Vidovdan Road Race - 10 km (Bosznia)

A június továbbra is szinten tartással, és különösebb felkészülés nélkül telt el, egyéb területeken azonban jóval nagyobb intenzitással kellett teljesítenem: például sikerült lediplomáznom az ELTE PPK sportszervező szakán!

Mindeközben folytattam a gazdaságos edzésmunkámat, amiben olyan jól éreztem magam, hogy elhatároztam, hogy még egy-két utcai versenyt bevállalok ebben a hónapban. A K&H váltón végül nem indultam, pedig több csapatban is felvetődött a rajthoz állás, de valahogy egyik sem jött össze. Aztán egy héttel később szóba jött egy szlovák pénzdíjas futás, amit pedig utazásszervezési nehézségek és a „túljelentkezés” miatt mondtam le. Erre a Bártfán megrendezett profi versenyre végül csak 17 kenyai látogatott el, szóval annyira nem is baj, hogy otthon maradtam. A mostani hétvégén azonban szerettem volna már tényleg futni egyet, így kezdtem komolyan megszervezni életem első balkáni futóversenyét. Június 22-én aztán ténylegesen Brcko-ba utaztam (Bosznia Hercegovina, a horvát határ mellett közvetlenül), ahol már 17. alkalommal rendezték meg a „Vidovdan Road Race” elnevezésű nemzetközi utcai futóversenyt. A 10 kilométeres viadalon magamhoz képest elég jól teljesítettem: abszolút 6. helyezést értem el (élmezőny: három afrikai futó (kenyai, eritreai, etióp) ezután pedig három magyar versenyző, köztük én is). 

Ez a futás most nem a helyezésekért, sem nem az időeredményért folytatott harcról, hanem az önmagunkkal és az akadályozó tényezőkkel történő küzdelemről szólt. A versenyen szinte végig egyedül futottam, az időjárás pedig különösen hátráltató volt. Habár este 7kor indult a verseny, a levegő még így is nagyon meleg és párás volt. Az első frissítő pontot az 5. kilométernél helyezték el, ami most nagyon messzinek érződött. Nagyon kemény volt ilyen hőségben versenyezni, gyakorlatilag komolyabb iramban nem is nagyon lehetett gondolkozni. Egyébként óvatosan is kezdtem a versenyt, de idővel rá is jöttem, hogy ebben a melegben az is csoda lesz, ha az elkezdett 3:10-15 körüli tempót végig fogom bírni. Az első egy-két kilométer után a helyezések is nagyjából rögzülni látszottak: a három afrikai jelentősen elnyargalt, aztán nagyjából egyenlő különbségekkel következett Bene Barna, Kovács Tomi és én. 

Annak ellenére, hogy kifejezetten jól ment a futómozgás, már a harmadik kilométer után jöttek az elfáradás első jelei. Nagyon oda kellett figyelni, hogy az ingerek hatására nehogy kétségbeessek. A táv felénél aztán sikerült egy kis időre megújulnom, de azért elég ijesztő volt, hogy még csak a felénél járok az egyébként nem olyan hosszú távolságnak. Igazán nagy küzdelem volt mind fizikailag, lelkileg, szellemileg ez a 10 km! A táv második felében körülbelül fél kilométerenként jött egy újabb holtpont, amit le kellett győzni. Hála Istennek a lábaim nagyon jól vittek és sok megújulást kaptam odafentről is. A 7. kilométerig még a helyezés megtartás terhe is elég erős volt, mert úgy hallottam, hogy 100 méteren belül két futó is üldöz engem. A legvégére aztán kihasználtam az összes frissítési lehetőséget, a rövid emelkedőket pedig próbáltam minél jobban megfutni. A 9. kilométerhez érve aztán már láttam, hogy a 6. helyemet nem fenyegeti semmilyen veszély, ezért egy kicsit meg is pihentem. A meleg és a nehézkes légzés azonban annyira fájdalmassá vált már, hogy inkább nem is lassítottam, mert szerettem volna minél hamarabb célba érni és megpihenni… Végül 32:48-al értem célba, a táv elvileg egy kicsit hosszabb is volt. Nagyon örülök, hogy egy ilyen erős mezőnyben sikerült a 6. helyezést megszereznem, továbbá hogy ennyire ki tudtam magam futni. Úgy érzem, hogy ez a futás mentálisan nagyon megedzett engem, tehát mindenképpen hasznos volt. Emellett különleges élmény volt a balkánon lenni, bár olyan sokat szerintem nem fogok erre a vidékre ide visszajárni.