-

-

2009. szeptember 13., vasárnap

Nagymaros Cross & Éjszakai futás

’Nosztalgia. Sokszorosan is.’ – Így jellemezném a szeptember 12.-ei szombatot, ami elég sűrűre sikerült, mert két versenyen is elindultam ezen a napon. Ez amúgy ritka eset, de hát most így jött össze a dolog.. Ami pedig a nosztalgiát illeti, a következőkről van szó: Dani Áron barátommal együtt mentünk el egy Futapest crossfutásra, ami ugyan régen (4-5 éve) gyakran előfordult, de ez a hagyomány az óta megszűnt. Most pedig, több év után újra eljött velem egy ’krosszozásra’. A másik dolog, ami a múltat idézi fel az, hogy megint elmentem a K&H Éjszakai futásra, amin idáig csak egyszer vettem részt, még jó régen, 2004-ben. Akkor is hasonlóan jöttek össze a dolgok, hiszen azon a napon is egy másik versenyt követően menten az éjszakaira..

Egyébként ezen a szombaton elég sok, (hasonló érdeklődésű versenyzőket érintő) verseny fedte egymást. Ezen a napon volt a Nagymaros Crossfutás, a börzsönyi Hegyifélmaraton (Diósjenő), az Éjszakai Futás, a Hegymászó Triatlon és a 24 órás MTB bajnokság is… Én most a Nagymarost választottam, mert ehhez volt kedvem, valamint részt akartam venni a nyári forduló utolsó cross-ján is, hogy rajta lehessek a ranglistán.

*Nagymaros cross

Ez a verseny a kedvenc crossfutásaim közé tartozik. Egyrészt a kisváros és a környező hegyek nagyon szépek, másrészt a nagymarosi cross pályája változatos, megfelelő nehézségű és hosszúságú, valamint minden évben egy kicsit megújuló is. Kicsit rizikósnak véltem ezt a crosst így egyből a félmaraton után, de a hét közben sikerült elég jól kipihennem és rendbe raknom magam, ezért belementem. Emellett (az előző évek tapasztalataiból) tudtam, hogy a nagymarosi pálya elég kemény és az ízületeket pedig nem annyira kíméli az a bizonyos utolsó 2 km-en 300 méter szintkülönbséget ledolgozó lejtő. Ezt jól átgondoltam, majd elhatároztam, hogy mégis elindulok, de visszafogom magam, főleg a drasztikus ereszkedésnél.

A mezőny gyenge volt, csak egy ellenfelem jött el, Beda Szabolcs. Őt belekalkulálva, (a bemelegítéskor) egy ésszerű taktikát eszeltem ki.: A legfontosabb természetesen az egészségem megőrzése volt, de azért szerettem volna nyerni is. Ezért azt találtam ki, hogy a pálya első 3 km-én, ami végig emelkedő, megpróbálom minnél jobban lehagyni őt, hogy egy biztonságos előnyt szerezhessek. Ha sikerül ezt az előnyt megtartanom, akkor az utolsó 2 km-es lejtőt nyugodtan lekocoghatom, és akkor nem eshet baja az izületeimnek, sőt még nyerhetek is. A tervem reális volt, mert Beda Sz. nem olyan jó emelkedőn, mint én.

Magabiztos voltam, de nem teljes nyugodtsággal álltam a rajthoz, mert Dénes bácsi közölte velünk, hogy a pályán megint vannak változások a tavalyihoz képest. A magyarázását nem annyira értettem. Az elrajtolás kicsit szokatlan volt, mert nem húztam el rögtön az elején. Pontosabban, nem is tudtam volna, mert a helyi kajakos titánok jól bekezdtek. Hagytam őket menni, hamar le is előztem őket. Ezután 4-en futottunk együtt. Nagyon lazán ment, pedig végig emelkedő volt. Láttam, hogy a többiek már azért jócskán szuszognak. Még nem akartam otthagyni őket, mert tudtam, hogy még sokat kell felfelé menni. Kb. 7 percnél gyorsítottam, így leszakadtak tőlem. Ezután kb. 3 percet kellett még egyhuzamban az emelkedőn futni. Jócskán kifáradtam, és éreztem, hogy kissé túlvállaltam magam. Viszont muszály volt a taktika betartása miatt. Amúgy valószínűleg a Bedáék is ennyire elfáradtak, hiszen embertelenül kemény kezdése volt a pályának: ugyanis, már 3 kilinél 400 méteres magasságban, a Hegyes-tető közelében jártunk.. Ezután sok lejtő, majd hullámos terep következett. A végén pedig ugyanott le, ahol fölszenvedtük magunkat az elején. Egy helyen, (amikor a betonos útra értem ki), nagyon megijedtem, hogy esetleg eltévedtem. Ugyanis, sokáig nem találkoztam jelzéssel, plusz amikor rátértem a betonra, egy zászlós rendező hosszasan kiabált valamit utánam, amit sajnos nem értettem.. Szerencsére nem történt semmi baj, jó úton haladtam. Sikerült megnyernem a versenyt, a taktika bevált. A végén még jól ki is pihentem magam, így könnyedén futottam be a célba. Természetesen idén is hosszabb volt a pálya a kiírt 12-nél.. Szerintem a távolság ítélő képességem nem rossz, az időeredményem pedig magáért beszél: 54 és félre futottam ezt az állítólagos 12 km-t, ami szerintem 13,5 km-nek felel meg. Áron rövidtávon indult. Hozta a formáját; tehát megnyerte a versenyt. Sári nővérem szintén aranyérmes lett. Azt kell, hogy mondjam, sikeresen szerepeltünk mind a hárman. Jó verseny volt!

*Éjszakai Futás

Áronnal azt terveztük, hogy ha délután nem leszünk túl fáradtak, akkor még az Éjszakai Futást is bevállaljuk erre a napra. A délután hamar eltelt. Sokat szórakoztunk, a pihenőt pedig nem annyira tartottuk be. Estére nagyon felpörögtünk, valószínűleg ez a crossfutáson nyert energiaitalnak is köszönhető…

Odautazásunk alatt a hangulat egyre inkább fokozódott, ugyanis Áron már arról magyarázott nekem, hogy a futóverseny közben filmezni fogja a rohanó tömeget, ami majd kitűnő videóanyagnak szolgálhat egy ütős katasztrófafilmhez. Az ötlet nekem is tetszett, bár én ennyire azért nem szálltam el, szóval csak bólintottam a dologra. Viszonylag gyorsan odaértünk a Roosevelt-térre, bár a ZP-be igyekező tinitömegek valamelyest lassították a haladást. (Hát igen, ki hova megy bulizni…) A helyszínen találkoztam Schweigert Árpi barátommal is, akivel megbeszéltem, hogy majd futhatnánk együtt. A rajtig már nem maradt túl sok idő, de nem is baj. Szinte nem is volt szükségünk bemelegítésre, mert a délelőtti mozgás még teljesen bennünk volt. Jó formában voltunk, talán törekedhettünk volna maximum kihozásra is, de tudtuk ennek most nem lenne értelme. Ez a futás most egész másról szólt: egy jó futás, levezetés, buli, jó hangulat. Ennek ellenére, én egy kicsit nehéz helyzetbe kerültem, mert egyik oldalról a viccelődés, a másik oldalról a komoly attitűd húzott maga felé.

Végül, a normális versenyzést választottam, ami így is kiváló szórakozást nyújtott. Árpival futottam, aki a sérülése miatt eléggé visszaeset, viszont most szeretett volna egy gyorsat futni. Őt húztam végig. Nagyon örültem, hogy ezen a jelentéktelen versenyen hasznos lehettem más számára. Jó érzés volt adni; azaz segíteni őt a folyamatos küzdésben. Persze egyáltalán nem a büszkeség miatt, vagyis hogy megmutathattam azt, hogy nekem ez csak laza tempó volt, hanem őszintén jól esett a segítségadás. Visszatérve az elejére, a rajt előtt egy valóban csodálatos, bár egy idő után éppúgy unalmas tűzijátékkal kápráztattak el bennünket. Jó volt a hangulat, Budapest pedig nagyon szépen virított. Igazán büszkék lehettünk a városunkra. Az elrajtolás után sprintelve rohantunk át a Lánchídon. Egy ideig még Áron társaságában futottam, hogy megfelelő alanyként egy kis hülyüléssel támogassam a remeknek ígérkező filmjét. Majd csatlakoztam Árpihoz, akivel szépen, tempót tartva csináltam végig az éjszakait. 24 perc alatt futottuk le a 6,5 km-es távot, és érdekes, hogy még ezzel az eredménnyel is az első 30 befutó közt voltunk.

Beérkezés után levezetés, majd egyből hazautazás. Igazából, sürgősen szükségem lett volna egy kiadós nyújtásra, hiszen ezen a napon már 27 km futás volt a lábamban, de siettünk haza. Otthon természetesen bepótoltam, amit kellett, ezután pedig egy jóízű alvás következett. Szép, emlékkel teli napot hagytunk magunk után.



1 megjegyzés:

aronrun írta...

Gondoltam rá, hogy sportember lévén talán illene írnom a versenyekről is, de ilyen beszámolók mellett egyenlőre fölösleges.