Tehát ez a bajnokság valóban nagy élmény volt, mint látjátok hosszú sorok teltek el, de a futásomról még semmit sem írtam…
A versenyen kb. 8,6 km-t kellett 6 kör alatt teljesítenünk. A pálya nekem mindenképpen tetszett. Amellett, hogy különleges környezetben futhattunk, a domborzati viszonyok és a pálya vonalvezetése különösen kedvezett nekem. Az időjárás egy kicsit jobb is lehetett volna, de azért a hideghez és a szembeszélhez kellőképpen tudtam alkalmazkodni. A nehéz körülmények együttese tehát kemény versenyhelyzetet produkált, ebből azonban én abszolút pozitívan kerültem ki. Habár nem melegítettem be olyan alaposan, ahogyan szoktam, mégis nagyon lazán, nyugodtan álltam a rajthoz. A futást hittel és maximális fizikai és szellemi felkészültséggel kezdtem meg. Az első 2-3 kilométer könnyen ment, ezért bátran, erősen szaladtam. A 2. kör után már kezdtek körvonalazódni az erőviszonyok. Az első 4 versenyző egyértelműen elhúzott, ezt követve pedig kialakult egy 6-8 fős üldözőboly, amit szinte végig én vezettem.
A dinamikus kezdés lendülete hamar elfogyott, ugyanis a technikás pálya sok energiát kivett belőlünk. A lendületes futás így hamar átfordult küzdelembe. Versenytársaimat, akik mögöttem loholtak, nem találtam túl erősnek, ezért reálisnak véltem az előkelő helyezésem megtartását. Egy idő után már azt vettem észre, hogy szinte nem is a többiekkel versenyzek, hanem a széllel és a terepviszonyokkal. Hirtelen elfogott a hosszútávfutói magány, már nem is figyeltem a többiekre, hanem csak arra, hogy a folytonos akadályokkal megküzdjek. A belső, monoton harcban az 5. km környékén egyedül maradtam, mivel ellenfeleim leszakadtak rólam. A következő 1 km-en jelentős előnyt tudtam felhalmozni. Érdekes, mert érzésem szerint nem is gyorsítottam, csupán tartottam azt a tempót, amit addig futottunk. Aztán, ahogy felfogtam, hogy mi is történt, elkezdtem a befejezésre koncentrálni.
Arra törekedtem, hogy fenntartsam a hitemet és ezzel együtt a fizikai frissességemet is. Mivelhogy (akármilyen furán is hangzik) nem voltam még nagyon fáradt, sőt, jókora lendület lapult még bennem! A gazdaságosság és a józanság „fegyvereivel” próbáltam késleltetni a fáradtságot és koncentrálni a pozíció megtartásra. Ez maximális sikerült, már csak egy kör maradt hátra! Ekkor egy kicsit stresszes lettem, ugyanis nem tudtam, hogy az utolsó körön merre kell majd tovább menni (a kiírásban az szerepelt, hogy 5 nagy kört és egy kis kört kell futni..). Erre emlékezve szépen bekanyarodtam abba a sávba, ahol a nők futották a rövidebb köreiket, majd rögtön jeleztek a szervezők, hogy az nem jó irány.. Hirtelen nem tudtam eldönteni, hogy csak azért szólnak, mert azt hiszik, hogy még egy körrel hátrébb tartok, vagy valóban nem arra kell menni.. Ezzel a cikkcakkal veszítettem pár másodpercet és lendületet, de nem volt gond, mert nagy előnnyel rendelkeztem. Továbbra se tudtam, hogy hogyan lesz pontosan ez az utolsó kör, azt gondoltam, hogy majd valamelyik hurkot levágjuk… Érdekes még volt erőm arra is, hogy a nézők közül megkérdezzek többeket, hogy merre kel majd menni. Válasz híján csak futottam tovább, majd egy idő után egyre biztosabb lettem abban, hogy az utolsó kör ugyanaz, mint az eddigiek és az első volt rövidebb. Megnyugodtam, majd nagy lendülettel vágtam neki az utolsó 500 méternek, ami végig lejtős volt, ezért nem okozott gondot, sőt a célegyenes különösen jól is esett. Végül pedig boldogan és hálásan értem célba az abszolút 4. befutóként! Áron pedig egy kitűnő hajrával a 7. helyezést szerezte meg!
Nagyon örülök a szép eredménynek! Két hét múlva Szlovéniában futhatok újra a Mezei EB-n, mely számomra nagy megtiszteltetés és egyben komoly kihívás is!