Az idei év duatlon szezonja sajnos rövidre lett megszabva. A megszokott Országos Ranglista versenyek, mint amilyen idáig a Nagykanizsa és a Zalaegerszeg volt, most nem kerülnek megrendezésre. Tehát most ősszel csak 2 duatlon versennyel kell számolnom, ezek a budapesti, majd az országos diákolimpiák.
A Budapesti Döntő szeptember 27.-én volt. Mivel a budapesti mezőny elég gyenge az országoshoz képest, ezért ezt a versenyt inkább csak egy felkészülési edzésnek és tapasztalatszerzésnek tekintettem. Viszont tudtam, hogy fontos lesz elindulnom és helyezést szereznem, mert ezek a feltételek az Országoson való részvételnek, ami pedig már egy fontosabb megmérettetés. Az idei Budapesti Duatlon Diákolimpia több szempontból is újdonságokat szült, a tavalyihoz képest. Idén új helyszínen rendezték meg a versenyt. A változás pozitívan hatott mindenkire, hiszen az (eddigi) Margitszigeti pálya nem rendelkezett elég jó adottságokkal. Ezt főleg kerékpározás közben érezhettük. Most viszont a Görzenál adott otthont a bajnokságnak. Én különösen örültem, mert a gördeszkás múltam miatt rajongok a skateparkokért. Ezen kívül megtisztelő érzés volt az, hogy a versenyzők miatt lezárták az újonnan leaszfaltozott alsó rakpartot, ezzel biztosítva a tökéletes száguldást. A másik dolog, aminek nagyon örültem az volt, hogy Kriván Andris barátom (akivel sok ideig futótársak voltunk) szintén elindult a versenyen. Ez még különlegesebbé tette az alkalmat.
Andrissal lelkesen készültünk: együtt futottunk a TF-en és szorgalmasan bicikliztünk is. A verseny előtti napon még technikai edzést is tartottunk. Gyakoroltuk többek közt a depózást, a cipőcserét és a 180 fokos fordulást is. Egy darabig azon vacilláltam, hogy klipszel induljak-e (mint idáig mindig) vagy bicikliscipővel. Végül elhatároztam, hogy felrakom a look pedált és bevállalom a cipőcserét. Beláttam, hogy ez a lehető legjobb alkalom ahhoz, hogy begyakoroljam ezt az ’új’ technikát, amelynek rutinos alkalmazása a jövőben elengedhetetlen lesz a komolyabb duatlonos céljaim eléréséhez. Most úgy sincs nagy tétje a versenynek, viszont tavasztól már lesz, tehát akkora már magabiztosan kell működnie a dolognak. A gyakorlat mellett, elméleti felkészülést is tartottam. Számos tényezőt figyelembe véve, kidolgoztam egy tervet, amit reálisnak is véltem. A terv szerint megpróbálok majd az első futásnál elhúzni a mezőnytől, és egy akkora előnyt összehozni, hogy az a biciklire mérve legalább 500 méter előnyt jelentsen számomra. Ez után végig szeretném tekerni valahogy a távot úgy, hogy ne érjenek utol, majd egy pozíció megtartó futással befejezni a versenyt: győztesként célba érni. Most, a jelenben boldogan mondhatom, hogy a terv teljesen kipipálva! Hála Istennek, minden úgy sikerült, ahogy terveztem.
Fél 12-kor álltunk a rajthoz. Az V. és a VI. korcsoport együtt indult, és még így is jó kevesen voltunk. Az elrajtolás után kisprinteltünk a skateparkból, és az Árpád-híd felé vettük az irányt. Egyetlen komolyabb ellenfelem (akiről tudtam, hogy beleszólhat a végeredmény alakulásába) nagyon gyorsan kezdte a futást. A megkezdett tempó nekem viszonylag megfelelő volt a tervezetthez képest, viszont megijedtem, hogy esetleg a többiek is ebben a tempóban akarnak végig futni. Természetesen az első 300 méter után belassultak… Én pedig direkt rántottam egy fokozatot. Éreztem, itt a pillanat, hogy elhúzzak. 3 km nagyon rövid, és emiatt nehéz is sok előnyre szert tenni. Ezzel a tudattal rohantam el a mezőnytől. Senki sem jött velem. A tempó, amit diktáltam fárasztó és kemény volt, de tudtam, hogy muszáj most szenvednem, hogy később biztonságban lehessek. A futás jól ment; az első kör után már közel 150 méterrel jártam a boly előtt. A második körön még fokoztam is, végül egy perccel előbb értem be a depóba. Az időm elég jó lett, 09:30-at futottam. A depózás nem sikerült rosszul, de azért olyan gyors se voltam. Igazából a depó most nem változtathatott semmit sem a helyzeten. Az első 500 méter biciklizés maga a kétségbeesés volt. Először is, a kilométerórám nem jelezte a sebességet, valami elmozdulhatott. Idegesített, de inkább nem foglalkoztam vele. A szenvedés viszont megijesztett. A 10 percen belüli 3000 méter után a légzésem jócskán szapora volt, ezért a lábam csak nagy erőfeszítések árán tudta kipörgetni a 40 km/h –ához szükséges áttételt. Negatív benyomások sora környékezett meg, amiket inkább nem is akarok leírni. A rossz gondolatokról levettem a figyelmem, és e helyett a reménységemre néztem, megerősítve bizodalmamat. A tekerést kezdtem megszokni, egyre jobban ment. Sajnos a fordító után, visszafele még nagyobb szenvedés vette kezdetét, mert némi szembeszéllel és emelkedéssel kellett megbirkóznom. A sebességem minden bizonnyal visszaesett, de azért 35 km/h-nél nem ment lejjebb. Viszont irtó nagy segítségemre volt (a nem rég beszerzett) könyöklőm! E nélkül nehezen tudtam volna véghez vinni a nyomatást, így egyedül. A második kör már jobban esett. Ugyan a szervezetem és izmaim ráálltak a tekerésre, még aggódtam a pozícióm miatt. Straub Robi egy sráccal, vad hajtással üldöztek. Szerencsére csak 12 km-t kellett kerékpározni, mivel ez diákolimpia volt. Az utolsó 2 km-en többször is hátra néztem, közelednek-e. Nem jöttek, megnyugodtam. Örültem, hogy sikerült megtartanom az előnyt, de azért szenvedtem rendesen. A versenyközpontba viszonylag kényelmesen (kicsit eltévedve) tekertem be, a depózásom is kissé ráérős volt. Biztos voltam a győzelmemben. A második futás (1,5 km) már nem esett olyan rosszul, bár nem is hajtottam ki magam. Felesleges lett volna… Megcsináltam; beértem az abszolút első helyen. Nagyon örültem. Andris is nagyon jól ment, megnyerte a kategóriáját. Igazából nem lepődtem meg, mert tudtam, hogy képes rá. Eredményét még inkább szépítette az, hogy az A kategóriában is verte a mezőnyt, pedig ez volt élete első duatlonja! Szép volt Andris! Együtt örültünk, majd levezettünk. Az eredményhirdetésre várva sokat beszélgettünk, terveztünk a jövőre. Egyből a készülést tárgyaltuk, hiszen október 10.-én az Országos Döntőn kell majd szerepelnünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése