Beigli Futás 2010

A versenyről Muzsnay Péter edzőtársam készített egy rövid beszámolót, íme:

"Karácsonyi hangulatban került megrendezésre december 26-án délelőtt a XIV. Beigli-futás. A verseny rajtja és célja Óbudán volt, a Fő téren, a Polgármesteri Hivatal előtt. A rendezvényen több BEAC-os versenyzőnk is részt vett. A 14 év felettieknek 4 km-es távot kellett teljesíteniük, ez két 2 km-es kört jelentett. A mínusz 2 fokban, hóesésben, szélben nem könnyű jól teljesíteni.
A csúszós, havas úton a megszokott versenytempóhoz képest csak kissé visszafogottan lehetett futni. A rajt után rögtön szétszakadt a mezőny, kialakult egy két fős élboly, ahol ott tudhattuk fiatal BEAC-os tehetségünket, Csere Gáspárt. Gazsi a rajt előtt elmondta, hogy eddigi versenyzői pályafutása alatt még sohasem versenyzett karácsonykor. Most ezt is kipipálhatja. Nem kockáztatott feleslegesen, így is szoros küzdelemben, csupán egy lépéssel maradt le a győztes Ott Balázstól. A körülményekhez képest kiváló, 13 perc 5 másodperces idővel értek célba a 4 km-es távon."

Mezei Európa Bajnokság 2010, Albufeira

Nagyon emlékezetes volt számomra az elmúlt pár nap, ami a 2010. évi Mezei futó Európa bajnokság jegyében telt el: Eredményes szereplés, izgalmas utazás, jó hangulat…
Komoly lehetőségként szolgált számomra ez az EB, amit úgy gondolom, hogy kellően ki is használtam. Jó érzés, hogy a munkám újra komolyabb „gyümölcsöt tudott teremni”, és megtiszteltetőnek érzem, hogy egy ilyen rangos eseményen részt vehettem. A verseny már ön magában is nagy motivációt nyújtott, ami a jövőre nézve elengedhetetlen. Tehát a Portugáliában megrendezett Mezei EB sport karrierem eddigi legmeghatározóbb élményei közé tartozik.
A versenyt sikeresen zártam, meg vagyok elégedve az eredményemmel. Egyéniben a 60. helyezést értem el a 104 fős mezőnyben, csapatban pedig a 9.-ek lettünk!
Fizikai és szellemi felkészültségem megfelelő volt, de azért egy kicsit izgultam a verseny előtt. Az eddigi nemzetközi szerepléseimhez képest (2009, 2010 –Duatlon EB) nem voltam annyira feszült a rajt előtt. A fokozódó rutinom tehát segített az eredményem elérésében. A közép mezőnybe való bekerülést tűztem ki célul, ezt sikerült is megvalósítanom. A pálya nagyon tetszett, igazi mezei terep nehezítette az atléták dolgát: emelkedők, lejtők, éles kanyarok, épített buckák és árkok göröngyös mezei talajjal! A futás során az előre megtervezett taktikámat követettem: Óvatosan, mértékletesen futottam az elején, majd a táv felétől kezdtem el feljebb jönni a mezőnyben.



A rajtolás a verseny legemlékezetesebb momentuma volt, igaz nekem nem nagyon sikerült érvényesülnöm. A mezőny végén, kb. a 80. hely környékén kezdtem el futni, de ez kicsit sem zavart, mert így is elég gyorsan kellett rohanni, kb. 3 perces tempóban.. Az első 2 rövidebb kör után kezdtem el előzgetni a versenyzőket, majd az utolsó kör előtt értem fel a 60. hely környékére, ahonnan viszont már nem kerültem előrébb, mert elfáradtam. Az utolsó 1 km már a túlélésért és a pozíció megtartásáért ment. Nagyon elfáradtam a végére, de hajrázni még azért tudtam a célegyenesben. Végül, a 60. lettem ebben a rendkívül erős mezőnyben! Boldog és elégedett voltam a célba érkezésemkor. Utólag is úgy érzem, hogy sikerült kihoznom magamból a maximumot.



A csapat eredményen pedig nagyon meglepődtünk, hiszen nem számítottunk rá, hogy az első 10 ország közé kerülhetünk. Magyarország a junior férfiak versenyében a 9. helyezést szerezte meg, ezt főként Szabó Sándornak köszönhetjük, aki egyéniben a 8. lett! A csapat eredményünk igazán szép teljesítmény, mert azért még sem vagyunk egy futó-nemzet, mégis olyan országokat győztünk le, mint Olaszország, Németország, vagy Törökország…
Összefoglalva, nagyon örülök a sikereknek, élményeknek! Jó dolog azt érezni, hogy nem hiába futok nap, mint nap! Köszönöm edzőmnek, Szabó Imrének, a BEAC-nak, az ELTE-nek és mindenkinek, aki segített!

Verőce-Barcs Félmaratoni Határfutás

Sajnos a szeptember 5-ei NIKE Budapest Félmaratont betegség miatt kénytelen voltam kihagyni. Mivel nagyon szeretek félmaratont futni és nem mellesleg sokat is készültem a NIKE-ra, úgy döntöttem, hogy kárpótlásul elindulok a szeptember 18-ai Verőce-Barcs Félmaratoni Határfutáson, ami ráadásul egy pénzdíjas verseny is. A betegség után nem volt egyszerű dolgom. Az erőnlétem ugyan hamar visszanyerte a megfelelő szintjét, viszont a légutaim csak lassan tisztultak ki, így 5 napig nehézkesen ment az edzés. Az Éjszakai Futás viszont meghozta az áttörést. Nagyon jól ment a futás, ezért nyilvánvalóvá vált számomra, hogy semmivel sem lettem rosszabb futó, mint amilyen a betegség előtt voltam. Gyakorlatilag ugyanott folytattam, ahol abbahagytam! Ez rendkívül sokat segített pszichésen, hiszen megnyugodtam, ami így egy héttel a barcsi félmaraton előtt nagyon fontos volt. Az ezt követő hét a szokásosnál erősebb edzésekkel, de azért többnyire ráhangolódással és rápihenéssel telt el. Emellett életem első egyetemi hete volt ez, ami minden felesleges aggodalomtól és várakozástól elvonta a figyelmemet. Pillanatok alatt elérkezett a szeptember 18-ai szombat, a verseny napja. Szerencsémre délután 14 órára írták ki a rajtot, így még vonattal sem volt gond az egyébként elég hosszú (majd’ 4 órás) utazás. Miután megérkeztem Barcsra, egy külön busszal kivittek minket a horvát községbe, Viroviticá-ra (Verőce), ahol a verseny rajtja volt. Sajnos a határnál különböző technikai problémák adódtak, melyek sok időt vettek igénybe. Végül fél kettő után értünk a helyszínre. Az öltözésre, bemelegítésre tehát csak 20 percem maradt, ami igen csak kevés! Emellett az időjárás is nagyon kedvezőtlen volt: 14 fokos eső. Összevetve, a körülmények elég rosszak voltak, de a kedvemet mégsem tudták elvenni. Elszántságom (mely hosszú leutazásomat is igazolja), felülkerekedett a gondokon. A rajthoz az eredeti tervekkel álltam oda: egyéni csúcs futása, minél jobb helyezéssel. A rajt utáni első kilométeren egyértelművé váltak az erőviszonyok. Egy magas román fiú nagy lendülettel fogott bele a szaladásba, így már pár perc után látványos előnyt halmozott fel. Pedig mi sem mentünk lassan, sőt! Én Bene Barna és Ott Balázs mögött húzódtam meg, mögöttem pedig még ketten futottak, de tőlük nem tartottam. Eleinte még jól mozogtam, ezért tartottam velük a tempót, de egy idő után kénytelen voltam lassítani. Egyrészt éreztem, hogy ezt a sebességet nem bírnám végig, vagyis ők jobbak nálam, így marad a 4. hely. Másrészt el is fáradtam már az elején, ami nem jó dolog. A hideg miatt lemerevedett a vádlim és a vállam. Nem esett jól a futás. A hiányos bemelegítés miatt pedig nagyon felszökött a pulzusom, amit -már úgy tünt, nem is fogok tudni visszalassítani, hiszen a versenytempó, amit mentem (3:18/ km) nem adott erre lehetőséget. Tehát ezekkel a keserves tényekkel találtam magam szembe az 5. kilométernél, ahol csupán még 15:51-t mutatott az óra, a tábla viszont még további 16 kilométert jelzett! Annak ellenére, hogy pozíciómat nem fenyegette különösebb veszély, mégis óriási feladat előtt álltam! Ki kellett bírnom 16 kilométert, ebben az irdatlan tempóban, rossz körülmények között. Persze nyugodtan lassíthattam volna is, hiszen mint említettem a 4. helyezésért úgy tűnt, nem kell majd harcolni. De én („vérbeli hosszútávfutó” létemre) a nehezebb utat választottam: csak azért is bevállaltam azt, amit lehetetlennek éreztem, azaz végig futottam a távot ebben a gyors tempóban (3:16-18/ km)! Ehhez persze óriási erőfeszítésekre (leginkább mentális kitartásra, de fizikai tűrőképességre is) szükségem volt. Szinte saját képességeim korlátait feszegettem (végül is a hosszútávfutás erről szól), vagyis megtettem azt, amit én se gondoltam volna magamról. Utólag sokat gondolkoztam azon, hogy valójában miért volt szükség erre, a (külső szemlélő számára feleslegesnek vélt) kínszenvedésre. Természetesen célom volt az egyéni csúcs megfutása, de úgy érzem ez csak részben játszott szerepet a lankadatlan küzdésemben. A fő ok talán egyszerűen a hosszútávfutói elhivatottság, attitűd volt. Nem mondta senki, hogy fussak, mégis mentem! A jó hosszútávfutó automatikusan végzi küldetését, megteszi, ami tőle telik, akármilyenek is legyenek a körülmények! Tehát nehézkesen, de kitartóan futottam végig a hátralévő 16 km-t. Lassulásom minimális volt, a fájdalmak viszont annál inkább erősödtek. A vádlim lemerevedett a hidegben, ezért nem tudtam könnyedén lépkedni, a légzésem pedig már az elején se volt elég friss-ahogy már említettem. Viszont a fizikai nehézségek ellenére, pszichésen jó formában voltam. Elszántságom, kitartásom mellett többször is el tudtam határozni, hogy felülkerekedjek a pillanatnyi holtpontokon, vagyis sikerült többször is felfrissülnöm testileg, lelkileg. Annak ellenére, hogy a pálya kicsit sem volt változatos (egy nyíl egyenes, leginkább lapos országúton futottunk egy órán át), viszonylag hamar teltek a kilométerek. Ráadásul végig egyedül futottam (előttem 200 méterre futott Ott Balázs, mögöttem kb. 400 méternyire Juhász András)… A magyar-horvát határon (19. km) át kellve már „csak” Barcson kellett átfutni, majd a község termálfürdőjénél várt a cél. Jól esett beérni, megállni, lepihenni, hiszen nem kis munkát hagytam magam mögött. Abszolút 4. helyezett lettem, egyéni csúccsal! Sajnos nem született hivatalos félmaratoni időm, mert érthetetlen okokból kifolyólag a pálya 270 méterrel hosszabb volt (amúgy 21, 360 km volt a kiírásban is)! Az időm 01:10:17 lett, ami a klasszikus félmaratoni távon egy 69 és fél perces időnek felel meg. Tehát számomra mindenképpen jól végződött az idei Barcs Félmaraton, nagyon örülök az eredményemnek!

Végeredmény (pénzdíjazottak):

1. Bene Barnabás (01:05:58)
2. Irimia Cristnel (ROM, 01:06:10)
3. Ott Balázs (01:09:07)
4. Csere Gáspár (01:10:17)
5. Juhász András (01:12:21)
6. Tóth Tivadar (01:12:41)

EDF Éjszakai futás

Augusztus végén megbetegedtem, ezért a szeptember 5.-ei NIKE Félmaratont kénytelen voltam kihagyni. Kárpótlásul adott volt a 18.-ai „barcsi félmarcsi”, ez a célkitűzés segített a mentális és fizikai felépülésemhez is. Viszont csak 2 hét állt a rendelkezésemre! Kicsit aggódtam, hogy ez mire lesz elég, hiszen a betegség utáni egy hétnek csak fokozatos erősségűnek szabad lennie, a verseny előtti hét pedig mindig a rápihenés/ráhangolódás. De akkor tulajdonképpen mikor fogok lényegi edzést végezni?! Végül rájöttem, hogy nincs miért aggódni, mert a NIKE-ra végzett edzésmunkám ugyanúgy bennem van, nem veszett kárba a betegség alatt. Ennek igazolására szolgált az Éjszaki Futás, ami kiugróan jól sikerült! Halleluja! Még a verseny előtti utolsó edzés is nehézkesen ment az orrdugulás miatt, de valahogy éreztem, hogy másnap már teljesen jól leszek. Hittem a csodában, ami meg is történt: egy hihetetlenül gyors iramban futottam végig a versenyt, végül az abszolút 4. helyezést értem el. Ha nincsenek a különböző hátrányos tényezők, még akkor is azt mondanám, hogy az év egyik legjobb futását produkáltam! Annak, hogy ezt a rendkívül gyors tempót lassulás nélkül végigbírtam, több oka is van.

Egyrészt, a kiutazásom során kitartó, fegyelmezett légző tornát végeztem, amely segítségével kitisztultak a légutaim és a tüdőkapacitásom is jelentős mértékben nőtt. A légzési gyakorlatok végzésénél számtalan új technikát fejlesztettem ki, ezeket a jövőben is alkalmazni fogom, mert rendkívül hatékonyak.

Másrészt, az alapos és hosszú bemelegítésem révén nem csak a tüdőm, hanem az izomzatom is felkészült a kemény fizikai igénybevételre. Nagyon laza voltam, a lábaim pedig nagyon dinamikusan, frissen pörögtek!

Ezen kívül, az esti futások mindig különlegesek, sőt ilyenkor valami miatt jobban is szoktam teljesíteni! Ez most sem volt másképp.

Végül, az aznapi Triatlon VB, amit egész nap figyelemmel kísértem, óriási löketett adott a versenyzéshez, küzdéshez. Jó érzés volt ugyanazon az utakon futni, ahol pár órával előbb még Gomezék futottak…

Titkolt célom a dobogóra jutás volt, melyhez csekély esélyem ellenére, elszántan tartottam magam. Az elrajtolást követően azonban egyre nőtt bennem a remény: a 2. kilométernél úgy 5-6. helyen futottam, ráadásul a tempót kifejezetten jól viseltem. Ezután konkrétan körvonalazódni kezdtek az erőviszonyok: Az etióp Feyissa Moissa nagy főlényével előre borítékolhatta győzelmét, a dobogó további fokaiért pedig velem együtt 4 versenyző harcolt. Ugyan még Soltész Roland is jókora előnnyel rendelkezett a táv első felében, mégis egyértelmű volt, hogy folyamatos lassulása miatt pozíciója nem végleges. Én viszont kemény harcban voltam Nagy Gyurival és Zsíros Misivel egészen 3500 méterig, ahol egy ritmusváltásnak köszönhetően felszakadozott az erős triónk. Misi szökött. Igazából nem kapcsolt gyorsabbra, csupán okosan futotta meg a Szabadság-híd utáni lejtőt, melyből jelentős előnyt tudott szerezni. Jókor csinálta, jó helyen! A mindössze 20 méteres hátrányom lefaraghatatlannak bizonyult ebben az iramban, főleg, hogy én fáradtabb is voltam nála. Nagy Gyuri viszont még kevésbé bírta, ezért ő kiesett a játszmából. Nagy elánnal, hatalmas részidőkkel robogtunk a kivilágított rakparton. 5000 méterem: 15:21! Soltész Roland hátát egyre közelebbről néztük. ’De vajon lesz-e idő utolérni őt?!’ Nem volt sok hátra, és most kivételesen pont ez volt a probléma! Ugyanis ezúttal örültem volna, ha hosszabb a táv, mert akkor valószínűleg előrébb végeztem volna… Zsíros Misinek még sikerült lehagynia Rolandot, én viszont (annak ellenére, hogy már nagyon közel voltam hozzá) kénytelen voltam beérni a 4. hellyel! Nem baj, a körülményekhez mérten, ragyogó szereplés volt, jó időeredménnyel, kiváló mozgással… csak kár, hogy nem volt 200 méterrel hosszabb (vagyis ténylegesen 6,5 km! a táv), mert akkor szerintem meg lett volna a 3. hely! Az időmmmel teljesen elégedett vagyok: 19:23! (kb. 6,3 km)

