Félmaraton OB 2012

Idén is a Nike Félmaraton keretében rendezték meg a Félmaraton Országos Bajnokságot, aminek most kivételesen örültem, mert tavasszal már futottam Pozsonyban egy egész jó eredményt. Igaz ennek egy csúnya sérülés lett a vége, amiből csak hosszú hetek után tudtam kijönni. A tavaszi versenyszezon így teljesen kimaradt, nyáron viszont már tudtam rendesen edzeni, és viszonylag hamar formába is jöttem. Az elmúlt 6 hét pedig már kifejezetten jól ment, ezért az idei OB-ra címvédést és új egyéni csúcsot terveztem. Hála Istennek, mind a két célkitűzést sikerült elérnem, így elégedett lehetek. Jó érzés volt újra megnyerni az U23-as bajnokságot, és az is megnyugtató, hogy az időeredményemből mindig tudok valamennyit faragni! 

 A verseny szokásosan hangulatos volt, már nagyon vártam, hogy újra futhassak Budapest utcáin. Szerencsére jó időjárási körülmények voltak aznap. A rajtot egy órával korábbra hozták, ami nagyon jó ötletnek bizonyult, mivel már így is határeset volt a hőmérséklet, bár nekem ez még simán ideálisnak számított. Az előkészületek, bemelegítés rendben zajlott, így jó állapotban tudtam rajthoz állni, igaz most is csak a 4 sor környékére tudtam felkapaszkodni, ami a bruttó-egyben bajnoki nem kedvezett. Idén is összegyűlt egy jó élmezőny, bár akikről azt gondoltam, hogy jó partnerek lesznek majd a tempótartásban, végül az első két helyen végeztek… Emiatt nem találtam megfelelő versenytársra, aminek valóban az lett a vége, hogy a táv mintegy kétharmadát egyedül kellett végig futnom. Na de, térjünk vissza a verseny kezdetére!

 

A rajt után egyből az élboly mögé álltam. Pillanatok alatt az Andrássy úton találtuk magunkat, a tempónk elég meredekre sikerült: 1 km – 2:57. Ennek ellenére könnyedén ment a futás, de azért figyeltem, hogy miként alakulnak a dolgok. A 2. kilométerünk is jóval gyorsabb volt az általam tervezettnél, úgyhogy kb. 2,5 km-nél szépen visszalassítottam a tempómba. HálaIstennek a kezdő akció nem fárasztott ki, de semmiképpen se akartam elfutni a versenyt. Kicsivel később utolért Soós Dani, akiről éreztem, hogy majd tovább áll, mindenesetre egy ideig tudtam mögötte futni. Miután átrobogtunk a Lánchídon, újra az élbolyban találtam magam. Ez azonban nem tartott sokáig. Az 5km-es frissítőt (15:38) követően az élboly (Kovács Tomi, Koszár Zsolti, Józsa Gábor, Minczér Albi, Soós Dani és egy külföldi) újra robbantott. Én nem kívántam fokozni a tempón (főleg, hogy még idő-előnyben is voltam..), így lemaradtam a külföldi sráccal, aki viszont nálam is lassabban futott tovább. 

