Tavaszváró "SuperSprint" - Naplás-tó

Harmadik alkalommal rendezték meg ezt a különleges terepfutóversenyt, amire már kezdettől fogva szerettem volna elmenni, de valahogy sosem jött össze. Idén azonban sikerült kipróbálnom magam ebben a szokatlan megmérettetésben, vagyis az öt db 2 km-es résztávból álló „SuperSprint”-ben. Összességében tetszett, mert azon túl, hogy edzésnek kifejezetten hasznos volt, még egy újfajta élménnyel is gazdagabb lettem.

 

A terepversenyt a Naplás-tó melletti dombokon rendezték, ahol sikerült egy elég technikás pályát kialakítani. A mezőny is viszonylag erős volt, bár a verseny elején azért éreztem, hogy itt csak Áronnal kell majd megküzdenem. A küzdelem azonban nem ígérkezett egyszerűnek, mivel az első körünk igazán sprint jellegűre sikeredett… Azonnal kaptam is egy 4 mp hátrányt, a célban pedig csak úgy kapkodtam a levegő után.  A körök közötti pihenő izomzatilag elegendő volt a regenerálódásra, keringésileg mégis annyira megerőltető volt ez a változékony szintkülönbség, hogy a verseny felénél már egyáltalán nem éreztem magam komfortosan. Ennek ellenére azért tudtam tartani a 6 percen belüli iramot, és Áron sem tűnt verhetetlennek. A verseny második felében ezért el is kezdtem őt „ostromolni”, és habár az emelkedők kimondottan jól mentek, a lejtőkön rendre lemaradtam. A 4. kört azért sikerült megnyernem, de ez már nem volt elég, így végül maradtam a második helyen. Noha csak 5 másodperccel maradtam le, Áronban valószínűleg több erő maradt, tehát most csak akkor lett volna esélyem őt legyőzni, ha egyben kell lefutni a távot. A második helyezésemnek mindenképpen örülök, számomra igen biztató volt ez a szereplés! Emellett jó érzés volt így csapatosan részt venni, és szerintem a BEAC nagymértékben emelte a verseny nívóját!

Jeruzsálem maraton 2013

 

Egy egészen különleges versennyel kezdtem meg a 2013-as futóévemet. Meghívást kaptam ugyanis a 3. Jeruzsálem Maratonra, amit idén március elsején rendeztek meg. A versenyre egy nagyjából 60 fős magyar csapattal utaztam ki, hogy a Mindannyian Együtt Jeruzsálemért Alapítvány üzenetét képviseljük. Egy hetes kint létünk során alkalmunk nyílt Jeruzsálem városának részletesebb megtekintésére, ezen kívül Galileába is ellátogattunk. Hívőként és futóként is igen meghatározó élményt nyújtott ez az Izraelben eltöltött egy hét.

A nagyszabású tömegfutóversenyen közel 20 ezer sportoló vett részt a négy különböző táv egyikén. Részemről most csak egy 10 km-t vállaltam be. Alapvetően félmaratonokat szoktam futni, de a felkészülés rövidsége és a kemény pálya miatt most ezt nem erőltettem. A verseny így is kemény feladat volt, mert többek között Jeruzsálem dombjaival és az élen futó afrikaiakkal kellett megküzdeni. Ennek ellenére nagyon élveztem a versenyt. Különösen hangulatos volt átfutni az óvároson és jó érzéssel töltött el a közönség hálás szurkolása is. Mindezeken felül nagyszerű élmény volt egy jó célért futni, ami egyébként az egyéni szereplésemet is segítette. Az eredményemmel elégedett vagyok, hiszen az abszolút 5. helyezést sikerült elérnem, a sok emelkedővel tűzdelt 10 km-en 33:48-as időt futottam. 

A versenyt végig egyenletes erőbeosztással teljesítettem, az iram azonban igen változó volt az emelkedők-lejtők függvényében. Az első 2,5 km-t az élbolyban futottam, majd egy erőteljesebb iramváltás következett, ahol 4 afrikai lépett meg. Én maradtam az elkezdett, 3:20 körüli átlagtempónál, ami bölcs döntés volt, mivel az igazán nehéz részek a táv második felében jöttek. A dimbes-dombos pálya keringésileg és mentálisan is nagymértékben megerőltetett, de Hála Istennek mindig meg tudtam újulni. A 6. és a 8. kilométer közötti szakasz több, hosszan tartó emelkedőt foglalt magában, ezért itt nagyon oda kellett figyelni. Eközben leszakadt az egyik fekete futó, akihez sikerült fokozatosan közelebb kerülnöm. Sajnos megelőzni már nem tudtam, mert a plusz erőket is a szinten tartáshoz kellett igénybe vennem. Az utolsó kilométer viszont érdekes módon nagyon jól esett. Egy lankás emelkedő vezetett a célhoz, amelyen futva úgy éreztem, mintha valami hátulról tolna engem. Igazán boldog voltam, amikor célba értem. Sok szempontból is különleges futás volt, nagyon örülök, hogy részese lehettem! Anna testvérem 10km női versenyben, szintén az 5. helyezést szerezte meg! Csapattársaink is szépen szerepeltek, a különböző versenyszámokat pedig idén is afrikai futók nyerték. Hálás vagyok azért, hogy testvéremmel mi is a legjobbak között végezhettünk!

Végül pedig szeretnék köszönetet mondani mindazoknak, akik bármilyen formában támogatták az utazásunkat, részvételünket! 

Téli felkészülés 2013

Röviden szeretnék beszámolni a téli szezonról. Nekünk, hosszútávfutóknak ez egy kevésbé eseménydús időszak, éppen ezért sem születtek bejegyzések a blogon. Persze lehetne írni a felkészülés apróbb mozzanatairól is, például az edzésekről. Elvileg a sportblogom ezt is célul tűzte ki, de az elmúlt egy-két évben a növekvő elfoglaltságaim miatt a blog fókusza már inkább csak a versenybeszámolók területére terjedt ki. Természetesen az igény részemről meg van a tartalom feltúrbózására, így remélhetőleg majd a gyakorlatban is újra el tudok mozdulni ebbe az irányba. A téli időszakban egyébként már egy jó ideje nem szoktam versenyezni. A fedett pályás atlétika versenyek már nem vonzanak, és hát a leghosszabb 3000m is túl rövid nekem. Emellett inkább az értékes edzések gyűjtésére koncentrálok, hogy a tavaszi megmérettetésekre jól felkészült legyek. Ezt a folyamatot nem igazán érdemes versenyekkel megtörni. Ráadásul az elmúlt évek során arra lettem figyelmes, hogy egyre kevesebb versenyen indulok. Szerintem ez nem véletlen, hiszen ha az ember fejlődik és komolyabb szintekre ér el, akkor már visszafogja a versenyzés mennyiségét. Én is az utóbbi szezonokban már csak a fő versenyekre, bajnokságokra koncentráltam, és néhány építő jellegű kiegészítő versenyt illesztettem bele a naptárba. Persze, a visszaesés hátterében a sérülések is állnak, de a versenyzést illetően alapvetően már átálltam a távlati módszerre.

Visszatérve, a mezei versenyszezon után tartottam egy három hetes teljes pihenőt. A mezei versenyeket ugyanis egy térdsérüléssel küszködve csináltam végig, ezért érdemesnek láttam, hogy a fájdalmat gyökeresen kiirtsam egy ilyen drasztikus pihenővel. Aztán január elején kezdtem újra edzeni. Hála Istennek, az említett térdem teljesen rendbe jött, és a kondícióm se romlott jelentősen. Érdekes módon azonban, a másik térdem fájni kezdett, sőt ezt már a pihenő közben is észrevettem. Emiatt csak fokozatosan növeltem az intenzitást, de egy idő után megállapítottam, hogy annyira nem vészes a dolog, lehet vele edzeni, és szerencsére sokat enyhült is. Január közepétől egy elég színvonalas edzésmunkát tudtam elkezdeni. Különösen a résztávos edzések terén mozdultam nagyot. Mind intenzitásban, mind mennyiségben emeltük a szintet. Az intenzívebb hosszú futásokat viszont csak később kezdtem el. Időközben pedig sífutással egészítettem ki az alapozást. Januárban egy hétvégére kimentünk Ausztriába, ezt követően pedig pár alkalommal Normafán is lécre álltam. Ezután pedig eljött az első megmérettetés: Jeruzsálem maraton (10 km) – március 1. Ez a nagyszerű verseny sportszakmailag még csak felvezető jellegű volt (ezért is mentem rövidebb távon), és inkább szellemi tartalmat hordozott. A viszonylag rövid felkészülés ellenére azonban nagyon jól sikerült, a következőkben olvashattok is róla beszámolót!

Egy kis sífutás..

Ebben a téli szezonban még nem álltam lécen, mivel az elmúlt pár hetet pihenéssel töltöttem, és megfelelő havas körülmények sem voltak a lakókörnyezetemben. Tegnap este azonban kíváncsiságból kinéztem a tőlünk pár száz méterre fekvő budatétényi golfpályához, hátha lehet csúszkálni rajta. Ugyan mindössze 2-3 centis hó maradt, de az teljesen meg volt fagyva, így kiválóan lehetett sífutni a golfpálya egyenletes (amúgy rövid füves, valamint kavics és göröngy mentes) pályáin. Nem gondoltam volna, hogy egy köpésre otthontól ennyire jó viszonyok fogadnak. Ma délután újra kinéztem, hogy dokumentáljam a helyzetet. A nap folyamán tovább vékonyodott a hóréteg, de ahogy a felvételek is bizonyítják, még így is remekül lehetett síelni rajta..

2012 - összesítés

Mezei EB 2012

A Mezei OB után pár nappal, kihirdetésre került a mezei EB válogatott csapat. Az Országos Bajnokságon elért eredményem alapján engem is beválogattak, ami mindenképpen megtisztelő számomra. A sérülésem miatt egy ideig még vacilláltam, hogy induljak-e, de aztán ahogy teltek a napok, egyre inkább a részvétel felé kezdett billenni a dolog. A térdfájás ugyan nem szűnt meg, de egy könnyített edzésmunkával azért sikerült konzerválnom magam a versenyig. Emellett a bajnokság hangulata egyre inkább megfogott, ezért végül úgy döntöttem, hogy akármilyen hiányos is a felkészülésem, futok egy jót, mert ezt az élményt semmiképpen sem szeretném kihagyni. És valóban, egy ilyen Európa Bajnokság annyira emlékezetes szokott lenni, hogy annak pozitív hatása hónapokig is eltarthat. Úgy éreztem, erre a hajtóerőre most is szükségem lesz. Végül fontosnak tartottam azt is, hogy a magyarországi rendezésű EB-n, én is képviseljem Magyarországot. Igazán csalódás lett volna, ha a pálya széléről kellene végignéznem a versenyt…

A versennyel kapcsolatban nem voltak különösebb elvárásaim, bár a tavalyinál mindenképpen jobbat akartam futni. Aztán ahogy beköszöntött a télies idő, esélyeimet kedvezőbbnek véltem. Úgy gondoltam, hogy a havas pálya majd lassítja a tempót, így inkább a körülményekkel kell majd megbirkózni, ami jelen esetben nekem előnyösebb lehet. Az elmélet talán megállja a helyét, a gyakorlatban azonban már mást tapasztaltam…

 

Életem egyik legnehezebb versenye volt a december 9-én, a szentendrei Skanzenben megrendezett Mezeifutó Európa Bajnokság. Összességében egyébként nem sikerült rosszul, bár én egy kicsit azért jobbat szerettem volna. A kb. 100 fős mezőnyben a 77. helyezést szereztem meg az U23-as korcsoportban. A versenyem amúgy csak nagyon kis részben alakult az előzetes terveknek megfelelően. Végeredményben inkább egy küzdelemről beszélhetünk, ahol nem sok helye volt a játéknak, gondolkodásnak, de még az élvezetnek sem, mert a futás nagyrészt egy fog összeszorításról szólt.

 A bemelegítésem egész jól sikerült, bár az öltözést kissé elrontottam, mert a végére már beleizzadtam. Aztán elérkezett a call-room és az ezzel járó sürgés-forgás, ami olyannyira felturbózta az adrenalin szintemet, hogy a térdfájásom teljesen eltűnt és a hideget sem éreztem (igaz, a mezőny átlagánál jobban felöltöztem). A rajtolás idén is izgalmas volt, de a harcba most nem folytam bele, mert óvatosan akartam kezdeni. Ezt be is tartottam, de még így is rohanni kellett rendesen. A 8 km-es távunk 4 kicsi, és 4 nagy körből állt. A kis körök végére gyakorlatilag el is fogyott mindenfajta komfortérzésem. Az első 2 kilométer tehát a mezőny végén futva is nagyon sok energiát ki vett belőlem. Elég rossz érzés volt így nekivágni a 4 nagy körnek, ami igazából a verseny lényegét jelentette. Ennek ellenére azért még volt bennem lendület, és úgy éreztem, meg tudom majd valósítani a felzárkózó taktikámat. Érdekes módon, Áront a kis körök során lehagytam. Valahogy, nem akartam még jobban lemaradni, mert így is elég hátul voltam már… 

Az első nagy körben igazán jól ment a hosszú emelkedő, majdnem 10 embert meg is előztem. Ekkor még azt hittem, hogy ezt a műveletet a következő körökben is el tudom majd játszani. Hát, sajnos nem így történt. Az előzés túlságosan elhamarkodott volt, ráadásul a lejtők kifejezetten rosszul mentek, ezért a helyezés megtartás is nehézkessé vált, nem hogy az előzés… A második nagy körre (a teljes táv kb. felénél) annyira kifáradtam, hogy egyértelművé vált számomra, hogy most már a pozíció megtartás lesz a követendő taktika. Ezt egy ideig még bírtam, de amikor hozzákezdtem a harmadik nagy körnek, kezdett elviselhetetlenné válni a fáradtság. Sajnos kezdtem leszakadozni az emberekről, Áron is elhúzott mellettem és a mozgásom is eléggé szétesett. Igen kellemetlen pillanatok következtek, kisebbfajta csalódás is megragadott, mivel nem így képzeltem az EB szereplésemet. 

Próbáltam erőben megújulni, de éreztem, hogy már így is az erőn felüli zónában tartózkodom. Ezek után tehát az volt a célom, hogy tisztességesen, minél kisebb lassulással, célba érjek. A kör végén egy pillanatra azt hittem, hogy már jön a célegyenes, mert nagyon megindultak körülöttem a versenyzők, én pedig eléggé elveztettem a fonalat a fáradtság miatt. Sajnos még volt egy kör hátra, ez igen megrémisztett. Őszintén szólva, erre a körre már nem is emlékszem, csak annyit tudok, hogy Szabó Sanyi visszaelőzött (egy korábbi holtpontból sikerült neki valamennyire megújulnia). A lejtős szakaszra jó volt kiérni, de egyben oda is kellett figyelnem, hogy a végleges helyezésem minél szebb legyen. A legvégére sikerült még egy lapáttal rá tennem, és egy ukrán srácot leelőzve értem be a 77. helyen a célba. 

Komoly fáradtságot éreztem, ezért kénytelen voltam egy kicsit elidőzni a célban, majd szép lassan beszédelgettem a sátorba. Csalódott is voltam, de ugyanakkor örültem is. Ahogy teltek a percek, kezdtem átértékelni a futásomat. Rájöttem, hogy milyen jó, hogy egyáltalán itt lehetek, és belegondolva az egész ügy hátterébe, pozitívan kezdtem nézni a teljesítményemre. Ilyen kevés felkészüléssel, sérülten, hóban szerintem jól futottam magamhoz képest. Ha jobban taktikázom, ahogyan azt Áron tette, akkor valamivel előrébb végezhettem volna még, de ez most így alakult. Az időeredményem egyébként alig fél perccel lett gyengébb az OB időmnél, ami ebben a szélben és hóban szerintem nem rossz.

Végeredményben tehát nagyon hálás vagyok, hogy részt vehettem ezen a mezei EB-n is, igazán nagy élmény volt számomra!

 

Mezei OB 2012

Idén is mezei futóversenyekkel zárom a 2012-es évet. Habár, az elmúlt 2 évben a szép élmények mellett, azért kiderült, hogy ez nem az én műfajom, a mezei futás adta lehetőségekről azért mégse akartam lemondani. Idén kifejezetten vártam a mezei szezont, egyfelől azért, mert keveset tudtam idáig versenyezni, másfelől a hazai EB rendezés miatt éreztem különleges kihívást. A mezei felkészülést most még később kezdtük meg, amit nem bántam, mert tavaly is egy bő héttel el lett pozicionálva a formaidőzítés. Az edzések intenzitása azonban kétségbeejtően lassan emelkedett. Gyakorlatilag november előtt nem végeztünk semmilyen „látványos” edzésmunkát. Két erős hét után, viszont hamar felrázódtam, így nyugodtan néztem a folytatás elébe. Sajnos a további előrelépésnek, és egyben a sötétvölgyi mezeinek egy fájdalmas térdsérülés tett keresztbe.

Kénytelen voltam egy teljes hetet kihagyni. Ezt követően megpróbáltam edzeni, de a fájdalom újra jelentkezett. Azon a héten azért minden második nap csináltam egy közepes edzést, persze csak amennyire a térdem engedte. Aztán eljött az OB hete. Hétfőn minden eddiginél erősebb fájdalom hátráltatott. Aznap elhatároztam, hogy lemondok az egész mezeiről és inkább pihenek egy nagyot. Kedden és szerdán nem is futottam semmit. Időközben azért nyugtalanított az egész, mert ez a sérülés jellemzően olyan, hogy csak futás közben jött elő, alapjáraton pedig jól éreztem magam. Csütörtök este végül rávettem magam egy végső tesztre. Meglepően jól ment a futás, a fájdalom csak a felétől jött elő, és nem alakult ki annyira erősen, mint korábban. Eldöntöttem tehát, hogy mégis futok egyet az OB-n. Igazi versenyzésben nem igazán gondolkoztam, inkább egyfajta tiszteletfutásnak fogtam fel: a jó versenyhangulatért és a csapatért.

