Berlin Félmaraton 2015

Idén Jeruzsálem után ismét Berlinben folytatódott a tavaszi versenysorozatom. Maga a félmaratoni versenytáv továbbra is kiemelt versenyszámom, hiszen a maraton szempontjából elengedhetetlen, hogy ezen a területen is előrelépjek. A berlini verseny idén is adott volt, mert az áprilisi időpontok már későiek lettek volna a maraton miatt, túl korán (tél vége felé) pedig nem annyira szeretek versenyezni, ráadásul ott van a szintén meghatározó jeruzsálemi futás is.
Ezúttal Berlinbe igazán nagy elszántsággal készültem. Egyfelől azért, mert a tavalyi versenyzésem langyosra sikeredett, ugyanis egy túl visszafogott, lazsálós bolyba kerültem, ezért nem tudtam magam kellően kifutni. Másfelől, az őszi bajnokságon megint csak nem jött össze az egyéni csúcs.
Most, hogy még kifejezetten jó formába is lendültem, nem kételkedtem a csúcsjavításban. Inkább a fejlődés mértéke volt kérdéses. Én optimistán úgy gondolkoztam, hogy egy 66 eleje - 65 vége már tavaly is benne volt a lábamban, ezért idén 3:05 körüli tempót, 65 percet kellene menni. Ha már erre képesnek éreztem magam, akkor a szívemben élt egy olyan vágyálom, hogy 64:50 körül is lehetne futni. Ez konkrét imatéma volt az elmúlt hetekben, és örömmel jelenthetem be, hogy hála az Úrnak ez pontosan be is teljesedett: 01:04:55-ös időeredménnyel az abszolút 18. helyen, európaiak között harmadikként érkeztem célba! (Tavaly 21. voltam).

A verseny előtti edzések, napok megfelelően teltek. Több szabadidő révén volt lehetőségem az edzések kidolgozására még precízebben odafigyelni, beleértve a táplálkozást, alvást is. A futás napján alapvetően rekordfutásra alkalmas, nekem egy kissé azért zord időjárás fogadott: 8-12 fok, enyhén csapadékos, mérsékelten szeles. Végül nem volt gond a hőmérséklettel, az eső is elállt, csak a pocsolyákra kellett időnként figyelni. A széljárás pedig kifejezetten kedvezően alakult, mert habár az első 11 kilométeren némi ellenszél uralkodott, a nagyszámú bolyban mégis elég jól meglehetett bújni, a táv második felében pedig végig kaptunk egy kis hátszeles támogatást. A körülmények egyébként még számos tekintetben optimálisak voltak. Idén is elit futóként versenyezhettem, ezért a bemelegítés és a rajtolás is zavartalanul, nyugodtan zajlott. Az első kilométer után pedig - pont ahogy elképzeltem - 3:05-ös iramban kialakult egy terjedelmes, nagyjából 15 fős boly. Határozottan (direkt nem túl elől) el is helyezkedtem a csapatban és viszonylag jól is esett a tempó, de azért éreztem a sebességet. 3 kilométer után sikerült igazán ráéreznem a futásra. Meglepően könnyedén ment az iram, ami ráadásul stabilnak is tűnt. Ennek hatására különösen megerősödött a versenykedvem, hiszen minden adottnak látszott a magas színvonalú eredményhez. Ezek után igyekeztem minél takarékosabb mozgással, nyugodt légzéssel és szélvédett helyezkedéssel futni, ami Hála Istennek elég jól sikerült, így aztán észrevétlenül és könnyedén teltek a kilométerek.

 

 

