-

-

2010. március 25., csütörtök

A 2009/2010-es sífutó szezon összefoglalása, értékelése

A 2010. évi sífutó Országos Bajnokságot megint március elejére írták ki, ezért ez számomra megint a szezon záró eseményének ígérkezett. Persze ez nem gond, hiszen így volt elég időm a készülésre, valamint csúcsformában versenyezhettem. Annak ellenére, hogy ennek a bajnokságnak különösebb tétje nem volt, komolyan vettem. Szerettem volna egy igazán jót sífutni. Ez szerencsére be is jött.


A siker amúgy nem a véletlen műve, hanem a szorgalmas, tudatos edzésmunka gyümölcse. Az idei téli szezonnal tehát mindenképpen elégedett vagyok. Idén a sífutás már nem csak kaland volt, hanem hál’ Istennek tudtam annyit lécen állni, hogy viszonylag komoly és igényes edzéseket megvalósítsak. A decemberi, 4 napos Ramsau-i tábor nagy löketett adott, majd a bolondos időjárás okozta rövidebb szünetek után, január közepén, Skalkán újabb alkalmam nyílt egy komolyabb előrelépésre. A technikámat sikerült olyan szintre emelnem, hogy a síelés igazán jó érzéssel töltsön el, valamint hogy igényes edzéseket végre tudjak hajtani. Ezután, január 17.-én hazánkba is beköszöntött az igazi, havas tél, ami meglepő módon egy hónapig stabilan ki is tartott. Ez nagy lehetőséget nyújtott a folyamatos sífutáshoz, bár én ezt csak részben használtam ki. A fedett pályás atlétikai OB előtt két hétig nem sífutottam edzés szerűen, csak csúszkáltam a élvezet kedvéért. Egyébként nem is maradtam le lényegesebb lehetőségről, mert ezúttal kivételesen az volt a baj, hogy túl sok hó esett, így egy ideig nem lehetett normálisan sífutni, (csak egy idő után Normafán). Budapesten elérte a 40 cm-es vastagságot a hóréteg, amivel nem nagyon lehetett mit kezdeni: Nálunk a Tétényi-fennsíkon és a Kamara-erdőben 3 hétig szinte akadálynak számított a hó (pedig gyönyörűen díszítette a tájat). Az emberek sajnos birkamódjára csak csak keskeny ösvények taposására voltak képesek, tehát a skatingelést el lehetett felejteni. A klasszikus stílusban némiképp azért lehetett síelni, bár a botozás elég viccessé vált, amikor a bot besüppedése miatt gyakorlatilag a térdünket kaparászhattuk. A fedett pályás OB után viszont aktív sífutásba kezdhettem. Többször is edzettem suli után a Normafán, ahol gyakran elég jó feltételek között lehetett sífutni. Indultam a Sífutó Diákolimpián (február 13.) is, amit Galyatetőn rendeztek. Nagyon jó pályán versenyezhettünk, csak sajnos rövid volt. A korcsoportomban 2. lettem, Balog Martin után. Ezután február közepén sikerült megint kijutnom Skalkára, ahol egy nagyon jó állóképességi edzést abszolváltam, ugyanis durván egy maraton jött össze. Ekkor még 2 hét volt hátra az OB-ig. Ez idő alatt kétszer is jártam Galyatetőn, ahol már komoly, összetett edzéseket tartottam magamnak. Ehhez segítségemre voltak az atlétika által szerzett tapasztalataim. Résztávokat, sorozatokat sífutottam, így sokat tudtam gyorsulni, erősödni. A végére már nagyon élveztem a sífutás minden egyes részét. Jól ment. Magabiztosan, felkészülve néztem elébe az OB-nak.


Az Országos Bajnokság egy átlagos eredménnyel; a sprinten elért második helyezésemmel indult és egy csodálatos csúcsteljesítménnyel; a 15 km-es junior bajnoki címemmel zárult, ami egyben meg is koronázta a 2009/2010-es sífutó szezonomat. Jó érzéssel töltött el az, hogy elértem a céljaimat: Futottam egy már versenyképesnek mondható időeredményt 15 km-en, ami ráadásul bajnoki címet is hozott. Ezen kívül majd’ minden héten állhattam lécen, egyszóval jól ki tudtam használni a szezont. Nem éreztem szinte semmi hiányérzetet a sífutás kapcsán. Elhatároztam, hogy a bajnoki eredményemmel le is zárom ezt a szezont. Március 7.-e volt, már közeledett a tavasz, a duatlon szezon pedig annál inkább. Hó már amúgy is csak Galyatetőn volt. ’Csak kibírom valahogy’… Akármennyire is beleszerettem a sífutásba, a döntésem mindenképpen ésszerű volt. Amúgy a búcsú-síelést március 14.-én, Normafán tartottam meg, ezt nem lehetett kihagyni. Összefoglalva tehát, sikeres telet hagytam magam után. Izgatottan várom a következőt!

Nincsenek megjegyzések: