Idén kivételesen részt vettem a március 20-ai Pólus Mezeifutáson, ahol megnyertem az egyetemi bajnokságot (5600 m, 17:23). A versenyről Ferenc Kata edzőtársam készített velem egy rövid interjút, ami a honlapunkon is megjelent. Egy beszámoló helyett most inkább ezt az interjút szeretném közölni a blogomon:
"A verseny keretében került megrendezésre a Budapesti Egyetemi és Főiskolai bajnokság. A férfiak 6000 méteres egyetemi bajnokságát a BEAC versenyzője, Csere Gáspár az ELTE képviseletében fölényesen nyerte.
Csere Gazsit kérdeztem a versenyről, aki a keddi 8000 méteres utcai futás után (ahol jó versenyzéssel a felnőtt mezőnyben 5. lett) vasárnap is rajthoz állt, hogy lefussa a közel 6000 méteres távot.
Hogy tekintettél erre a versenyre?
Félig edzés volt, félig kötelezettség. Edzés a tavaszi félmaratonra és a 10 000 méterre is. Kötelezettség, hiszen az ELTE-t kellett képviselnem. Úgy gondoltam rá, mint verseny, amit „jó lesz megnyerni”. Tudtam, hogy nincsenek nagy ellenfeleim (esetleg a felnőtt mezőnyben lett volna). A keddihez hasonló jó futást szerettem volna teljesíteni, s ez sikerült is. A mai tempó (körülbelül 3 perces), ugyanaz volt, mint a keddi, bár 2 km-rel rövidebb, de az utcai futás volt. Ez inkább, mezei jellegénél fogva saras. Mindenesetre az elő hely és az idő (17:23) is jó volt, és ezért Imre bácsi is elégedett volt.
Hogy érezted magad futás közben?
Elég otthonosan mozogtam, a decemberi Mezei EB-nek köszönhetően. Azóta nincs problémám a terepfutással. Sokan szögesben voltak, de én maradtam a simatalpú cipőnél. Részint, mert már rég volt rajtam szöges, részint mert szívesen éltem a rövid járdaszakasz kínálta lehetőséggel (így ott nem kellett a füvön futnom). Ez nem bizonyult hátránynak. Az első kör második felétől vezettem, futottam a saját tempómat. Nem bánom, hogy nem a felnőttek közt indultam, most elég volt a négy kör (a hét helyett).
Ferenc Kata."
Köszönöm Kata!

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése