Sífutás - retrospektív (+ hétvégi élmények Galyatetőn)

Galyatető

A téli alapozás elengedhetetlen része, hogy legalább egyszer lécre csatoljak – és ez a gyakorlat idén sem változott meg. Habár az edzésmunkám egyre specifikusabb, ezért még a futáshoz viszonylag közel álló sífutást is elővigyázatossággal kell kezelnem, mégis egy-két csúszást azért mindig bevállalok a tél során. A sífutó múltam majdnem egyidős a futáséval, ezért ezt a sporttevékenységet nem lehet csak úgy kitörölni a téli programomból. Apukám 1983 óta sífut, 1999-ben pedig nekünk, gyerekeknek is vett két pár sífutó felszerelést, így 8 éves koromban már én is csoszogtam, ahogy bírtam. Eleinte nem igazán kedveltem a nehéz technikája miatt, ezért én sokáig inkább alpesi-sí párti voltam. 

1996 - első síelős élmények Dobogókőn

1999 - kipróbálom az első sífutólécemet az utcánkban

2001 - testvéreimmel élvezzük a "kerti sípályát"

Majd 2005-2006 során többször is elmentem Apukámmal ilyen sítúra jellegű sífutásokra, amelyek során végül még is megszerettem ezt a fajta mozgást. 2006 márciusában pedig részt vettem egy amatőr sífutóversenyen (Galyatetőn), ami olyan mélyen megérintett, hogy erősen gondolkozni kezdtem, hogy nekem lehet, hogy sífutással kéne inkább foglalkoznom (akkoriban épp eltávolodtam az atlétikától). Ezután két évig kergettem a vágyálmomat, de a gyenge telek, illetve a megfelelő háttér hiányában nem igazán tudtam előrelépni. Végül, a duatlon elkezdésével párhuzamosan a magyar sífutó élet vérkeringésébe is sikerült behatolnom, így 2008-2010 között versenyszerűen is foglalkoztam a sífutással. 2010-ben junior Országos Bajnok lettem, ezzel a lendülettel pedig véget is ért ez a rövid pályafutás. Ki tudja, aztán lehet, hogy még visszatérek rá később.. 2010-2012-ben amúgy a sífutás még szerves része volt az alapozásaimnak, de az utóbbi két évben már szükségszerűen le kellett róla mondanom.

2010 - sífutó edzés Skalkán

2011 - az utolsó sífutó versenyem (Galyatető)

 Egyébként alapvetően nagyon szeretem a telet, havat, hegyeket, ezért vonzott mindig is ez a különleges sportág. Maga a mozgás rendkívül élvezetes, sőt bizonyos tekintetben még kifejezetten jótékony hatása is van a távfutásra. Itt egyébként releváns kérdésként merül fel a keresztedzés témaköre, amiről a jövőben részletesebben is megpróbálok majd írni. Ugye nehéz alapvetően megítélni, hogy ennyire magas szintű, specifikus edzésprogramot igénylő élsporttevékenységnél van-e egyáltalán létjogosultsága a keresztedzésnek? Valamilyen szinten biztosan belefér/szükséges (hiszen ezt külföldi példák is igazolják – például vannak komoly maratonfutók, akik kerékpároznak is), csak kérdés, hogy mindezt mikor és milyen mértékben, illetve intenzitáson lehet végezni…

2013 - sífutás a budatétényi golfpályán

Visszatérve, az idei tél nagyon nehezen indult be, már-már úgy tűnt, hogy ismétlődik a tavalyi „üres járat”. Egyébként nem is olyan rég, 2006-2008 között volt két egymást követő, kifejezetten gyatra tél, szerencsére ez a jelenség azonban már nem következett újra be. Az elmúlt pár héten aztán téliesre, havasra fordult az idő, ezért már kezdtem tervezgetni, hogy mikor, melyik hétvégén lehetne elmenni sífutni egy jót. Végül, úgy döntöttem, hogy a február 7-8-ai hétvégét vállaljuk be (ez még éppen nem késő a tavaszi versenyekre nézve), és lehetőleg megint Ausztriába látogatunk el. Sajnos Apukám gyengélkedése miatt az eredeti terv meghiúsult, ezért végül csak egy napra ugrottunk fel Anna testvéremmel Galyatetőre. Fent igazán télies hangulat fogadott: fél méter hó, mínusz 5 fok, jeges északi szél. A sífutást most elég light-osra fogtam, mivel egy kemény futóhéten voltam túl és véletlenül sem akartam magamat túlterhelni. Éppen hogy csak a mozgás, a siklás kedvéért róttam pár kört (kb. 10-12 km), de ez is kifárasztott, mivel a galyatetői pálya eléggé meredek, a sífutás pedig egy olyan sportág, ami amúgy is tetőtől talpig megdolgozza az ember testét, még kisebb intenzitás mellett is. Egyébként örültem a lehetőségnek, mert felsőtestre mostanában úgy is kell egy kicsit erősítenem, és e tekintetben a sífutás jóval hatékonyabb, mint bármely alternatív erősítési forma. Az élményekről szerettem volna fotókat, videókat készíteni, de a hidegben sajnos váratlanul lemerült a telefonom (ráadásul pont az egyik videó közepén…), ezért csak néhány képpel tudok szolgálni. Kora délután pedig végett is ért a hegyi látogatásunk, ugyanis egy igazi hóvihar (még sosem láttam ilyet) lepte el a hegycsúcsot: nagyon apró szemekben, „függöny” sűrűséggel esett a jeges hó, ami egyszer csak az arc-szőrzetemre is ráfagyott, de az autót is hamar belepte, szóval inkább leereszkedtünk a mátrai „havasról”, amíg lehetett.. Ezen a télen már nem valószínű, hogy tudok többször sífutni, de jövőre is lesz tél – remélhetőleg!

U.I.: További képek az egy héttel későbbi csúszkálásról: