Mezei Európa Bajnokság 2011, Velenje

Versenybeszámoló:

Az elmúlt hétvége igazán meghatározó emlékké vált számomra, hiszen rajthoz állhattam a szlovéniai Velenjében megrendezett Mezei Európa Bajnokságon. Boldog vagyok, hogy már másodszorra is részese lehettem egy ilyen rangos eseménynek. Habár a bajnokság nem sikerült olyan nagyon jól, a verseny idén is jókora „útravalót” adott az előttem álló célok eléréséhez. Rengeteg dolog volt rám inspiráló hatással: az esemény hangulata, az ellenfelek magas színvonala, a mezeifutás stílusa…stb.

A bajnokságra péntek délelőtt utaztunk ki, a válogatott 10 versenyzőből és 3 csapatvezetőből állt. Az utazással és előkészületekkel minden rendben volt, majd hamar el is érkezett a vasárnap, a verseny napja. Hála Istennek, nem izgultam a verseny előtt, sőt kellőképpen bátor és elszánt voltam. A rajt előtt sikerült megfelelően bemelegítenem, továbbá a junior futamokba való bepillantás igazán felbuzdított engem.

Az elrajtolás a szokásnak megfelelően igen látványos volt. Kb. 100 versenyző sorakozott fel a rajtvonalhoz és megdermedve vártuk a jelzést. A feszültséget azonnal levezettük egy iszonyatos tempójú rohanással. A terveknek megfelelően próbáltam jól helyezkedni, és a középmezőnyben maradni. Ez az első másfél kilométerig kifogástalanul sikerült. Nagyon jó érzés volt a tömeggel együtt száguldozni. Ennek azonban hamar vége lett. Nyilván valóvá vált számomra, hogy ezt a ritmust egyszerűen képtelen vagyok hosszabb ideig diktálni. A mezőny a várakozásommal ellentétben nem akart egy kicsit sem visszavenni a tempóból, ezért a 2. kilométernél fokozatosan kezdtem visszacsúszni a mezőnyben. Rengeteg energiám ment el a gyors kezdéssel, ezért jóval hamarabb beállt az a fáradtsági állapot, amelynek még nem kellett volna eljönnie. Folyamatosan mentek el mellettem a versenyzők, ez nagyon rossz érzés volt. Az eredeti tervem (amelynek a realitásával a verseny előtt nem voltam tisztában), meghiúsult. Ez nem egy akaratgyengeségi feladás volt, hanem egyszerűen a tényekkel való szembenézés. Sajnos ahhoz pedig elég fáradt voltam már, hogy valami alternatívát kitaláljak. Mindenesetre azon igyekeztem, hogy a jelenleg diktált tempót végig tartsam, és ezzel lehetőleg minél jobb helyezést szerezzek. A helyezés-visszaesés kb. a táv feléig (4 km-ig) tartott, majd ezután a 70. hely környékén egy 3-4 fős bolyban folytattam a versenyzést. Nem sokkal később, úgy az 5. kilométernél Dani Áron barátom is utolért, sajnos vele nem voltam képes felvenni a tempót, pedig nem lett volna lehetetlen. Ennek valószínűleg mentális okai lehettek: habár nem voltam nagyon csalódott, a leblokkolt állapotom miatt mégsem tudtam leküzdeni azt a terhet, ami akadályozott. Mellékesen azért meg kell jegyeznem, hogy a teljesítményem értékelése nagyon viszonylagos. Magamhoz képest jól futottam, ráadásul nem mentem lassan, kb. 3:10-es tempóban. Csupán a mezőny erőssége miatt kerültem jelentős hátrányba. Az utolsó 2 kört, azaz 3 kilométert szépen, egyenletesen és nagy szenvedések árán szaladtam végig: Végül a 79. helyen végeztem az U23-as férfiak mezőnyében. A célba éréskor ambivalens érzések fogtak el, de azért alapvetően boldog voltam. Hálás vagyok, mert az adott körülményekhez képest egy korrekt eredményt értem el! A 3. legjobb magyarként értem célba. Külön gratulálok Dani Áronnak, aki egy nagyszerű küzdelemmel a 68. helyen végzett, ezzel a legjobb magyar eredményt elérve! Köszönet edzőmnek, Imre bácsinak a felkészítésért és mindenkinek, aki segített és szurkolt!

Az eredmény értékelése:

Még egy-két szó az eredményem értékeléséről. Egy kicsit gyengébben szerepeltem a tervezettnél, de nem olyan vészes a dolog. A gyengeségnek több oka is van: Egyfelől a verseny előtt egy héttel volt egy két napos betegségem, ami miatt az utolsó erős edzést, a hétfőt kénytelen voltam kihagyni. Aztán az ezt követő napok már egészségesen teltek, de nyílván nem mindegy, hogy a bajnokság előtti utolsó hét az utolsó simításokról vagy pedig az egészségügyi felépüléssel telik. Így nem tudtam igazán „fölényes biztonsággal” kiutazni, továbbá a gyors kezdés utáni hirtelen fáradtság is nagymértékben a gyengélkedésemnek és azt követő kihagyásomnak tudható be. A második tényező az elvárás. Ugyan az eredményességet illetően nem voltam szigorú magamhoz, de az irrealitás annál inkább jellemezte az elképzeléseimet. Persze mindig kell egy egészséges optimizmus és hit, de most a dolog kissé átlendült az elbizakodottság kategóriájába, ami egyébként nem a gőg, hanem egyszerűen a tapasztalatlanság eredménye. Történetesen arról van szó, hogy a verseny előtt, amikor latolgattam a lehetséges helyezésemet, akkor mindig a tavalyi eredményemből indultam ki, ami nagy hiba volt. 2010-ben ugyanis –még juniorként, 60. lettem az EB-n. Úgy gondoltam, hogy mivel az elmúlt évben sokat fejlődtem, ezért idén is elérhetek egy hasonló helyezést, sőt meggyőződésem volt, hogy az idei, lényegesen jobb felkészülés miatt akár a 40-50. hely környékére is felfuthatok. Na, hát elviekben ez rendben van, de arról elfeledkeztem, hogy milyen változást is hozhat az a tényező, hogy nem juniorokkal, hanem 20-22 évesekkel fogok versenyezni! Egyszerűen nem gondoltam arra, hogy az U23-as mezőny ennyivel erősebb lesz. Most már látom, hogy szinte ég és föld a két korosztály! Gyakorlatilag a 22 évesek már majdnem érett versenyzők, ez meg is látszott az eredmények színvonalán. Ezeken kívül még több technikai oka is van a nem túl erős szereplésemnek. Az egyik az időjárás. Nem szeretek ennyire hidegben versenyezni, főleg nem rövidben. Annyira hideg azért nem volt (kb. 5 fok), de ez épp elég volt ahhoz, hogy a vállam és a karom jól lemerevedjen. Érdekes módon, a lábaim jól bírták a hideget, valószínűleg annyira szedtem őket, hogy nem volt idejük megfagyni! Aztán fontos tényező a pálya is. Nekem ugyan nagyon tetszett, de nem volt hozzám illő. Kevés volt a szintemelkedés, emiatt inkább a gyorsaság került előtérbe. Alig bírtam szedni a lábaimat, az én rövid lépéseim pedig amúgy se túl előnyösek mezőn, hacsaknem sok a szint. A vonalvezetés is rendben volt, bár jobban szeretem a relatíve kör alakú pályát (itt pedig közel párhuzamos szakaszokból állt a pálya). Összefoglalva a technikai érveket (gyors kezdés, „tüzes ritmus”, tülekedés…) elmondható, hogy a mezei futás nem áll hozzám közel, elvégre én kifejezetten utcai futó vagyok. Természetesen nagy kihívás ez a műfaj is, amiből a jövőben is szeretnék a lehető legtöbbet kihozni.

Készítette: Dani Áron

Élmények:

A mezei EB, mint közel 4 napos esemény nemcsak egy verseny volt, hanem annál több. Számomra ez egy kitűnő lehetőségként szolgált arra, hogy kikapcsolódjak, pihenjek. Ez a vizsgák és a különböző kötelezettségek közepette igen szükségessé vált. Az utazás nem volt annyira különleges, mint a tavalyi repülőzés, de a tartózkodási helyünk most is szép emlékekkel gazdagított. Szlovénia egyik nagyon szép, vadregényes (főként hegyekkel teli) vidékén jártunk, szerintem ez igazán illet a mezei futáshoz. A szállás idén is kielégítette minden igényemet. Áronnal laktam együtt, ez jó élményekkel járt. Nem untuk egymást, sőt a régi ismertségünk ellenére a kapcsolatunkat egészen újszerű, kellemes volt. Általában értelmes beszélgetéseket folytattunk, de például a verseny előtti nap fotózkodtunk is, remélhetőleg ezek jók lettek, és akkor majd megosztok belőle párat itt a blogon. Aztán maga a rendezvény, a versenyszervezés is már önmagában egy élmény. Nemcsak az emelkedett nemzetközi versenyhangulat miatt, hanem mert ilyenkor lehet érezni azt, hogy a futókat készségesen kiszolgálják. A rendezvény a bankettel zárult, amire az étkezés és a puszta kíváncsiság miatt Ildikó néni és Áron részvételével elmentünk. Ez nekem ugyancsak kellemes élmény volt. Végül fontos megemlíteni még a magyar válogatottságot, mint hatalmasan jó érzést és azt a remek lehetőséget, hogy új embereket ismerhettem meg, valamint hogy közelebb kerülhettem a magyar versenytársaimhoz!

Jövőre Szentendrén lesz a Mezei EB, ez mindenképpen egy jó lehetőségnek ígérkezik egy komolyabb előrelépésre.

U.I. ajánlom figyelmetekbe Dani Áron igényes beszámolóját: http://daniaronsport.blogspot.com/2011/12/mezei-eb-2011-18th-srap-cross-country.html