boly. Hála Istennek, nekem sikerült jól helyezkednem, sőt a kanyar utáni emelkedőt kicsit meg is nyomtam, így nem szakadtam le. Meglepetésünkre azonban Szalai Benji és Matkó Csaba tempót váltottak, kissé elléptek tőlünk. Czindrity Attila és Kállay Dani, akik közvetlenül előttem futottak, nem mentek utánuk. Nekem talán lett volna erőm a tempóváltáshoz, de kockázatosnak véltem, mert még sok volt hátra… A következő pár száz méteren arra lettem figyelmes, hogy egyre lassulunk… Czindrityék láthatólag elfáradtak. Egy ideig még utaztam rajtuk, hogy kipihenjem magam, aztán szépen elfutottam mellettük. Először Attilát hagytam le, majd kb. 4,5 kilométernél Danit is leelőztem. Ez után már arra koncentráltam, hogy egy egyenletes futással megtartsam a pozíciómat. Egy kemény emelkedő után elhagytam az 5. kilométert is. Eléggé kifáradtam, de volt még annyi lendületem és erőm, hogy szépen végig küzdjem az utolsó km-t. Az Úrra néztem szüntelen, aki végig megújította az erőmet. Aztán, 400 méterrel a vége előtt egyszer csak elrobogott mellettem valaki. Csodálkoztam, ráadásul ő az igen fiatal, de annál keményebb Tóth Áron volt. Örültem is hogy jött, mert szépen beálltam mögé, így még gyorsítani is tudtam a végére. Leelőzni azonban már nem volt erőm. Az eredményemnek nagyon örülök: az abszolút 5. helyen (Szabó, Szalai, Matkó, Tóth, én), az U23-as kategóriában pedig a 2. helyen értem célba! Dicsőség az Úrnak!