 Kissé aggasztott, hogy ezek után ki lesz majd a „partnerom” a táv hátralévő 3/4 részében… Ettől eltekintve azért még könnyedén diktáltam a 3:10 körüli tempót. Kicsivel később észrevettem, hogy Minczér Albert leszakadt az élbolyról. Ez jó lehetőségnek bizonyult, mert ha most nincs is jó formában, azért elég jó versenyző ahhoz, hogy ezt a tempót tartsuk. Egy ideig ez így is volt, a Szabadság-hídon viszont már lassabban futottunk, ráadásul a vezetést is átvettem. A pesti rakpartra érve majdnem a táv feléhez érkeztünk. Ugyan még jó időben mozogtunk (10 km – 31:38 – tökéletes!), a futás és a körülmények színvonala visszaesett. Nem voltak túl jók a kilátások: az élboly jócskán elhúzott, Albi 12 km környékén leszakadt, nekem pedig egyedül kellett küzdenem a monotóniával, és egy kis ellenszél is volt, ami egy ilyen tempónál már akadályozó tényező. Ennek megfelelően egy szinttel lejjebb lassultam, 3:18-20 körüli ezreket mentem, ami azért már nem olyan vagány, mint a tervezett 3:10… Az igazán jó időeredmény tehát ezen az 5km-es, pesti rakpartos szakaszon szállt el. Előttem és mögöttem is több, mint 100 méterig senki, szél, plusz a kezdeti gyors kezdés itt már kicsit visszaütött. Az egyedül futás ráadásul nem bírt tempótartásra ösztönözni. Egyszerűen nem volt versenyhelyzet, ráadásul a második U23-as versenyző kb. fél kilométerrel futott mögöttem, így egyfajta elégedettség érzés is volt bennem, ami nem kedvezett a keményebb küzdésnek. A fordító után még megpróbáltam egy tempóváltást, de 15 km-nél már kezdtem fáradni, ezért úgy döntöttem, hogy innentől kezdve szépen befutok, és akkor így sem lesz szégyellni valóm. Az utolsó 5 km-es szakasz így egyedül nagyon nem tetszett. 18 km körül pedig sajnálattal konstatáltam, hogy a 68 percen belüli idő sem lesz meg, amit egy kicsit bántam. A végén tehát nem volt semmi érdekes, kivéve, hogy Kovács Tomi felbukkant előttem a láthatáron, mondjuk őt már képtelenség lett volna befogni. A végén Gábor és Tomi edzőtársaim biztattak, hogy hajrázzak (köszönöm nekik a sok segítséget!), de most ez nem jött össze. A célegyenesben viszont már jól éreztem magam, és hirtelen nagyon hálás lettem az eredményemért, hiszen ha belassultam is, azért egy kiváló eredménnyel lettem gazdagabb: Abszolút 5. lettem, az U23-as OB-t megnyertem, és még az egyéni csúcs is meglett: 01:08:43 (nettó) – 14 mp javítás!

 Hálás vagyok Istennek ezért az áldásért, és Szabó Imre edzőmnek is köszönöm a felkészítést!

Magaslati edzések a Bükk-fennsíkon

Múlt héten a Bükkben töltöttem egy hetet, ami nagyon jól sikerült. Egyfelől nyaraltam a családommal, másfelől pedig egy kisebbfajta edzőtábort tartottam. A szállásunk Jávorkúton, a Bükk-fennsík közepén volt. Ez a hely nagyszerű lehetőségeket nyújtott az edzéshez, ugyanis stabilan 700-900 m körüli magasságban lehetett edzeni, ami kezdésnek már nem rossz. Emellett a futóedzéseket viszonylag lapos terepen, nem nagy szintemelkedésekkel, többnyire aszfaltos vagy jó minőségű erdei utakon tudtam elvégezni. Igaz, én ennél még laposabb terepre számítottam. A Bükk-fennsík azért elég változékony magasság tekintetében, így huzamosabb emelkedőket és lejtőket nem lehetett teljesen elkerülni. Ezek meredeksége azonban egyáltalán nem volt veszélyes, szóval azért jól lehetett egyenletes tempó-futásokat is végezni. A résztávos edzéseket pedig rendkívül szép környezetben, a Nagymező egyik lapos részén tudtam megcsinálni. Az időtöltésünk összességében nagyon kiegyensúlyozottra sikerült: Az edzések mellett jutott idő kikapcsolódásra, együttlétre, szellemi tevékenységre, és egyik nap elmentünk túrázni is. Ezen kívül egy nagyon jó életritmust sikerült ott kialakítani, amihez hozzájárult a hegyi levegő és a fizikai aktivitás okozta kellemes fáradtság: Minden nap kb. 7-fél8 között keltünk és 10 körül feküdtünk le. Tehát nagyon jó volt, remélem a jövőben még komolyabb magaslati élményekben lesz részem!