részidők:

1. km tábla: 2:55
2. km tábla: 6:05
3. km tábla: 9:07
4. km tábla: 12:17 (nem pontos)
5. km tábla: 15:21
6. km tábla: 18:07 (kb. 5,9 km)

6, 3 km: 19:23!

Magyar Atlétikai Bajnokság

A székesfehérvári junior OB után tett triatlonos kirándulásomat egy rövidebb balatoni nyaralás követett. Ez után pedig nagy erővel vetettem bele magamat az edzésbe, annak érdekében, hogy a nyárra tervezett célomnak (futni egy 15 perc alatti 5000 m-t) eleget tegyek. Készülésem eddig nem látott elszántsággal zajlott, valamint sok lemondással is járt: Se nyaralás, se keresztedzés… csak a futás! Gyakorlatilag a BEAC pálya lett a második otthonom. Ezután joggal lehetne megkérdőjelezni nyári szünetem szabadságát… Én viszont egyáltalán nem bántam az otthon maradást, mert olyan dolgokra szakíthattam időt, melyekre suli időben nem adódott lehetőség. Emellett 2 hónapig kipróbálhattam, hogy milyen tisztán atlétának lenni: Fogytam 1-2 kilót, szálkásodtam, a végére már tiszta kenyai lettem. Nem utolsó sorban, elég jó edzéseket hajtottam végre. Szinte minden adott volt arra, hogy megfussam azt a bizonyos szintidőt. Nem is kételkedtem a sikerben, sőt a történtek ellenére ebben a pillanatban sincs kételyem képességeim felől. Most így utólag kissé érdekes a helyzet: Habár nem mentem 15 perc alá, magamban mégis úgy könyveltem el a dolgot, hogy tudok 14 perccel kezdődő 5000-t. Le is írom, hogy tulajdonképpen mi történt.

Amellett, hogy jól sikerült a felkészülésem, leutazásom, bemelegítésem, még a futás is nagyon jól ment. Szerencsére nem izgultam annyira, mint múltkor, de azért ezen a téren van még mit fejlődni. A felnőtt férfiak 5000 méteres síkfutásának futama a legnépesebb mezőnyt vonultatta fel augusztus 7.-én a debreceni pályán. Jó érzés volt ott lenni. Nagyon könnyedén ment a futás! Jól mozogtam, jól helyezkedtem és lassan fáradtam. Szerencsére volt kivel futni; egy kb. 7 fős bolyban húzódtam meg, ahol ideális tempóban, kicsivel 3 percen belüli iramban folyt a munka. Minden tervszerűen haladt: 1 km (2:58), 2 km (kb. 5:56) 3 km (kb. 8:54), majd 3200 méternél történt egy végzetes szerencsétlenség. Elestem! Hogy pontosan mi történt (megbotlottam vagy ellöktek) máig sem tudom, de hosszas fejtörések és videó visszanézések után arra jutottunk, hogy valahol a kettő között lehet az igazság. Mindegy, a lényeg, hogy ezzel elveszítettem a versenyt, ezt ott helyben is tudtam. Csak valami óriási hőstett árán lehettem volna képes ezek után is megvalósítani az eredeti célomat, de ezt senki nem várhatta el tőlem. Pusztán az esés-felállás-elindulás mozzanata is már 30 méter hátrányt halmozott fel. De ami még fontosabb az az, hogy teljesen kiestem a ritmusból, ami egy ilyen tempónál gyilkos dolog, emellett le maradtam a bolytól, és így nem volt már kivel futni… Annyira pedig azért már nem voltam friss, hogy egyedül folytassam a tempót. Ezen kívül pszichésen is meggyengültem, ami nem csoda egy ilyen baleset után. Ezt követően még kb. 600 méterig küzdöttem a tempón, de aztán akarva akaratlanul belassultam. Az utolsó 3 kört leverten, kissé céltalanul tettem meg, sajnos már lassabban. Egy szempillantás alatt lezajlott a verseny! A célban nem akartam elhinni a valóságot, de aztán belenyugodtam a történtekbe. Később még örültem is, hiszen még így is egyéni csúcs lett: 15:17! És mi lett volna, ha nem történik meg a balszerencse?! Annak tükrében, hogy abban a bolyban ki, hogy végezte a versenyt, szinte teljességgel kijelenthetem, hogy meg lett volna a 15 percen belüli idő! Egyébként hamar túl tudtam magam tenni az eseten. Ez főleg a helyzet abszurdumának köszönhető: Egész júliusban egy versenyre készülök, ami így végződik... Persze e mögött nincs semmi cinikusság, most már rendbe tettem magamban a dolgot. Nagyjából erre jutottam: „Ennek így kellett történnie” Meg is tudnám magyarázni, hogy miért gondolom ezt, de ezt most nem teszem meg. Összefoglalva, érdekes egy bajnokság volt. A látszat ellenére, én mindenképpen pozitív előrehaladásnak ítélem.

videó a versenyről

Triatlon Váltó OB, Balassagyarmat

Egy évvel ezelőtt elhatároztam, hogy minden évben rajthoz állok valamelyik triatlon versenyen. Sosem kedveltem az úszást, ezért nem is volt soha különösebb célom a triatlonnal. Ennek ellenére mégis sok szál fűz ehhez a sporthoz: triatlonos barátok, a BMTE-hez kötődő évek és egy nagyszerű testvérsport, a duatlon!

A nyári atlétikai pályaversenyek miatt nem tudtam, hogyan fogok idén megfelelni ígéretemnek. Hezitálásomnak egy külső akarat vetett végett, aminek így utólag örülök, mert ha rajtam múlt volna, azt hiszem ebben az évben nem triatlonoztam volna… Ez a bizonyos „külső akarat” Székely Mózes volt, aki tudtomon kívül benevezett a balassagyarmati Váltó OB-ra, ráadásul a BEAC „A” csapatának tagjaként. Pár nappal a verseny előtt, amikor tudomást szereztem a dologról, eléggé megijedtem, de aztán sikerült megbarátkoznom a gondolattal, sőt már komolyan is vettem: igazi kihívássá vált számomra! Itt azért hozzá kell tennem, hogy a BEAC-ban nálamnál jóval ütőképesebb triatlonosok is vannak… Valószínűleg erős futó képességeim inspirálták a döntést, ami abból a szempontból azért vicces, hogy a futószám csupán 2km volt. Ennek ellenére nekem azért terhes volt a dolog, mert május óta nem tekertem, az úszásról pedig ne is beszéljünk… Ha jól emlékszem, a tavalyi fadd után kapott úszás-iszonyom óta nem tartózkodtam cseppfolyós halmazállapotú közegben sportolás céljából… Mindegy, óriási elszántsággal láttam neki a kemény 4 napos felkészülésemnek: 3 gyorstalpaló úszóedzés (csak hogy ne fulladjak bele a vízbe), 2 keró (egy hosszú és egy résztávos). Futással nem foglalkoztam, mert úgy éreztem, hogy a pár napja futott 15:23-as 5000 méteremmel eléggé be vagyok biztosítva.

