Mezei EB 2012

A Mezei OB után pár nappal, kihirdetésre került a mezei EB válogatott csapat. Az Országos Bajnokságon elért eredményem alapján engem is beválogattak, ami mindenképpen megtisztelő számomra. A sérülésem miatt egy ideig még vacilláltam, hogy induljak-e, de aztán ahogy teltek a napok, egyre inkább a részvétel felé kezdett billenni a dolog. A térdfájás ugyan nem szűnt meg, de egy könnyített edzésmunkával azért sikerült konzerválnom magam a versenyig. Emellett a bajnokság hangulata egyre inkább megfogott, ezért végül úgy döntöttem, hogy akármilyen hiányos is a felkészülésem, futok egy jót, mert ezt az élményt semmiképpen sem szeretném kihagyni. És valóban, egy ilyen Európa Bajnokság annyira emlékezetes szokott lenni, hogy annak pozitív hatása hónapokig is eltarthat. Úgy éreztem, erre a hajtóerőre most is szükségem lesz. Végül fontosnak tartottam azt is, hogy a magyarországi rendezésű EB-n, én is képviseljem Magyarországot. Igazán csalódás lett volna, ha a pálya széléről kellene végignéznem a versenyt…

A versennyel kapcsolatban nem voltak különösebb elvárásaim, bár a tavalyinál mindenképpen jobbat akartam futni. Aztán ahogy beköszöntött a télies idő, esélyeimet kedvezőbbnek véltem. Úgy gondoltam, hogy a havas pálya majd lassítja a tempót, így inkább a körülményekkel kell majd megbirkózni, ami jelen esetben nekem előnyösebb lehet. Az elmélet talán megállja a helyét, a gyakorlatban azonban már mást tapasztaltam…

 

Életem egyik legnehezebb versenye volt a december 9-én, a szentendrei Skanzenben megrendezett Mezeifutó Európa Bajnokság. Összességében egyébként nem sikerült rosszul, bár én egy kicsit azért jobbat szerettem volna. A kb. 100 fős mezőnyben a 77. helyezést szereztem meg az U23-as korcsoportban. A versenyem amúgy csak nagyon kis részben alakult az előzetes terveknek megfelelően. Végeredményben inkább egy küzdelemről beszélhetünk, ahol nem sok helye volt a játéknak, gondolkodásnak, de még az élvezetnek sem, mert a futás nagyrészt egy fog összeszorításról szólt.

 A bemelegítésem egész jól sikerült, bár az öltözést kissé elrontottam, mert a végére már beleizzadtam. Aztán elérkezett a call-room és az ezzel járó sürgés-forgás, ami olyannyira felturbózta az adrenalin szintemet, hogy a térdfájásom teljesen eltűnt és a hideget sem éreztem (igaz, a mezőny átlagánál jobban felöltöztem). A rajtolás idén is izgalmas volt, de a harcba most nem folytam bele, mert óvatosan akartam kezdeni. Ezt be is tartottam, de még így is rohanni kellett rendesen. A 8 km-es távunk 4 kicsi, és 4 nagy körből állt. A kis körök végére gyakorlatilag el is fogyott mindenfajta komfortérzésem. Az első 2 kilométer tehát a mezőny végén futva is nagyon sok energiát ki vett belőlem. Elég rossz érzés volt így nekivágni a 4 nagy körnek, ami igazából a verseny lényegét jelentette. Ennek ellenére azért még volt bennem lendület, és úgy éreztem, meg tudom majd valósítani a felzárkózó taktikámat. Érdekes módon, Áront a kis körök során lehagytam. Valahogy, nem akartam még jobban lemaradni, mert így is elég hátul voltam már… 

Az első nagy körben igazán jól ment a hosszú emelkedő, majdnem 10 embert meg is előztem. Ekkor még azt hittem, hogy ezt a műveletet a következő körökben is el tudom majd játszani. Hát, sajnos nem így történt. Az előzés túlságosan elhamarkodott volt, ráadásul a lejtők kifejezetten rosszul mentek, ezért a helyezés megtartás is nehézkessé vált, nem hogy az előzés… A második nagy körre (a teljes táv kb. felénél) annyira kifáradtam, hogy egyértelművé vált számomra, hogy most már a pozíció megtartás lesz a követendő taktika. Ezt egy ideig még bírtam, de amikor hozzákezdtem a harmadik nagy körnek, kezdett elviselhetetlenné válni a fáradtság. Sajnos kezdtem leszakadozni az emberekről, Áron is elhúzott mellettem és a mozgásom is eléggé szétesett. Igen kellemetlen pillanatok következtek, kisebbfajta csalódás is megragadott, mivel nem így képzeltem az EB szereplésemet. 

Próbáltam erőben megújulni, de éreztem, hogy már így is az erőn felüli zónában tartózkodom. Ezek után tehát az volt a célom, hogy tisztességesen, minél kisebb lassulással, célba érjek. A kör végén egy pillanatra azt hittem, hogy már jön a célegyenes, mert nagyon megindultak körülöttem a versenyzők, én pedig eléggé elveztettem a fonalat a fáradtság miatt. Sajnos még volt egy kör hátra, ez igen megrémisztett. Őszintén szólva, erre a körre már nem is emlékszem, csak annyit tudok, hogy Szabó Sanyi visszaelőzött (egy korábbi holtpontból sikerült neki valamennyire megújulnia). A lejtős szakaszra jó volt kiérni, de egyben oda is kellett figyelnem, hogy a végleges helyezésem minél szebb legyen. A legvégére sikerült még egy lapáttal rá tennem, és egy ukrán srácot leelőzve értem be a 77. helyen a célba. 

Komoly fáradtságot éreztem, ezért kénytelen voltam egy kicsit elidőzni a célban, majd szép lassan beszédelgettem a sátorba. Csalódott is voltam, de ugyanakkor örültem is. Ahogy teltek a percek, kezdtem átértékelni a futásomat. Rájöttem, hogy milyen jó, hogy egyáltalán itt lehetek, és belegondolva az egész ügy hátterébe, pozitívan kezdtem nézni a teljesítményemre. Ilyen kevés felkészüléssel, sérülten, hóban szerintem jól futottam magamhoz képest. Ha jobban taktikázom, ahogyan azt Áron tette, akkor valamivel előrébb végezhettem volna még, de ez most így alakult. Az időeredményem egyébként alig fél perccel lett gyengébb az OB időmnél, ami ebben a szélben és hóban szerintem nem rossz.

Végeredményben tehát nagyon hálás vagyok, hogy részt vehettem ezen a mezei EB-n is, igazán nagy élmény volt számomra!