Szeptember 28-án futottam le életem 7. 5vös 5km-ét.
Ugyan, a 7-es nem illeszkedik az 5-ös számrendszerhez, én azért szeretem ezt a
számot, úgyhogy ez a futás is egy kisebbfajta ünnep volt. Korábban úgy
terveztem, hogy ezt az alkalmat egy igazán jó szerepléssel koronázom meg
(pályacsúcs gondolata is erősen benne volt), de aztán máshogy alakultak a
dolgok. Sajnos a Félmaraton OB után 3 nappal megbetegedtem, ami egy hétig
elhúzódott. Így kerek 1 hetem maradt a fokozatos edzés elkezdésre,
felkészülésre és a verseny előtti pihenésre. Ennek ellenére azért sikerült egy
egész jó eredményt elérnem: 2. lettem, 15:04-es idővel! Ami a
versenytörténetemet illeti, eddig volt egy 5., egy 3., egy 2. és három 1.
helyezésem. A tabella tehát egy újabb ezüstéremmel egészült ki. 2009 tavaszán
futottam az első „5vös Csöpit”, ezt követően pedig egy alkalom (2012 tavasz,
sérülés) kivételével mindig rajthoz álltam.
A mostani 5vös 5km egyébként egy újabb fejezetbe lépett
be. Amikor először elindultam, akkor hasonló történt, ugyanis hirtelen
megduplázódott a részvételi létszám, fél évvel később pedig a 300 főt is elérte
a futóverseny. Ez a növekedési ütem 2 évig stagnált, most azonban egy újabb
lépcsőfokot ugrott át a verseny: kb. 450 fő ért célba az 5vös 5-ön! Emellett az esemény egyre komolyabb marketingje, a járulékos szolgáltatások és az olimpikonok részvétele mind jobban fokozták a verseny színvonalát. Habár én
csak résztvevője vagyok ezeknek a versenyeknek, mégis sokat tudnék mesélni
róla. Most azonban inkább az aktuális szereplésre térnék át.
A versenyre nagyon jól sikerült bemelegítenem. Még jó,
hogy időben lementem, mert az előnevezések, és a szervezkedések jó sok időt vettek
igénybe. A rajtnál tipikus 5vös 5km-es hangulat volt, szeretem. Az elrajtolás
már kissé érdekesre sikeredett, ugyanis míg a speaker hangosan visszaszámlált,
a főszervező próbálta leinteni a rajtot. Eredménytelenül… A mezőny
menthetetlenül útnak indult, majd egy 100 méter múlva vettük észre, hogy egy
sorompó képez akadályt a futópályán… Így már érthető. Nem gond, mi könnyedén
elslisszoltunk. Elég rossz, bizonytalan versenykezdet volt ez, ami kicsit sem kedvez
egy jó futásnak, na mindegy. Áronnal elkezdtük a vágtázást, eleinte én mentem
elől, majd versenytársam lelkesedését látva kissé előreengedtem őt. Az első 2
kilométerünk igen gyors lett, bár a km-jelzők valószínűleg nem voltak pontosak.
A felénél még jó formában éreztem magam, viszont nem éreztem erőt ahhoz, hogy
akcióba kezdjek. Ehelyett maradtam a meghúzódó pozícióban. Ahogy teltek a
méterek és nőtt a fáradtság, úgy egyre inkább egy hosszú vagy nem hosszú hajrás
verseny kezdett a dologból kirajzolódni… Ez nem annyira tetszett, de hát most
erre volt erőm. A 3. km-nél (kb. 8:55) egyébként már egyértelmű volt a pályacsúcs
lehetetlensége, egy 14-essel kezdődőben viszont még reménykedtem. Az utolsó km
táblához érve bizonyos értelemben megkönnyebbültem, tempóváltást viszont nem
annyira tudtam volna már abszolválni. Érdekes, de az utolsó másfél kilométeren
minden ellenkező érzéssel szemben még valamelyest lassultunk is… A végén, a
fordító után egy hosszú hajrá gondolata fordult meg bennem, de Áron valahogy
jobban érvényesült. Talán itt jelentkezett az a jelenség, hogy a hosszan tartó vezetés
mentálisan előnyt jelent (mert egyébként Áron ugyanannyira volt fáradt, mint
én). Az utolsó km-en tehát nem volt túl sok motivációm már az akciózásra.
Örültem, hogy eddig is ilyen jól bírtam a tempót. A legvégén, ahogy
befordultunk a célegyenesbe szinte már kezdtem a hajrámat, de ez külsőleg egyáltalán
nem látszott, mert ezt Áron csinálta helyettem. Az utolsó 100 méteren egy
méterrel lemaradva szaladtam végig, és sajnálattal konstatáltam a kevésbé csinos
15-tel kezdődő időt (15:04). Egyébként tipikusan az a verseny volt, hogy ha még
2 km-t kell futni, akkor is ugyanígy érünk be. Ha mondjuk 10 kilométer lett
volna, akkor már azért kialakult volna egy távolság közöttünk. Tehát második
lettem. Vitárius Bence lett a harmadik, így a BEAC-os atléták szépen elfoglalták a dobogót! Örülök az eredményeknek, ez is egy emlékezetes 5vös 5km volt!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése