Eredményeim-2009

Legjobb eredményeim:

Kismaratoni OB: 2. hely
Duatlon OB: 6. hely
Duatlon Országos Diákolimpia: 3. hely
Duatlon EB: 26. hely
Sífutó OB: 3.hely

Mínősítések:

Aranyjelvényes Atléta
Aranyjelvényes Duatlonos
Válogatott Duatlon kerettag

Eredmények (sportáganként, időrendben):

Duatlon:

Ipari Park Duatlon, Százhalombatta, serdülő táv, junior: 1. hely

Duatlon Országos Ranglistaverseny, Mezőkövesd, sprint táv, junior: 2. hely

Duatlon Országos Bajnokság, Kaszó, sprint táv, junior: 6. hely (felnőtt:15.)

Duatlon Európa Bajnokság, Budapest, sprint táv, junior: 26. hely

X2S Terepduatlon Országos Bajnokság, váltó: 3. hely

Duatlon Diákolimpia Budapesti Döntő, serdülő táv, VI kcs.: 1. hely

Duatlon Diákolimpia Országos Döntő, Lakitelek, VI. kcs.: 3. hely


Futás/atlétika:

5vös 5km, Budapest, abszolút: 5. hely

Futapest Crossfutás, Bicske, abszolút: 1. hely

K&H Maratonváltó, Budapest, csapat: 3. hely

Dunaparti Futógála, Budapest, 10 km, abszolút: 8. hely

Futapest Crossfutás, Lovasberény, abszolút: 2. hely

Futapest Crossfutás, Nógrád, abszolút: 1. hely

Futapest Crossfutás, Baracska, abszolút: 1. hely

Nike Budapest Félmaraton, abszolút: 15. hely (16-19 évesek: 2. hely)

Futapest Crossfutás, Nagymaros, abszolút: 1. hely

5vös 5km, Budapest, abszolút: 2. hely

Futafok, Budapest, 14-18 évesek: 1. hely

SPAR Budapest Minimaraton, abszolút: 9. hely

Kismaratoni Országos Bajnokság, Siófok, junior: 2. hely


Sífutás:

Sífutó Diákolimpia, Galyatető, VI. kcs.: 1. hely

Sífutó Országos Bajnokság, St. Jakob (Au.), sprint, ifi I.: 3. hely

Sífutó Országos Bajnokság, St. Jakob (Au.), középtáv, ifi I.: 3. hely

Síroller Országos Bajnokság, Törökbálint, ifi I.: 3. hely


Triatlon:

X2S Téli Triatlon Országos Bajnokság, Galyatető, U18: 1. hely (absz.: 8. hely)

Triatlon Országos Bajnokság, Fadd-Dombori, sprint, junior: 20. hely

2009-es év összefoglalása

Fedett pályás OB

A 2010-es évet egy atlétikai bajnoksággal kezdtem. Február 6.-7.-én rendezték meg a juniorok számára a fedett pályás Országos Bajnokságot a Syma csarnokban. Annak ellenére, hogy én inkább hosszútávfutó és utcai-futó vagyok, a pályabajnokság gondolata nem is tűnt annyira szokatlannak, hiszen már november óta fedett pályán edzek. Sőt, januárban még el is kezdtük a tudatos felkészülést. Gondoltam, miért-ne induljak, hiszen februárig úgyse lesznek versenyeim.. Most újra kipróbálhatom magam egy más műfajban. Szeretem a kihívásokat. Természetesen a lehető leghosszabb távot, a 3000 métert választottam. Célom egy 9 percen belüli, lehetőleg minél jobb idő megfutása volt. Helyezésben nem gondolkoztam, mert úgy éreztem a sebességemmel nem kerülhetek a legjobbak közé, elvégre mégsem vagyok középtávfutó.. Aztán a hetek alatt arra lettem figyelmes, hogy a résztávos edzések egyre jobban mennek. Nagyon sokat fejlődött a gyorsaságom, a tüdőkapacitásom, egyszóval kezdtem megszokni a rohanást, ami az elmúlt években kimaradt az edzéseimből. Örültem, hogy a 30-as 200-ak és a 64,66-os 400-akból álló sorozatok nem jelentettek számomra nagy gondot. Az OB-ig az összes edzést kivétel nélkül sikerült hibátlanul megcsinálnom. Az összes próbát kiálltam, ami azért nem rossz, hiszen azért voltak igen szédületes feladatok. Egyre magabiztosabb lettem abban, hogy akár a dobogót is megközelíthetem. Először is azért, mert az egyik edzésen sikerült egy 80 %-os 2000 méteren 5.41-et futnom. Az időeredmény elég bíztató volt, és tényleg, erre már valóban lehetne futni egy igen jó 3000-et-gondoltuk. Aztán, ahogy az edzőtársaimmal felmértük a korosztályunk mezőnyét, arra jutottunk, hogy van esélyem beférkőzni a legjobbak közé. Viszont a bajnokság előtt kicsit fáradtnak éreztem magam. Január közepén lehetett a legjobb a formám. Emellett a skalka-i 3 napos sífutás is sok erőt vett ki belőlem, ami még nem lenne magában baj, csak hát ezt nem nagyon tudtam kipihenni az idő hiánya miatt.

A verseny napján nagyon jól éreztem magam. Kíváncsian vártam, hogy mi lesz és alig vártam már, hogy futhassak egy keményet.. Azért izgultam is, hiszen a fedett pálya hangulata úgy általában nem éppen a legfelszabadultabb.. Kora délután már a csarnokban voltam, hogy még megnézhessem edzőtársaim versenyét, és ezzel szokjam a feszültséget. Tudatosan álltam hozzá a versenyhez. Majdnem pontosan tudtam, hogy mit akarok, és hogy mit hogyan fogok csinálni. A tervem 34-35-ös 200 méterek futása volt. Arra gondoltam, hogy ha futok egy 5:40-50 közötti 2000-et, akkor csak marad erőm arra, hogy legrosszabb esetben is futok még egy 3 perces ezret. A verseny előtt az edzőm elmondta a követendő koncepciót, ami megegyezett az elképzelésemmel, leszámítva azt, hogy vezetnem kell majd az egész mezőnyt. Egy órával a rajt előtt megkezdtük a bemelegítést. Nagyon nem volt elég az egy óra. Az öltözködés, Wc, a tömeg és a bevonulás elvette az időt és teljesen felborította a bemelegítésem megszokott rendjét. Repülőzésre alig maradt idő, ez egyébként nem is esett jól. Viszont laza voltam. A rajt második sorából indultunk, ezért csak óriási lökdösődések árán jutottam az élre. Az erőszakosságnak egy 32-es 200m és egy 65-ös 400 lett az eredménye. Aztán sikerült megtalálnom a 34-es tempót. 1:40-es 600, 2:14-es 800 és 2:48-as 1000m.

Szóval előnyben voltam még a 8:30-as időt illetően is, a mezőny pedig sikeres felszakadozott, ami Áron helyzetének kedvezett. Azt hiszem csak Szabó Sándor és Farkas Dárius jött közvetlenül utánam. Az első ezer viszonylag jól esett, még nem éreztem különösebb fáradtságot, viszont a gyors kezdés nyomott hagyott bennem. Aztán 1400 körül gondolkodóba estem, hogy várjunk csak, hogy is lesz ez?! A 4:15-ös 1500 m-nél pedig kétségbeestem. Elfáradtam az iramtól, és a vezetés terhe és monotonitása is kikezdett velem. Nem nagyon tudtam elképzelni így a felénél, hogy hogyan fogom ezt végig bírni. Innentől még két körig viszonylag bírtam a tempót -igaz kicsit lassultam, viszont 1900 m-nél, amikor Szabó Sándor átvette a vezetést, valahogy teljesen leblokkoltam. A még szédületes, 5:43-as 2000m után kezdődött a halál –ráadásul nem rövid; 5 körös szenvedés. A testem teljesen lemerevedett, és a szervezetem energia készlete kiürült. A lábamat mágnes szerűen húzta vissza a talaj, a mozgásom pedig szétesett. A fizikai leépülés megtámadta a pszichémet is Sajnos nem figyeltem eléggé oda, ezért legyengültem fejben. A testi-lelki zsibbadás olyan szinten úrrá lett rajtam, hogy saját erőmből képtelen voltam megújulni. Talán ha valaki odajött volna fejbe vágni és lelocsolni engem, akkor fel tudtam volna ébredni. Mindegy, miközben húztak el mellettem a versenyzők, reálisan láttam magamban, hogy most a legfőbb cél a túlélés és a célba érés. Hihetetlenül nagy fájdalmakkal járt az utolsó 5 kör megtétele. De végigcsináltam! Az időm szerencsére még így is 9 percen belüli, 8:56 lett. (bár én 55-t mértem).

Sajnos a célba érés után nem tudtam helyén kezelni az esetet. Csalódott és legfőképp ideges voltam, mert sehogy se tudtam rájönni, hogy mi lehetett az oka (az általam gyengének vélt) szereplésnek. Csak annyi sikert éreztem, hogy nem adtam fel. Más pillanatnyilag nem érdekelt, egyszóval nagyon elégedetlen voltam magammal. Persze mindenki bíztatott, és gratulált, de én továbbra is rosszul éreztem magam. Értetlenül álltam és hangosan gondolkoztam. Közben tudomást szereztem Áron győzelméről, aminek viszont nagyon örültem. Hihetetlen, hogy már megint mit alakított Áron, akiről tudni kell, hogy több mint egy körrel később előzött le engem, mint Szabó Sanyi, vagyis kb. 50 méteres hátrányt kellett ledolgoznia az utolsó pár körön… Én amúgy a 7. lettem, ami nem is rossz. A verseny után 2 napig rossz kedvem volt. Sok ideig tartott, mire rendezni tudtam a gondolataimat és válaszokat találtam a kérdéseimre. Szerencsére már minden tisztázódott bennem, megértettem a dolgokat. Viszont annyira összetett és bonyolult a megoldás, hogy azt nehéz lenne leírni, ezért inkább megtartom magamban...

Sífutó ’edzőtábor’ –Skalka

Január 22.-24. 3 nap, ami csak a sífutásról szólt; avagy egy újabb alkalom, hogy fejlesszem sífutó technikámat, erőnlétemet, valamint hogy élvezzem azt, ami otthon nem adatik meg. Ugyan, itthon is tudtam párszor sífutni (Normafa, Kamara-erdő), de valahogy a hó mindig csak két napig tudott megmaradni, mert a melegfront és az eső beleszólt a dolgok alakulásába. Mindegy, az ilyen 3-4 napos kiruccanások alatt rendesen be lehet pótolni a ki/lemaradásokat. És egyébként is, fedett pályás futó OB-ra készülök, szóval csak óvatosan és okosan kell a sífutást művelni…

Január 22.én, csütörtökön (szokásosan) az indulás előtti nap leesett 10 centi hó az alapra, csak hogy úgy tűnjön, ’azért megyünk ki Szlovákiába, mert már megint nincs hó itthon’. Sebaj, a kiutazás elsődleges oka amúgy se a hóhelyzet, hanem sokkal inkább az edző lehetőség (pálya) volt. Csütörtök este még szorgalmasan megcsináltam a Symában a napi résztávos adagot, persze végig a sífutás járt az agyamon. Már nagyon vártam a holnapot. Edzés után buszra szálltam, ugyanis aznap Salgótarjánban, Pelyhe Daniéknál aludtam. Péntek kora reggel indultunk Szlovákiába, egész konkrétan Skalkára mentünk. 9-re már ott is voltunk, 10-kor pedig már lécen álltunk. Csodálatos idő volt fennt. Délelőtt 2 órát sífutottunk, amolyan bemelegítő illetve ismerkedő jelleggel. Először voltam Skalkán, így minden új volt számomra. Azt kell hogy mondjam, nagyon megtetszett a hely és valóban üti a Saint Jakob-i szintet, sőt még több pálya is van. Délelőtt egy hosszú túra útvonalat próbáltunk ki. Nagyon szép panoráma nyílt a Tátrára, a pálya pedig változatos és élvezetes volt. Skalka sífutó központja egy stadion, ahol rengeteget tudtunk technikázni edzések előtt és után. A technikám csiszolását ott tudtam folytatni, ahol még Ramsauban abbahagytam, így még több dologra jöttem rá, és még több dolgot sajátítottam el. Délután gyorsabbakat futottunk, de nem folyamatosan. A versenypályák hálózata elég bonyolult volt, ezért nem láttam át magam a Skalka rengetegjében. A következőnap délelőttjén egy másik hosszú túra pályát próbáltunk ki, az élmény ezúttal még jobb volt. Leereszkedtünk egy északi völgybe, egészen 880 méterig majd egy hosszantartó erdei úton visszagályáztunk Skalka csúcsára, 1230 méterre. A nagy szintemelkedést viszonylag könnyen vettük, azt hiszem, itt sokat erősödhettem. Csak a legvégén, a sípálya melletti kaptató ijesztett meg, de ezt a próbát is sikerült kiállnom. Jutalmul a csúcson megtekinthettem egy siklóernyős felszállását, ami úgy gondolom nem mindennapi látvány. És valóban nem, ugyanis igen félelmetes és különös volt. Délután résztávoztunk. Mivel aznap egy versenyt is rendeztek, a versenypályákat jelzésekkel látták el, így végre megértettük hogy a kereszteződések sokaságában mikor merre kell menni. Egy 5 km-es körön mentem 3 kemény menetet, az egyiket mértük is, (nekem 15:44) lett. Ez a kör amúgy elég kemény volt a hosszú, meredek steigek miatt. (Szerintem a st. Jakob-i körnél nehezebb.) Vasárnap, az utolsó napon is sikerült megtartani a két edzést, bár azért rövidebbekre sikerültek, főként a reggeli. Hidegfront jött, így nap közben volt olyan hideg, mint előtte való nap este (-10˙C). Délelőtt ráadásul még a nap se sütött. A hangulat azért nem veszett el, mert aznap is tartott a verseny. Jó volt nézni a versenyzőket, hiszen voltak profik is köztük, ezen kívül a pálya most még jobb volt. Én viszont teljesen átfagytam a ’bemelegítés’ ideje alatt. Az ágyékom olyan szinten átfázott, hogy már fájni kezdett. Ez nem vicc-gondoltam, ezért kénytelen voltam visszamenni a szállásunkra, hogy helyre álljon, aminek helyre kell. Az igazi szenvedés itt kezdődött. A hirtelen melegre óriása fájdalom reagált. 10 percig tartott, amíg felengedett a tököm. Ez a 10 perc viszont hatalmas kínszenvedésekkel járt. Amikor viszonylag helyreállt a vérkeringés, úgy döntöttem nem megyek vissza sielni, mert az kockázatos lenne… Viszont korábban tudtam ebédelni, tehát a délutáni sífutás így hosszabb lett. Ebéd után kisütött a nap, én pedig új erőre kaptam. Az utolsó edzés nagyon jó volt. Újabb pályákat fedeztem fel a stadion felett, és sokat technikáztam. A végére már egész elégedett voltam a mozgásommal. ¾ 3-ig sífutottunk, majd 3-kor indultunk haza.

Nagyon jó volt ez a 3 nap. Megint csak elmondhatom, hogy sokat fejlődtem. És nem csak a sífutásban, hanem egyéb dolgokban is. Örülök, hogy megismerhettem Pelyhe Dánielt és Scultéty Mártont. Köszönöm nektek!

Sífutó edzőtábor -Ramsau

Sajnos az utóbbi időben nagyon elhanyagoltam a blogomat, bár igazság szerint nem is nagyon lett volna miről írnom.. Leginkább azért, mert versenyek már két hónapja nincsenek, hiszen a tél a futók és duatlonosok számára az alapozást jelenti. Azonban űzök egy hihetetlenül jó (alapozást kiegészítő) télisportot is, ami alkalmat ad élmény beszámolásra. Ez pedig nem más, mint a sífutás!

Az idei telet minden eddiginél elszántabban kezdtem, ami a sífutást illeti: A téli szezon előtt sírollereztem, ezzel fejlesztettem a technikai-erőnléti képességeimet. A sífutás számára helyet szorítottam az edzés-menetrendemben. Véleményt kértem szakértőktől az atlétika és a sífutás összeegyeztethetőségéről. Vettem új sífutóbotot is. Egyszóval teljesen készen álltam a sífutásra. Viszont e gyönyörű hóborthoz rengeteg adottság is kell. Várni kell a havat, a pályát és külföldre-utazási lehetőségek iránt is kell kutakodni… Szóval nem egy egyszerű eset. A vágyakozás nem elegendő! A szezon amúgy kifejezetten bíztatónak indult, hiszen először október 17.-én álltam futólécen! Persze ez csak bohóckodás volt Dobogókőn vizes, 15 centi hóban, de azért kezdésnek nem volt rossz. Ezután december közepéig nem esett hó. Viszont lehetőséget kaptam egy 4 napos edzőtáborban való részvételre. Erről szeretnék bővebben értekezni.

December 17.-étól 20.-áig egy edzőtábor jellegű esemény keretében Ramsauban sífutottam. A meghívást Marosffy Danitól kaptam, köszönöm neki a lehetőséget. Óriási élményekben lehetett részem és rengeteget tudtam fejlődni a 4 nap alatt. Többet talán nem is bírtam volna (mármint fizikailag). Az első nap fele utazással telt el, majd 1 körül megérkeztünk Ramsau am Dachstein-re, Ausztria egyik sífutó paradicsomába. Egy falu széli, barátságos házban kaptunk szállást, ahonnan a pálya 50 méternyire helyezkedett el, és bizonyos erkélyeiből még a gleccser csipkés láncait is megcsodálhattuk. Rettentően hideg volt, -10 fok várt bennünket. Ez némi aggodalmat keltett bennem, mert amatőr módon ezzel nem számoltam. Viszont az a tény, hogy mindjárt sífuthatok egyből jókedvre derített.

Minimális elhelyezkedés majd átmozgatás után fel is csatoltunk és élvezkedni kezdtünk a sífutás gyönyörében. Nem volt nagy hó, mindössze 25 centi lehetett. Ez kissé rontott is a pálya minőségén, de ez engem nem érdekelt. Eleinte bizonytalanul ment a futás a szokatlanság miatt, de jó érzés volt csúszni. Ismerkedésképpen a többiekkel tartva lesíeltem a Ramsau-i stadionhoz, ahol nem mindennapi látvány fogadott: Profi északi összetettes sífutóversenyzők edzettek a hétvégi világkupára. Bemerészkedtünk a versenypályára, így alakalmunk nyílt a versenyzőkkel együtt síelni. A pálya nagyon durva volt. Teljesen más élőben egy sífutópálya, mint a tv-ben. Brutális emelkedők és lejtők váltakoztak, lapos rész szinte nem is volt… 3 kört mentem a 2,5 km-es körön. Nagyon jól éreztem magam, szinte el se tudtam hinni, mi történik éppen velem. Viszont nagyon hideg volt, az arcom szinte már fájt. A hideg hó miatt a lécek egyébként lassúak voltak. A technikámat illetően is nagyon elégedetlen voltam, de bíztam benne, hogy a következő nap majd belejövök. Persze ezek a tényezők semmit sem rontottak a hangulatomon. Egyszerűen csak fel kellett nézni a napsütötte gleccserre, és egyből elszálltak a gondok. Ezután visszasíeltem a házhoz (4,5 km), és lecsatoltam. Még kocogtam is egyet a profizmus kedvéért. (Ezt egyébként minden reggel és este megtettem.)

Másnap Gnadenalm-on, egy Ramsautól 30 km-nyire fekvő sífutópályán találtuk magunkat. Mivel Dani elég gyengének értékelte a ramsaui pálya hó minőségét, ezért javasolta, hogy nézzünk el a „környékre”. Útközben találtunk rá erre a vonzó sífutópályára, ami kiváló minősége mellet még a tömeget is távolt tartotta magától. Gnadenalm; egy csodás hely, ami szinte ránk várt. Egy változatos, de nem túl meredek 6 km-es körön edzhettünk, méghozzá gyönyörű napsütésben és havas hegyekkel körülövezve. Alkalmam nyílt elsőként nyomot hagyni a reggeli ratrak rovátkáiban is. A kör több hosszú (enyhe emelkedésű, vagy lejtésű) egyenesből állt, ezért a technikámat nagyon jól tudtam csiszolgatni. Ezúttal a mámor ellenére sikerült visszafognom magam, így az erőbeosztással nem voltak gondok. Egyedül a rendkívül alacsony hőmérséklet maradt negatív élményként, ami a napon se akart -10 fölé kúszni, a fák között pedig a -15 is jól érezte magát. Mindenesetre, életem legjobb sífutó edzése volt ez a 3 órás délelőtti síelés. Délután a stadionban edzettünk, a technika fejlesztésére tettük a hangsúlyt. Másfél órát bírtunk ki az irdatlan hidegben.

A harmadik napon újra autóba szálltunk azzal a céllal, hogy egy újabb pályát próbáljunk ki. Sajnos a havazás megnehezítette a közlekedést, így csak lassú tempóban tudtunk a szerpentinen felmenni. A bizonytalan útviszonyok miatt, nem mentünk feljebb és az előző napi Gnadenalm-nál szálltunk ki. ’Na jó, ez is megfelel’- gondoltuk. A pálya illetve az időjárás ugyan nem volt annyira mesés, mint előzőleg, de azért egy hasznos edzést tudtunk végrehajtan. Én ezen az edzésen valahogy gyengébben szerepeltem, mint a többiek. Egy jó kis délutáni pihenő után este újra lécre álltunk. A cél a Ramsau-i 30 km-es kör megtétele volt. Még világosban indultunk, ám hamar ránk sötétedett, de ez nem volt gond: Pelyhe Dani fejlámpával világította az utat. A túra jellegű esti edzés hihetetlenül jól sikerült: A tábor legjobb edzéseként tudok rá visszaemlékezni. Valami oknál fogva, most nekem ment sokkal jobban, mint a többieknek. Egyszer se fáradtam el az út során, sőt még a mozgásomra is oda tudtam figyelni. A kör kitérőit kihagytuk, így 18,5 km-re jött ki az edzés. Óriási élmény volt!

Az utolsó nap számomra amolyan levezető jelleget öltött. Persze nem lazsáltam egy percig se, tudtam, hogy ki kell használni az alkalmat. Azonban a halmozott terhelés által fáradt lettem, ezért már nem akartam annyira nyomni így a végén. 2 és fél órát sífutottam a Ramsau-i réten, szép, napsütéses időben. Próbáltam törekedni arra, hogy az utolsó edzés kifejezetten szép mozgással történjen meg. Kijelöltem egy változatos útvonalat, ahol mindegyik technikát gyakorolni tudtam. Emellett sokat néztem a hegyeket is. Miután nagyjából beteltünk a sífutás és a táj adta örömökkel, lecsatoltunk, megebédeltünk, összepakoltunk majd hazaindultunk. Nehéz volt elbúcsúzni Ramsau-tól. Ennek ellenére azt hiszem jól kihasználtam a lehetőséget: Az edzőtáborban sokat fejlődtem, mind technikai, mind erőnléti szempontból és az utóbbi ráadásul még a futás terén is kamatozódott. Ezen kívül álmok váltak valóra és nem utolsó sorban új embereket ismerhettem meg.

Kismaratoni Országos Bajnokság

A 2009-es évet a Kismaratoni Országos Bajnoksággal zártam. Ezt a hosszú távú futóversenyt az év legfontosabb versenyei közé tűztem ki. Éreztem, hogy ott kell lenem, ez egy nekem való megmérettetés lesz, mert a hosszútávfutás jelenleg az a versenyszám, amiben a legotthonosabban érzem magam. Szerencsére idén nem októberben, hanem november közepén rendezték meg a bajnokságot. Ez nekem nagyon kedvező volt, mert így tudtam külön készülni a versenyre. Október közepén még pihentem egy hetet, hiszen az őszi (9 versenyből álló) szezon kifárasztott, majd ezután megkezdtem a 3 hetes felkészülést, immár (régi)új edzőmmel, Szabó Imrével. Örülök, hogy újra vele (is) dolgozhatok, azt hiszem ez a változás egy új, szintbeli lépést jelent számomra.

Az Országos Bajnokság november 14-én, Siófokon került megrendezésre. A MASZ és a BSI ezúttal összedolgozott: a Kismaratoni OB és a Balaton Maraton egy napon, ugyanazon a helyszínen lett megtartva. Nekem ez bizonyos szempontból előny volt, ugyanis tavaly már indultam ugyanitt a Balaton Maratonon, szóval a pálya, környezet és a hangulat már nem volt számomra ismeretlen. A felkészülésem szerintem teljesen megfelelő volt. Kicsit ugyan izgultam, hiszen most nem saját magamtól edzettem, hanem Imre bácsitól, személyre szabott edzéstervet követtem, viszont bíztam a jó eredményben. Jó formában voltam, jó edzéseket hajtottam végre és fejben is rendben voltam. A célom viszont nem volt teljesen konkrét. Annyit tudtam, hogy keményen fogok küzdeni, és futok egy képességemből telő maximumot.

Amikor megtudtam, hogy az aranyjelvény 01:11:50 a félmaratoni távon, egészen megdöbbentem. Eleinte úgy gondoltam, hogy 01:13-as időnél nem tudok jobbat, ezért azt hittem, hogy ezzel az idővel már a legjobbak közé kerülhetek… Rendesen meglepődtem a szintidőn. Felbátorodtam, és elhitettem magammal, hogy 01:11-re én is képes vagyok, még akkor is, ha ez a 3:24/km-es tempó ijesztőnek tűnik! Egyre magabiztosabban álltam hozzá a versenyhez. Nagyon sokat gondolkoztam, számoltam, álmodoztam és persze edzettem. A másik elgondolkodtató tényező a mezőny volt. Vajon kik jönnek el, ki milyen formában van…stb. Aztán lett rajtlista is. Nem is akármilyen! Csak a junioroknál 35 versenyző nevezett, köztük mindenki aki számít, hosszútávosok és középtávosok egyaránt. Fogalmam se volt, ebből mi sül majd ki. Lehet hogy csak 10. leszek, vagy hatodik, esetleg harmadik?! Azért bizakodtam a minél jobb helyezésben. Éreztem, az első hatban mindenképp ott a helyem, de azért a szívem mélyén a dobogóról álmodoztam.

A verseny napján nagyon jó hangulatban voltam. 100 %-os koncentráció, szellemi-fizikai felkészültség…stb. Nem féltem, a futást pedig hihetetlenül vártam. Nagyon szeretem a hosszútávfutás adta érzést, élményt. Az időjárás is kedvező volt: 8-9 fokos száraz, napos idő. Rajtam kívül azt hiszem csak egy(!) versenyző futott szintén hosszú öltözetben. Együtt rajtoltunk az ifikkel, akik két kört, azaz 14 km-t futottak. Mi, juniorok 3 kört, vagyis egy félmaratont (21,1 km-t) teljesítettünk. Íme a verseny menete:

1. km.: Legeleje lassú, vezetek. Utána bekezdés, de nem tűnik keménynek, pedig 3:14 lett! Szelepcsényi Zsolt, ifi versenyző elhúz a mezőnytől.

2. km.: Még mindig túl gyors a tervezetthez képest, de jól esik, könnyen megy. ’Mintha a juniorok csak az ifik miatt mennének gyorsan.., ciki lenne hagyni őket hogy menjenek, vagy mi?!’ Mindenesetre nem fárasztó, ezért továbbra is futok Szaniszló sarkában.