Az első 5 km 15:20 lett, szóval még egy kis előnyünk is kialakult. A pálya első 8 kilométere egyébként nyíl egyenesen, teljes síkságon zajlott, ami kedvezett a gazdaságos kezdésre. Szükség is volt erre, mert az ellenszél azért rendesen bedolgozott a kitett helyeken, ami főleg akkor tűnt fel, amikor előrébb kerültem a bolyban. 8 és 12 km között az erősebb szél és  a felvezetési hajlandóság visszaesése miatt a tempónk is lassult; 3:08-10 körüli ezrek is becsúsztak. Egy kis szuszannás azért mindenképpen jól jött, mert ez tényleg nem volt egyszerű szakasz a szél miatt. 10 kilométernél 30:58 volt az időnk (második 5 km - 15:38). Továbbra is lendületesen ment a futás, de azért próbáltam nem elbizakodni a dolgot, mert még több mint a fele hátra volt. Szerencsére volt egy kenyai nyúl, aki habár gyakran hátranézegetett, azért kistermete ellenére is rendületlenül vezette a csapatot és fogta a szelet (amennyire tehette..). 12 km környékén egy éles kanyarral irányt váltottunk és végre jött a jól megérdemelt hátszél. Persze azért annyira nem lehetett érezni, de az már feltűnt, hogy erőlködés nélkül, újra 3:04-05-ös kilométerek mentek. Közben arra lettem figyelmes, hogy egyre többet futok elől, közvetlenül a nyúl mögött, ezért inkább "hátracsorogtam" a biztonság kedvéért. Amúgy elől is könnyen ment, de úgy éreztem, hogy jobb lesz takarékoskodni, mert még nem igazán futottam tartósan ilyen iramot, szóval elővigyázatosnak kell maradni. Jó döntésnek is bizonyult, mert 14 km környékén megjött az első fáradás. Nem volt vészes, de a légzésem kicsit szaporább lett és a mozgásomból is csökkenni kezdett az a fölényes lépkedés, ami addig meghatározó volt. Nem sokkal később elvégeztem az első frissítésemet, ahol kissé megdöbbentem, hogy rajtam kívül senki nem nyúl vízhez.. Utólag meg is értettem, hogy ilyen időben majdnem felesleges, mert csak kizökkentett a ritmusból, frissítő hatása pedig szinte nem is volt. A 15 km-es részidőnk 46:20 lett (harmadik 5 km - 15:22), amivel elégedett voltam, bár éreztem, hogy a 65 alatti eredményhez meglehetősen feszes befejezésre lesz majd szükség.

  

 

A 16. kilométert követően meglepetésemre sikerült megújulnom és szinte ugyanolyan könnyedséggel tudtam folytatni a versenyzést, mint a 14. km előtt. A futás kezdett befejező szakaszra és így kissé gyorsabb tempóra fordulni, ami engem is növekvő teljesítményre sarkallt. Jó érzés volt átélni, hogy ebből már szinte biztosan egy jó eredmény fog születni, hiszen még mindig nem voltam igazán fáradt, sőt tempóváltásra is készen álltam. Figyeltem az események alakulására,  valamint az órámat is kicsit többet vizsgáltam. Érdekes módon, a még nagyjából 10 főből álló boly nagy része nem igyekezett, sőt kissé lankadni is kezdett. Én mindenképpen szerettem volna megkísérelni a 64-gyel kezdődő időeredményt, ezért a nyúl mellé zárkóztam, és fokozni kezdtük az iramot. Nagyon élveztem. Egyszerűen én magam is meglepődtem, hogy honnét vannak ezek a rejtett tartalékok.. 

  

 

Az utolsó másfél kilométer nagy része egy monoton egyenesből állt, ezért itt fejben nagyon erősnek kellett lenni. Ekkor már csak hárman futottunk szorosan - a többiek valamivel leszakadva igyekeztek. Az utolsó 500 méteren még egy lapáttal ráerősítettem, nehogy az időeredmény ezen múljon. Aztán ahogy befordultam az utolsó 150 métert kitevő célegyenesre, az órámon láttam, hogy pont van elég idő a 65 perc alá való beérkezésre. Ez nagyon feldobott és a végén teljes erőmből sprinteltem. Egy izlandi srác is ugyanezt tette, de őszintén szólva én most az idővel versenyeztem, ő pedig kevéssé érdekelt. Végül egy méterrel kikaptam tőle, de a lényeg, hogy meg lett az álomidő! 01:04:55-ös idővel, rendkívül boldogan értem célba! Hálát adok Istennek ezért a szuper eredményért, mert végig éreztem, ahogy a kegyelme támogat. Ez volt életem egyik legszínvonalasabb futása. Érdekes hogy komolyabb fáradtságot még a legvégén se éreztem, és ez igazán jó jel. Mindig is szerettem a hosszútávfutást, de nehezen tudtam körülérni azt a különleges érzést, ami vonz benne. Ez most egy töményebb élmény volt, így új gondolatok születtek bennem a futásról. Rájöttem, hogy olyan ez, mint a művészet. Jön egy szikra, azt el kell kapni, meg kell őrizni, majd el kell merülni az alkotásban, míg végül megszületik a remekmű.

Remélem a jövőben sok ilyen élményben lesz még részem. Most a hamburgi maratonra készülök, ott is szeretnék egy hasonlóan jót futni. Végül szeretném megköszönni Szabó Imre edzőmnek a felkészítést, a BEAC-nak és a családomnak pedig a különféle támogatásokat!