Január 22.-24. 3 nap, ami csak a sífutásról szólt; avagy egy újabb alkalom, hogy fejlesszem sífutó technikámat, erőnlétemet, valamint hogy élvezzem azt, ami otthon nem adatik meg. Ugyan, itthon is tudtam párszor sífutni (Normafa, Kamara-erdő), de valahogy a hó mindig csak két napig tudott megmaradni, mert a melegfront és az eső beleszólt a dolgok alakulásába. Mindegy, az ilyen 3-4 napos kiruccanások alatt rendesen be lehet pótolni a ki/lemaradásokat. És egyébként is, fedett pályás futó OB-ra készülök, szóval csak óvatosan és okosan kell a sífutást művelni…
Január 22.én, csütörtökön (szokásosan) az indulás előtti nap leesett 10 centi hó az alapra, csak hogy úgy tűnjön, ’azért megyünk ki Szlovákiába, mert már megint nincs hó itthon’. Sebaj, a kiutazás elsődleges oka amúgy se a hóhelyzet, hanem sokkal inkább az edző lehetőség (pálya) volt. Csütörtök este még szorgalmasan megcsináltam a Symában a napi résztávos adagot, persze végig a sífutás járt az agyamon. Már nagyon vártam a holnapot. Edzés után buszra szálltam, ugyanis aznap Salgótarjánban, Pelyhe Daniéknál aludtam. Péntek kora reggel indultunk Szlovákiába, egész konkrétan Skalkára mentünk. 9-re már ott is voltunk, 10-kor pedig már lécen álltunk. Csodálatos idő volt fennt. Délelőtt 2 órát sífutottunk, amolyan bemelegítő illetve ismerkedő jelleggel. Először voltam Skalkán, így minden új volt számomra. Azt kell hogy mondjam, nagyon megtetszett a hely és valóban üti a Saint Jakob-i szintet, sőt még több pálya is van. Délelőtt egy hosszú túra útvonalat próbáltunk ki. Nagyon szép panoráma nyílt a Tátrára, a pálya pedig változatos és élvezetes volt. Skalka sífutó központja egy stadion, ahol rengeteget tudtunk technikázni edzések előtt és után. A technikám csiszolását ott tudtam folytatni, ahol még Ramsauban abbahagytam, így még több dologra jöttem rá, és még több dolgot sajátítottam el. Délután gyorsabbakat futottunk, de nem folyamatosan. A versenypályák hálózata elég bonyolult volt, ezért nem láttam át magam a Skalka rengetegjében. A következőnap délelőttjén egy másik hosszú túra pályát próbáltunk ki, az élmény ezúttal még jobb volt. Leereszkedtünk egy északi völgybe, egészen 880 méterig majd egy hosszantartó erdei úton visszagályáztunk Skalka csúcsára, 1230 méterre. A nagy szintemelkedést viszonylag könnyen vettük, azt hiszem, itt sokat erősödhettem. Csak a legvégén, a sípálya melletti kaptató ijesztett meg, de ezt a próbát is sikerült kiállnom. Jutalmul a csúcson megtekinthettem egy siklóernyős felszállását, ami úgy gondolom nem mindennapi látvány. És valóban nem, ugyanis igen félelmetes és különös volt. Délután résztávoztunk. Mivel aznap egy versenyt is rendeztek, a versenypályákat jelzésekkel látták el, így végre megértettük hogy a kereszteződések sokaságában mikor merre kell menni. Egy 5 km-es körön mentem 3 kemény menetet, az egyiket mértük is, (nekem 15:44) lett. Ez a kör amúgy elég kemény volt a hosszú, meredek steigek miatt. (Szerintem a st. Jakob-i körnél nehezebb.) Vasárnap, az utolsó napon is sikerült megtartani a két edzést, bár azért rövidebbekre sikerültek, főként a reggeli. Hidegfront jött, így nap közben volt olyan hideg, mint előtte való nap este (-10˙C). Délelőtt ráadásul még a nap se sütött. A hangulat azért nem veszett el, mert aznap is tartott a verseny. Jó volt nézni a versenyzőket, hiszen voltak profik is köztük, ezen kívül a pálya most még jobb volt. Én viszont teljesen átfagytam a ’bemelegítés’ ideje alatt. Az ágyékom olyan szinten átfázott, hogy már fájni kezdett. Ez nem vicc-gondoltam, ezért kénytelen voltam visszamenni a szállásunkra, hogy helyre álljon, aminek helyre kell. Az igazi szenvedés itt kezdődött. A hirtelen melegre óriása fájdalom reagált. 10 percig tartott, amíg felengedett a tököm. Ez a 10 perc viszont hatalmas kínszenvedésekkel járt. Amikor viszonylag helyreállt a vérkeringés, úgy döntöttem nem megyek vissza sielni, mert az kockázatos lenne… Viszont korábban tudtam ebédelni, tehát a délutáni sífutás így hosszabb lett. Ebéd után kisütött a nap, én pedig új erőre kaptam. Az utolsó edzés nagyon jó volt. Újabb pályákat fedeztem fel a stadion felett, és sokat technikáztam. A végére már egész elégedett voltam a mozgásommal. ¾ 3-ig sífutottunk, majd 3-kor indultunk haza.
Nagyon jó volt ez a 3 nap. Megint csak elmondhatom, hogy sokat fejlődtem. És nem csak a sífutásban, hanem egyéb dolgokban is. Örülök, hogy megismerhettem Pelyhe Dánielt és Scultéty Mártont. Köszönöm nektek!
1 megjegyzés:
Ne haragudj, Gazsi, de kinevettelek. Én is fáztam már párszor, de így még soha. :))
Megjegyzés küldése