3. km.: Már viszonylag helyén volt a tempó, 3:20as ezret mentünk. Fantasztikus hangulat: 8 junior, plusz kb. 7 ifi alkotja az élbolyt, amiben futok.

4. km.: A terepviszonyokat illetően változás áll be, ami nehezíti a tempótartást. Sárosak lettünk és göröngyös füvön kell rohanni. ’Mezei?’

5.-6. km.: Még együtt a boly, kivéve Kállay-t, aki felzárkózik Szelepcsényihez. A tempó megint gyorsabb, de szerencsére még jó a légzésem, szinte csak lépkedek. 16:42-es 5000. ’Húha, sportos tempó.. Mi lesz így a végén?!’

7. km.: 23:22 lett a 7000. Túl vagyunk az első körön. Kezdődik a verseny. Az UTE-sok akcióba indulnak, taktikázás veszi kezdetét. Cél: szakítás, boly szűkítése. Eljárás módja: fartlek játék, rántások ezerrel. Egyszer 3 perces, aztán 3:30-as tempó…Pszichésen kikészítő. Rossz érzés az amúgy is gyors félmaraton közben sprintelni. Többen le is szakadtak. Én is belefáradtam a játékba. Egyszer le is szakadtam egy 20-30 métert. Ekkor kicsit kétségbeestem, szinte már fel is adtam. Majdnem megegyeztem Molnár Ákossal az eredeti tempóban, de aztán összeszedtem magam és rohantam az utésok után. Nem hittem el, hogy Bárányék ezt végig fogják bírni, tudtam, hogy ez csak trükk. Sikerült is a felzárkózás, sőt még ki is tudtam pihenni a repülőt, hiszen a gyorsítást laza futás követte. Azt hiszem ez egy döntőpont lehetett a versenyen.

8-10. km.: Taktikázás. Folytatódik az iramjáték, de most már szűkebb körben, és nem annyira drasztikusan. 33:11-es 10000.

10,5 km.: Épp ’kocogunk’ egy gyorsítás után. Meguntam a koncepciót, ezért elléptem. Beálltam egy 3:20-as egyenletes tempóba. Kicsit kockázatosnak véltem, de azért biztos voltam a dologban. Szaniszló Barnabás, Molnár Ákos, Kiss Dávid és Zsigmond Előd jön csak velem a juniorok közül, igaz, ők is csak leszakadozva, nem szorosan. A többiekkel (Tessedik Balázs, Bárány András..!) nem tudom mi történt.

’Ezután megkezdődik a masszív tempótartás, a munka, a hosszútávfutás gyönyörű monotóniája, amibe az ember annyira belemerül, hogy a körülötte történő dolgokat alig észleli.’ Valahogy így tudnám jellemezni a verseny hátralevő részét. Nem tudom mi történt ezután, csak annyit tudok, hogy fékezhetetlenül rohanok a második helyen. Kiss Dávid még egy 200 méter erejéig átveszi a vezetést, de úgy tűnik, nem bírja. Egyedül vezetem a 3:20-akat.

12-14 km.: 39:49-12 kili. A többiek fokozatosan leszakadnak mögülem. Csak Szaniszló marad a közelemben, de ő se követ már szorosan. Kállay pedig csak 20 méterrel lohol előttem! 14 km-ig megy lendületesen a futás. Rövid frissítés. Már csak egy kör. Biztató.

15 km.: 50:12-es idő 15 kilométernél. Elkezdek fáradni, viszont motivál a lassú BSI-s tömeg, amit folyamatosan előzök. Sajnos levegővételi problémák jelentkeznek. Beszúr az oldalam, de nem végzetes. A tempót továbbra is sikerül tartani. Kállay előnye nem növekszik. Mögöttem nem tudom mi zajlik, de úgy tűnik, veszély nem fenyeget, mert csak Szaniszlót látom magam mögött.

16-20 km.: Komoly szenvedés. Az energiám elfogyott, szinte csak az akaraterőmből és a fentről jövő segítségből dolgozom. A feladat a pozíció megtartása, ami egyre biztosabbnak tűnik. Minden fájdalom ellenére nem lassulok, és szinte még élvezem is az embertelen rohanást (még mindig 3:20-ak!)

20. km.: A második hely véglegesnek mondható. Azért nem nyugszom, továbbra is küzdök, bár az első hely megszerzése nem motivál. Hihetetlennek éreztem a helyzetemet, nagyon örültem.

21. km.: Különös, eddig nem tapasztalt érzés fog el. Nem érzem semmimet, nem is tudom, mi hajt engem. A karom viszont elnehezült. ’Mintha boxkesztyűk lennének rajtam!’

A végét valamelyest meghúzom, ahogyan tőlem telik. Nagyon boldogan, a második helyen érek célba, 01:10:08-as időeredménnyel!

A levezetés-az edzés 3. része

A levezetés a 3. fő része edzésünknek. Fontos erre is odafigyelni, időt szánni, hiszen jelentőssége és igénye hasonlóan nagy, mint a bemelegítésnek. A levezetéssel lezárjuk az edzést. Semmiképpen se szabad hirtelen befejezni az edzést. A levezetés betartása több okból kifolyólag is alapvető kelléke az edzésünknek. Nézzük meg alaposabban, milyen szerepeket is tölt be az edzés terén és miért annyira hasznos:

· A levezetéssel visszaállítjuk testünket, szervezetünket (idegrendszerünket, keringésünket…stb.) a nyugalmi állapothoz közeli helyzetbe, oda, ahol edzés előtt, a bemelegítéskor is voltunk. Fontos, hogy ez ne hirtelen, hanem fokozatosan történjen, mert így egészséges.

· A levezetéssel részt veszünk az izmaink, izületeink karbantartásában is. Nem tenne jót testünknek, ha a megterhelt állapotot rögtön a nyugalmi állapot követné. Szükséges tehát egy köztes, átmeneti státusz, ez pedig a levezetés

· A levezetés, csak úgy, mint az edzés előtti készülődések, agyban is történik. Levezetés közben az agy központosítása lassan véget ér, majd idővel megoszlik. Az agy koncentrációja a sporttól visszairányul az élet egyéb dolgaira. Természetesen ez a folyamat automatikusan, minden esetben végbe megy. Azonban a levezetés véleményem szerint biztosan jót fog tenni az agyműködésünknek is. Ezen kívül levezetés közben értékelhetjük gondolatban az aznapi teljesítményünket, valamint az edzésből levont konklúzió alapján tervezhetünk a jövőre is.

A levezetés 2 részből; a levezetőmozgásból és az edzést záró nyújtásból áll.:

1. Levezetőmozgás

Ezt nyilvánvalóan az adott sportág határozza meg: Futóedzés végén futással, úszóedzés után úszással vezetünk le…stb. A levezetőmozgás lényege, hogy lassú legyen, a bemelegítőmozgásnál is valamivel lassabb. (Egyébként, ha jól csináltad az edzés fő részét, akkor nem is marad erőd arra, hogy gyorsan vezess le.. Kivétel a könnyű edzések esete). A levezetésnél figyeljünk oda arra, hogy mozgásunk szép és kiegyensúlyozott legyen (hiszen testünk emlékezete ezt fogja elraktározni a következő alkalomig). A levegővétel is legyen szabályos, azért, hogy szívünk működése, keringésünk zavartalanul vissza tudjon lassulni.

2. Nyújtás

Edzés végén legalább annyira fontos nyújtani, mint előtte. A két nyújtás jellegét és értelmét tekintve több dologban is eltér egymástól, ezért fontos megkülönböztetnünk őket. A hatékony edzés felépítés érdekében mindkét nyújtást végezzük helyesen, a különbségeket betartva.

Az edzés végi nyújtást hívhatjuk ’lassú’ vagy ’erőteljes’ nyújtásnak is. Tehát ez a nyújtás típus legyen erős (kicsit fájhat is), valamint ezt végezzük hosszú ideig is. (A nyújtógyakorlatok külön-külön is hosszúi ideig tartsanak, ne csak összevetve a nyújtás!) A bemelegítő nyújtással ellentétben most nincs szükség rúgózásra, a lényeg hogy a nyújtógyakorlatokat tartsuk ki hoszzan, erősen.

A cél az, hogy a megterhelt izmokat helyrerakjuk, és oly módon ápoljuk őket nyújtással, hogy az edzés általi terhelés az izom számára erősödést, fejlődést, ne pedig sérülést és leépülést jelentsen. Ha nem nyújtanánk egy kemény edzés után, akkor másnap valószínűleg izomlázunk lenne és izmainkat nehéznek is éreznénk. Tehát a nyújtással az izomláz kialakulását is megelőzhetjük, ami kedvező lehet az edzést követő napokra tekintve, hogy akkor majd szintén akadály- és fájdalommentesen, valamint frissen edzhessünk tovább. Edzés után addig kell nyújtani, amíg azt nem érezzük, hogy izmainkból minden kis fájás kisimult. Lehetőleg tökéletes állapotra kell vissza ’szervízelni’ magunkat. Ezzel már előre van

borítékolva a következő edzésünk sikere és a sérülések is ki fognak minket kerülni!