Összefoglalva, már az előzmények is igen kalandosak voltak, hát még a folytatás: A Nógrád-megyében tett két órás autós-kirándulásunknak köszönhetően majdnem lekéstük a rajtot! Amikor 1 órával a rajt előtt még csak Gödöllő magasságában tettük a varga-betűket (pontosabban egy kiváló vezetési képességekkel rendelkező Polythlonos hölgy), akkor már kezdtem örülni, hogy elkésünk, és akkor megmenekülök a feladattól. A rajtot valóban majdnem lekéstük, csak hát lévén, hogy én a „klasszis” befutó szerepet kaptam, semmiképpen nem bújhattam ki az indulás alól.

A helyszín tetszett, a verseny hangulata is frankó volt. Szinte már triatlonosnak éreztem magam! Nem ódzkodtam a versenytől, hiszen annak ismeretében, hogy csak egy mini-táv várt rám, tudtam, nincs mitől félni. Belevágva a közepébe, a versenyzés teljesen úgy sikerült, ahogy terveztem. Tehát nem ért semmilyen kudarc, sőt a reálisnál talán még jobban is teljesítettem. Az úszás természetesen kifogott rajtam, de hát ez várható volt. Végül is a lényeg, hogy sikerült folyamatosan, ha nem is gyorsan, de legalább egyenletesen végig evickélnem a számomra végtelennek tűnő 400 métert. Ezt követte a kerékpározás, ami meglepően jól ment. Egyébként (leszámítva azt, hogy bedugult a fülem), nagyon jó érzés volt úszás után tekerni. Ezt már múltkor is tapasztaltam. A 8 km-es bringatáv pillanatok alatt eltelt, ráadásul a táv 2. fele a lejtők miatt még örömet is adott. Tehát már csak egy 2 km-es futás volt hátra. Megnyugtató, túl vagyok a nehezén! A verseny közben egyébként csak magammal versenyeztem, meg arra figyeltem, hogy Pálfy Máté, a BEAC „B” csapatának befutója azért ne előzzön le. Hogy nézne az ki, ha a B csapat jobb lenne, mint az A?! Visszatérve, rutinosan lefutottam a 2 kilit –a mezőnyben a legjobb időt produkálva. Kezdő pozícióm miatt helyezést nem tudtam felhozni, de azért így is szépen helyt álltunk: Az amatőr felnőtt kategóriában az 5. helyezést értük el! Köszönet a csapat tagjainak: Bérdi Márknak és Kiss Bencének.

Atlétikai Junior Országos Bajnokság

Már nagyon vártam a nyári pályaversenyeket, mert szerettem volna egy igazán jó 5000 métert futni. Fedett pályán ugyebár csak 3000 méter volt, ami nekem túl rövid. Az 5000 is elég gyors, de itt már jóval nagyobb esélyekkel állhattam rajthoz, ami a helyezéseket illeti. Ezen kívül rájöttem, hogy az 5000 egy fajta „teszt-táv”, amit a középtávosok és a maratonisták se kerülhetnek ki. Ha futsz egy jó 5000-t, az sok mindent elárul! Edzőm is mondta, hogy annak ellenére, hogy jelenleg a félmaraton az igazán hozzám illő versenytáv, elengedhetetlen, hogy 5000-en 15 perc alá menjek, sőt később 14:30 környékére is le kell majd menni. Az idei nyár célkitűzése tehát egy 15 percen belüli 5 km megfutása volt.

A cél számomra teljesen reális volt, hiszen utcán már kétszer is futottam 15:30 körül. Persze azért tudtam, hogy a 3 perces iram már elég rohanós, szóval keményen kell majd edzeni, hogy ez összejöhessen. A junior OB-n (amit július 4.-én rendeztek meg Székesfehérváron) más volt a cél. Mivel nincs túl sok erős futó 5000-en, ezért nehéz lenne jó időeredményt elérni, főleg, hogy a korosztályos OB-k általában taktikai versenyek, ahol a kocogás sincs kizárva… Szóval ez egy jó lehetőségnek ígérkezett egy dobogós helyezés megszerzésére. A dobogó teljesen reális volt, sőt edzőm szerint sok esélyem lehet a győzelemre is. A rajt előtt még én is így éreztem. Azzal viszont nem voltam tisztában, hogy mennyire kemény táv is ez az 5 kilométer! Erre csak verseny közben döbbentem rá.

