Egy évvel ezelőtt elhatároztam, hogy minden évben rajthoz állok valamelyik triatlon versenyen. Sosem kedveltem az úszást, ezért nem is volt soha különösebb célom a triatlonnal. Ennek ellenére mégis sok szál fűz ehhez a sporthoz: triatlonos barátok, a BMTE-hez kötődő évek és egy nagyszerű testvérsport, a duatlon!
A nyári atlétikai pályaversenyek miatt nem tudtam, hogyan fogok idén megfelelni ígéretemnek. Hezitálásomnak egy külső akarat vetett végett, aminek így utólag örülök, mert ha rajtam múlt volna, azt hiszem ebben az évben nem triatlonoztam volna… Ez a bizonyos „külső akarat” Székely Mózes volt, aki tudtomon kívül benevezett a balassagyarmati Váltó OB-ra, ráadásul a BEAC „A” csapatának tagjaként. Pár nappal a verseny előtt, amikor tudomást szereztem a dologról, eléggé megijedtem, de aztán sikerült megbarátkoznom a gondolattal, sőt már komolyan is vettem: igazi kihívássá vált számomra! Itt azért hozzá kell tennem, hogy a BEAC-ban nálamnál jóval ütőképesebb triatlonosok is vannak… Valószínűleg erős futó képességeim inspirálták a döntést, ami abból a szempontból azért vicces, hogy a futószám csupán 2km volt. Ennek ellenére nekem azért terhes volt a dolog, mert május óta nem tekertem, az úszásról pedig ne is beszéljünk… Ha jól emlékszem, a tavalyi fadd után kapott úszás-iszonyom óta nem tartózkodtam cseppfolyós halmazállapotú közegben sportolás céljából… Mindegy, óriási elszántsággal láttam neki a kemény 4 napos felkészülésemnek: 3 gyorstalpaló úszóedzés (csak hogy ne fulladjak bele a vízbe), 2 keró (egy hosszú és egy résztávos). Futással nem foglalkoztam, mert úgy éreztem, hogy a pár napja futott 15:23-as 5000 méteremmel eléggé be vagyok biztosítva.
Összefoglalva, már az előzmények is igen kalandosak voltak, hát még a folytatás: A Nógrád-megyében tett két órás autós-kirándulásunknak köszönhetően majdnem lekéstük a rajtot! Amikor 1 órával a rajt előtt még csak Gödöllő magasságában tettük a varga-betűket (pontosabban egy kiváló vezetési képességekkel rendelkező Polythlonos hölgy), akkor már kezdtem örülni, hogy elkésünk, és akkor megmenekülök a feladattól. A rajtot valóban majdnem lekéstük, csak hát lévén, hogy én a „klasszis” befutó szerepet kaptam, semmiképpen nem bújhattam ki az indulás alól.
A helyszín tetszett, a verseny hangulata is frankó volt. Szinte már triatlonosnak éreztem magam! Nem ódzkodtam a versenytől, hiszen annak ismeretében, hogy csak egy mini-táv várt rám, tudtam, nincs mitől félni. Belevágva a közepébe, a versenyzés teljesen úgy sikerült, ahogy terveztem. Tehát nem ért semmilyen kudarc, sőt a reálisnál talán még jobban is teljesítettem. Az úszás természetesen kifogott rajtam, de hát ez várható volt. Végül is a lényeg, hogy sikerült folyamatosan, ha nem is gyorsan, de legalább egyenletesen végig evickélnem a számomra végtelennek tűnő 400 métert. Ezt követte a kerékpározás, ami meglepően jól ment. Egyébként (leszámítva azt, hogy bedugult a fülem), nagyon jó érzés volt úszás után tekerni. Ezt már múltkor is tapasztaltam. A 8 km-es bringatáv pillanatok alatt eltelt, ráadásul a táv 2. fele a lejtők miatt még örömet is adott. Tehát már csak egy 2 km-es futás volt hátra. Megnyugtató, túl vagyok a nehezén! A verseny közben egyébként csak magammal versenyeztem, meg arra figyeltem, hogy Pálfy Máté, a BEAC „B” csapatának befutója azért ne előzzön le. Hogy nézne az ki, ha a B csapat jobb lenne, mint az A?! Visszatérve, rutinosan lefutottam a 2 kilit –a mezőnyben a legjobb időt produkálva. Kezdő pozícióm miatt helyezést nem tudtam felhozni, de azért így is szépen helyt álltunk: Az amatőr felnőtt kategóriában az 5. helyezést értük el! Köszönet a csapat tagjainak: Bérdi Márknak és Kiss Bencének.