Májusi félmaraton-tervek

A Csapatbajnokság utáni hétvégére eredetileg egy félmaraton lett betervezve, mert szerettem volna a berlini félmaratonon elért időeredményemet egy perccel még továbbjavítani. Úgy gondoltuk az edzőmmel, hogy a 10 000m-re végzett edzésmunka a 21 km-re is jó alapot képezhet, így kedvező körülmények között valóban reális lehetne az időjavítás – elvégre Berlin előtt sem végeztünk kimagaslóan nagy felkészülést… A verseny megválasztása azonban igen nehézkes volt, mivel május közepére a jelentősebb félmaratonok már vagy lezajlanak, vagy a kontinens északi részére húzódnak - az időjárás miatt. Az egyik lehetséges verzió a már tavaly is kipróbált Radenci (Szlovénia) félmaraton lett volna, ezen kívül pedig még az egy héttel később rendeződő Karlovy Vary félmaraton (Csehország) jött szóba. Utóbbi kifejezetten vonzott, mert ez egy különleges hely és Csehországban még amúgy sem jártam. Erről a versenyről azonban azt az információt vettem ki, hogy nem igazán alkalmas az időre futásra, mert sok benne a hullám, kanyar, térkő… Így hát maradt a már ismert szlovén félmaraton, ami pedig főként az esetleges szűkös mezőny és erős szél miatt nem nyerte el a meggyőződésemet. Végül aztán az időjárás közbeszólt, és lefújtuk a versenyzést – ezzel megoldva a nehézkes dilemmát… Erre a hétvégére ugyanis egész Kárpát-medencére kiterjedő viharos szelet és esőt mondtak, ami be is jött. (Érdekes, hogy az elmúlt években többször is előfordult, hogy pont ezen a hétvégén, pont ilyen időjárás volt..) Utólag nézve egyáltalán nem sajnálom, hogy kimaradt ez a félmaraton, mert ezen a szlovén versenyen mindössze egy versenyzővel tudtam volna együtt futni (3 kenyai nyert) és a formám sem biztos, hogy alkalmas lett volna egy csúcsfutásra, mert hosszabb, intenzív futások nem igazán voltak a lábaimban, inkább csak gyors résztávok. Ebben a tavaszi szezonban tehát nem sikerült félmaratoni időt javítanom, de emiatt összességében nem bánkódom, mert most a 10 000m volt a fókuszban, valamint a továbbiakban még sok eredményszerzési lehetőség áll előttem.

Atlétika Csapatbajnokság 2014

A következő hétvégén (május 11.) meglepetésemre egy 5000m várt rám. Ez a futás nem volt előre betervezve, nem tartozott a célversenyeim közé, ugyanakkor baráti kötelességből rajthoz álltam – elvégre csapatbajnokságról volt szó. A már említett ligaversenyekhez hasonlóan ez a bajnokság is a Magyar Atlétikai Szövetség új koncepciójának keretében lett bevezetve – igaz, ilyen bajnokságok még régebben, több vezetői generációval korábban is voltak. A magyar atléták és klubok aktivitásának, valamint együttműködésének előmozdítása szellemében került tehát újra megrendezésre ez az esemény. Első körben külön döntőt rendeztek a keleti, illetve a nyugati ország régióhoz tartozó klubok, illetve  két vagy három szakosztály partnerségéből létrejövő egyesületek között. Mi, BEAC-osok a GEAC és az Ikarus BSE szakosztályaival közöttünk szövetséget, és így a keleti régióhoz lettünk sorolva, melynek döntőjét Nyíregyházán rendezték. Az esemény úgy zajlott, hogy minden számban lehetett 1-3 versenyzőt indítani, akik az egyéni teljesítményükkel szereztek pontszámot. Én először nem igazán akartam elindulni ezen a versenyen, de így utólag azt lehet mondani, hogy hasznos volt a részvételem, mert a BEAC-GEAC-Ikarus csapata mindössze 2,5 ponttal szerezte meg az első helyezést, én pedig az 5000 m-en elért 2. helyezésemmel 11 pontot “hoztam a konyhára”. Tehát minden pontszámra nagy szükség volt… 

Miután erre rájöttem, jelentősen átértékelődött bennem az elért teljesítményem, amivel először kevéssé voltam elégedett. Habár nem végeztem mostanában egyáltalán 5000-es edzésmunkát, és még fáradt is voltam a héten, ezért különösebb elvárásom nem is kellett volna, hogy legyen. Ennek ellenére a verseny előtt úgy éreztem, hogy a rendkívül jól sikerült 10 000m-em miatt simán meglehet egy nagy egyéni a “féltávon” is. Sajnos ez nem jött össze, mert a körülményeken túl (fáradtság, esős idő, gyenge mezőny) rá kellett jönnöm, hogy az 5000m továbbra is egy külön műfaj. Hiába tudtam 3 percesekben 25 kört futni, ebből még nem következik automatikusan egy 2:55-ös 5000m… A versenyen egyébként Soós Dani volt az egyetlen vetélytársam, akivel megegyeztünk egy váltott vezetésben. A terv a verseny első felében be is jött, ugyanakkor a ritmusból már a legelején kiestünk. Az első két kört Dani vitte, de már az sem lett elég “katonásan” 70-es, ezért kialakult egy ilyen elkényelmesedés a 72-es tempó irányába, ami ellen azért nem léptünk fel olyan komolyan, mert egyszerűen mindketten túl gyorsnak éreztük az eredetileg eltervezett 2:55-öt. 3000 m-hez érve is már csak 8:55 lett a részidőnk, ami ambivalens érzésekkel töltött el.

 Egyfelől megnyugtatott, hogy a 14 perccel kezdődő idő simán meg lesz (ami önmagában jó hír, mert pályán ez még nem jött össze), másfelől kudarc is volt, mert ebből már lehetett látni, hogy olyan nagy idő mégsem jöhet ki. Ahogy belevágtam az utolsó 5 körbe azon lettem figyelmes, hogy ellenfelem leszakad, aminek külön örültem, mert itt azért a helyezésnek is nagy jelentősége volt. A leszakadásra reagálva még direkt rá is erősítettem egy kicsit, hogy kellő előnyt bebiztosítsak. A 10 0000 m-en átélt “repülés” élményéből kiindulva úgy gondoltam, hogy az utolsó 2 kilométer már nem hozhat meglepetést. Hát, sajnos nagyon is hozott. Felettébb megdöbbentett, hogy 5000 méteren mennyire másként hat lelkileg és fizikailag is az utolsó 2 kilométer, mint 10 000-en. Egyszerűen azt éreztem, hogy itt az 5000-nél nem veszem elég komolyan a 2 km-es távolság jelentőségét és emiatt nem is osztom be kellőképpen az erőmet – szemben a 10 000-el, ahol a 25 kör tekintélye rendkívüli takarékosságra sarkal. Habár 3 körrel a vége előtt már 15 méter előnyöm volt, Soós Dani mégis összeszedte magát és gyorsan utolért, majd 4000-hez érve le is előzött… Mindeközben én pont fordított állapotot éltem át: az első három kilométer viszonylagos lendülete ellenére jelentős mértékben leblokkoltam és sajnos lassulni is kezdtem. Az utolsó két körön már nem tudtam jelentőset alkotni, ezért a második helyen, viszonylag elcsigázottan futottam be a célba, ahol újabb hidegzuhanyként ért, hogy az időeredményem csak 14:58 lett. Azt hittem, hogy 50 eleje körül járok, ezért nem is hajráztam annyira. Nagy hazárdírozás volt ez részemről, mert majdnem kifutottam a 15 percbe, ami viszont hatalmas csalódás lett volna… Soós Dani azonban nagyot alkotott, mert az időközi holtpont ellenére még egy egyéni csúcsot is behúzott (14:46, ami azt jelenti, hogy 2:49 lett az utolsó kilométere..) – ez nem semmi, gratulálok neki! Összességében tehát hasznos verseny volt, bár az 5000-hez nem kerültem közelebb érzelmileg. Talán a MEFOB-on vagy majd a nyáron futok még egy 5-öst rendes felkészüléssel, mert a 30:11-es 10 000 mellé már dukálna egy rendes 5000-es idő…

5vös 5km (2014 tavasz)

 

2014. május 5-én rendezték meg a 26. 5vös 5km futóversenyt. Mivel legutóbb nem indultam a 25. 5vösön, ezért most nagy késztetést éreztem a részvételre. Az időzítés igencsak kedvezőtlen alakult, hiszen a 10 000 m-es OB után egy nappal volt a verseny. Egyébként érdekes, hogy ez a futás rendszerint kedden, szerdán vagy csütörtökön szokott lenni, azonban a verseny 5-ös számrendszerének a május 5-e kedvezett, ami éppenséggel hétfőre esett… Mindegy, úgy voltam vele, hogy ha hétfő reggel különösebb fájdalom vagy kimerültség nélkül kelek fel, akkor rajthoz állok, mert egy 15:50 körüli időt azért így egy 30 perces 10 ezer után is valószínűleg bírok, másfelől ez az idő mostanában elég szokott lenni a győzelemhez. Nagy meglepetésemre a hétfői napon kifejezetten friss voltam, ezért a versenyzés mellett döntöttem, amit aztán nagyon vártam is. A bemelegítés nagyszerűen sikerült. Úgy éreztem, hogy akár 15 alatt is bírnék most futni, ugyanakkor azért próbáltam magamat visszafogni, nehogy visszájára forduljon majd a történet. A rajt előtt aztán láttam, hogy edzéstársaim is versenyeznek, akik között Tóth Tomi is ott sorakozik. Ezzel eldőlt, hogy mégis rohanás lesz, ráadásul Tomi gyors iramot tervezett. Úgy voltam vele, hogy akkor megyek egy viszonylag gyors, de mégsem erőltetett tempót, a végén pedig valahogy majd ellépek, ami felől azért nem aggódtam. A taktika nagyrészt bejött, amiből szerintem mindketten jól kijöttünk.

A táv feléig vezettem Tominak egy 3 perces iramot – meglepően könnyedén ment (bár tegnapról azért ismerős is volt ez a terhelés..). Aztán a harmadik kilométerhez érve Tomi már leszakadozott, én pedig egy picit bele is erősítettem, hogy azért bebiztosítsam az első helyet. Ezután én is kezdtem elfáradni, de összességében nem volt vészes. A végét viszont jobb lett volna elengednem, de a jó időeredmény továbbhajtott, ezért kifárasztottam magam, ami így utólag nézve nem biztos, hogy jó ötlet volt. Az utolsó 800 méter most is keserves lett, mert az újabb rekord létszám miatt (ez önmagában amúgy nagyon jó!) felesleges erőfeszítések árán tudtam csak a kocogó tömeg között ellavírozni (körözés miatt). A felvezető biciklist (Őszi Krisztiánt) szeretném ezúttal pozitív példaként kiemelni, mert kifejezetten értékes munkát végzett, ami azért esett különösen jól, mert eddig pont a felvezetőkkel voltak nehézségeim. Krisztián bátran, körültekintően és elhivatottan törte az utat – köszönöm, csak így tovább!

A célegyenesbe érve lettem figyelmes arra, hogy tulajdonképpen még 15 perc alá is beférhetek, ezért még rátettem egy lapáttal, míg végül 14:58-al értem elsőként a célba. Hála Istennek ezért a jó eredményért! Ezzel sikerült megszereznem a negyedik 5vös aranyérmet (ezen kívül van még 3 ezüst, egy bronz és egy 5. hely). Remélhetőleg a továbbiakban is az aranyérmek száma marad a domináns. Végül szeretnék még a verseny utáni napokra is kitérni. Habár különösebb probléma nem történt, a két versenyből származó fáradtság a következő napokon jött ki igazán. Nagyjából három napig elég nehézkesen ment a futás, ráadásul a következő versenyek miatt nem lehetett leállni, ezért erős futások következtek. Összességében nem történt baj, csak érdekes, hogy egy jó verseny (lásd: vasárnapi 10 ezer) után nem közvetlenül, hanem inkább több nappal később jön csak ki a fáradtság – ami adott esetben lehetővé teszi az egymás utáni versenyzést.

10 000m-es Országos Bajnokság 2014

A 10 000 m-es OB keretében egy újabb célversenyhez érkeztem, éppen ezért sem versenyeztem a Vivicittá óta – a jó formaidőzítés érdekében szükség volt tehát egy intenzív két hetes edzésmunkára. Ez a közvetlen felkészülés, illetve az egész eddigi alapozás, majd a kora tavaszi versenyszezon is annyira jól sikerült, hogy éreztem, most képes lehetek 3 perces tempóban végigfutni egy 10 km-t. Ezt a célt egyébként már tavaly is kitűztem, de akkor még nem tudtam olyan jó minőségű edzésmunkát végezni, hogy a 30 perc igazán reális lehessen. Tavaly egyébként kifejezetten kellemetlen emlékkel zárult ez a bajnokság, mert csupán 31:09-et futottam, pontosan ugyanannyit, mint 2011-ben (ez utóbbi viszont akkor jó eredménynek számított). Persze itt hozzá kell tenni azt is, hogy tavaly egy erős kezdés (ingadozó 15:12-es 5000m) után lassultam be, egyébként ha óvatosan kezdek, akkor egy 30 vége már tavaly is összejöhetett volna. Idén amikor kérdezősködtek az iram-terveimmel kapcsolatban, akkor újra azt feleltem, hogy megint megpróbálom a 3 perces iramot. Persze éreztem egy kis kockázatot a dologban, de nem foglalkoztam vele, mert én igazán jó időt szerettem volna. Hála Istennek, az álom valóra vált: 30:11 alatt sikerült teljesítenem a 10 000 métert és ezzel az 5. helyen végeztem e felnőttek mezőnyében (idén kerültem be a felnőtt kategóriába).

A verseny előtt végül is minden rendben volt: A verseny előtti napokon egy kicsit aggódtam az időjárás miatt, de aztán Hála Istennek délutánra felszakadozott a felhőzet és végül a hőmérséklet sem csökkent le túlságosan (a rajt 20:30 kor volt – kb. 13-14 fokban). A bemelegítés is jól sikerült, teljesen kilazultam – elég ritka, hogy minimális hiányérzet nélkül tudok rajthoz állni. Aztán a rajtot követően gyorsan előreigyekeztem, ami olyannyira is sikerült, hogy (leszámítva Horváth Gyuri ágyú-akcióját) a mezőny legelején találtam magam. Az első kör tökéletesen sikerült (70) és nem is éreztem túl gyorsnak az iramot. Ezután hátra-hátranézéssel próbáltam jelezni, hogy a felvezetés részemről egyáltalán nem szándékos, szóval valaki más is előremehetne.. Kovács Tomi előre is állt, és azt javasolta, hogy akkor innentől kezdve váltogatva vezessünk. Az ajánlat jól hangzott és egyben megnyugtatást is jelentett, hiszen még jó sok kör volt hátra, ezért mindenkinek jól jött a puha együttműködés… (főleg, hogy legtöbben inkább az időre hajtottunk). Az első kilométerünk kereken 3 perc lett, és igazán könnyedén esett. 

Aztán a vezetésben újra sorra kerültem, ami egy kicsit kellemetlen volt. Elől azért mégiscsak fárasztóbb menni, mint a bolyban meglapulni, ráadásul a helyváltoztatás egy kis kizökkenéssel jár, ami a ritmust illeti. A harmadik felvezetésem után (kb. 2,5 km-nél) úgy éreztem, hogy többet már nem kéne vezetnem, mert ez nekem túl sok plusz energia befektetéssel fog járni. Ezért aztán, amikor újra rám került volna a sor, akkor jeleztem a mögöttem lévőknek, hogy ők is jöjjenek, mert addig csak Kovács Tomi és Józsa Gábor vállalt vezetést. Gregor Laci szerencsére egyből két kört is bevállalt, így lehetett takarékoskodni. Egyébként egy igazán jó bolynak sikerült kialakulnia: még Szögi István, Farkas Dáriusz és egy ideig Tóth Áron is velünk tartottak. Habár minden mozdulatra figyelni kellett a gazdaságosság érdekében, a táv első fele elég hamar eltelt. 4 és 6 kilométer között volt egy nehezebb szakasz, ahol nagyon kellett figyelnem, mert éreztem, hogy ez egy kritikus pont, itt sok minden eldőlhet (sajnos tavaly ennél a szakasznál szállt el a versenyem). Most azonban próbáltam úgy futni, hogy a fáradtság első jelei ne tántorítsanak el. 

