Höhenstrassenlauf 2012

A sikeres 5vös 5km után úgy döntöttem, hogy az őszi versenyszezont még kitolom egy héttel, hogy egy utcai futóversenyen még elindulhassak. Ebben az évben ugyanis még elég keveset versenyeztem, ezért vágytam még a pihenő előtt egy megmérettetésre. Jó formában éreztem magam, és kimerültség jele sem jött még elő, így hát beneveztem a 64. International Höhenstrassenlauf-ra. Egy rendkívül nagy hagyományokkal bíró, bécsi versenyről van szó, azt hiszem még sosem indultam ilyen „régi” utcai futóversenyen.

Az ötlet mindenképpen eredményesnek bizonyult. Amellett, hogy egy sikeres versenyt teljesítettem, ez egy remek utazás is volt, amely lehetőséget adott arra, hogy Kata testvéremmel egy szép őszi napot töltsek el, Bécs különleges tájain.

Idén nem volt annyira erős a mezőny, csupán egy lengyel futóval kellett megküzdenem. A bécsi erdőben található, dombos „Höhenstrasse” utcáján azonban nekem sikerült gyorsabban végigfutnom. Közel másfél perces előnnyel sikerült megnyernem a 14,3 km-es távot!(időeredményem: 47:23, 3:19-es átlag)

A pálya számomra igen nagy meglepetést okozott: a 2/3-a lejtő, az 1/3 pedig emelkedő volt. Ennek megfelelően okosan kellett taktikáznom. Egyfelől az emelkedőkre kellett tartalékolnom, másfelől pedig a lejtőkön kellett vigyáznom a lábaimra. Nagyjából a táv feléig, meghúzódtam a vetélytársam mögött, majd egy huzamosabb emelkedőhöz érve robbantottam egyet. Éreztem, hogy jobban bírom nála a tempót, továbbá tisztában voltam vele, hogy az utolsó 4 km egy hosszú lejtő lesz, ahol a testi épségemre való tekintettel már nem szeretnék tiszta erőből futni. Ezért kénytelen voltam egy tartós, kemény felfelé futással, nagymértékű előnyre szert tenni, hogy a végén óvatosan, lendületesen futhassak. 
Hála Istennek, a stratégia teljes mértékben valóra vált, a célba könnyedén futottam be! Jó érzés volt egy külföldi versenyt megnyerni, és kár lett volna kihagyni: a futás mellett sok egyéb élménnyel is gazdagabb lettem! Most egy hetes pihenőt tartok, aztán a kollégákkal megkezdem a mezeifutó felkészülést.

5vös 5km 2012, őszi forduló

Szeptember 28-án futottam le életem 7. 5vös 5km-ét. Ugyan, a 7-es nem illeszkedik az 5-ös számrendszerhez, én azért szeretem ezt a számot, úgyhogy ez a futás is egy kisebbfajta ünnep volt. Korábban úgy terveztem, hogy ezt az alkalmat egy igazán jó szerepléssel koronázom meg (pályacsúcs gondolata is erősen benne volt), de aztán máshogy alakultak a dolgok. Sajnos a Félmaraton OB után 3 nappal megbetegedtem, ami egy hétig elhúzódott. Így kerek 1 hetem maradt a fokozatos edzés elkezdésre, felkészülésre és a verseny előtti pihenésre. Ennek ellenére azért sikerült egy egész jó eredményt elérnem: 2. lettem, 15:04-es idővel! Ami a versenytörténetemet illeti, eddig volt egy 5., egy 3., egy 2. és három 1. helyezésem. A tabella tehát egy újabb ezüstéremmel egészült ki. 2009 tavaszán futottam az első „5vös Csöpit”, ezt követően pedig egy alkalom (2012 tavasz, sérülés) kivételével mindig rajthoz álltam.

A mostani 5vös 5km egyébként egy újabb fejezetbe lépett be. Amikor először elindultam, akkor hasonló történt, ugyanis hirtelen megduplázódott a részvételi létszám, fél évvel később pedig a 300 főt is elérte a futóverseny. Ez a növekedési ütem 2 évig stagnált, most azonban egy újabb lépcsőfokot ugrott át a verseny: kb. 450 fő ért célba az 5vös 5-ön! Emellett az esemény egyre komolyabb marketingje, a járulékos szolgáltatások és az olimpikonok részvétele mind jobban fokozták a verseny színvonalát. Habár én csak résztvevője vagyok ezeknek a versenyeknek, mégis sokat tudnék mesélni róla. Most azonban inkább az aktuális szereplésre térnék át.

