10 000m-es Országos Bajnokság 2014

A 10 000 m-es OB keretében egy újabb célversenyhez érkeztem, éppen ezért sem versenyeztem a Vivicittá óta – a jó formaidőzítés érdekében szükség volt tehát egy intenzív két hetes edzésmunkára. Ez a közvetlen felkészülés, illetve az egész eddigi alapozás, majd a kora tavaszi versenyszezon is annyira jól sikerült, hogy éreztem, most képes lehetek 3 perces tempóban végigfutni egy 10 km-t. Ezt a célt egyébként már tavaly is kitűztem, de akkor még nem tudtam olyan jó minőségű edzésmunkát végezni, hogy a 30 perc igazán reális lehessen. Tavaly egyébként kifejezetten kellemetlen emlékkel zárult ez a bajnokság, mert csupán 31:09-et futottam, pontosan ugyanannyit, mint 2011-ben (ez utóbbi viszont akkor jó eredménynek számított). Persze itt hozzá kell tenni azt is, hogy tavaly egy erős kezdés (ingadozó 15:12-es 5000m) után lassultam be, egyébként ha óvatosan kezdek, akkor egy 30 vége már tavaly is összejöhetett volna. Idén amikor kérdezősködtek az iram-terveimmel kapcsolatban, akkor újra azt feleltem, hogy megint megpróbálom a 3 perces iramot. Persze éreztem egy kis kockázatot a dologban, de nem foglalkoztam vele, mert én igazán jó időt szerettem volna. Hála Istennek, az álom valóra vált: 30:11 alatt sikerült teljesítenem a 10 000 métert és ezzel az 5. helyen végeztem e felnőttek mezőnyében (idén kerültem be a felnőtt kategóriába).

A verseny előtt végül is minden rendben volt: A verseny előtti napokon egy kicsit aggódtam az időjárás miatt, de aztán Hála Istennek délutánra felszakadozott a felhőzet és végül a hőmérséklet sem csökkent le túlságosan (a rajt 20:30 kor volt – kb. 13-14 fokban). A bemelegítés is jól sikerült, teljesen kilazultam – elég ritka, hogy minimális hiányérzet nélkül tudok rajthoz állni. Aztán a rajtot követően gyorsan előreigyekeztem, ami olyannyira is sikerült, hogy (leszámítva Horváth Gyuri ágyú-akcióját) a mezőny legelején találtam magam. Az első kör tökéletesen sikerült (70) és nem is éreztem túl gyorsnak az iramot. Ezután hátra-hátranézéssel próbáltam jelezni, hogy a felvezetés részemről egyáltalán nem szándékos, szóval valaki más is előremehetne.. Kovács Tomi előre is állt, és azt javasolta, hogy akkor innentől kezdve váltogatva vezessünk. Az ajánlat jól hangzott és egyben megnyugtatást is jelentett, hiszen még jó sok kör volt hátra, ezért mindenkinek jól jött a puha együttműködés… (főleg, hogy legtöbben inkább az időre hajtottunk). Az első kilométerünk kereken 3 perc lett, és igazán könnyedén esett. 

Aztán a vezetésben újra sorra kerültem, ami egy kicsit kellemetlen volt. Elől azért mégiscsak fárasztóbb menni, mint a bolyban meglapulni, ráadásul a helyváltoztatás egy kis kizökkenéssel jár, ami a ritmust illeti. A harmadik felvezetésem után (kb. 2,5 km-nél) úgy éreztem, hogy többet már nem kéne vezetnem, mert ez nekem túl sok plusz energia befektetéssel fog járni. Ezért aztán, amikor újra rám került volna a sor, akkor jeleztem a mögöttem lévőknek, hogy ők is jöjjenek, mert addig csak Kovács Tomi és Józsa Gábor vállalt vezetést. Gregor Laci szerencsére egyből két kört is bevállalt, így lehetett takarékoskodni. Egyébként egy igazán jó bolynak sikerült kialakulnia: még Szögi István, Farkas Dáriusz és egy ideig Tóth Áron is velünk tartottak. Habár minden mozdulatra figyelni kellett a gazdaságosság érdekében, a táv első fele elég hamar eltelt. 4 és 6 kilométer között volt egy nehezebb szakasz, ahol nagyon kellett figyelnem, mert éreztem, hogy ez egy kritikus pont, itt sok minden eldőlhet (sajnos tavaly ennél a szakasznál szállt el a versenyem). Most azonban próbáltam úgy futni, hogy a fáradtság első jelei ne tántorítsanak el. 

Egy alkalommal volt is egy pici rántás, ahol gyorsan felzárkóztam és próbáltam magamat kifújni. Itt rájöttem egy fontos tényezőre: nem szabad beleülni a futásba, hanem a nehéz szakaszoknál egy kicsit szándékosan előre kell dőlni! Innentől kezdve tehát amikor kezdtem úgy érezni, hogy már nem én uralom a futásomat, hanem az iram próbál legyűrni, akkor gyorsan figyelmeztettem magam, és egy kicsit beledőltem a futásba, ami aztán mindig visszabillentett a komfortos mozgásba. Az 5000 méter (15:10) teljesítése után sikerült jól hozzászoknom a mozgáshoz és a körözéshez. Érdekes, hogy egy kicsit mintha vártam volna is, hogy akkor mikor fáradok el, de Hála Istennek nyoma sem volt fáradtságnak. Ez nagy lendületet adott az egyébként is nagyon hangulatos versenyhez (jó mezőny, kivilágított pálya, szélcsend, sok szurkoló, speaker…). A megerősödés hatására újra vállaltam vezetéseket, nem is keveset. Aztán amikor megláttam a körszámlálón, hogy már csak 9 kör van hátra, akkor úgy gondoltam, hogy innentől már nem történhet baj, ez az én versenyem lesz! 

Hihetetlenül gyorsan teltek a körök (végső soron mi is gyorsan mentünk – 72-73-as körök..), ezért aztán arra lettem figyelmes, hogy jön a verseny befejező szakasza, én pedig még mindig nem fáradtam el. 6 körrel a vége előtt egy teljes kilométert vezettem, mert senki sem akart előremenni. Ezután viszont visszamaradoztam, mert úgy éreztem, hogy szükség lesz egy kis megpihenésre a hajrá érdekében. Úgy véltem, hogy esélyem lehet a dobogóra, mert vannak még tartalékaim, a többiek pedig mintha már fáradtak lennének. Ezután következett két „lassú” kör, nyilván mindenki a végére készült. Engem kifejezetten zavart ez a „leülepedés”, mert a lábszáram folyton belebotlott Gregor Laci szögescipőjébe, illetve kezdtem megérteni, hogy a későre hagyott hajrával nem biztos, hogy jól fogok járni… 800 méterrel a vége előtt meg is történt a robbantás, ami persze nem ért váratlanul, de a radikális ritmusváltásra nem tudtam elég jól reagálni. Először még ment a dolog, de 600-nál elkezdtem leszakadozni, mert ott egy még erősebb váltás történt. 400-hoz érve még azért én is rátettem egy lapáttal, de sajnos nem tudtam már utolérni Gregorékat. Tehát maradt a tisztes befejezés lehetősége, ami most annyira nem zavart, mert tudtam, hogy a nagy egyéni csúcs úgy is meglesz – számomra pedig most ez volt az alapvető cél. 

A célban, amikor az órámra pillantottam, akkor még jobban megörültem, mert én a bemondott köridők alapján 10-20 másodperccel gyengébb időre számítottam. Gregor Laci 29:59-cel nyerte meg a bajnokságot, tehát ha nem kétkörös hajrát megyünk, hanem mondjuk egy hosszabb és lassabb hajrát, akkor jó eséllyel mi is befértünk volna a 30 perc alá. Én így is nagyon örülök a 30:11-nek és az 5. helyezésnek (további eredmények: 2. Józsa Gábor, 3. Szögi István, 4. Kovács Tamás, 6. Farkas Dáriusz, 7. Soós Dániel).

Végül szeretnék hálát adni Istennek, hogy végigsegített a 25 körön és hogy egyáltalán erre a szintre eljuthattam!