Mezeifutó Országos Bajnokság 2011

2011-ben, Hála Istennek már számos nagyszerű eredményt értem el. A sikeres évemet a mezeifutó versenyszezonnal fejezem be, amelynek egyik meghatározó eseménye volt a szombati Mezei Országos Bajnokság. A szentendrei OB-n egy igazán jó versenyzéssel a felnőtt élmezőnybe tudtam kerülni, ezért ez a futás nagyon emlékezetes marad számomra. Az október 15-én kezdődő 4 fordulós válogató-sorozaton egyre jobb eredményeket értem el. Szombathelyen 5., Sötétvölgyben 4., Dunaújvárosban pedig a második legjobbként végeztem az utánpótlás korúak között. Az OB-val kapcsolatban azt terveztem, hogy a pozíciómat megerősítve egy nagyon kemény, egyenletes iramú futással felvegyem a harcot a felnőttekkel. Ez felettébb jól sikerült, hiszen meglepetésemre az abszolút 4. helyezésig sikerült felfutnom, valamint hivatalosan is (2. legmagasabb pontszámmal), bekerültem az U23-as Mezei EB csapatba. Habár már így is nagyon boldog voltam, a végén még érmet is kaptam: A BEAC felnőtt csapata ugyanis bronzérmes lett a csapatversenyben! Végül, az örömmámor akkor teljesedett be, amikor kiderült: Áron is (aki szintén remekül futott, 7. lett) bejutott a válogatottba!

Tehát ez a bajnokság valóban nagy élmény volt, mint látjátok hosszú sorok teltek el, de a futásomról még semmit sem írtam…

A versenyen kb. 8,6 km-t kellett 6 kör alatt teljesítenünk. A pálya nekem mindenképpen tetszett. Amellett, hogy különleges környezetben futhattunk, a domborzati viszonyok és a pálya vonalvezetése különösen kedvezett nekem. Az időjárás egy kicsit jobb is lehetett volna, de azért a hideghez és a szembeszélhez kellőképpen tudtam alkalmazkodni. A nehéz körülmények együttese tehát kemény versenyhelyzetet produkált, ebből azonban én abszolút pozitívan kerültem ki. Habár nem melegítettem be olyan alaposan, ahogyan szoktam, mégis nagyon lazán, nyugodtan álltam a rajthoz. A futást hittel és maximális fizikai és szellemi felkészültséggel kezdtem meg. Az első 2-3 kilométer könnyen ment, ezért bátran, erősen szaladtam. A 2. kör után már kezdtek körvonalazódni az erőviszonyok. Az első 4 versenyző egyértelműen elhúzott, ezt követve pedig kialakult egy 6-8 fős üldözőboly, amit szinte végig én vezettem.

A dinamikus kezdés lendülete hamar elfogyott, ugyanis a technikás pálya sok energiát kivett belőlünk. A lendületes futás így hamar átfordult küzdelembe. Versenytársaimat, akik mögöttem loholtak, nem találtam túl erősnek, ezért reálisnak véltem az előkelő helyezésem megtartását. Egy idő után már azt vettem észre, hogy szinte nem is a többiekkel versenyzek, hanem a széllel és a terepviszonyokkal. Hirtelen elfogott a hosszútávfutói magány, már nem is figyeltem a többiekre, hanem csak arra, hogy a folytonos akadályokkal megküzdjek. A belső, monoton harcban az 5. km környékén egyedül maradtam, mivel ellenfeleim leszakadtak rólam. A következő 1 km-en jelentős előnyt tudtam felhalmozni. Érdekes, mert érzésem szerint nem is gyorsítottam, csupán tartottam azt a tempót, amit addig futottunk. Aztán, ahogy felfogtam, hogy mi is történt, elkezdtem a befejezésre koncentrálni.