 

A versenyre nagyon jól sikerült bemelegítenem. Még jó, hogy időben lementem, mert az előnevezések, és a szervezkedések jó sok időt vettek igénybe. A rajtnál tipikus 5vös 5km-es hangulat volt, szeretem. Az elrajtolás már kissé érdekesre sikeredett, ugyanis míg a speaker hangosan visszaszámlált, a főszervező próbálta leinteni a rajtot. Eredménytelenül… A mezőny menthetetlenül útnak indult, majd egy 100 méter múlva vettük észre, hogy egy sorompó képez akadályt a futópályán… Így már érthető. Nem gond, mi könnyedén elslisszoltunk. Elég rossz, bizonytalan versenykezdet volt ez, ami kicsit sem kedvez egy jó futásnak, na mindegy. Áronnal elkezdtük a vágtázást, eleinte én mentem elől, majd versenytársam lelkesedését látva kissé előreengedtem őt. Az első 2 kilométerünk igen gyors lett, bár a km-jelzők valószínűleg nem voltak pontosak. A felénél még jó formában éreztem magam, viszont nem éreztem erőt ahhoz, hogy akcióba kezdjek. Ehelyett maradtam a meghúzódó pozícióban. Ahogy teltek a méterek és nőtt a fáradtság, úgy egyre inkább egy hosszú vagy nem hosszú hajrás verseny kezdett a dologból kirajzolódni… Ez nem annyira tetszett, de hát most erre volt erőm. A 3. km-nél (kb. 8:55) egyébként már egyértelmű volt a pályacsúcs lehetetlensége, egy 14-essel kezdődőben viszont még reménykedtem. Az utolsó km táblához érve bizonyos értelemben megkönnyebbültem, tempóváltást viszont nem annyira tudtam volna már abszolválni. Érdekes, de az utolsó másfél kilométeren minden ellenkező érzéssel szemben még valamelyest lassultunk is… A végén, a fordító után egy hosszú hajrá gondolata fordult meg bennem, de Áron valahogy jobban érvényesült. Talán itt jelentkezett az a jelenség, hogy a hosszan tartó vezetés mentálisan előnyt jelent (mert egyébként Áron ugyanannyira volt fáradt, mint én). Az utolsó km-en tehát nem volt túl sok motivációm már az akciózásra. Örültem, hogy eddig is ilyen jól bírtam a tempót. A legvégén, ahogy befordultunk a célegyenesbe szinte már kezdtem a hajrámat, de ez külsőleg egyáltalán nem látszott, mert ezt Áron csinálta helyettem. Az utolsó 100 méteren egy méterrel lemaradva szaladtam végig, és sajnálattal konstatáltam a kevésbé csinos 15-tel kezdődő időt (15:04). Egyébként tipikusan az a verseny volt, hogy ha még 2 km-t kell futni, akkor is ugyanígy érünk be. Ha mondjuk 10 kilométer lett volna, akkor már azért kialakult volna egy távolság közöttünk. Tehát második lettem. Vitárius Bence lett a harmadik, így a BEAC-os atléták szépen elfoglalták a dobogót! Örülök az eredményeknek, ez is egy emlékezetes 5vös 5km volt!

Félmaraton OB 2012

Idén is a Nike Félmaraton keretében rendezték meg a Félmaraton Országos Bajnokságot, aminek most kivételesen örültem, mert tavasszal már futottam Pozsonyban egy egész jó eredményt. Igaz ennek egy csúnya sérülés lett a vége, amiből csak hosszú hetek után tudtam kijönni. A tavaszi versenyszezon így teljesen kimaradt, nyáron viszont már tudtam rendesen edzeni, és viszonylag hamar formába is jöttem. Az elmúlt 6 hét pedig már kifejezetten jól ment, ezért az idei OB-ra címvédést és új egyéni csúcsot terveztem. Hála Istennek, mind a két célkitűzést sikerült elérnem, így elégedett lehetek. Jó érzés volt újra megnyerni az U23-as bajnokságot, és az is megnyugtató, hogy az időeredményemből mindig tudok valamennyit faragni! 

 A verseny szokásosan hangulatos volt, már nagyon vártam, hogy újra futhassak Budapest utcáin. Szerencsére jó időjárási körülmények voltak aznap. A rajtot egy órával korábbra hozták, ami nagyon jó ötletnek bizonyult, mivel már így is határeset volt a hőmérséklet, bár nekem ez még simán ideálisnak számított. Az előkészületek, bemelegítés rendben zajlott, így jó állapotban tudtam rajthoz állni, igaz most is csak a 4 sor környékére tudtam felkapaszkodni, ami a bruttó-egyben bajnoki nem kedvezett. Idén is összegyűlt egy jó élmezőny, bár akikről azt gondoltam, hogy jó partnerek lesznek majd a tempótartásban, végül az első két helyen végeztek… Emiatt nem találtam megfelelő versenytársra, aminek valóban az lett a vége, hogy a táv mintegy kétharmadát egyedül kellett végig futnom. Na de, térjünk vissza a verseny kezdetére!

 

A rajt után egyből az élboly mögé álltam. Pillanatok alatt az Andrássy úton találtuk magunkat, a tempónk elég meredekre sikerült: 1 km – 2:57. Ennek ellenére könnyedén ment a futás, de azért figyeltem, hogy miként alakulnak a dolgok. A 2. kilométerünk is jóval gyorsabb volt az általam tervezettnél, úgyhogy kb. 2,5 km-nél szépen visszalassítottam a tempómba. HálaIstennek a kezdő akció nem fárasztott ki, de semmiképpen se akartam elfutni a versenyt. Kicsivel később utolért Soós Dani, akiről éreztem, hogy majd tovább áll, mindenesetre egy ideig tudtam mögötte futni. Miután átrobogtunk a Lánchídon, újra az élbolyban találtam magam. Ez azonban nem tartott sokáig. Az 5km-es frissítőt (15:38) követően az élboly (Kovács Tomi, Koszár Zsolti, Józsa Gábor, Minczér Albi, Soós Dani és egy külföldi) újra robbantott. Én nem kívántam fokozni a tempón (főleg, hogy még idő-előnyben is voltam..), így lemaradtam a külföldi sráccal, aki viszont nálam is lassabban futott tovább. 

 Kissé aggasztott, hogy ezek után ki lesz majd a „partnerom” a táv hátralévő 3/4 részében… Ettől eltekintve azért még könnyedén diktáltam a 3:10 körüli tempót. Kicsivel később észrevettem, hogy Minczér Albert leszakadt az élbolyról. Ez jó lehetőségnek bizonyult, mert ha most nincs is jó formában, azért elég jó versenyző ahhoz, hogy ezt a tempót tartsuk. Egy ideig ez így is volt, a Szabadság-hídon viszont már lassabban futottunk, ráadásul a vezetést is átvettem. A pesti rakpartra érve majdnem a táv feléhez érkeztünk. Ugyan még jó időben mozogtunk (10 km – 31:38 – tökéletes!), a futás és a körülmények színvonala visszaesett. Nem voltak túl jók a kilátások: az élboly jócskán elhúzott, Albi 12 km környékén leszakadt, nekem pedig egyedül kellett küzdenem a monotóniával, és egy kis ellenszél is volt, ami egy ilyen tempónál már akadályozó tényező. Ennek megfelelően egy szinttel lejjebb lassultam, 3:18-20 körüli ezreket mentem, ami azért már nem olyan vagány, mint a tervezett 3:10… Az igazán jó időeredmény tehát ezen az 5km-es, pesti rakpartos szakaszon szállt el. Előttem és mögöttem is több, mint 100 méterig senki, szél, plusz a kezdeti gyors kezdés itt már kicsit visszaütött. Az egyedül futás ráadásul nem bírt tempótartásra ösztönözni. Egyszerűen nem volt versenyhelyzet, ráadásul a második U23-as versenyző kb. fél kilométerrel futott mögöttem, így egyfajta elégedettség érzés is volt bennem, ami nem kedvezett a keményebb küzdésnek. A fordító után még megpróbáltam egy tempóváltást, de 15 km-nél már kezdtem fáradni, ezért úgy döntöttem, hogy innentől kezdve szépen befutok, és akkor így sem lesz szégyellni valóm. Az utolsó 5 km-es szakasz így egyedül nagyon nem tetszett. 18 km körül pedig sajnálattal konstatáltam, hogy a 68 percen belüli idő sem lesz meg, amit egy kicsit bántam. A végén tehát nem volt semmi érdekes, kivéve, hogy Kovács Tomi felbukkant előttem a láthatáron, mondjuk őt már képtelenség lett volna befogni. A végén Gábor és Tomi edzőtársaim biztattak, hogy hajrázzak (köszönöm nekik a sok segítséget!), de most ez nem jött össze. A célegyenesben viszont már jól éreztem magam, és hirtelen nagyon hálás lettem az eredményemért, hiszen ha belassultam is, azért egy kiváló eredménnyel lettem gazdagabb: Abszolút 5. lettem, az U23-as OB-t megnyertem, és még az egyéni csúcs is meglett: 01:08:43 (nettó) – 14 mp javítás!

 Hálás vagyok Istennek ezért az áldásért, és Szabó Imre edzőmnek is köszönöm a felkészítést!

Magaslati edzések a Bükk-fennsíkon

Múlt héten a Bükkben töltöttem egy hetet, ami nagyon jól sikerült. Egyfelől nyaraltam a családommal, másfelől pedig egy kisebbfajta edzőtábort tartottam. A szállásunk Jávorkúton, a Bükk-fennsík közepén volt. Ez a hely nagyszerű lehetőségeket nyújtott az edzéshez, ugyanis stabilan 700-900 m körüli magasságban lehetett edzeni, ami kezdésnek már nem rossz. Emellett a futóedzéseket viszonylag lapos terepen, nem nagy szintemelkedésekkel, többnyire aszfaltos vagy jó minőségű erdei utakon tudtam elvégezni. Igaz, én ennél még laposabb terepre számítottam. A Bükk-fennsík azért elég változékony magasság tekintetében, így huzamosabb emelkedőket és lejtőket nem lehetett teljesen elkerülni. Ezek meredeksége azonban egyáltalán nem volt veszélyes, szóval azért jól lehetett egyenletes tempó-futásokat is végezni. A résztávos edzéseket pedig rendkívül szép környezetben, a Nagymező egyik lapos részén tudtam megcsinálni. Az időtöltésünk összességében nagyon kiegyensúlyozottra sikerült: Az edzések mellett jutott idő kikapcsolódásra, együttlétre, szellemi tevékenységre, és egyik nap elmentünk túrázni is. Ezen kívül egy nagyon jó életritmust sikerült ott kialakítani, amihez hozzájárult a hegyi levegő és a fizikai aktivitás okozta kellemes fáradtság: Minden nap kb. 7-fél8 között keltünk és 10 körül feküdtünk le. Tehát nagyon jó volt, remélem a jövőben még komolyabb magaslati élményekben lesz részem!

Jávorkút, szállás

Profil

Profil 2

Jávorkút

Őserdő - óriásfenyők

Kilátás Bánkútról

Hármaskút környéke

Hármaskút környéke 2

Zsidó-rét

Zsidó-rét 2

Málnázás

Három-kő csúcskép

Nagymező

Nagymező - résztávos edzés helyszíne

Annával

Tatai Minimaraton 2012

4 hónap szünet után Tatán debütáltam újra –ami a versenyzést illeti. Ugyan már júliusban is elég jó formában voltam, a rajthoz állást azért inkább nem siettettük. Elvileg a július végi atlétika OB-n terveztem egy 5000 m-t futni, de mivel az edzésmunkám inkább egy lassú, folyamatos építkezésre lett beállítva, ezért a „rohanást” most inkább nem erőltettük. Helyette vártam egy hetet, és beneveztem a Tatai Minimaratonra, ami sokkal jobban beilleszkedett a jelenlegi programomba.

Tatán tavaly futottam először, akkor nem ment igazán jól a versenyzés, mindenesetre a táv és a pálya már akkor is tetszett. Ettől a versenytől most nem vártam túl sokat, elvégre hosszú idő után ez az első megmérettetésem. A versenyformámmal nem is voltam tisztában, csak sejteni tudtam az edzések alapján, hogy egy 46 perc, vagy valamivel belül reális lehet, amivel azért a dobogó is nagy eséllyel meglesz. Ehhez képest a verseny lényegesen jobban sikerült. Második helyezett lettem, 44:37-es időeredménnyel!

Aznap rendkívül meleg volt, 33 fok, ráadásul a rajt időpontja megint délután 4-re lett kiírva… Érdekes, így utólag nézve, a meleggel nem volt különösebb gondom. Talán az elmúlt időszak sorozatos kánikulái edzettek meg, de a frissítésem is szerintem elég jól sikerült. A verseny előtt nem annyira izgultam, sőt teljesen rutinosan, nyugodtan készülődtem (ez a pár hónap kimaradás tehát meg se látszik ennyi év között…). A bemelegítés is teljesen rendben volt. Ahogy körülnéztem, szép kis mezőny összegyűlt! Szabó Sanyi, Berecz Lali, Radics Csaba, Zatykó Miki… A dobogóról azért nem mondtam le, a tempóval és a taktikával kapcsolatos terveimet viszont nem változtattam meg. 

 Úgy terveztem, hogy akármi lesz, most kivételesen nyugodtan kezdek, és egy gazdaságos, egyenletes tempót fogok diktálni. Ilyen még nem volt, de ezúttal ezt sikerült is betartanom! Az első kilométer után hagytam is, hogy egy 3 fős boly elmenjen, mert egyszerűen éreztem, hogy amit ők futnak, az már pont túl megy a határomon. Persze odafigyeltem, hogy nagyon ne távolodjanak el, mivel igényt tartottam a dobogóra. Úgy érzem, sikerült okosan taktikáznom, mivel 5 km-nél csak 60 méterrel voltam lemaradva, a frissességemet viszont meg tudtam őrizni. Emellett szinte biztos voltam benne, hogy az élboly hamarosan szét fog szakadni. A tempónk nagyon jó volt (úgy 3:15 körül mozogtunk); meg is lepődtem, hogy mennyire könnyedén megy a futás, ráadásul a mozgásommal kifejezetten elégedett voltam! 5-6 km környékén egymás után két jelentős történés következett be. Először is Berecz Lali hirtelen leszakadt az élbolyról –úgy tűnik valami probléma történt vele. Ezt követően pedig meglepetésemre lehagyott engem valaki, és nagy elánnal futott fel az élre. Így hirtelen nem ismertem meg, utólag kiderült, hogy ő a honvédos Soós Dani. Egy kicsit futottam mögötte, de az iramot megint kicsit erőltetettnek véltem, ezért inkább maradtam a „kényelmes” tempómban, elvégre még több, mint a fele hátra volt a távnak. A részidők és ezzel együtt a fáradtsági állapotom is biztatóan hatottak, nem éreztem úgy, hogy bármiről is lemaradtam volna… Nem sokkal később újabb változást állt be: Radics Csaba leszakadt, Szabó Sanyi pedig felvette a ritmust Soós Danival. Csabát hamar beértem, majd Sanyiék után eredtem, akik látványosan beerősítettek. 8 km-nél ugyan már 3. helyen álltam, de 100 méterrel voltam lemaradva. Nem váltottam gyorsabb iramra, de összeszedtem magam, és figyeltem. Rövid időn belül Sanyi is leszakadt Daniról, amelynek köszönhetően egy kicsivel közelebb is kerültem hozzá. 9 km-nél elhatároztam, hogy így vagy úgy, de leelőzöm őt. Tervemnek kedvezett, hogy Sanyi lassulni kezdett, bennem pedig még pont volt annyi plusz erő, hogy egy ilyen akciót végre tudjak hajtani. Szépen araszoltam felfelé, végül 12 km-nél sikerült őt beérnem. Egy rövid ideig megpihentem mögötte, majd határozottan lehagytam őt. Kicsit aggódtam, mert még bő másfél kilométer volt hátra, de erőben sikerült megújulnom, ezért bevállaltam. Még gyorsítottam is, hogy stabil előnyre szert tegyek. Az utolsó ezer méteren nagyon mentem, mert hátranézés híján nem tudtam mekkora előnyöm van. Mindegy, pont kifutottam magam, és boldogan értem célba. 

Nagyon hálás vagyok a második helyezésért, és örülök, hogy bő egy percet tudtam javítani! Az időm egyébként kb. 3:15-ös átlagot jelent, ami kifejezetten biztató. A BEAC-os csapatunk pedig a 4. helyen zárt: Muzsnay Peti 55 perc, Apukám (Csere János) 56 perc, Ricter Laci 57 perc, Richter Bence 59 perc. Mindannyian 1 órán belül, gratulálok nekik!