Mezeifutó OB 2013

Az év utolsó jelentősebb megmérettetéseként várt rám a november végén, Pestszentlőrincen megrendezett Mezeifutó Országos Bajnokság. Idén nem készültem különösebben a mezei versenyekre, ráadásul a közvetlen felkészülésem a tavalyi évhez hasonlóan idén is elmaradt. Sajnos a Félmaraton MEFOB után pár nappal lebetegedtem, és egy makacs torokfájás miatt majdnem egy hetet kénytelen voltam teljesen kihagyni, így a bajnokságra mindössze 5 napom maradt felkészülni. Hála Istennek a betegség nem gyengített le és az állóképességem is viszonylag jó állapotban volt, ezért azonnal neki tudtam kezdeni a minőségi edzéseknek, amit egészen a verseny előtti napig keményen végeztem, hiszen a versenyre most nem kellett rápihennem. Idén is feltűnően nyugodt és békés voltam a verseny reggelén, mert nem éreztem különösebb tétet, sőt inkább csak kíváncsi voltam, hogy ilyen háttérrel most mire leszek képes. Érdekes, de a bemelegítés előtt is már nagyon lazának és erősnek éreztem magam, és összességében az volt a benyomásom, hogy ez most egy igazán jó futás lesz. A megérzés bejött, ugyanis sikerült a tavalyi taktikámat és helyezésemet megismételni, így végül az abszolút 7. helyen értem célba, mindennemű erőlködés nélkül. 

A pályát elnézve már jó előre elhatároztam, hogy amennyire csak lehet, visszafogottan fogok kezdeni, mert egy rendkívül technikás versenypályával van dolgunk, ami ráadásul 6 körös! Előre éreztem, hogy ez egy nagyon lassulós verseny lesz, ezért a rajt után a 15-20. hely környékén húzódtam meg és a második körben is csak a 13. hely táján lépegettem. Nagyon oda kellett figyelni a gazdaságos futásra, mert egy körön belül közel 30 méter szintemelkedést kellett leküzdeni, köszönhetően egy park közepén található szánkódombnak, amire három különböző oldalról is felvezetett a pálya. Ez a dombos rész egyébként nagyon jól ment, itt mindig tudtam előzni, mert apró-léptékű, kaptatós futóstílus szükségeltetett. A táv feléhez közeledve sorra előztem le az embereket, ami mentálisan is nagy löketett adott. Érdekes, hogy amúgy nem kellett különösebb erőfeszítéseket tennem, hanem egyszerűen csak tartottam a megkezdett tempót, a többiek pedig rendszerint belefáradtak a heves kezdésbe. 

Egyre jobbnak éreztem a mozgásomat, és a lendület odáig vitt, hogy Áront is leelőztem (aki pedig előtte való nap betegedett le..), és így már a 6. helyen álltam. Ezután a részsikerek miatt sajnos egy kicsit elkényelmesedtem, ezért másfél kört úgy tettem meg, hogy az előnyömet nem növeltem tovább és az előttem járó Szabó Sanyihoz se közelítettem eléggé, pedig időközben jó sokat lassult, tehát akár meg is foghattam volna őt az utolsó körre. Valahogy úgy voltam a dologgal, hogy már annyira felülteljesítettem magam a körülményekhez képest, hogy ez így teljesen jó lesz végeredménynek. Az utolsó kilométerhez érve, Áron váratlanul elhúzott mellettem, ezért gyorsan össze kellett szednem magam. Erre egyáltalán nem számítottam, pedig ennyire azért ismerhettem volna már őt. Gyorsan utánaeredtem, ami nem esett valami jól, de azért még maradt tartalék erőm. Ez után a dombos rész olyannyira jól ment, hogy még sikerült vissza is előznöm edzőtársamat, aki aztán egy jelentősebb lejtőre érkezve végleg elhúzott. Ekkor vettem észre, hogy Szabó Sanyi mennyire közel van már hozzánk, így megértettem Áron sietségét, amihez egyébként nagy elszántság kellett, mert a célig már csak 300 méter volt hátra.. Én a végére már nem tudtam különösebb hajrával előrukkolni, Áronnak azonban éppen hogy sikerült lehagynia Sanyit. Így végül elég izgalmasra és látványosra sikeredett az utolsó kör, mivel ez alatt a 15 fős élmezőny helyezési sorrendje nagymértékben átalakult. A célban elégedett voltam, mert a felkészülés hiánya ellenére jól tudtam teljesíteni, és a 7. helyezést pedig egy elég erős mezőnyben szereztem meg. Ezen a versenyen ismét bebizonyosodott, hogy Istennel minden lehetséges! Amikor megtudtam, hogy a 2011-es OB-hoz hasonlóan újra bronzérmesek lettünk a csapatversenyben, akkor még nagyobb öröm szállt rám. Gratulálok minden csapattársamnak! Habár az EB-re most nem válogattak ki minket U23-asokat, azért mindenképpen jó élményként marad meg bennem ez a bajnokság. Végül ehhez kapcsolódóan szeretném megköszönni a Magyar Atlétika Szövetségnek, hogy 2010-ben, 2011-ben és 2012-ben is részt vehettem a Mezeifutó Európa-bajnokságon!