Kismaratoni Országos Bajnokság

A 2009-es évet a Kismaratoni Országos Bajnoksággal zártam. Ezt a hosszú távú futóversenyt az év legfontosabb versenyei közé tűztem ki. Éreztem, hogy ott kell lenem, ez egy nekem való megmérettetés lesz, mert a hosszútávfutás jelenleg az a versenyszám, amiben a legotthonosabban érzem magam. Szerencsére idén nem októberben, hanem november közepén rendezték meg a bajnokságot. Ez nekem nagyon kedvező volt, mert így tudtam külön készülni a versenyre. Október közepén még pihentem egy hetet, hiszen az őszi (9 versenyből álló) szezon kifárasztott, majd ezután megkezdtem a 3 hetes felkészülést, immár (régi)új edzőmmel, Szabó Imrével. Örülök, hogy újra vele (is) dolgozhatok, azt hiszem ez a változás egy új, szintbeli lépést jelent számomra.

Az Országos Bajnokság november 14-én, Siófokon került megrendezésre. A MASZ és a BSI ezúttal összedolgozott: a Kismaratoni OB és a Balaton Maraton egy napon, ugyanazon a helyszínen lett megtartva. Nekem ez bizonyos szempontból előny volt, ugyanis tavaly már indultam ugyanitt a Balaton Maratonon, szóval a pálya, környezet és a hangulat már nem volt számomra ismeretlen. A felkészülésem szerintem teljesen megfelelő volt. Kicsit ugyan izgultam, hiszen most nem saját magamtól edzettem, hanem Imre bácsitól, személyre szabott edzéstervet követtem, viszont bíztam a jó eredményben. Jó formában voltam, jó edzéseket hajtottam végre és fejben is rendben voltam. A célom viszont nem volt teljesen konkrét. Annyit tudtam, hogy keményen fogok küzdeni, és futok egy képességemből telő maximumot.

Amikor megtudtam, hogy az aranyjelvény 01:11:50 a félmaratoni távon, egészen megdöbbentem. Eleinte úgy gondoltam, hogy 01:13-as időnél nem tudok jobbat, ezért azt hittem, hogy ezzel az idővel már a legjobbak közé kerülhetek… Rendesen meglepődtem a szintidőn. Felbátorodtam, és elhitettem magammal, hogy 01:11-re én is képes vagyok, még akkor is, ha ez a 3:24/km-es tempó ijesztőnek tűnik! Egyre magabiztosabban álltam hozzá a versenyhez. Nagyon sokat gondolkoztam, számoltam, álmodoztam és persze edzettem. A másik elgondolkodtató tényező a mezőny volt. Vajon kik jönnek el, ki milyen formában van…stb. Aztán lett rajtlista is. Nem is akármilyen! Csak a junioroknál 35 versenyző nevezett, köztük mindenki aki számít, hosszútávosok és középtávosok egyaránt. Fogalmam se volt, ebből mi sül majd ki. Lehet hogy csak 10. leszek, vagy hatodik, esetleg harmadik?! Azért bizakodtam a minél jobb helyezésben. Éreztem, az első hatban mindenképp ott a helyem, de azért a szívem mélyén a dobogóról álmodoztam.

A verseny napján nagyon jó hangulatban voltam. 100 %-os koncentráció, szellemi-fizikai felkészültség…stb. Nem féltem, a futást pedig hihetetlenül vártam. Nagyon szeretem a hosszútávfutás adta érzést, élményt. Az időjárás is kedvező volt: 8-9 fokos száraz, napos idő. Rajtam kívül azt hiszem csak egy(!) versenyző futott szintén hosszú öltözetben. Együtt rajtoltunk az ifikkel, akik két kört, azaz 14 km-t futottak. Mi, juniorok 3 kört, vagyis egy félmaratont (21,1 km-t) teljesítettünk. Íme a verseny menete:

1. km.: Legeleje lassú, vezetek. Utána bekezdés, de nem tűnik keménynek, pedig 3:14 lett! Szelepcsényi Zsolt, ifi versenyző elhúz a mezőnytől.

2. km.: Még mindig túl gyors a tervezetthez képest, de jól esik, könnyen megy. ’Mintha a juniorok csak az ifik miatt mennének gyorsan.., ciki lenne hagyni őket hogy menjenek, vagy mi?!’ Mindenesetre nem fárasztó, ezért továbbra is futok Szaniszló sarkában.

3. km.: Már viszonylag helyén volt a tempó, 3:20as ezret mentünk. Fantasztikus hangulat: 8 junior, plusz kb. 7 ifi alkotja az élbolyt, amiben futok.

4. km.: A terepviszonyokat illetően változás áll be, ami nehezíti a tempótartást. Sárosak lettünk és göröngyös füvön kell rohanni. ’Mezei?’

5.-6. km.: Még együtt a boly, kivéve Kállay-t, aki felzárkózik Szelepcsényihez. A tempó megint gyorsabb, de szerencsére még jó a légzésem, szinte csak lépkedek. 16:42-es 5000. ’Húha, sportos tempó.. Mi lesz így a végén?!’

7. km.: 23:22 lett a 7000. Túl vagyunk az első körön. Kezdődik a verseny. Az UTE-sok akcióba indulnak, taktikázás veszi kezdetét. Cél: szakítás, boly szűkítése. Eljárás módja: fartlek játék, rántások ezerrel. Egyszer 3 perces, aztán 3:30-as tempó…Pszichésen kikészítő. Rossz érzés az amúgy is gyors félmaraton közben sprintelni. Többen le is szakadtak. Én is belefáradtam a játékba. Egyszer le is szakadtam egy 20-30 métert. Ekkor kicsit kétségbeestem, szinte már fel is adtam. Majdnem megegyeztem Molnár Ákossal az eredeti tempóban, de aztán összeszedtem magam és rohantam az utésok után. Nem hittem el, hogy Bárányék ezt végig fogják bírni, tudtam, hogy ez csak trükk. Sikerült is a felzárkózás, sőt még ki is tudtam pihenni a repülőt, hiszen a gyorsítást laza futás követte. Azt hiszem ez egy döntőpont lehetett a versenyen.

8-10. km.: Taktikázás. Folytatódik az iramjáték, de most már szűkebb körben, és nem annyira drasztikusan. 33:11-es 10000.

10,5 km.: Épp ’kocogunk’ egy gyorsítás után. Meguntam a koncepciót, ezért elléptem. Beálltam egy 3:20-as egyenletes tempóba. Kicsit kockázatosnak véltem, de azért biztos voltam a dologban. Szaniszló Barnabás, Molnár Ákos, Kiss Dávid és Zsigmond Előd jön csak velem a juniorok közül, igaz, ők is csak leszakadozva, nem szorosan. A többiekkel (Tessedik Balázs, Bárány András..!) nem tudom mi történt.

’Ezután megkezdődik a masszív tempótartás, a munka, a hosszútávfutás gyönyörű monotóniája, amibe az ember annyira belemerül, hogy a körülötte történő dolgokat alig észleli.’ Valahogy így tudnám jellemezni a verseny hátralevő részét. Nem tudom mi történt ezután, csak annyit tudok, hogy fékezhetetlenül rohanok a második helyen. Kiss Dávid még egy 200 méter erejéig átveszi a vezetést, de úgy tűnik, nem bírja. Egyedül vezetem a 3:20-akat.

12-14 km.: 39:49-12 kili. A többiek fokozatosan leszakadnak mögülem. Csak Szaniszló marad a közelemben, de ő se követ már szorosan. Kállay pedig csak 20 méterrel lohol előttem! 14 km-ig megy lendületesen a futás. Rövid frissítés. Már csak egy kör. Biztató.

15 km.: 50:12-es idő 15 kilométernél. Elkezdek fáradni, viszont motivál a lassú BSI-s tömeg, amit folyamatosan előzök. Sajnos levegővételi problémák jelentkeznek. Beszúr az oldalam, de nem végzetes. A tempót továbbra is sikerül tartani. Kállay előnye nem növekszik. Mögöttem nem tudom mi zajlik, de úgy tűnik, veszély nem fenyeget, mert csak Szaniszlót látom magam mögött.

16-20 km.: Komoly szenvedés. Az energiám elfogyott, szinte csak az akaraterőmből és a fentről jövő segítségből dolgozom. A feladat a pozíció megtartása, ami egyre biztosabbnak tűnik. Minden fájdalom ellenére nem lassulok, és szinte még élvezem is az embertelen rohanást (még mindig 3:20-ak!)

20. km.: A második hely véglegesnek mondható. Azért nem nyugszom, továbbra is küzdök, bár az első hely megszerzése nem motivál. Hihetetlennek éreztem a helyzetemet, nagyon örültem.

21. km.: Különös, eddig nem tapasztalt érzés fog el. Nem érzem semmimet, nem is tudom, mi hajt engem. A karom viszont elnehezült. ’Mintha boxkesztyűk lennének rajtam!’

A végét valamelyest meghúzom, ahogyan tőlem telik. Nagyon boldogan, a második helyen érek célba, 01:10:08-as időeredménnyel!