A felkészülésem amúgy nagyon jól sikerült, persze valószínűleg még így is jócskán elmaradtam a korosztályom legjobbjaitól, akik sokkal többet futhattak. Ahhoz képest viszont, hogy a június az érettségik, és az azt követő pihenők miatt nem volt éppen ideális a felkészülésre, mégis nagyon jó edzéseket tudtam végrehajtani. A mozgásom is egyre jobb lett, ami egyébként egy hosszú munka eredménye. Az elmúlt félévben minden edzésen figyeltem a mozgásomat és próbáltam korrigálni is azt, emellett rengeteget néztem videókon, hogy hogyan futnak az afrikaiak és az olimpikonok. Sok mindenre rájöttem mind a tökéletes futó technika, mind a saját problémáimmal kapcsolatban, így sikerült rátalálnom a megoldásra.

Visszatérve, a verseny viszonylag jó eredménnyel, bár váltakozó érzelmekkel zárult. Időeredményem még nem közelítette meg az általam elvárt minőséget, de azért nagyjából elégedett vagyok. A versenyünk ingadozó tempóban zajlott le (hol gyorsabb, hol lassabb..), emellett nagy volt a hőség is, szóval nem lehetett igazán jó időt futni. Ezen kívül szerepet játszott a bizonytalanságban az is, hogy kissé „túl izgultam” ezt a bajnokságot. Még mindig szokatlanul éreztem magam a pályán (ami nem csoda, hiszen az elmúlt években jócskán elszoktam a pályaversenyektől, és azok hangulatától), ezért lehettem túl feszült állapotban, ami akadályozta az igazán jó szereplést. Végül 15:23-t sikerült kihoznom magamból, ami azért nem rossz eredmény. Ez az időeredmény pedig a 4. helyezésre volt elég. Nem panaszkodhatom, hiszen az ország 4. legjobb 5000-ese vagyok! Amúgy simán meglett volna a 3. hely is (az utolsó körig 3. helyen álltam), csak nem voltam elég gyors az ellenfelemmel szemben… Edzőm szerint ez annak tudható be, hogy nem szöges cipőben futottam. Van benne igazság! A következőkben vázlatosan szemléltetem a történteket, ezt amúgy videón is végig lehet követni:

400m: 01:07 (5fős bolyban vagyok)

600m: 01:44 (kisebb visszalassulás, újra együtt a kb. 15 fős mezőny)

800m: 02:21

1000m: 03:00 (egy nagy bolyban a 4., 5. helyen futok)

1500m: 04:31

1800m: 05:29

2000m: 06:05 (már csak 5en: Farkas Dárius, Szabó Sándor, Kis Dávid, Koltai Kristóf és én)

2400m: 07:12

2500m: ritmusváltás: Szabó Sándor elhúz, Farkas Dárius csak mérsékelten indul el, én kissé leszakadva tőle próbálok zárkózni

2600m: 07:53 (4. helyen állok, szakadozva követjük egymást)

2800m: 08:29

3000m: 09:03

3200m: 09:40 (innentől fokozatos, kismértékű lassulás jellemzi a versenyt, beleértve az én futásomat is)

3400m: 10:18

3600m: 10:57 (már elég fáradt vagyok, Kis Dávid viszont még kevésbé bírta, ezért leelőztem, azaz a 3. helyre kerültem)

3700m: Szabó Sándor 70 m-es, Dárius 40 m-es előnnyel fut előttem

3800m: 11:35

4000m: 12:13

4200m: 12:52 (Dárius előttem 50m-re, Szalai Benjamin 25 m-rel mögöttem fut)

4400m: 13:30

4600m: 14:09

4700m: Szalai Benjamin leelőz, visszacsúszok a 4. helyre

5000m: 15:23 (4. hely)

a versenyről készült (vágott) videó

eredmények