Egy alkalommal volt is egy pici rántás, ahol gyorsan felzárkóztam és próbáltam magamat kifújni. Itt rájöttem egy fontos tényezőre: nem szabad beleülni a futásba, hanem a nehéz szakaszoknál egy kicsit szándékosan előre kell dőlni! Innentől kezdve tehát amikor kezdtem úgy érezni, hogy már nem én uralom a futásomat, hanem az iram próbál legyűrni, akkor gyorsan figyelmeztettem magam, és egy kicsit beledőltem a futásba, ami aztán mindig visszabillentett a komfortos mozgásba. Az 5000 méter (15:10) teljesítése után sikerült jól hozzászoknom a mozgáshoz és a körözéshez. Érdekes, hogy egy kicsit mintha vártam volna is, hogy akkor mikor fáradok el, de Hála Istennek nyoma sem volt fáradtságnak. Ez nagy lendületet adott az egyébként is nagyon hangulatos versenyhez (jó mezőny, kivilágított pálya, szélcsend, sok szurkoló, speaker…). A megerősödés hatására újra vállaltam vezetéseket, nem is keveset. Aztán amikor megláttam a körszámlálón, hogy már csak 9 kör van hátra, akkor úgy gondoltam, hogy innentől már nem történhet baj, ez az én versenyem lesz! 

Hihetetlenül gyorsan teltek a körök (végső soron mi is gyorsan mentünk – 72-73-as körök..), ezért aztán arra lettem figyelmes, hogy jön a verseny befejező szakasza, én pedig még mindig nem fáradtam el. 6 körrel a vége előtt egy teljes kilométert vezettem, mert senki sem akart előremenni. Ezután viszont visszamaradoztam, mert úgy éreztem, hogy szükség lesz egy kis megpihenésre a hajrá érdekében. Úgy véltem, hogy esélyem lehet a dobogóra, mert vannak még tartalékaim, a többiek pedig mintha már fáradtak lennének. Ezután következett két „lassú” kör, nyilván mindenki a végére készült. Engem kifejezetten zavart ez a „leülepedés”, mert a lábszáram folyton belebotlott Gregor Laci szögescipőjébe, illetve kezdtem megérteni, hogy a későre hagyott hajrával nem biztos, hogy jól fogok járni… 800 méterrel a vége előtt meg is történt a robbantás, ami persze nem ért váratlanul, de a radikális ritmusváltásra nem tudtam elég jól reagálni. Először még ment a dolog, de 600-nál elkezdtem leszakadozni, mert ott egy még erősebb váltás történt. 400-hoz érve még azért én is rátettem egy lapáttal, de sajnos nem tudtam már utolérni Gregorékat. Tehát maradt a tisztes befejezés lehetősége, ami most annyira nem zavart, mert tudtam, hogy a nagy egyéni csúcs úgy is meglesz – számomra pedig most ez volt az alapvető cél. 

A célban, amikor az órámra pillantottam, akkor még jobban megörültem, mert én a bemondott köridők alapján 10-20 másodperccel gyengébb időre számítottam. Gregor Laci 29:59-cel nyerte meg a bajnokságot, tehát ha nem kétkörös hajrát megyünk, hanem mondjuk egy hosszabb és lassabb hajrát, akkor jó eséllyel mi is befértünk volna a 30 perc alá. Én így is nagyon örülök a 30:11-nek és az 5. helyezésnek (további eredmények: 2. Józsa Gábor, 3. Szögi István, 4. Kovács Tamás, 6. Farkas Dáriusz, 7. Soós Dániel).

Végül szeretnék hálát adni Istennek, hogy végigsegített a 25 körön és hogy egyáltalán erre a szintre eljuthattam!