Jávorkút, szállás

Profil

Profil 2

Jávorkút

Őserdő - óriásfenyők

Kilátás Bánkútról

Hármaskút környéke

Hármaskút környéke 2

Zsidó-rét

Zsidó-rét 2

Málnázás

Három-kő csúcskép

Nagymező

Nagymező - résztávos edzés helyszíne

Annával

Tatai Minimaraton 2012

4 hónap szünet után Tatán debütáltam újra –ami a versenyzést illeti. Ugyan már júliusban is elég jó formában voltam, a rajthoz állást azért inkább nem siettettük. Elvileg a július végi atlétika OB-n terveztem egy 5000 m-t futni, de mivel az edzésmunkám inkább egy lassú, folyamatos építkezésre lett beállítva, ezért a „rohanást” most inkább nem erőltettük. Helyette vártam egy hetet, és beneveztem a Tatai Minimaratonra, ami sokkal jobban beilleszkedett a jelenlegi programomba.

Tatán tavaly futottam először, akkor nem ment igazán jól a versenyzés, mindenesetre a táv és a pálya már akkor is tetszett. Ettől a versenytől most nem vártam túl sokat, elvégre hosszú idő után ez az első megmérettetésem. A versenyformámmal nem is voltam tisztában, csak sejteni tudtam az edzések alapján, hogy egy 46 perc, vagy valamivel belül reális lehet, amivel azért a dobogó is nagy eséllyel meglesz. Ehhez képest a verseny lényegesen jobban sikerült. Második helyezett lettem, 44:37-es időeredménnyel!

Aznap rendkívül meleg volt, 33 fok, ráadásul a rajt időpontja megint délután 4-re lett kiírva… Érdekes, így utólag nézve, a meleggel nem volt különösebb gondom. Talán az elmúlt időszak sorozatos kánikulái edzettek meg, de a frissítésem is szerintem elég jól sikerült. A verseny előtt nem annyira izgultam, sőt teljesen rutinosan, nyugodtan készülődtem (ez a pár hónap kimaradás tehát meg se látszik ennyi év között…). A bemelegítés is teljesen rendben volt. Ahogy körülnéztem, szép kis mezőny összegyűlt! Szabó Sanyi, Berecz Lali, Radics Csaba, Zatykó Miki… A dobogóról azért nem mondtam le, a tempóval és a taktikával kapcsolatos terveimet viszont nem változtattam meg. 

 Úgy terveztem, hogy akármi lesz, most kivételesen nyugodtan kezdek, és egy gazdaságos, egyenletes tempót fogok diktálni. Ilyen még nem volt, de ezúttal ezt sikerült is betartanom! Az első kilométer után hagytam is, hogy egy 3 fős boly elmenjen, mert egyszerűen éreztem, hogy amit ők futnak, az már pont túl megy a határomon. Persze odafigyeltem, hogy nagyon ne távolodjanak el, mivel igényt tartottam a dobogóra. Úgy érzem, sikerült okosan taktikáznom, mivel 5 km-nél csak 60 méterrel voltam lemaradva, a frissességemet viszont meg tudtam őrizni. Emellett szinte biztos voltam benne, hogy az élboly hamarosan szét fog szakadni. A tempónk nagyon jó volt (úgy 3:15 körül mozogtunk); meg is lepődtem, hogy mennyire könnyedén megy a futás, ráadásul a mozgásommal kifejezetten elégedett voltam! 5-6 km környékén egymás után két jelentős történés következett be. Először is Berecz Lali hirtelen leszakadt az élbolyról –úgy tűnik valami probléma történt vele. Ezt követően pedig meglepetésemre lehagyott engem valaki, és nagy elánnal futott fel az élre. Így hirtelen nem ismertem meg, utólag kiderült, hogy ő a honvédos Soós Dani. Egy kicsit futottam mögötte, de az iramot megint kicsit erőltetettnek véltem, ezért inkább maradtam a „kényelmes” tempómban, elvégre még több, mint a fele hátra volt a távnak. A részidők és ezzel együtt a fáradtsági állapotom is biztatóan hatottak, nem éreztem úgy, hogy bármiről is lemaradtam volna… Nem sokkal később újabb változást állt be: Radics Csaba leszakadt, Szabó Sanyi pedig felvette a ritmust Soós Danival. Csabát hamar beértem, majd Sanyiék után eredtem, akik látványosan beerősítettek. 8 km-nél ugyan már 3. helyen álltam, de 100 méterrel voltam lemaradva. Nem váltottam gyorsabb iramra, de összeszedtem magam, és figyeltem. Rövid időn belül Sanyi is leszakadt Daniról, amelynek köszönhetően egy kicsivel közelebb is kerültem hozzá. 9 km-nél elhatároztam, hogy így vagy úgy, de leelőzöm őt. Tervemnek kedvezett, hogy Sanyi lassulni kezdett, bennem pedig még pont volt annyi plusz erő, hogy egy ilyen akciót végre tudjak hajtani. Szépen araszoltam felfelé, végül 12 km-nél sikerült őt beérnem. Egy rövid ideig megpihentem mögötte, majd határozottan lehagytam őt. Kicsit aggódtam, mert még bő másfél kilométer volt hátra, de erőben sikerült megújulnom, ezért bevállaltam. Még gyorsítottam is, hogy stabil előnyre szert tegyek. Az utolsó ezer méteren nagyon mentem, mert hátranézés híján nem tudtam mekkora előnyöm van. Mindegy, pont kifutottam magam, és boldogan értem célba. 

Nagyon hálás vagyok a második helyezésért, és örülök, hogy bő egy percet tudtam javítani! Az időm egyébként kb. 3:15-ös átlagot jelent, ami kifejezetten biztató. A BEAC-os csapatunk pedig a 4. helyen zárt: Muzsnay Peti 55 perc, Apukám (Csere János) 56 perc, Ricter Laci 57 perc, Richter Bence 59 perc. Mindannyian 1 órán belül, gratulálok nekik!

 

Pozsony Félmaraton

Április 1-jén rendezték meg a 7. Pozsony Félmaratont, ami egyben az idei első versenyem is volt. Sokat készültem erre a megmérettetésre, mivel egyéni csúcsot szerettem volna futni. Március elején sajnos közbejött még egy hetes betegség, de aztán Hála Istennek hamar rendbe jöttem és visszarázódtam, melynek következtében egy 3 hetes, színvonalas edzésmunkával tudtam befejezni a félmaratoni felkészülésemet.

A versenyre Pész Attiláék társaságában, egy nappal korábban utaztam ki. Szombaton nagyszerűen sikerült ráhangolódnom a másnapi versenyre, habár a kedvezőtlen időjárás eléggé aggasztott. Persze nem voltam elkeseredve, mert már egész héten nagy szél volt, ezért lélekben készültem az esetleges rosszabb körülményekre is.

A verseny napján kiváló formában keltem fel, teljes mértékben készen álltam egy kemény futásra. Az időjárás is egy kicsit átalakult. A szél egy picivel mérséklődött, de még így is jelentős akadályozó tényező maradt. Emellett látványosan lehűlt az idő, aminek nem örültem. Reggel csupán 1 fokot mutatott a hőmérő, a 10 órás rajtnál viszont már 5-6 foknak örvendhettünk. Mindezek ellenére nem lett rossz kedvem. Nem éreztem megfelelési kényszert, sőt úgy voltam vele, hogy ha nem sikerül olyan igazán jó időt futni, akkor sincs tragédia. A lényeg, hogy jól kifussam magam. Efelől egyáltalán nem voltak kétségeim. A körülmények hosszas ecsetelésében egy igen pozitív tényezőt is szeretnék megemlíteni, mégpedig az erős mezőnyt. Nagyon örültem, hogy sok erős versenyző jelent meg, köztük számos afrikai is. A félmaratont együtt indították a maratonnal, ezért arra gondoltam, hogy talán a maraton élmezőnye majd jó tempót diktálhat és a félmaraton résztvevői között is akadnak többen, akikhez csatlakozhatok.

A számításaim nagyrészt bejöttek, így az erős szél ellenére viszonylag jó versenyhelyzet alakult ki. A rajtnál nem éreztem felesleges stresszt, sőt kifejezetten kellemes érzés fogott el: Az ELITE feliratú tábla alatt besurranva, a második sorba furakodtam, ahol csupa fekete futó vett körül.