Ilyen állapotban, felkészülési háttérrel még sosem versenyeztem, főleg nem OB-n. Ennek ellenére azonban nagyon nyugodt voltam, egyszerűen békességem volt az egésszel, sőt úgy éreztem, hogy a bőséges rápihenés miatt kicsattanó erőben is vagyok. Valahol azért sejtettem, hogy 3 hét lazítás ide vagy oda, olyan rosszul biztos nem fogok futni, hiszen több, mint 10 éves munkával fogok rajthoz állni, és persze szellemi segítségem is lesz bőven.

Aztán eljött a verseny, ami egy igazi csoda volt. Egy kis izgalom azért elfogott a rajt előtti órákban, de továbbra is kellemes érzéseim voltak, mintha tudtam volna, hogy ennyire szép történet lesz a dologból. A bemelegítésem nagyszerűen sikerült, a fájdalmat ezért még éreztem, de nem volt vészes. Hamar elérkezett a rajt, ahol kifejezetten jól éreztem magam. Óvatosan kezdtem, ami nem jelentett hátrányt, mivel amúgy sem volt erős iram, így az első nagy kör végére már abban a bolyban találtam magam, ahova terveim szerint a legvégén akartam felfutni. Könnyedén, jó mozgással futottam, és kanyarról kanyarra úgy éreztem, hogy nem terhel meg túlságosan ez a munka. 3 km megtétele után tehát ráeszméltem, hogy a vártnál lényegesen jobban megy a futás, a mezőny pedig egyáltalán nem erős. Mégis csak közöm van ehhez a bajnoksághoz? Miért ne… Belevetettem magam a futásba, és ráhangoltam magam a küzdelemre. Jöttek az újabb és újabb nagy körök, és valahogy mindig átvészeltem őket, sőt azt láttam, hogy sorra szakadnak le rólunk a versenyzők (Áron és egy szombathelyi srác vezették ezt az üldöző bolyt). A lejtőkön általában lemaradtam, de az emelkedőkön mindig sikerült feltornáznom magam, sőt a hosszú rész még aránylag pihenős is volt nekem. Amikor az utolsó két körhöz érkeztünk (össz. 1 kicsi és 5 nagy körből állt a táv), kezdtem érezni, hogy ez bizony egy sikeres futás lesz. Az első 10-ben voltam, a fáradtság pedig még nem volt túl erős. Az utolsó előtti kör is még lendületesen ment, bár Áronnéktól valamelyest leszakadtam. Így már csak az utolsó kör maradt hátra. Kicsit megijedtem, hogy tudom-e majd tartani ezt a remek pozíciót, mert itt már azért éreztem a fáradtságot. Hála Istennek, sikerült minden mentális akadálytól megszabadulnom, és ahogy elnéztem, az emelkedő a többieken még jobban is kifogott, ezért gyakorlatilag csak az utolsó 500 méteren, egy hosszú lejtős részen kellett odafigyelnem, hogy ne előzzenek meg. Ez a távolság viszont már annyira rövid volt, hogy akaraterőből simán ki lehetett húzni. A célegyenesbe való befutás nagy boldogsággal töltött el. Alig bírtam elhinni, hogy Isten milyen nagy csodát tett velem. A verseny közben ugyanis végig éreztem, hogy fizikai és lelki erővel támogat engem. A mezei Országos Bajnokságon végül az abszolút 7. helyen értem célba, az U23-as korosztályban pedig a 3. lettem! Az időeredményem is egész jó lett: 27:46-ot futottam a 8,5 km-es távon, ez átlagban még a tavalyinál is jobb eredmény. Hálás vagyok Istennek a meglepően jó teljesítményért!

Sajnos csapatban 4.-ek lettünk, de szerintem egy ilyen mezőnyben ez nem rossz helyezés. 93-as juniorjainknak viszont sikerült elcsípni  a 2. helyezést (Vitárius Bence, Budai Levente, Kriván Andris), így jövőre velük már még erősebb felnőtt csapatot alkothatunk. Gratulálok az edzéstársaimnak is!

2 hét múlva, ugyanitt a szentendrei Skanzenben mezei EB lesz, ahol valószínűleg lehetőséget kapok a részvételre, bár még nem döntöttem el, hogy ezt be fogom-e vállalni.