Vivicittá 10km 2014

A márciusi külföldi megmérettetések után hazai pálya felé vettem az irányt. A berlini verseny után két héttel (április 13.) került megrendezésre a Vivicittá Városvédő Futóverseny, aminek a 10 kilométeres távjára én is beneveztem. Berlin után már alig vártam, hogy újra átélhessem a tömegfutóversenyek nagyszerű hangulatát. Természetesen az is benne volt a várakozásomban, hogy ezúttal a mezőny legelején végezhessek, amire azért itt Budapesten jóval több esélyem van. Tavaly ugyebár 2. lettem ugyanezen a távon, ezért most logikus lett volna az aranyra menni, ugyanakkor idén erősebb mezőny állt össze, így nem volt egyszerű dolgom. Az első helyezésre az aktuális papírformák alapján nem volt reális esélyem, hiszen az olimpikon Kovács Tomi, valamint Józsa Gábor is rajthoz állt. Ráadásul egy héttel a verseny előtt egy kisebb betegség ért engem, ami miatt 3 napot teljesen ki kellett hagynom, utána pedig egy kisebb náthával kellett gyorsan formába jönnöm. A versenyre azonban kifejezetten jól lettem, viszont nem tudtam, hogy pontosan mire leszek képes. A verseny előtt beszélgettem Józsa Gáborral, aki egy korábbi sérülés miatt gyenge formáról számolt be. Úgy gondoltam, hogy most akkor őt jó lenne esetleg megfogni, mert az mindenképpen nagy „skalp” lenne. Nekem egy kicsit gyengébben ment a versenyzés a tervezettnél, Gábor pedig ellentmondásosan jól ment, így ez a kísérlet most nem jött össze. Ennek ellenére nincs okom a panaszra, mert sikerült megszereznem a 3. helyezést, ráadásul fél perccel jobb idővel értem célba, mint tavaly (mostani időeredményem: 31:21).

Az időjárás szinte tökéletes volt, úgy 19 fok környékén mozgott a hőmérséklet, és szél is csak a rakparton fújt valamennyi. A megfelelő bemelegítés és a hangulatos rajtolás után azonnal az élbolyba sorakoztam, szorosan Kovács Tomi mögé. Meglehetősen jól ment a futómozgás, és az sem viselt meg különösen, hogy az első kilométerünk kereken 3 percre sikeredett. Igazán hangulatos volt a verseny, mert egész sok futó jött még közvetlenül mögöttünk, és a Margit-sziget pedig tele volt szurkolókkal. A Margit-hídra kiérve is lazán ment minden, de éreztem, hogy figyelni kell a takarékosságra, mert a tempónk csupán 3:04-es iramra „lassult”. 

A második kilométer után Tomi jelzésére én is átvettem a vezetést. Természetesen így korrekt a dolog, mindez pedig még nem esett nehezemre, meg amúgy is pont ezt a tempót tervezetem be előzetesen magamnak. Ez után a nagyszerűen felújított Kossuth-tér környékére értünk, ahol jó kacskaringós útvonal nehezítette a dolgunkat. Itt még abszolút biztonságosan tudtam futni, de azért már éreztem, hogy nem egy olyan egyszerű ezt a tempót tartani, mint ahogy elkezdtük.. Ahogy kikeveredtünk ebből a kanyarok sűrűjéből, és elhagytuk a 4. kilométert is, vészesen jelentkezni kezdtek a fáradtság első jelei. Mindeközben Tomi kisebb beleerősítéseket iktatott a futásba, mert Ő nyílván az első helyezésre törekedett, a sebesség pedig láthatóan nem jelentett számára problémát. Mindeddig Józsa Gábor mögöttem szuszogott, ezért azt hittem, hogy ha elém kerül is, akkor sem fog jelentős mértékben megelőzni. Hát ez nem így történt. Az 5. kilométer környékén (részidőnk nagyjából 15:20 volt!) kezdtem egy picit lemaradozni a Tomitól (rakpart – kisebb széllel), erre Józsa Gabi hirtelen beelőzött – nyilván nem akart egy kicsit sem leszakadni. Ez felettébb meglepett, és gyors felzárkózásra késztetett. Itt azonban éreztem, hogy nekem ez most már túl heves iram. Valahogy a légzésem terheltté vált, és a mozgás sem volt már annyira dinamikus. Vélhetően a korábbi nátha hatása jelentkezett, ráadásul az orrüregem még a verseny napján se volt kellőképpen kitisztulva. Miközben szenvedve szakadtam le az élbolyról a rakpart közepén, eszembe jutott a tavalyi Vivicittá szereplésem, ahol egy hasonló holtpont után fordultak jóra a dolgok. Ez némiképp megerősített szellemileg, lelkileg, de azért éreztem, hogy itt most gyorsabban kell szaladni, ezért a 3. hely bebiztosítása kezdett reálissá válni. 

Sajnos két kilométer alatt már majdnem 100 méter hátrányt összeszedtem, ugyanakkor a tempó mérséklődése révén tudtam egy kis erőt tartalékolni a tisztességes befejezéshez. Nem volt egyszerű dolgom, mert a triatlonos Tarnai Laci nem sokkal utánam következett, a mérsékelt iramom pedig azért mégiscsak 3:10-12 volt. Hála Istennek annyira mindenképpen meg tudtam újulni, hogy a Margit-hídon visszafutva még előnyt is szerezzek a 4. helyezetthez képest, a Margit-sziget utolsó másfél kilométerén azonban egy kicsit már kiengedtem, mert éreztem a 3. helyezés biztonságát, a futás pedig nagyon nem esett jól a korai holtpont miatt. Az utolsó kilométer idén is nagyon lassan telt, de egyszer ez a futás is véget ért. Hálás vagyok Istennek, hogy ilyen előzmények után is hamar ilyen jó formába tudtam jönni! Idén tehát bronzérmet szereztem 31:21-el (3:08-as ezrek), előbb-utóbb pedig remélem meg lesz az aranyérem is!