Az első másfél kilométert nyugodtan, lassan tettük meg, ezért szorosan az élbolyban maradtam. Ezután ahogy felkanyarodtunk a hídra, tempóváltás következett. 4 kenyai félmaraton versenyző robbantott, és jócskán elhúztak. Így alapvetően három részre szakadt a mezőny. A 4 kenyai után jött Kovács Tomi és Koszár Zsolti, én őket követtem szorosan. Mögöttünk leszakadva pedig a maraton élmezőnye következett. A pálya irányából fakadóan egy kb. 4 km-en keresztül (2-6 km-ig) hátszél támogatta a haladásunkat, ennek megfelelően igen gyors tempót tudtunk tartani: A lassabb kezdés ellenére is 5 km-nél 15:47 volt a részidőnk. Egy kicsit feszített volt számomra ez a 3:06 körüli vágtázás, bár a hátszél miatt még belefért. Az 5. km után viszont Kovács Tomiék rátettek még egy lapáttal, ez azonban nekem már túlzás volt. Döntés elé kényszerültem, vagy gyorsítok, vagy egyedül maradok. Végül az utóbbi mellett döntöttem. Nem akartam kinyírni magam, mert még sok volt hátra, és egyedül is tudtam tartani a 3:10-et, ezért nem tartottam vészesnek a helyzetet. Nem sok idő múlva, nyilvánvaló lett, hogy nem döntöttem rosszul: Kb. 6,5 km-nél utolért egy versenyző, én pedig szépen beálltam mögé. Friss lendületben volt, mivel az egy időben zajló váltófutás (4x5,2 km) első csapatának 2. futója volt. Mögötte futottam egészen a 8. km-ig, így könnyedén tartottam a 3:10-es átlagot. (7 km-es részidő: 22:09). Időközben egy másik váltófutó is mögénk szegődött. A 8. km-nél a pálya éles fordulatot vett, amelynek következtében erős ellenszélbe ütköztünk. Hála Istennek, az újonnan érkezett srác az élre állt, és jó nagydarab lévén egész jól fogta nekem a szelet. Sajnos így is visszalassultunk pár másodpercet, de gondoltam, hogy nem lesz gond, mert legalább egy kicsit megpihenek, és két kilométer múlva úgy is jön a következő váltópont, ahol remélhetőleg új futópartner segít majd. Hamar el is érkeztünk a 10. km-hez, ami nagy megkönnyebbülést jelentett, elvégre majdnem túl voltam a táv felén. Az ünnepélyes pillanatot nagy csodálkozásomra egy hózápor kísérte. Egy negyed órája még sütött a nap, ekkora azonban gyökeresen megváltozott az idő, melynek egy igen télies látvány lett az eredménye. A 10 km-es időm 31:58 lett, ami a viszonylag friss fizikai állapotom mellett biztatóan hatott. Elérkeztünk a következő váltóponthoz is. Sajnos a csapat következő tagja sprintelve kezdte meg a futását, ezért egyedül maradtam. Nagyon idegesített, mert éreztem a srácon, hogy úgy is be fog lassulni, én pedig majd utolérem, ezért legszívesebben utána kiáltottam volna, hogy ugyan már várjon meg, és fusson egyenletesen, mert az mindkettőnknek kedvezőbb lenne… Utólag nézve, a verseny egyik legjelentősebb eseménye volt ez. Rengeteg energiát veszítettem, mire sikerült őt utolérni, mert ezt egyedül kellett az ellenszélben végrehajtanom, ráadásul ekkor már kiértünk egy szélnek kitett töltésre. 12 km-nél leelőzött két kenyai, ők a maratoni mezőnyt vezették. Úgy látszik, eddig tartalékoltak, és most kezdtek beleerősíteni. Egy kicsit próbáltam velük menni, de testalkatuknál fogva nem igazán fogták a szelet, nekem pedig kissé gyorsak voltak. Szóval egyre távolodtak a hóesésben a szikár kenyai futók. Érdekes látvány volt. A futás kezdett a kellemetlen fázisba átlendülni. Az erős szél és az egyedül maradás miatt éreztem, hogy ez már valószínűleg nem lesz egy óriási futás, legalábbis, ami az időeredményt illeti. Innentől nem is néztem az órámat, hanem inkább futottam, ahogy bírtam, ebből baj nem származhat. Egy kilométer múlva a harmadik maratonista (egy fehérorosz) is utolért. Ő ösztönzőleg hatott rám, ezért sikerült valamelyest összeszednem magam, és 13 km-nél végre beértem a már említett váltófutót. Így egy 3 fős bolyban futottam egy ideig, ami lehetőséget adott arra, hogy némileg újra megpihenjek, és felkészüljek az utolsó szakaszra. Sajnos az együtt futás csak a 15. km-ig tartott, mert az újabb váltó csapattag megint elhúzott, az említett maratonista pedig egy figyelmetlen frissítés következtében ellépett tőlem. Csupán egy 30-40 méterrel futott előttem, de ezt a szembe szélben képtelen voltam ledolgozni. Ez a különbség egyébként a verseny hátralévő részében nem nagyon nőtt, ezért ha nem szakadok le, akkor jelentős energiákat tarthattam volna meg. Közben áthaladtunk a hídon, és közeledtünk a versenyközponthoz, ami egyben a verseny végét is éreztette. Sajnos még csak a 17. km-t hagytuk el, hiszen a cél előtt még egy 4 km-es „óvárosi kirándulás” várt ránk. Érdekes módon, itt, az óvárosban volt a legerősebb ellenszél, ráadásul a 19. km előtt egy cudar emelkedőn kellett magunkat feltornázni. Ezen a szakaszon viszont azért elkeseredtem, mert a körülmények teljesen ellehetetlenítették egy jó időeredmény elérését. Azért imádkoztam, hogy legalább 70 percen belül meglegyen. Az emelkedő leküzdése után megkönnyebbültem, már éreztem, hogy tényleg közel a cél. Volt még bennem erő, de nem esett jól, hogy a pálya vége ennyire embert próbálóra lett kialakítva. A következő 1 km ugyanis macskaköves, kanyargós utakon haladt… Aztán megpillantottam a versenyközpontot, innentől már csak 600 méter volt hátra, amit könnyedén tettem meg. Ahogy az órámra pillantottam, láttam, hogy ha sietek, akkor még 69 percen belül is meglehet. Ez jó érzéssel töltött el, ezért az utolsó pár száz méteren még gyorsítottam is, így végül pont becsúsztam, a nettó időm tehát 01:08:57 lett, ami egyéni csúcs! Nagyon hálás vagyok, hogy egyáltalán végig tudtam küzdeni magam a pályán, és hogy még egy fél percet is sikerült javítanom. Az abszolút 7. helyezésemmel is elégedett vagyok!

Eredmény:

1. Kiplimo Stephen (KEN) 01:04:23

2. Munyao Jackson Mwendwa (KEN) 01:04:28

3. Lagat Julius Kiprond (KEN) 01:06:03

4. Kovács Tamás (HUN) 01:06:51

5. Cheruiyot Mike Kiprop (KEN) 01:07:22

6. Koszár Zsolt (HUN) 01:07:47

7. Csere Gáspár (HUN) 01:08:57

8. Urban Jozef (SVK) 01:10:26

Téli felkészülés 2012

A decemberi Mezei EB-t követően egy rövid, pihenő következett, majd az ünnepek alatt elkezdtem a téli alapozást. A január igen jól sikerült, a vizsgaidőszak és az autósiskola kötelezettségei ellenére színvonalas edzésmunkát tudtam végezni. A február igen kemény telet hozott, ez némileg befolyásolta az edzések alakulását.

Az egyik változást a futópados edzés jelentette. Szombatonként a hosszú edzést futópadon végeztem, ami technikailag nagyon hasznosnak bizonyult. Először eléggé tartottam tőle, mondván, hogy unalmas, életidegen és hogy egyébként is, milyen már hogy nem haladok futás közben… Aztán rájöttem, hogy ennek az edzés típusnak is megvan a maga egyedülálló funkciója, ezért ezt külön kell kezelni. A futópadon nagyon jól lehet csiszolni a futótechnikát, ezt én is tapasztaltam. Egyre kiegyensúlyozottabb a mozgásom, a karmunkám is egyre lendületesebb és a lépéshosszom is valamivel hosszabb lett. Emellett az egyenletes tempótartás képességét és a monotonitás-tűrést is kiválóan fejleszti, amelyek a hosszútávfutáshoz nélkülözhetetlen képességek.

A kemény téli idő viszont nemcsak a terembe mozdított, hanem a hó adta örömök kihasználására is ösztönzött. Idén is sikerült pár alkalommal sífutó lécre állnom, igaz idén a „sí-szezonom” jóval rövidebb volt. Február közepén három napot töltöttem Szlovákiában: az ELTE-s sífutótábor keretében Skalkán sífutottunk. Szép élmény volt! A sífutás továbbra is egy szuper dolog, a futás szempontjából is remek keresztedzést jelent.

Ezt követően elkezdtem célirányosan készülni a tavaszi versenyekre. Február végén már tavaszias idő volt, így jó körülmények kezdtek kialakulni a kinti futásokhoz. Ekkor azonban sajnos lebetegedtem, a gyengélkedés majdnem közel egy hétig tartott. Ez nem jött jól így egy hónappal az félmaraton előtt, de Hála Istennek gyorsan tudtam regenerálódni. Hamar belejöttem az edzésekbe, és az ezt követő 3 hetet magas színvonalon tudtam végig edzeni. Márciusra egyébként terveztem 1-2 kisebb, felvezető versenyt (Naplás-tó, Pestszentlőrinc), de a március elejei betegség miatt inkább kihagytam, és helyette értékes edzéseket gyűjtöttem.

A tél során sokat tervezgettem a tavaszi versenyszezonomat. Mindenképpen egy félmaratonnal akartam kezdeni az idényt, és egyéni csúcsban gondolkoztam. Maga a verseny azonban sokáig kérdéses volt. Sok irányból érkeztek inspirációk, de végül leszögeztem magamban, hogy olyan versenyt választok, ahol jó időt lehet futni. Most ez számomra a legfontosabb. Emellett az időpont sem volt lényegtelen. Március 25. előtt a hideg és a felkészülés rövidsége miatt nem akartam futni, április 10. után pedig már a 10 000m-es OB –ra való felkészülés miatt nem érek rá. Akármilyen rosszul is hangzik, a hazai versenyeket egyből kizártam. Egyszerűen a mezőny hiánya és a gyenge pályák miatt nem nagyon lehet itthon jó időt menni. Ehhez egy Félmaraton OB-ra van szükség, de azt sajnos idén is a Nike-ra jelölték ki… Így például a Félmaraton MEFOB-ról kénytelen voltam lemondani. Jelenleg az egyetemi versenyeknek sajnos nagyon alacsony a presztízse, ezért nem éreztem túl nagy késztetést a részvételre. A Vivicittá egy hangulatos verseny, de nem akartam a tavalyi forgatókönyvet megismételni. Aztán kaptam egy meghívást a Jeruzsálem Félmaratonra is (márc. 16.). Nagyon elgondolkodtatott a dolog, de végül lemondtam. Hatalmas élmény lehet ott futni, de szakmai szempontok miatt most nem illet képbe (nagyon szintes az a pálya). Jövőre remélem kijutok oda is, de akkor majd nem az időeredmény lesz a fontos. Tehát elsősorban a külföldi versenyek között keresgéltem. Először kiszemeltem magamnak pár nagyon komoly európai félmaratont (Lisszabon, Prága, Berlin), de végül egyik se jött össze. Lisszabon fapados repülő híján nagyon költséges projekt lett volna, és úgy gondoltam, ennyire még nem vagyok „profi”. A prágai pályáról elég negatív véleményeket halottam (szintes, kanyargós..), ezért az is kiesett. Maradt a Berlin, ami közismerten gyors, lapos pálya. Ennek a nevezése viszont jó korán lezárult, ezért lecsúsztam róla. Hiába böngésztem januárban a honlapjukat, megdöbbenve láttam, hogy az első 30 ezer nevezési hely már betelt… Végül az április 1-jei Pozsony Félmaratonra esett a választásom. Utána jártam, és arról értesültem, hogy viszonylag jó mezőny szokott lenni, a pálya is viszonylag lapos. Beneveztem, irány Pozsony!