Arra törekedtem, hogy fenntartsam a hitemet és ezzel együtt a fizikai frissességemet is. Mivelhogy (akármilyen furán is hangzik) nem voltam még nagyon fáradt, sőt, jókora lendület lapult még bennem! A gazdaságosság és a józanság „fegyvereivel” próbáltam késleltetni a fáradtságot és koncentrálni a pozíció megtartásra. Ez maximális sikerült, már csak egy kör maradt hátra! Ekkor egy kicsit stresszes lettem, ugyanis nem tudtam, hogy az utolsó körön merre kell majd tovább menni (a kiírásban az szerepelt, hogy 5 nagy kört és egy kis kört kell futni..). Erre emlékezve szépen bekanyarodtam abba a sávba, ahol a nők futották a rövidebb köreiket, majd rögtön jeleztek a szervezők, hogy az nem jó irány.. Hirtelen nem tudtam eldönteni, hogy csak azért szólnak, mert azt hiszik, hogy még egy körrel hátrébb tartok, vagy valóban nem arra kell menni.. Ezzel a cikkcakkal veszítettem pár másodpercet és lendületet, de nem volt gond, mert nagy előnnyel rendelkeztem. Továbbra se tudtam, hogy hogyan lesz pontosan ez az utolsó kör, azt gondoltam, hogy majd valamelyik hurkot levágjuk… Érdekes még volt erőm arra is, hogy a nézők közül megkérdezzek többeket, hogy merre kel majd menni. Válasz híján csak futottam tovább, majd egy idő után egyre biztosabb lettem abban, hogy az utolsó kör ugyanaz, mint az eddigiek és az első volt rövidebb. Megnyugodtam, majd nagy lendülettel vágtam neki az utolsó 500 méternek, ami végig lejtős volt, ezért nem okozott gondot, sőt a célegyenes különösen jól is esett. Végül pedig boldogan és hálásan értem célba az abszolút 4. befutóként! Áron pedig egy kitűnő hajrával a 7. helyezést szerezte meg!

Nagyon örülök a szép eredménynek! Két hét múlva Szlovéniában futhatok újra a Mezei EB-n, mely számomra nagy megtiszteltetés és egyben komoly kihívás is!

Dunaújváros mezei

November 12-én elérkeztünk a Mezei EB válogató harmadik fordulójához. Eredetileg a Népligetben lett volna (sőt előtte még Debrecen is tervben volt), de végül egy nagyszabású atlétikai szakmai konferencia miatt Dunaújváros adott otthont a válogató versenynek. Így utólag nem is baj, nekem tetszett a dunaújvárosi pálya, a verseny pedig igazán jól ment.

A konferencia miatt elég koránra, 9:30-ra írták ki a rajtot. Emiatt még péntek este kényelmesen leutaztam Dunaújvárosba, ahol Bartos Dávid látott vendégül. A kollégiumi szállás jól jött, mert így rendesen ki tudtam aludni magam; nem kellett annyira korán kelni és a pálya is csak 10 perc sétára volt tőlünk. Még egyszer köszönöm Dávidnak a segítséget!

A verseny a Dunapart meredek oldalának tetején volt. 2 kört és még 700 métert kellett futni egy nagyjából sík, füves úton. A hosszú egyeneseket egy meredek lejtő, a túloldalon pedig emelkedő zárta le, éles hajtűkanyarral. (szóval nem is annyira körről, hanem inkább cikkcakkról beszélhetünk.) A rajt előtt félórával az is kiderült, hogy nekünk U23-asoknak mégsem 8, hanem 6 km lesz a juniorokkal együtt.

Elrajtoltunk. Nagy rohanással telt el az első kilométer, ezért nagyon kellett szednem a lábaimat. Az enyhe lejtőn kissé hátrányba kerültem a rövid lépéseimmel, így már az elején lemaradtam az élbolytól. Kb. másfél kilométernél még 10-en valahányadik voltam, de folyamatosan szem előtt tartottam a versenytársaimat, akik azért nem futottak sokkal előttem. Még a második kilométer is nagyon keményre sikerült (05:54-t mutatott az óra), főleg, hogy nekem ez a felfutással telt el: folyamatos közelítéssel kb. a 2. kilométernél utolértem az élmezőnyt (leszámítva Szabó Sanyit, aki már jelentős előnnyel rendelkezett). A hátrány ledolgozása elég sok erőt vett ki belőlem, ezért megpróbáltam visszalassítani a légzésemet, és minél gazdaságosabb üzemmódba váltani. Ezután egy ideig nem történt semmi, szépen kapaszkodtam a boly mögött. Aztán kb. 3,5 kilométernél a lejtős hajtűkanyar után szétszakadozott a boly. Hála Istennek, nekem sikerült jól helyezkednem, sőt a kanyar utáni emelkedőt kicsit meg is nyomtam, így nem szakadtam le. Meglepetésünkre azonban Szalai Benji és Matkó Csaba tempót váltottak, kissé elléptek tőlünk. Czindrity Attila és Kállay Dani, akik közvetlenül előttem futottak, nem mentek utánuk. Nekem talán lett volna erőm a tempóváltáshoz, de kockázatosnak véltem, mert még sok volt hátra… A következő pár száz méteren arra lettem figyelmes, hogy egyre lassulunk… Czindrityék láthatólag elfáradtak. Egy ideig még utaztam rajtuk, hogy kipihenjem magam, aztán szépen elfutottam mellettük. Először Attilát hagytam le, majd kb. 4,5 kilométernél Danit is leelőztem. Ez után már arra koncentráltam, hogy egy egyenletes futással megtartsam a pozíciómat. Egy kemény emelkedő után elhagytam az 5. kilométert is. Eléggé kifáradtam, de volt még annyi lendületem és erőm, hogy szépen végig küzdjem az utolsó km-t. Az Úrra néztem szüntelen, aki végig megújította az erőmet. Aztán, 400 méterrel a vége előtt egyszer csak elrobogott mellettem valaki. Csodálkoztam, ráadásul ő az igen fiatal, de annál keményebb Tóth Áron volt. Örültem is hogy jött, mert szépen beálltam mögé, így még gyorsítani is tudtam a végére. Leelőzni azonban már nem volt erőm. Az eredményemnek nagyon örülök: az abszolút 5. helyen (Szabó, Szalai, Matkó, Tóth, én), az U23-as kategóriában pedig a 2. helyen értem célba! Dicsőség az Úrnak!

Sötétvölgy mezei

A mezei EB válogató 2. fordulója megegyezett a Baron von Twickel Mezeifutó versenysorozatának 2. állomásával, így a Szekszárd melletti Sötétvölgy rétjén egy nagyszabású rendezvényt bonyolítottak le. A verseny idén is szép időben és nagyszerű hangulatban telt el, hiszen sokan álltak rajthoz, valamint a futamok látványosak, izgalmasak voltak. A pályát nagyszerűen alakították ki, nekünk u23-as fiúknak 6 km-t, vagyis 3 kört kellett szaladnunk, csakúgy, mint az ifi-junior korú versenyzőknek. Szóval a „főfutam” népes mezőnyt vonultatott fel, mindenki megtalálta a saját képességének megfelelő versenytársakat.

Erre a versenyre már jobb felkészültséggel érkeztem, mint az első fordulóra, de nagy akciót most sem terveztem. Egyszerűen egy kiegyensúlyozott, erős és egyenletes iramú futásra törekedtem. A helyezés még nem izgatott. Persze az első 5-be kerülés fontos célpont volt, de a mezőny szűkössége miatt emiatt nem is féltem. Összefoglalva tehát, a folyamatos eredményjavulást tartom szem előtt, ezért örülök is, hogy még nem vagyok csúcsformában. Az OB majdnem egy hónap, az EB pedig még messzebb van, szóval fontos a tartalékolás, erőbeosztás!

Az előzményekről még annyit, hogy egészen a rajt előtti egy óráig nem tudtuk, hogy pontosan hány kilométert kell futnunk, mert a Baron-os kiírásban 10 km szerepelt, egyéb megjegyzés az u23-asokra pedig nem vonatkozott.. Mindegy, időben megtudtuk, hogy csak 6 kili lesz, ennek azért még én, mint hosszútávfutó is örültem.. Nem hiányzott volna az a plusz szenvedés.. Aztán a leutazás is egy kaland volt, mert péntek este 11kor még nem volt sofőröm. Végül reggel sikerült lefixálni a dolgot, Kiss Tomiéknak még egyszer köszönöm a fuvart!

12:30-kor rajtoltunk el. A rajt szokásosan brutális volt, ráadásul egy 50 méteres sprint után rögtön jött egy 180 fokos kanyar, ami egyből széthúzta a mezőnyt. Kicsit rosszul jöttem ki a dologból, de nem ijedtem meg, mert egyébként is óvatos kezdést terveztem. Érdekes módon ezt be is tudtam tartani. Szépen beálltam szorosan Honti Attila mögé. Az első km-en így lett egy kis hátrányunk, de nem volt vészes, sőt legalább nem köptük ki a tüdőnket, mint egyesek a fiatalabbak közül. Az első kör végére aztán felfutottunk az élbolyra. Minden rendben volt, még jó állapotban voltam. A 2. kört talán még erősebben is kezdtük meg, ezért kellett kapaszkodni rendesen. Czindrity Attila próbált ellépni, hogy Kállay Dani után eredjen, aki még az elején kipróbálta Szabó Sanyi tempóját. Kb. a táv felénél Czindrity ott hagyott minket, ennek köszönhetően lassultunk egy kicsit. Ez nem zavart, mert kellett már egy kis megpihenés az erős kezdés után. Honti sarkában egyébként is biztonságban éreztem magam, mert azt gondoltam, hogy békés távolságtartása mögött valami komoly taktika van. A 2. kör második felét tehát visszafogottan, kisebb lassulással tettük meg. Gyakorlatilag a 3. és egyben utolsó kör megkezdésére annyira kipihentem magam, hogy az utolsó 2 km-en majd valami nagyobbat is alkothassak. Eléggé csodálkoztam Honti „taktikáján”, mert Czindrity már elég nagy előnnyel futott előttünk, sőt az ifik kiválósága, Tóth Áron is idő közben elénk állt. Egy idő után egyértelművé vált számomra, hogy ez nem taktikázás, hanem Honti egyszerűen elfáradt és már nincs ereje úgy robbantani, mint 2 héttel ezelőtt. Egy ideig még azért utaztam rajta, majd kb. 5 kilométernél lehagytam, és a VEDAC-os Tóth Áronnal kezdtem meg az utolsó km-t. Jó erőben éreztem magam, ezért a rétre érve Áront is leelőztem. Ezt ő nem hagyta csakúgy, így nem sokkal később edzője ösztönzésére visszaelőzött. Áron viszont nem gyorsított, mert szerintem már nagyon elfáradt. Ezt kihasználva még vártam mögötte egy kicsit, majd az utolsó 100 méteren lehajráztam őt. Hála Istennek sikerült így a 4. helyezést megszereznem, kb. 18:40-es időeredménnyel (Sanyi 18:00, Kállay kb. 18:25, Czindrity kb. 18:30 ment).

Összefoglalva, abszolút jó futás volt, boldog vagyok a javuló eredményem miatt! Ugyanis ez már az előző futásnál lényegesen jobb verseny volt a részemről! Két hét múlva pedig Budapesten, a Népligetben folytatódik a válogató sorozat.

Halleluja!

