Berlin Félmaraton 2014

A jeruzsálemi futás után 9 nappal (március 30-án) került sor a berlini félmaratonra, amire sportszakmai szempontból a tavaszi szezon legfontosabb versenyeként tekintettem. Gyakorlatilag egész télen erre a versenyre készültem, mert szerettem volna az ősszel elért félmaratoni teljesítményemet egy hasonló, lehetőleg valamivel jobb eredménnyel megerősíteni. A januári és februári időszak során elég jó minőségű edzésmunkát tudtam folytatni, és a jeruzsálemi 10 km is jó felkészülési állomásnak bizonyult. Egyedül a február végi - március elejei kihagyás jelentett kisebb törést, ami összességében azért nem borította fel a terveket, de utólag nézve egy pici hátrányt azért mégis képezhetett. Végül is 01:07:11-es idővel, az abszolút 21. helyen érkeztem be a világ egyik legismertebb, legnagyobb szabású félmaratonján. Habár pont egy perccel jobb időt szerettem volna futni, azért összességében mégis elégedett vagyok, mert csak 17 másodperccel maradtam el az egyéni csúcsomtól (ami félmaratonon kis különbségnek számít), ráadásul az őszihez képest könnyebben ment a futás, a mozgásom pedig kifejezetten lazább volt. Mindezeken felül pedig fontos azt is megjegyezni, hogy pusztán a részvétel is hatalmas élmény volt, hiszen ilyen nagyszabású (32 000 induló csak a félmaratonon!), nagy presztízsű tömegfutóversenyen még nem indultam, továbbá az is rendkívül emlékezetes számomra, hogy elit futó kategóriában, ennyi profi futó között futhattam. 

Egyébként azért választottuk éppen ezt a versenyt, mert a berlini pálya kifejezetten a gyorsaságáról híres, és még viszonylag közel is van hazánkhoz. A verseny előtti napon egy nagyszerű városnézés keretében le is „ellenőriztük” a város adottságait. Bejártuk a versenypálya első három kilométerét (ami egyébként pont érintette a fő látványosságok egy részét – Brandenburgi-kapu, Dóm, Parlament..), és  megbizonyosodtunk róla, hogy a kiváló útminőség mellett teljesen lapos, egyenes utak jellemzik a pályát. Hála Istennek a hétvégére felmelegedett az idő, ezért egyre inkább úgy tűnt, hogy az öltözködéssel nem lesz probléma. Végül az óraátállítás ellenére is nagyjából 15 fokban rajtolhattunk, ami a célba érkezéskor már 18 fok lett – tökéletes hőmérséklet. A bemelegítésem viszonylag jól sikerült, és különösen tetszett, hogy az elit sátor közvetlenül a rajt mellett lett elhelyezve, így a rajthoz állás és a verseny előtti teendők nyugodt körülmények között történhettek. A rajt nagyon hangulatos volt, hiszen több mint 30 elit futó volt még rajtam kívül az első sorokban, közöttük több mint egy tucat afrikai – világszínvonalú futók. Az első pár száz méteren jó gyorsan mentünk, de egyáltalán nem fárasztott ki. Aztán ahogy ráfordultunk a Karl-Liebknecht Strasse-ra, már kialakultak a különböző bolyok. A kenyaiak hamar eltávolodtak, velük csupán három fehér futó tartott. Ezután következett a mi 8-10 fős bolyunk, amelynek többnyire az elején futottam.

 Az első kilométerek nagyon nyugodtan teltek. Örültem neki, hogy a 3:08-as tempó kifejezetten nem tűnt gyorsnak, és a hőmérséklettel sem voltak gondok. A pálya továbbra is nyíl egyenesen haladt, az út szélén folyamatosan drukkoltak. Egyre biztatóbb volt, hogy még 5-6 kilométernél sem éreztem semmi fáradtságot, a légzésem tehát nyugodt volt, és a mozgásomat is jónak éreztem. Időközben utolértünk egy afrikai futót, aki ezáltal a boly vezetésébe besegített. Erre már nagy szükség volt, mert arra lettem figyelmes, hogy túlságosan sokat megyek elől, ami úgy általában nem valami gazdaságos. Aztán 31:35-nél érkeztünk meg a 10. kilométerhez, ami abból a szempontból tetszett, hogy jelentősebb fáradtságot továbbra sem éreztem, ugyanakkor matematikailag nem tűnt kedvezőnek, hiszen az eredeti tervhez képest ez egy kissé lassú kezdésnek értékelhető. Utólag visszagondolva azt mondom, hogy szerencsés lett volna egy 20-25 másodperccel gyorsabban kezdeni, mert így se fáradtam volna el jobban, mégis lett volna egy kis időtartalék a második felére. Ezután sajnos a boly lankadni kezdett, mivel észrevétlenül lassultunk 3-5 másodperceket kilométerenként, és valahogy vezetni sem akart senki. 12 km-nél még mindig friss voltam, de az óra már kerek 38 percet mutatott, ami azért nem szomorított el, de éreztem, hogy ebből igazán jó futás már csak úgy lehet, ha az utolsó 5 kilométeren valami akciót hajtunk végre. Ezt ebben a pillanatban még teljesen reálisnak éreztem, viszont aztán 13 kilométer után valahogy meglepetésszerűen fáradni kezdtem. Természetesen nem történt semmi extra, csak egyszerűen eltűnt az addigi frissesség és már nem éreztem olyan nagy lendületet a gyorsításhoz, hanem egyre inkább a tempótartás tűnt reálisnak. Mindeközben egy kis ellenszél is hátráltatott, ami inkább csak a vezetéskor jelentett hátrányt. 13 és 16 között talán még volt bennem annyi lendület, hogy akár gyorsíthattam is volna, de ez most nem jött össze. Aztán 16 és 17 között a boly erősebb futói (3 másik versenyző) határozottan az élre álltak és megkezdődött a hosszú hajrá. Az órámra nézve láttam, hogy a 66 perces idő sorsa most dől el… Nem volt túl sok motivációm, de azért összeszedtem magam, és egy 2 km-t még bírtam velük menni. Ezután szétszakadoztunk, és mindenki ment, ahogy bírt. Hát, én itt egy kicsit alulmaradtam, ezért a 67 perces határból éppen kicsúsztam (az egyik spanyol és luxemburgi srácnak pont sikerült becsúszniuk). 

 

Így végül 01:07:11-el értem célba, ami egyáltalán nem szomorított el, de egy kicsi elégedetlenséget azért éreztem. Főként azért, mert a verseny első fele kifejezetten jól indult, és utána is viszonylag könnyedén ment a futás. Jobb taktika, csapatmunka esetén azért jobb eredmény is összejöhetett volna. Úgy éreztem, hogy maradt még bennem némi tartalék, csak azt az első 15 km során kellett volna beleadnom, mert az utolsó kilométerek így is – úgy is kemények. Végül is ez a futás nagyjából ugyanolyan színvonalú volt, mint a tavaly őszi, tehát elmondhatom, hogy már van a lábamban még egy igen gyors félmaraton! A helyezéssel kapcsolatban érdekes volt, hogy a helyszínen hivatalos eredmény híján azt hittem, hogy úgy a 15. hely környékén értem célba. Amikor hazaértem, akkor nagy csodálkozásomra kiderült, hogy csak a 21. vagyok. Persze, amikor megláttam, hogy az első 15 befutó kenyai, akkor már megkönnyebbültem… Az afrikaiak olyan gyorsak voltak, hogy még megszámolni sem volt idő őket a rajt után… Az eredmény értékelésével kapcsolatban még szeretném azt is megjegyezni, hogy európai versenytársaim mind legalább 3 évvel idősebbek voltak, ami számomra külön biztató… A továbbiakban folytatódik a tavaszi versenyszezon rövidebb távokkal, de előfordulhat, hogy még egy félmaratonnal is megpróbálkozom.