Rólam nem készültek képek, de azért beszúrok néhány jellegzetes momentumot a versenyről:

Szombathely mezei

Az őszi utcai futó versenyszezon számomra az 5vös 5km-rel lezárult. Ezután egy 2 hetes pihenő következett. Muszáj volt ennyire korán abbahagyni a versenyzést, mert október 15-én már megkezdődött a mezeifutó versenysorozat. A pihenőt úgy oldottuk meg, hogy azért a közelgő mezei versenyek miatt nem álltam le teljesen az edzéssel, viszont a szervezetemnek adtam egy határozott regenerációs-pihenő lehetőséget. Igazából nem éreztem semmi komolyabb fáradtságot, de a jövőre nézve bölcs döntésnek gondoltuk a pihenő időszakot. Fontos, hogy a mezei szezont és az azt követő alapozást úgy kezdjem meg, hogy teljesen pihent állapotban vagyok. Összefoglalva tehát szeptember végén, október elején két hétig csak (heti 4 alkalommal) rövid kocogásokat, könnyű lendületes futásokat végeztem. Ezzel teljes mértékben kipihentem magam, és ezzel egyidejűleg sikerült a jó formámat (jelentősebb visszaesés nélkül) átmenteni az újabb versenyszezonra.

Az idei év Mezei EB válogató versenysorozata még korábban kezdődött, mint tavaly. Ezzel nem értek egyet, de hát ez van.. Október 15-én, elsőként a szombathelyiek adtak otthont az első mezei válogatónak, ami egyben egy komplett, színvonalas mezeifutó verseny is volt. Számomra ez inkább egy edzés volt, hiszen még csak a verseny előtt egy héttel kezdtem el a felkészülést. Ennek ellenére elég jól ment a futás, maga az esemény is nagyon hangulatosra sikeredett. Kemény mezőny gyűlt össze a Csónákozó-tó melletti füves területen, így a ránk váró 5 körből álló 6 km-es táv is kemény küzdelemnek ígérkezett.

A rajt után hatalmas tempóban kezdtük meg a futást. Szabó Sanyi a tavalyihoz hasonlóan, idén is óriási robbantással vetette bele megát a rohanásba, amit nem mellesleg végig is csinált. Az üldöző boly, vagyis mindenki más, viszont már az első kör után belefáradt a tempóba.. A „bekezdés” másik oka, pedig a fiatalos lendület lehetett. Nagyon sok ifi-junior versenyző állt rajthoz, akik kissé túlvállalták magukat, ezért volt az a nagy sietség. Én magam csak az első kilométer végére tudtam felkúszni az élmezőny közelébe, a második kör végére már az első 6-8 versenyző között futottam. Ekkora azonban már eléggé kifáradtam. Szerencsére a többiek is így voltak a dologgal, ezért érezhetően lassult a tempónk. Ez valamelyest zavaró volt, de valahol pedig örültem neki, mert így legalább elképzelhetőnek tartottam, hogy végig bírjam a távot. A táv felénél nagy meglepetésemre Czindrity Attila ellépett tőlünk, így hárman maradtunk egy bolyban (Kállay Danival és Szalai Benjaminnal futottam együtt). A következő meglepetés Honti Attila volt, aki a 4. kör végén a semmiből bukkant elő és nagy elánnal húzott el mellettünk… Az utolsó kör következett, mely számomra a túlélést jelentette. Ugyanis nagyon elfáradtam a gyors kezdéstől. Hála Istennek sikerült utána valamennyire megújulnom, de azért még egyértelműen éreztem az edzettség hiányát. Gyakorlatilag ezt a versenyt akaraterőből futottam végig, ami azért nem rossz. Az utolsó körön sikerült megtartanom a pozíciómat, igaz kissé leszakadtam a végén a VEDAC-osoktól. Végül az abszolút 6. helyen értem célba, ez pedig az U23-as 5. helyre volt elég, ami így kezdésnek abszolút megfelelő. Hálás vagyok Istennek, hogy ilyen edzettségi hátránnyal is megtudtam állni a helyem ebben a kemény mezőnyben!

Egyetemi kategória is volt, ELTE-s színekben a 3. helyezést értem el a hallgatók versenyében! Összességében nagyon jól éreztem magam a versenyen, a jó eredmény mellett a pálya is nagyon tetszett. A mezei EB válogató következő állomása Szekszárd, október 29.!